Idő

Hi guys!

  Mostanában csodásan telnek a napjaim. Hivatalosan is rekord ideje vagyok elkötelezve egyetlen egy személy iránt. Az első napokban őrjítő volt, ha nem volt mellettem. Folyamatosan nyafogtam emiatt és icipicit túlzásba estem, ezt utólag bevallom.
  De nem csak én. Matt őrjítő hiányát anya és apa is érzékelte (megjegyezném, akartuk ellenére, ugyanis indok nélkül ölelgettem az embereket és nyöszörögtem) és van egy olyan érzésem, hogy annyira nem örültek ennek az állapotnak.
  Aztán idővel persze ez is csillapodott. Már nem nyafogok össze meg vissza... néha néha még azon kapom magam, hogy teátrálisan felsóhajtok és elmeredek a távolba... de ilyenkor anya kuncogása általában hamar visszarángat a valóságba.
  Kicsit mindig is tartottam tőle, hogy mostantól megszűnnek a több órás telefonbeszélgetések. De tegnap teljesen lenyugodtam. Ha hajnali négyig nem voltunk fenn és beszélgettünk, akkor egy pillanatot se. Hiányzott ez az állapot. Imádom!
  Volt egy pillanat, amikor megijedtem, hogy összeveszünk. De végül minden jól alakult!
  Rá kellett döbbennem, hogy félreismertem saját magamat. Sokkal nehezebben mondom ki mindazt, amit érzek, mint gondoltam volna. Tényleg nehezen mondom ki és nem azért mert tartok tőle, hogy ő hogyan fog reagálni rá.
  De mindegy, mert ezen már dolgozom! Szépen lassan átformálódom és valljuk be őszintén, szükségem is van rá.
 Tori&Shadow

Write....

  Percenként minimum tízszer ellenőriztem a telefonomat. Azonban a kijelzőn a háttérképemnél több sose jelent meg, egy ideig.
- Liaa - szólalt meg megrovó hangon jobb oldalról a nővérem. Samantha haloványan bár, de mosolygott és a enyhén megrázta a fejét. Teátrálisan sóhajtott egyet. - Jaaj... - sóhajtotta. - Legalább a nagycsaládi ebédnél ne a telefonodat bújd! - kezdte kiselőadását, miközben egy szelet kenyér után nyúlt. 
  Körbenéztem az hatalmas asztalnál, azonban egyetlen egy ember rám szegeződő tekintetét sem kaptam el, ezért értetlen pillantással fordultam vissza hozzá.
- Mindenki mással beszélget. Amíg nekik nem tűnik fel nem mindegy? - kérdeztem, miközben megkavartam az előttem gőzölgő levest. Egy adag pára szabadult fel az arcomba, majd belekóstoltam.
- Nekem feltűnt - vágta rá közben Sam.
- Még szép! Itt ülsz mellettem, nem csoda... - vonogattam a vállam, miközben megköszörültem a torkom: - Mama, nagyon finom lett a leves - dicsértem meg, mire mama felém fordult egy pillanatra és elmosolyodott. Hálásan megköszönte, majd ismét szóba elegyedett legkisebb unokájával, aki már fél órája magyarázott neki valami mesét, amit a nővérével nézett.
  - Mellesleg kire vársz ennyire? - Sam kérdésére lesütöttem a szemem és letettem a kanalat a kezemből. Ismét leellenőriztem a telefonomat. A képernyőt ismét hagytam elsötétülni, ugyanis semmi változás nem volt. Abban a pillanatban, hogy elsötétült rezgett egyet, majd hirtelen újra. 
  Szemem felcsillant. Boldogan nyomtam meg a gombot, ahol a várt név állt. A nővérem elmosolyodott és közelebb húzódott hozzám.
- Hiányzik igaz? - mosolygott mindent tudóan. Gyomrom összerándult, lehunytam a szemem és lezártam a képernyőt. Sam semmit sem tud. Senki sem tud semmit. A telefont a combom alá tettem és inkább a levesnek szenteltem a figyelmem. A mellettem ülő még sokáig mustrált engem, végül ráeszmélt, hogy nem fogok válaszolni a felém küldött kérdő pillantásaira. 
  Fáradtan megdörzsöltem a szemem.
- Rosszul érzem magam! - szólaltam meg hirtelen. - Hazamegyek - közöltem. Anya aggodalmasan pislantott rám. - Anya, nyugi friss levegőre van szükségem.
- Másfél órányira lakunk innen Lia... - szólalt meg Sam mellőlem. Megvontam a vállam.
- Friss levegőre van szükségem... csak egy kicsit émelygek - mordultam fel immáron türelmemet vesztve. 
  Felvettem a kabátom és a cipőm. Egy szó nélkül mentem ki. Lerohantam a lakóház lépcsőin, közben fülhallgatót gyömöszöltem a fülembe és zenét indítottam. Megnéztem a kapott üzenetet, ami miatt megint csak összerándult a gyomrom. 
Félek tőle? futott át az agyamon a gondolat, de végül fejemet rázva hessegettem el hülyeségemet. Felültem a buszra és megint csak a telefonomra pillantottam: találkozni akart. Felsóhajtottam és belementem a dologba.
  Fél óra alatt eljutottam a házukhoz. Mire megálltam a kapu előtt, már kinn volt az udvaron és közeledett felém.
- Szia - köszönt mosollyal az arcán. Halkan visszaköszöntem, miközben beengedett. Odaléptem hozzá és megpusziltam a száját. Jace keze egy pillanatra a derekamra csúszott és melegség futott át rajtam. - Mi a baj? - kérdezte. Megráztam a fejem. Sokáig töprengtem azon, hogy vajon érdemes e megszólalnom egyáltalán. 
  - Nem tudom - motyogtam. Jace láthatóan elkomorult. Felsétáltunk a lakáshoz. Én teljes csendben levettem a kabátom és a cipőm. Mire beértem a szobájába már az ágyon feküdt. Lefeküdtem mellé és elhelyezkedtem a karjai között.
- Mi a baj? - kérdezte újból, miközben a vállamat cirógatta. Nem tudja, de egyszerűen elképesztő hatással van rám, ha a bőre a bőrömhöz ér. Már csak ez az apró gesztus is eléri, hogy sokkal jobban érezzem magam.
- Nem tudom - válaszoltam megint, azonban most sokkal élettel telibb volt a hangom. 
  Kezét elhúzta a vállamtól és felemelte a fejem. Megcsókolt. És puff... mindent elfelejtettem. Imádtam, hogy ezt váltja ki belőlem. Ujjai óvatosan oldalamra fonódtak, amitől kirázott a hideg, de ugyanakkor éreztem, hogy adrenalin száguld végig az ereimen. 
  Mikor elhúzódott tőlem elmosolyodtam. Rám vigyorgott.
- Mi a baj? - kérdezte megint. Lehunytam a szemem és mély levegőt vettem.
- Rosszul vagyok... sokat ettem... - motyogtam végül. Megvontam a vállam és arcomat a mellkasába fúrtam. Mélyen beszívtam a levegőt és ezzel együtt az illatát.
  Erre volt szükségem. Rá!

Aggályok

Hi guys!

  Nos, ma már két kőkemény napja vagyok párkapcsolatban. ( Te jó ég, tudjátok milyen furcsa ezt így leírni? ) Imádom. Egyszerűen már értem az összes szerelmespárt, amikor azt mondják, hogy mennyire hiányzik nekik a másik! 

  Még meg kell tanulnom, hogyan jussak időben haza, ha nála vagyok. De amúgy nagyon szeretek átjárni oda. De ennek ellenére azt is imádom, amikor ő jön át. Tegnap például meglepett. Nem nagyon dolog, de az apróságok esnek a legjobban néha. Úgy volt, hogy fél ötre ér ide. Én meg már szenvedtem, mint a kutya... de mivel dolga volt, ezért igyekeztem ezt tiszteletben tartani.

  Unalmamban már elkezdtem egy animét nézni - megjegyzem azóta is azt nézem. Egyszer csak írt, hogy végzett... aztán, hogy kezd fázni... De nem vettem a lapot. Én naivan elhittem, hogy kinn van az utcán, ezért fázik. De nem! Ő akkor már a kapunkban állt és várt, hogy eresszem be.

  Kirohantam és berohantam - pólóban voltam. Bejött és vigyorogva a nyakába borultam. Olyan kis aranyos volt.

  Nos, akkor vissza az aggályokhoz. Az elsősszámú probléma: Matt nem étkezik normálisan és emiatt nagyon aggódom. 

  A második, nos ezt már nehéz úgy megfogalmazni, hogy ne égjen a pofám egész nap. Nooooos.... Öhm... nagyon szeretem őt. De Matt minimálisan, de tényleg minimálisan követelőző. Értem én, hogy nagyon szeret... de egy picit meglepett a mai kérésével. (12.22) NEM KELL ROSSZRA GONDOLNI, VILÁGOS?

  Nem voltam hajlandó teljesíteni. Ott abban a pillanatban nagyon furán éreztem magam... és kicsit megijedtem... de hamar túlléptem a dolgon. Kicsit tartok, hogyan lesz a folytatás? A kapcsolatnak ezen részére, még nem vagyok felkészülve. Szivem szerint én már ott aludnék nála, mert bízom benne, hogy nem fog tenni semmit se. Tényleg bízom benne. És alapjáraton imádom, amit művel velem... De... le lettem sokkolva.

Tori&Shadow

Endless happiness

Hi guys!

  Én egyszerűen... BOLDOG vagyok!
  Na, de akkor mindent az elejéről. Gyerekek mesedélután - éjszaka - lesz!
  Szóval kezdjük ott, hogy JUHUUUUU szünet van. Aztán azzal, hogy JUHUUU az osztálytársamék kibékültek és megint egy boldog párt alkotnak. Aztááán... azt hiszem az ilyen pici témákból ennyi van.
  Nos, kicsit komolyabbra fordítva a szót. Az egyik osztálytársamnak péntek (12.18.) volt a születésnapja és mindenkit meghívott a bulira. Én eldöntöttem, hogy elmegyek, mert iszok egy jót annak örömére, hogy akkor fene se tudja, hogy mi lesz Mattel. A dologba, csak az az egy tényező "rondított" bele. Még pedig maga Matt. Ugyanis még aznap - tizenötödikén, amikor az előző bejegyzést írtam - bocsánatot kért és beszélgettünk.
  Ez volt azt hiszem kedd... (kicsit elvesztette az időérzékét, mert szünetben ez így van) péntekig civódtunk, de megbeszéltük, hogy pénteken a buli előtt átjön... vagyis átjön és meglátjuk, hogy mi lesz.
  Közben "bekavart" az, hogy az egyik osztálytársam a lelkemre kötötte, hogy elmegyek a bulira. Tehát nem volt sok esélyünk Mattel. Tehát pénteken átjött Matt - kicsit eltévedt, amiért jól kinevettem, de legalább tudtam aludni.
  Ettem, beszélgettünk, de minden olyan furcsa volt. Anyuék hol otthon voltak, hol elmentek. Végül valamiért úgy alakult a dolog, hogy Mattel egymás mellett kötöttünk ki az ágyamon. Piszkálódtunk egymással: megcsikiztem stb.
  Először, csak egy puszit kaptam az arcomra... aztán egyre többet és többet. Konkrétan reszkettem és ezt több, mint valószínű, hogy ő is érezte. Aztán megkérdezte, hogy a számra adhat-e egyet. Habozás nélkül közöltem, hogy igen. A többi óra csak úgy elszállt. Őszintén szólva, mintha kitörölték volna a memóriám. Csak az a bizonyos legelső maradt meg, illetve az a rengeteg szépséges dolog, amit mondott. A legszebb az volt, hogy bocsánatot kért a tavaly évvégi miatt ("takarodj"). Apró dolognak tűnik, azonban nekem nagyon sokat jelentett /jelent ott és akkor.
  Végül el kellett mennünk a buliba. Mindenki furán nézett ránk... mintha az arcomra lett volna írva, hogy történt valami. Holott senkinek sem mondtam el. A buli nagyon lapos volt... de mindegy. De jól jártam, mert kocsival hazavittek. Mattól búcsúzásképpen egy ölelést kaptam. Azonban evett a fene, hogy nem csak én kaptam ezt búcsúzóul.
  Szombaton beszélgettünk... majdnem találkoztunk, de sajnos nem jött össze... hülye időzítés. Este beszéltünk... egy laza 4-5 órát. Belealudt a beszélgetésbe. De elhangzott:"úgy se jössz ide..." kezdetű mondat és hát... már csak dacból, de elmentem. Igaz, hogy azt már meg se merem említeni, hogy közölte, hogy szégyelljem magam... de mindegy.
  Korán akartam kelni, de az sajnos nem jött össze. Így nyolckor felkeltem és szépen elmentem Matthez. A villamoson ülve felkeltettem a szentemet, mert aludt és ennyire nem akartam meglepetés lenni. De elmentem. Beengedett. Integettem anyukájának... annak ellenére, hogy úgy volt senki se tudja meg, hogy ott leszek, de mindegy.
  Bementünk a szobájába és ő elfeküdt az ágyán. Én mellé ültem és rádőltem a vállára. Hirtelen nem tudtam, hogy "mi van"... azt se, hogy miért csinálom.. hiszen... nem vagyunk együtt! Végül.... - esküszöm nem emlékszem pontosan mi történt - kaptam egy csókot. Aztán még egyet és még egyet. Megkérdeztem - vagy talán ő volt - hogy most akkor mi van? Erre megkérdezte, hogy én mit szeretnék... amire a válaszom persze egy nagyon találó nem tudom volt.
  Megkérdezte, hogy leszek e a barátnője. Egy határozott igen volt a válasz, még annak ellenére is, hogy nem volt tisztában azzal, hogy mit érzek pontosan. Nagyjából tizenegyig maradtam ott. Vigyorogtam, mint a tejbetök és elégedett voltam nagyon.
  Nem akart elengedni. Egyszerűen nem akart elengedni. Tudjátok milyen jól esik, egy olyan embernek, mint nekem? Megígértette velem, hogy visszamegyek. Így is lett! Nem sok időre mentem vissza, de az maga volt a mennyország. Szeretek vele lenni és szeretem őt is. Már nem reszket minden egyes porcikám, amikor megcsókol, vagy megcsókolom. Egyszer-egyszer még rajta kapom magam azon, hogy mennyire görcsben van az egész testem.
  Minden egyes percben jobban szeretem. (Ugye milyen nyálasan hangzik?)

Tori

I am not blind... I saw the signs

Hi guys!

Picit azt hiszem kifutott a lábam alól a talaj. Még jól vagyok. Hivatalosan is kijelenthetem, hogy többé nem tudok tiszta fejjel gondolkodni, egy bizonyos érzés miatt és ez tönkre fog tenni. De most még félig meddig józan állapotban tudom közölni, hogy én láttam az apró jeleket, vettem a célzásokat. Az összeset.
Az egy másik dolog, hogy úgy gondoltam, hogy csak véletlen, hogy nem nekem szól. Hogy nekem nem szólhat. Úgy gondoltam én ezt nem érdemlem meg. De ha mégis, akkor sem lenne jó ebbe belemenni, mert csak fájdalmat okoznék. Ironikus, de megint csak igazam lett. Fájdalmat okoztam, pedig nem akartam. Vicces, igaz?
Nem tudom elégszer elmondani, hogy sajnálom, hogy így alakult. Talán most szalasztottam el az esélyt a boldogságra. Talán ha hagyom ezt az érzést tovább nőni...vagy ha csírájában elfojtom az egészet... nincs jó megoldás. Elvesztettem a kontrollt, ráadásul nem tudom, hogy kezelni a helyzetet. Ilyen helyzetben még nem voltam... és... félek, hogy mi lesz ennek a vége.
Bizakodó vagyok azt hiszem. Bár ez az állapot percenként változik.

Tori

After

Hi guys!

  Nos, nekem rengetegszer képzeltem már el, hogy milyen lesz afterem, de még a legsilányabbat sem érte el. A "partybusz" , amit küldtek pont úgy nézett ki, mint egy szimpla távolsági busz. Konkrétan borzalmas volt. A zene szar volt: mert amúgy volt. Viszont kaptunk ingyen piát, ami bár hígítva volt, de fini volt. Kellemes bódulatot adott, amitől tök jót táncoltam a zenére.

  Envyvel, aki szintén nem hívott senkit magával megittunk egy üveg pezsgőt, illetve kaptak a fiúk is. Csináltak pár képet a Hősök terén. Természetesen felmásztam Envyvel szoborra és ott visítottunk. Kaptunk megint piát és Matt ekkor adta oda a megmaradt Strongbowját. Megittam aztán meg sem álltunk az after helyszínig. Kezdődött azzal, hogy átnézték, hogy viszek e be valamit magammal. Aztán fizetnem kellett a ruhatárért. A pia drága volt. A tánctér kicsit, a VIPben le lehetett ülni, illetve ott kaptam egyszer egy felest és ennyi.

  Jól éreztem magam. Az osztályfőnököm megkínált pezsgővel és hát... ezt nem egyszer megtette: a pezsgő bubis... és hát rohadt jól éreztem magam tőle. Egy piát rendeltem. A többit vagy másokéből ittam, vagy épp Matt meghívott egyre.

  Nos igen. Érdekes.... 

  Matt ivott eleget ahhoz - ugyanis, amikor még nagyban pezsgőztem és épp elhaladt mellettem megkínáltam a pezsgőmmel. Beleivott, majd visszaadta. Tehát, Matt szédült. Én nem. Minden megvan. Amikor éreztem, hogy kijózanodom, mindig ittam rá egy kicsit, hogy megmaradjon a jó állapot. 

  Nagyon jól éreztem magam. Egyszer csak jött Envy, hogy ő smárolt valakivel. Eztán rá figyeltünk Mattel. Utána egy másik osztálytársamra. Vicces volt. Elhatározta, hogy ő nyitásig ottmarad, mert virágot kell vennie. 

  Végül együtt indultunk el. A fiúk kíséretében. Majd elaludtam. Végül apa értem jött és miután hazavittük Mattet mentünk haza. Annyira voltam képes, hogy felvegyek a cuccaimra egy fekete pólót és bedőltem az ágyba. 

Tori

Szalagavató

HI guys!

Jó későn jelentkezem, ugyanis a szalagavatóm 2015.12.05-én volt. Ennek ellenére jó pár nappal le vagyok maradva. Csodás volt. Ha egyetlen szóval kellene leírnom az eseményt: tökéletes. De örülök, hogy vége. Nem szeretném még egyszer átélni a dolgot: az a rengeteg stressz, amikor készültünk rá. Az osztálytánccal kapcsolatos problémák. Mattes viták.
  De maga a szalagavató! A legutolsó próbán, vagyis az előtte lévő nap: pénteken azt hittem felrúgom Mattet, annyira felhúzta az idegeimet. Ismételten egész végig hergelt, piszkált mindennel, amivel csak tudott. A legelején azt hittem ismételten összekapunk, de egész jó vége lett.
  A vicc az egészben az, hogy aznap este még beszélgettem is vele. Mármint lenn a metróban.
  Bármilyen stressz nélkül feküdtem le aludni és békésen, kipihenten ébredtem. Gyors zuhanyzás, ahogy anya aznap fogalmazott a mai nap egyetlen lehetősége, hogy fürödj, az most van. Nem meglepő, de igaza volt. Tehát, zuhany, majd megérkezett Adelaide, hogy elkészíthesse a sminkem. Rengeteg vackot kent a képemre, de szép lettem. Aztán jött a hajkészítés. Ami közben egyetlen egy pozícióban készíthetett rólam az ember: törökülésben, meditálását és nyugalmat imitálva egymáshoz érintettem a hüvelyk-és mutatóujjam.
  Amikor kész lett a hajam is megcsodáltam magam, aztán gyors pakolás és indulás a sportkastélyba. Megérkeztünk szépen és bementem. Találkoztam osztálytársaimmal és többen közölték, hogy nagyon szép vagyok, illetve, hogy nem ismertek meg. Illetve figyeltem Boss kisfiára, nagyon kis aranyos volt.
  Kivártuk, amíg próbálhattuk. A próba egészen jól sikerült. Természetesen voltak bakik, de nem lehetünk tökéletesek. Matt ragaszkodott ahhoz, hogy ruhában táncoljak én viszont ragaszkodtam, ahhoz, hogy abroncsban. Természetesen az én akaratom érvényesült.
  Próba után én személy szerint ráértem. Mászkáltam, bámultam a többieket, illetve kimentem Opheliával, hogy cigizzen. Matt mellesleg hozott nekem csokit. Nagyon kis édi volt. Leültem figyelni a próbát közben Matt és osztálytársunk közös erővel piszkáltak engem. Folyamatosan...
  Aztán megvolt a szalagtűzőpróba és már öltözhettünk is. Mikor kész voltam felmentem és meglepetésemre anya már fenn volt. Beszélgettünk, hogy mi volt eddig. Aztán megérkezett Matt családja és édesanyja egyből odajött hozzánk beszélgetni.
  Aranyos nő. Egyszerűen imádom.
  Eztán sajnos mennem kellett lefelé, beállni a bevonuláshoz, a szalagtűzéshez. Borzalmas volt: egyetlen egy ok miatt: magassarkú volt a lábamon és cseszettül fájt benne a lábam. De hősiesen végigálltam az egészet, annak ellenére, hogy többen megszabadultak magassarkújuktól. Én azt mondom, aki nem bírja, ne járjon benne.
  Megkaptam a szalagomat. Boss sok-sok kedves dolgot mondott és be kell valljam: kis híjján majdnem elsírtam magamat.
  Aztán végül kibírtam. Megszabadultam tőle és kezdődött a kapkodás: rohamtempóban kezdtünk el öltözködni, ugyanis mi kezdtünk a keringővel. Végül a franciatanárom tök aranyos módon befűzött.  Komolyan mondom az egész estét egybefogva: ő csinálta a legjobban. Amint kész voltam kiüldöztek az öltözőből, mert kicsi helyen sok lány, naaaagy ruhában nem fér el. Főleg, hogy mindenki izgult.
  Kiléptem az előtérbe: egy csomó szépruhás lány, plusz sürgő forgó emberek. Elkezdtem idegeskedni. Tördeltem a kezem és össze-vissza pillantgattam a teremben. Ideges lettem. Dobogtam a lábammal, előre hátra billegtem.
  A fiúk lassan beszivárogtak a terembe. Matt észrevett és elmosolyodott. Több méterre előttem megállt. Vigyorogtam, mint a vadalma és elindultam jobbra, ahonnan bevonulni terveztünk. Félúton találkoztunk, mert  pár ember állta utunkat.
  Onnantól fogva annyi bókot kaptam aznap, mint még életemben soha. Állandóan, folyamatosan csak bókolt, bókolt és bókolt. Ugráltam össze-vissza az előtérben az izgalomtól, Matt is izgult, csak ő éppenséggel csendesebben és visszafogottabban. Aztán elkezdődött. Az első pár lépésnél még remegett a lábam, aztán csak jobb lett.
  Természetesen végigbeszéltük az egészet Mattel. Szerintem mindkettőnknek szüksége volt rá, hogy ne izguljunk annyira. A legeslegvégén, természetesen elcsesztük, mert nem kellett volna kimennünk, de nem volt annyira nagy a baj. Vigyorogtam, ezer és egyszer megköszöntem neki, hogy velem táncolt, ugyanis egyetlen egy hiba nélkül táncoltuk végig a táncot. Hiba nélkül! Elöntött a büszkeség. De nem sokáig ugyanis megint csak öltöznöm kellett: osztálytánc.
  Az a ruha borzalmas volt. A flitterek végighorzsolták a bőrünket és rohadtul fájt fel-le venni. Utáltam. A táncban természetesen sikerült hibát ejtenem, de ennek ellenére is jól sikerült. Csodás volt. Visszaöltöztünk a keringőruháinkba, megkerestem Mattet és vártunk a gyertyás felvonulásra. Ezt is végigbeszélgettünk. Egy idő után még ő szólalt meg, hogy ja, csak mi dumáljuk végig az egészet ugyanis mindenki csendben volt.
  Miután ennek is vége lett jöhettek a táncikálások a szülőkkel. Elszakadtunk Mattel, de nem figyeltem rá, ugyanis a rokonaimmal voltam. Táncoltam mindenkivel és még az osztályfőnökkel is és Ophival is. A legvégén - ha jól emlékszem- egyszer csak jött Matt és felkért. Kapásból muszáj volt megkérdeznem, hogy még nem volt elég velem táncolni?
  Körbe-körbe forogtunk és totálisan elszédültem. Csináltunk pár képet - halkan megjegyezném, hogy egyik sem lett jó. Aztán végre mehettem öltözni. Megszabadultam a már-már fojtogató ruhától és elkezdtem összepakolni.
  Kivittem a cuccaimat, gyorsan ettem pár falatot, majd anyuék le is léptek és vártuk az afterre vivő "partybuszt". Matt megkínált a sörével, de boralmas íze volt... később kaptam a strongbowjából: na az már jobb volt.

Tori

Stitches

  Teljes csendben lépkedtem be az edzőterembe. Ledobtam a nagy válltáskámat, melyben két másfél literes üveg pihen, egy törülköző és tiszta ruha, illetve tusfürdő. A melegítőnadrágomból előhalásztam a telefonomat és kirántottam a fülhallgatót a csatlakozóból és a félhomályban a hangfalhoz léptem. 

  Összekapcsoltam a két eszközt, majd lábammal bekapcsoltam a hangfalt. Beállítottam a hangerőt, ugyanis az előttem használó egyén szerettem maxra feltekerni a hangerőt. Eztán elindítottam a táncos zenelistámat. S miközben lassú ütemű zene szólt én becsuktam az ajtót és a függönyt elhúztam előtte, majd felkapcsoltam a led lámpákat, amik hangos búgásukkal elnyomták a zenét.

  A zsebemből elővettem a távirányítót és felhangosítottam a zenét. Előrehajoltam és nyújtani kezdtem. Közben leraktam a földre a távirányítót és a tükörhöz léptem. Gyors és alapos bemelegítés után kezdődtek a zenék, amire táncolni szoktam. A listát sikerült pont úgy beállítanom, hogy ne kelljen állandóan váltogatnom a számokat. 

  Saját magammal szemezve néztem a lépéseimet. Kívülről ment már mindegyik szám, de egyszerűen éreztem, hogy hiányzik belőle. Hiába adtam bele mindent, hiába váltogattam a stílusokat, egyszerűen nem sikerült jól... sehogy.

  Ingerülten túrtam a hajamba és ültem le a földre, mikor nyílt az ajtó. Dühös tekintettel fordultam az ajtó felé. A függöny mögül Dana lépett elő ugyanolyan táskával. Kérdőn néztem rá, miközben ő nem zavartatva magát ledobta cuccát az enyém mellé.
- Szia - rántotta ki füléből a fülhallgatót. Rágójával lufit fújt, majd rám mosolygott.
- A függöny nem véletlenül volt elhúzva.

- Ráismertem a zenelistára. Tudtam, hogy te vagy az. Na mi nem megy? - kérdezte, miközben a táskámból elővett üveget hajította oda nekem. Meghúztam az üveget és a negyede lecsúszott a torkomon. 

  Hatalmasat sóhajtottam és megtöröltem a számat.
- Hiányzik belőle valami... - morogtam. Dana bólintott, majd a hangfalhoz lépett.
- Gyere... csináljuk együtt - mosolygott rám. 

  Elindította a zenét és tökéletes összhangban léptük a lépéseket. Dana pontosan olyan jó táncos volt, mint barát. Vigyorogtam, ahogy a tükörképünkre pillantottam, majd lehajtottam a fejem és tovább táncoltam. Lehunytam a szemem és mosolyogtam.

  Sokkal jobban éreztem így magam. Mikor vége lett a számnak egyből az üvegemhez nyúltam.
- Azt a rohadt... és nekem ez nem megy? - kérdezte hitetlenül vigyorogva.
- Most jobban ment - mosolyodtam el, majd ismét nekidőltem a falnak és kortyokban nyeltem a vizet. Az első üveg hamar kifogyott. 

  Ismét nyílt az ajtó és némi vacakolás után a függöny mögül Oliver került elő. Ledöbbentem és inkább kibontottam a második üveg vizet.
- Szia! - rikoltott fel Dana. Lejjebb csúsztam a falnál reménykedve abban, hogy megnyílik alattam. Oliver és én minimális múlttal rendelkeztünk, ami nekem bőven elég volt, ahhoz, hogy egy életre elkerüljem őt.
- Szia Sora - köszönt oda nekem gusztustalanul tenyérbemászó vigyorral az arcán, már tudtam, hogy minél hamarabb le kellene lépnem.

  - Bello - köszöntem vissza szűkszavúan. 

  Oliver lepakolt és ránk pillantott.
- Megzavartam valamit? - kérdezte óvatosan. Dana egy pillanatig habozott, majd egyszerre rávágtuk:
- Igen! - kiáltottam erőteljesen.
- Neem - mosolygott szolidan a lány. Oliver felém pillantott, mire még inkább lejjebb csúsztam. Idióta vagy, Sora nyugtáztam magamban. Lehunytam a szemem, s a helyzetet Dana vidám személyisége mentette meg,

  - Táncoljuk el újból! - lépett elém, s kezét nyújtotta. Felrántott a földről és a telefonomhoz futott, hogy elindítsa a számot. Lehunytam a szemem és igyekeztem megfeledkezni arról, hogy Oliver itt van. Csukott szemmel táncoltam egy darabig, aztán a tükörképemre szegeztem a tekintetem. Mozdulataimból áradt a feszültség, erősebbek, merevebbek és agresszívabbak voltak, mint eddig. Lement a szám a ingerülten fújtatva léptem a telefonomhoz. Eltelt egy óra. Az óra lassan kezdődik.

  Leültem a földre és vártam a többieket.
- Feszült vagy? - ült le mellém Oliver. - Tudod, nem jó, ha magadban tartod az ilyeneket... - darálta vigyorogva. Élvezte, hogy én feszült vagyok miatta. 

  - Hogy van az, hogy még mindig levegőt veszel? - fordítottam felé a fejem. Oliver pillanatnyilag meghökkent, majd ismét rókavigyor ült ki arcára. - Mit vigyorogsz? - kérdeztem a lehető legbunkóbb stílusban.

  Erre sajnos nem érkezett válasz, mivel nyílt az ajtó, s az oktatóm idegesen húzta arrébb a függönyt. Egyből felém lesett: tudta, hogy én voltam. Ártatlanul elmosolyodtam, s felpattantam. Olivert faképnél hagytam, egye csak a fene. Erik nyakába vetettem magam és bociszemekkel bámultam rá:
- Bocsiiii, utálom, amikor benéznek az ajtón, hogy lássák ki van benn...
- Mondtam már, hogy ne gyere ide egy órával hamarabb. Megbüntethetnek, amiért nem mint bérlő használod a termet.
- Majd akkor kifizetem - vontam meg a vállam. Erik a szemét forgatta, miközben a telefonomat a kezembe csúsztatta, s az övére fókuszált.
- Ma - emelte fel a fejét percekkel később. Addigra már tizenkét szempár szegeződött rá. - Ma eljött hozzám egy tehetségkutató embere, hogy háttértáncos párokra lenne szüksége.

  - Ki akar menni? - kérdezte, mire automatikus felemeltem a kezem. Nem foglalkoztam a többi emberrel. Egy biztos: én ott leszek! Erik pár pillanat után bólintott. - Akkor jó. Ma eljött velem a hölgy, hogy megfigyeljen titeket és válogathasson. Sok sikert a mai napra srácok! - mosolyodott el. 

  

-... Oliver és Sora. Patrick és Dana és ennyi - Benne voltam a négy párban, de Oliverrel. A fiúra pillantottam, aki engem bámult.
- Sora? - lépett oda hozzám a nő. Zavartan ledobtam a táskám a vállamról és a vártam, hogy folytassa. - Nagyon ügyes voltál. Nagyon kevés olyan embert láttam, aki ekkora odaadással táncol. Sokat kellett harcolnod, ugye? - kezdett csevegni, mire elmosolyodtam.

  - Kilenc éves korom óta táncolok. Rengeteg fájdalmat kellett átélnem azóta. De én ezt akarom - vonogattam a vállam.
- Ez a legjobb hozzáállás. Nagyon sokra viheted így - mosolygott. - Te és Oliver nagyon jó pár fogtok alkotni. Látszik, hogy ellentét van. De a zene, amire táncolnotok kell majd... nos tökéletes lesz. Ti lesztek a legjobbak! - lelkendezett a nő. 

  - Ez csodás... - morogtam. - Sajnálom, de mennem kell. Viszlát.
- Szia Sora! - kiáltott utánam, mielőtt még Erikhez fordult volna.

Tori

Egy dolgot akarok

Hi guys!

Csak legyen vége. Ennyi kérésem lenne. Ne kínozzunk egymást tovább. Vagyis állítása szerint ne kínozzam saját magamat tovább.
Tegnap este totál nyugodtan és ártatlanul ültem a konyhában, amikor pittyogott a telefonom, hogy üzenet érkezett. Azok után, hogy kaptam képet nem számítottam másra. Így a lehető legnagyobb tudatlanságban nyomtam meg a telefonom középső és majd hogy nem egyetlen gombját és megpillantottam az egyetlen nevet, amire nem számítottam.
Rám írt. Úgy bizony. Teljesen magától, semmien unszolás nélkül - szerintem egy totál idióta kérdéssel.
Aztán ebből - az én hibám, mert én mentem bele - egy kisebb fajta beszélgetés kerekedett, amit természetesen én szívtam meg: tehát én sírtam a végén - nem csak ott, de ez most nem lényeges.
A lényeg az, hogy hajnalig kommunikáltunk. Egy dolgot ért el ezzel: saját magammal kezdtem el viaskodni: mit tegyek, hogy nekem legyen a legjobb.
Jelenleg a leglehetségesebb megoldás az, hogy soha többet nem: beszélek vele, nézek rá. Letörlöm facebookról, letiltom snapchaten... röviden: teljesen kiiktatom az életemből, annak érdekében, hogy nekem jó legyen.
Na már most ezzel az az egy probléma van, hogy jelenleg még egyenlőre képtelen vagyok... tehát rágódom. Yeeeeeey!!

Tori

Rohadék

Hi guys!

Szent szilvamag! Hogy lehet valaki ennyire-ennyire kispályás??!! ( Kedves olvasó, az író éppenséggel ingerült, vigyázz!) Hú, de nagyon felidegesített! De mára úgy tűnik, hogy elhallgattattam... (az a baj, hogy most kezdem rosszul érezni magam, amiért úgy viselkedem, amit kihoz belőlem)
Szóval ma reggel mentem táncpróbára szépen jó fej kislány módjára. Táncikáltam engedelmesen és erre mikor egymás mellé kerültünk elkezdett beszélni. Csak úgy ömlött belőle a szó. Természetesen belém kötött, meg unszolt, de igyekeztem a lehető legminimálisabb kommunikációval a tudtára adni, hogy bizony én nem vagyok partner ebben.
De minden áron az agyamra akart menni. Nem engedte el a kezem, úgy kellett lefejtenek róla az ujjait. Aztán megragadta a kezem és ide-oda lengetni kezdte, hogy ez engem idegesít-e és hasonló kérdéseivel. Ezt még úgy ahogy elviseltem. Vége lett a próbának és kicsit feszülten/ingerülten mentem át a suliba.
Pakolásztam a szekrénybe, amikor Mr. Felidegesítelek Téged fennhangon magyarázni kezdte az osztálytársunknak, hogy szerinte ő egyedül lesz holnap a főpróbán, mert a táncpartnere - aki tudtom szerint én vagyok - nem lesz ott, egyedül lesz.
Becsuktam a szekrényem és mikor elmentem mellette közöltem vele, hogy annyira sokan nem fognak sajnálni.
Aztán számomra ennyi volt a kommunikáció. A nap végén még egyszer bepróbálkozott,de nem ért el vele semmit.

Hazamentem, majd át Hellához. Egyszer csak a telefonomra pillantok és Matt nevét látom: képet küldött. (SOSE SZOKOTT!!!!!) Megnyitom és azt hittem felrobbanok. Bűntudat... ja nem.

Tényleg emlékezni fogok erre. Kurvára kezd már fájni. Elérted, amit akartál. Már szenvedek.

Tori

Meglepő, de

Hi guys!

  Pár órája ugye feltettem a pénteki eseményeket. Ehhez képest... jól vagyok! Meglepően jól kezelem. Sokat segít az, hogy tegnap volt sok időm magamba fordulni és depressziózni, mivel a nővérem megjelent, plusz még Adelaide szalagavatóján is jártam. Valahogy jobban lefoglalt a fájós lábfejem, mint hogy a történtekkel foglalkozzam. A kritikus nap a holnapi lesz, illetve talán a kedd.
  Egyenlőre azon tanakodom, hogy vegyek-e neki egy tábla csokit és megegyem-e az orra előtt, vagy vágjam hozzá. Illetve azon, hogy nem megyek be. Totál véletlen átalszom a dolgot, ami persze lehetetlen, hiszen rorate lesz reggel... de akkor is. Vagy szimplán nem lennék hajlandó táncolni. Leülök szépen, aztán csinál, amit akar.
  Majd még meglátom, de egy biztos. Nem fogunk kommunikálni! ^^

Tori

"Amikor bezárul egy ajtó...."

HI guys!
(Figyelem a bejegyzés rengeteg mennyiségű gúnyt, iróniát, szarkazmust... stb. tartalmazhat, ha nem tudja kezelni, ne olvassa)

  Gondolom mindenki jól ismeri ezt az igazán sablonos mondatot. De ez a mondat a tegnapi napomra tökéletesen ráillet. Mintha ezt a mondatot, pont egy ilyen nap után alkották volna. Komolyan mondom, egyik szemem sír, a másik nevet... egyenlőre.
  Kezdődött azzal, hogy reggel bementem és Ophi némi nézeteltérés után fogta magát és elült mellőlem. Ezen még tudtam "nevetni" a helyzet abszurd volt, mert tudom, hogy nem sértődött meg, csak abban a pillanatban tényleg az volt a legjobb döntés, hogy külön ülünk, mert különben az a nap vérontással végződik. De ezt még átvészeltem, mondván rendben oké, majd lenyugszunk és akkor minden tök jó lesz. (Nem mellesleg táncnál Ophival már szent volt a béke és minden rendben volt, már ha jól emlékszem...)
  De itt a nap még javában nem kezdődött el. Nagyjából második óra közepén Hella rám írt. Fizika óra közepén, csak ültem és bambultam nagy szemekkel, hogy ez most így mi? Beszélni akart velem. Mondom, jó, akkor nagyszünetben beszélünk. Így is lett. Minden megoldva, minden megbeszélve, jók vagyunk!

Hurrraaaay!

  Eztán volt némi idő a feldolgozásra és végül muszáj volt elkezdeni a táncpróbát. Először osztálytánc volt. Minden elismerésem az osztálytársamé, amiért sikerült ezt összeraknia! Komolyan, elég sok erő kell ahhoz, hogy egy olyan osztályt, mint a mienk rávegyen arra, hogy valamilyen szinten odafigyeljen és jelen legyen. Gratulálok!
  Tehát az osztálytánc összeállt, eztán jöhetett a keringő. Az is nagyon jól megy. Az is kész. Őszintén szólva, nagyon meg vagyok lepve, hogy ennyire jól mennek a dolgok. Azt hittem, hogy az utolsó héten még bénázni fogunk. ÉS NEM! Minden megvan. Nem azt mondom, hogy hibátlan az egész, hanem azt, hogy megy! Emelem kalapom!

  A próba egészen jó hangulatban telt el. Olyan semleges volt az egész. Ráadásul hamarabb engedtek el, mivel a banda fele szokásához híven lelépett szünetben. Tehát hamarabb hazaengedtek. Öltöztem, mikor Matt megjelent mellettem és a zongorára bökött - azt hiszem talán még "játszott" is rajta valaki - és mondta, hogy neki megy a Boci, boci tarka. Természetesen nem hittem neki, hiszen itt voltam a próbákon és láttam az eredménytelen próbálkozásait...
  Mindegy. Végül fogadtunk és nyert egy tábla csokit... amit még nem kapott meg és lehet nem is fog, nagyon gondolkozom rajta, hogy megkapja-e, mert jelenleg, amit szerintem a legjobb megérdemelne egy csattantós pofon lenne, nem hogy egy tábla csokoládé. Na, de csak szépen sorjában a dolgokkal... folytassuk a mesét.
  Hamarabb hazaértem, ettem, közben beszélgettem egyik osztálytársammal és itt vagyok én a "hibás", amiért azt gondoltam, hogy én kérem meg szépen, akkor minden oké lesz. Aha... nem.
  Nos, beszélgettem osztálytársammal, aki a táncikálás végén már nem forgott, meg nem emelték. Nem értettem, miért áll ki. Aztán írtam neki, hogy mi van, amikor hazaértem. Elmesélte, hogy "drága" táncpartnerem (megint felbaszott, innom kell egy teát mielőtt folytatom...) egyik haverjával szegény lányról beszéltek, hogy nehéz, meg nem tudja normálisan csinálni a dolgokat stb. Na most ez eljutott hozzá és persze, hogy rosszul esett neki.
  De annyira nem értem, hogy miért pont ő, aki régen ő is küzdött hasonló problémákkal... erre pont ő morog erről, annyira logikátlan.
  Ezt megtudva azonnal írtam Mattnek, aki az adott pillanatban nem volt online, így csak később érkezett meg a válasza. Nem arra kértem, hogy kedvelje meg és legyenek öribarik, mert ez valósággal lehetetlen ez egyértelmű. Arra kértem, hogy ha már muszáj mondania valamit róla, akkor úgy tegye, hogy az ne tudódjon ki. Nem olyan nagy kérés ez szerintem.
  Tehát, egy olyan kérés, hogy ha lehet ne bántsuk a másikat... nos úgy tűnik Mattnek az már túl nagy falat... idióta *********!
  Írtam neki és volt időm megfürdeni és azt hiszem még sorozatot nézni is volt időm, mikorra válaszolt. Egy egyszerű de mindennél többet mondó szócska volt a válasza: nem. És folytatta... csak írt írt írt és írt. Áradt belőle a... a (nem tudom más szóval mondani megvetés, arrogancia, lenézés...
  Ahogy a laptopom előtt ültem megborzongtam, azon amiket írt. Aztán hirtelen váltás - valószínűleg kifogyott a szidalomból, ezért új alanyt kellett keresnie, akit megbánthat így hát maradtam én - és máris engem ostromolt: nem egy kisgyerek, akinek erre fel hívni a figyelmét, meg nem kellene kioktatnom/figyelmeztetnem/megkérnem ilyenekre. Aztán megint elkövettem egy hibát - az előző az volt, hogy azt hittem meg tudom oldani - egy olyan választ adtam, ami kétértelmű és több, mint valószínű, hogy abban a pillanatban azzal a válasszal, hogy " amiért létezik olyan is mint te" nem javítottam a helyzeten, hanem aláírtam a gyászos végkimenetelt.
  Bizonygathatnám, hogy én nem azt akartam sugallni, hogy rossz/borzalmas ember, hanem azt, hogy minden ember más. Nem egyforma, egyik ilyen, másik olyan. A különbségre akartam felhívni a figyelmet, nem másra... idióta vagy Tori... -.-"
  Erre elég érzékelhetően berágott, főleg, hogy utána nem voltam hajlandó részletezni mire is gondoltam és közöltem, hogy szalagavató után majd elmondom. Aztán elegem lesz és gondoltam felhívom, hogy szóban mondjam el neki, mennyire gonosz dolognak tartom azt amit művelt az osztálytársunkkal, főleg, hogy azért nézi le, mert "nehéz"... ő is az volt!
  Nem vette fel és ha ezzel még nem is ment fel a pumpa az agyamban, akkor a következő üzenetén igen:nincs kedvem hallgatni a megváltásaidat.
  Innentől fogva totálisan én voltam a célpont. Hogy nem vette észre magát, vagy tudatosan tette? Nem tudom. Egy biztos. Kurvára hazavágott. Egy idő után alig tudtam reagálni arra, amit írt, mert nem láttam, hogy mit írok, vagy épp levegőt nem kaptam. És a legszebb mindközül az, hogy még most is elsírom magam, miközben ezt írom....

  Nem tudom, hogy mit gondol most... hogy majd kedden tényleg beszélni fogok vele. Hogy ezek után hozzá fogok szólni. Komolyan, eddig azt hittem, hogy én vagyok a világ legnaivabb embere... Ezek után minimum bocsánatot kell kérnie, hogy esetleg köszönjek neki. Undorító... eddig nem akartam leírni ezt az erős szót, de már nem tudom máshogy leírni azt, amit jelenleg érzek.
  Egyet tudok: mindketten párhuzamosan bántottuk egymást és hogy rajtam meg fog látszódni. Azt remélem, hogy rajta is fog. Ennyi elégtételt megérdemlek azok után, amiket hozzám vágott. Emlékezni fogok erre.

Tori&Shadow

Semmike

Hi Guys!

Olyan semmilyen napjaim vannak, hogy ejha! De tényleg.... egyszerűen semmi sem történik.
  Isaac meg én tuti jól megvagyunk, néha beszélünk, néha nem. De még az se nagyon hiányzik. Hellával egy jó ideje nem beszéltem. Én nem fogom keresni, mert még mindig úgy érzem, hogy ÉN vagyok a megbántott fél, tehát nem én fogok odamenni hozzá, hogy akkor gyere dumcsizzuk meg a dolgot. Mattel meg próbákon kommunikálunk, amúgy meg nem.
  Semmi nem történik, te jó ég... azt leszámítva, hogy az osztályom mesterfokozatra fejlesztette a "hogyan-basszuk-fel-Torit-két-perc-alatt" tudását. Nagyon profik!
  Szombaton megyek Adele szalagavatójára, türelmetlenül várom már. Életemben egyszer voltam szalagavatón, mondjuk az jó uncsi volt... de mindegy.

Tori

Össze-vissza kuszaság

Hi guys!

  Érdekesen telnek a napjaim.  Egy ideje semmi nem történt. Hellával vitatkoztam egy sort és most nem tudom mi van. Egészen jól viselem... mondhatni.
  Emellé az alap hangulat mellé még jön az iskolai hülyeségek és még Matt is rátesz egy lapáttal - ha épp pokróc.
  Egyik percben kedves, aranyos és ha beszélgetős kedvében van, akkor minden csúcsszuper.            
   Komolyan, olyan, mintha a gyerek időnként megtalálná az antidepresszáns bogyóit és pár napig nem felejti el szedni. Aztán meg hopp megint szar kedve van és... mindegy.
  Ez a hetem egészen jól alakult volna, ha nincs a csütörtök este.
 
Csütörtök este volt fogadóóra és anya beszélgetett az osztályfőnökömmel, aztán meg velem... aztán a beszélgetés elkanyarodott egy olyan irányba, amerre nagyon nem kellett volna. Tehát egy egész estés zokogás után csodás volt bemenni reggel az iskolába. Főleg, akkor, amikor belépett a terembe drága osztályfőnököm én meg reszketni kezdtem, mint a nyárfalevél.
  Alapjáraton nem volt kedvem aznap megszólalni és egyetlen pillanatot a fülhallgatóm nélkül tölteni, de abban a pillanatban sokkal rosszabbul éreztem magam. Ott ültem a padomban egyedül és senki nem vette észre, hogy bajom van. Szar érzés, de nem hibáztatok senkit sem.
  Az órák egészen szépen teltek. Az egyik osztálytársamnak feltűnt, hogy baj van, rá is kérdezett... és el is sírtam magam, de ettől függetlenül nagyon jól esett. Mindegy. Aznapi pozitívum az elmaradt biológia óra volt. Onnantól kezdve kicsit talán jobban éreztem magam. Egész órán mindenki rinyált a jegye miatt, ezért sajnos elment az egész óra.
  Aztán a többi óra szinte elrepült. Az osztálytáncpróba néven futó programból semmi nem lett. Nagyjából az osztály negyede volt jelen, azok közül valaki csak ült és bambult ki a fejéből. Tehát totálisan felesleges volt az egész.
  A keringő így négytől ötig volt. Envyvel sajnálatos módon késtünk egy kicsit. A folyosón sétáltunk, mikor Matt rám írt, hogy merre kóricálok. Meglepődtem. Csak egy táncról maradtunk le, szóval annyira nem volt nagy felfordulás. Nem sértődött meg, nem volt belőle baj. Sőt, elég feltűnően jó hangulata volt.
  Az egész próba jól telt. Próbált rávenni arra, hogy ne vigyorogjak.... komolyan az volt a legnagyobb baja, hogy mosolygok. De, mint mondtam, jól telt a próba.
  Ennek ellenére képtelen vagyok teljes átéléssel örülni ennek, hiszen tudom, hogy ez az állapot csak ideiglenes.

Tori

Valami

JAVASLOM, HOGY GÖRGESS LEJJEBB 

 Sora Sacram két napig eszméletlenül feküdt azon a kanapén. Többször lázálmok kísértették és lehetetlen dolgokat kiáltozott, de ez senkit sem rémített meg: hiszen ebből tudták a lány él és virul, szervezete küzd a benne terjengő anyag ellen, ami a halálát követeli. Matthew James Read két napon át aludt a kanapéval szemben fotelben, ami bármennyire is volt kényelmes: nem aludt benne egyszerre többet, mint fél óra.

  A fiú minden nap felkelt és kihívta az orvost. Édesapja túlságosan el volt havazva, így mikor éjszaka hazaesett egyből a hálószobájába vitték a lábai. Fel sem tűnt neki, hogy egy betegjelölt a nappalijában fekszik és szenved, csak utólag tudott róla. 

  

  Az orvos végigsimított a lány homlokán, s bólintott. Tekintete a karjára tévedt. Mutató- és hüvelykujjával átfogta a lány csuklóját, majd a többi ujját is a hideg bőrhöz szorította, s felfordította a lány karját. Bal alkarjának belső felén egyetlen ér rajzolódott ki, mintha vastag fekete festékkel emelték volna ki. Az orvos ciccegett.
  - Valami baj van? - kérdezte a mögött ácsorgó fiú. Az orvos leeresztette a lány kezét és a fiú felé fordult:
- Matt, ez a lány egy igazi túlélő. A láza lement, végre visszakapta a arcszínét is, minden rendben van úgy ahogy... azonban az a bizonyos anyag. Csak nem ürül ki a szervezetéből. Magad is megnézheted, de semmivel nem leszel tőle okosabb - intett a lány karja felé a férfi.
- Rendben. Még ma magához térhet? - kérdezte bizakodva. Az orvos kesernyésen elmosolyodott, az ilyen vakon reménykedő emberektől mindig elkomorodott.

  - Nem tudom - mondta végül.

  Sora magánál volt. Mikor az orvos hozzáért a karjához az emiatt beléhasító éles fájdalom visszarángatta a való világba. Nem mert megszólalni, csak feküdt mozdulatlanul és hallgatta a két ismeretlen dialógusát.

  Mikor csend lett kinyitotta szemét. Ideje sem volt körbenézni, mert azonnal megszólították.
- Csak hogy magadhoz tértél. Már kezdtem aggódni, hogy mit mondok a szüleidnek... - Sora rémülten oldalra fordult.
- Ki vagy? - akarta kérdezni, azonban torkán nem jött ki hang.
- Fel tudsz ülni? Van itt neked egy kis narancslé. Gondolom teljesen kiszáradt a torkod. - Sora bólintott, miközben ülésbe tornázta magát Matt felpattant és a dohányzóasztalról felkapta az üveget, leguggolt a lány elé és a kezébe adta. - Óvatosan - adta ki az utasítást. Lecsavarta a kupakot és kiegyenesedett. - Nem akarlak bántani. Két napja kaptál influenza elleni oltást, nem? - Sora csak bólogatott.

  Matthew fáradtan felsóhajtott, majd hátrébb lépett.
- Az utcán sétáltál és elájultál az utcán. Segíteni akartam rajta, mert tudtam, hogy mi a bajod.

2015. november 13, péntek

Hi guys!

Szar péntek tizenharmadikám volt.

Ami péntek tizenharmadikán történt velem nos az csak szimplán túl sok... a dologhoz visszább kell ugranom időben picit: azután, hogy Hella meggyanusított érthető módon egész nap kattogott az agyam és természetesen nem aludtam szinte semmit sem. Nagy nehezen felkeltem:

1. Elmentem suliba
2. Kettőig tanítás
3. Kettőtől fél négyig osztálytáncoltunk 
4. Félnégytől ötig keringő
5. Öttől hatig utazás
6. Hattól nyolcig fodrász
7. Fodrásztól haza... 

Durván ennyiből áll a napom, de mivel nem egy érzéketlen robot vagyok, ezért sajnos egyes dolgok mások számára talán furcsa érezlemeket generáltak bennem. 

Sok-sok minden történt aznap. Sok-sok szomorú dolog történt velem, aminek a vége egyáltalán nem meglepő. Leültem naplót írni: két és fél sor után egy laza órán keresztül zokogtam az ágyamon ülve. Teljesen egyedül...

Tori&Shadow

Pofon

Hi guys!

  A héten eddig talán egy kiemelkedő dolgot tudnék elmesélni nektek, Azt is azért, mert ma történt és nagyon arcon csapott a dolog. Átlagos napnak indult a mai is. Apró kivételek voltak csupán: az éjszaka nem aludtam sokat, ezért még egy pokróc is kedvesebb ábrázattal az arcán kelt volna ki a takaró alól, mint én. Mindegy.
  Mit sem sejtve felöltöztem.... "sminkeltem", bepakol... BLABLABLA Tehát felszálltam a buszra. Egyből észrevettem Hellát. Feltűnően komoran pislogott a környezetére és már akkor megéreztem a bajt: rámosolyogtam, de nem viszonozta a gesztust... semmi mosoly, mintha közellenség lennék.
Lecsüccsentem mellé és faggattam, hogy mi a helyzet. Mit ne mondjak, elég hamar kibújt a szög a zsákból. Amint közölte velem, hogy majd beszélni akar velem már tudtam, hogy miről.

  A legrosszabb, azonban az volt, hogy az állítólagos legjobb barátnőm a tudtomra adta, hogy rohadtul nem bízik bennem és kinézné belőlem, hogy titokban, a tudta nélkül simán találkoznék a (ex??)barátjával... csak, mert fura vagyok.
  Ennél hatásosabb ébresztővel még nem találkoztam, pedig keltettek már szódavízzel. Mintha felpofozott volna, úgy ért a kérdés. Már a feltételezés is fáj, hogy kinézi belőlem, hogy nincs bennem annyi tartás. Egyáltalán nem vonzódom a barátjához és ezt már többször is elmondtam neki, mert éreztem, hogy feszül a húr nála. Tudtam, hogy féltékeny rám: éreztem és mondták is. Azonban én nem tettem semmit, hogy féltékeny lehessen rám. Igyekeztem minél jobban elkerülni a lehetőséget, hogy az lehessen.
  Így szálltam fel a metróra és léteztem egész nap. Többször elhalványult az emlékkép, hogy a ma reggel megtörtént, mert volt ki elvonja a figyelmem. De aztán kiléptem az iskolából és tudatosult, hogy valóban megtörtént és a legjobb barátnőm képes volt erre... azért tud az ilyen fájni...
  Emellett a napjaim csendesen és egyhangúan telnek, aminek örülnöm kellene örülök (?). Holnap péntek. Megyek szalagavatós hajat próbálgatni magamnak. Kíváncsi vagyok. Felettébb kíváncsi.

Tori

Ha nem tudnád ő ír...

Hi Guys!

  Nos péntek...  nem volt jó. Vagyis az eleje az volt. Sőt akkor már inkább mondanám, hogy a háromnegyede. Az viszont csodálatos volt. Boldog voltam, mosolyogtam és kissé talán hasonlítottam egy gyerekre, aki megtudja, hogy játszóházba mennek... felpörögtem
  Az eleje gyorsan elment. öt óra, aztán az utolsóban megkaptuk a szalagtűzős ruháinkat. Jól állt - legalább is azt mondták - és nekem nagyon tetszett. tehát becsomagolták nekem és tűztem is haza vele. Gyorsan hajat mostam és már úton is voltam vissza a suliba a táncpróbára. Jó kedvem volt. Egyszerűen ültem a buszon és vigyorogtam, ugyanezt előadtam a metróra várva és magán a szerelvényen is.
  Beértem a suliba leültem egy falhoz tolt padra és vártam. Rá kellett döbbennem - sokadjára -, hogy senki nincs az osztályba, akihez odamehetnék beszélgetni. Már próbálkozni sem volt kedvem, tehát csak ültem és türelmesen vártam a kezdésre.
 kommunikációt folytattam osztálytársammal, de annak sem volt sok lényege, de legalább elütöttük az időt, amíg el nem kezdtük a táncot.
Bejutottunk a terembe és lepakoltam.
  Kissé darabosan ment az elején, hiszen "rég" próbáltunk. De egészen jól ment.. persze, vannak részek, amiket már szinte szokásszerűen elrontok. Azonban ennek ellenére is nagyon jól éreztem magam.
  Lehet Matt nem vette annyira a lapot, de épp szórakozott kedvemben voltam. Sőt, egy idő után határozottan úgy éreztem, hogy bosszantja, hogy nekem jó kedvem van. De próbáljunk a történtekhez hűek maradni.
  Fájt a válla... nekem a kezem, de is volt ragasztva. Tánc közben kötözködtünk, néha néha beszólogatott... én meg ilyenkor jobban megszorítottam a vállát "véletlen" és hozzá édesdeden vigyorogtam. Erre ő meg totálisan véletlen a csuklómra fogott rá és azt szorongatta meg. Elvoltunk.
  Én komolyan jól szórakoztam... talán esetleg, még az is előfordulhat hogy Őkelme is. Fázott a keze, erre közöltem, hogy érzem, mivel ugye táncoltunk... azonnal elengedte a kezem és az arcomat fogta meg, mire elnevettem magam... A tánc végén van egy felkapjuk a lányt és pörgetjük: erre ő felsétált a lépcsőre, mert útban volt és leült velem, illetve egyszer majdnem fejre ejtett.
  Tényleg valóban elvoltunk. Ophelia egyszer meg is kérdezte, hogy amúgy mi az anyámat csinálunk, mivel elestünk... Aztán... aztán, mintha átfordítottak volna egy kapcsolót. Jött a pár perces szünet. Beálltunk a kezdéshez és már hogy őszinte legyek nem emlékszem pontosan mi volt... fájt a kezem, a tapasz nem tartott semmit, ezért konkrétan letéptem... az egyik osztálytársunk elkezdte magyarázni, hogy minek van a kezemen, mire Matt megszólalt:
- Ha nem tudnád ő ír... - kedvesen még egy macskakörmöt is rajzolt a levegőbe. Aztán még jöttek a kötözködések, csicskapofonok, cipőre lépések, amik semmilyen szinten nem zavartak sőt szórakozottan elmosolyodtam és meg is próbáltam visszaadni... de így utólag csak dühítő tényezők.
  Mikor nagyon megelégeltem hason vágtam. Nem erősen, egyáltalán nem volt erős. Sőt inkább csak rácsaptam a hasára, de nem volt komoly... meg egyszer nem voltam hajlandó táncolni. Egyszer.
  Valószínűleg, ő is megunta... és nem volt hajlandó megszólalni. Csak állt és mosolygott. próbáltam szóra bírni minden hülyeségemmel - reménykedtem benne, hogy ez majd beválik -, de semmit nem hatott. Nem figyeltem és még a feladatot sem tudtam, így még tovább húztam az ő és én agyam. Arra sem volt hajlandó válaszolni, hogy mit kéne csinálni, később a nagy jószívű elmutogatta, mit kellene csinálni. Elegem lett totálisan.

  Felhúztam magam, totálisan fáradtnak éreztem magam. Éreztem, hogy el fog szakadni az a bizonyos cérna... és sajnos el is szakadt. Konkrétan futva távoztam a teremből, hogy senki se lássa, hogy sírok.
  Utólag most sem az zavar, hogy nem szólalt meg... hanem, hogy mikor komolyra fordult a dolog, akkor sem volt hajlandó megmozgatni hangszálait. Arról nem is beszélve... te jó ég... az a mondat... azzal mindent tönkretett: ha nem tudnád ő ír... az a gúny... annyi mindent elmondott... és annyira fájt.
  Tudom, ez csak az én változatom. Tudom, hogy ő totál máshogy élte meg. De én jelenleg is itt ülök a kibaszott laptopom előtt és bőgök, mint egy óvodás. El kell ismernem... hogy megint belelovaltam magam egy olyan dologba, amibe nem kellett volna. Megint bántottam valakit - és ezzel magamat is.

Tori

Valami hiányzik, te ostoba

Hi guys!

  Rá kellett döbbennem, hogy észveszejtően buta és gyerekes vagyok. Gyeremekded naivsággal kapaszkodok, már hetek óta ugyanabba az idióta, lehetetlen ábrándba. Ostobán viselkedtem, mint mindig. Egyszerre aranyosan nevetséges és szánalmas, ahogy futni tudok dolgok után, ahogy ragaszkodom. Egyszerűen képtelen egy ember vagyok.
  Hogy elszomorít-e a dolog? Kicsit. Nem örülök neki, de mivel kicsiny porciókban fogalmazódott meg az okos fejemben a dolog és nem úgy, mintha arconcsapnának ezért cseppett sem kiakasztó hatással van rám. Szomorkodom emiatt, de nem annyira, hogy hangoztassam. Pedig mostanában elég sokszor hangoztatom, ha valamiféle panaszom van... és ezt sokan tudjátok, de nekem szinte mindig van valami, amin problémázhatom.
  imádom hallgatni az életüket.

Viszont próbálok mostanában hallgatni. Hallgatni és nem beszélni magamról. Hiszen... sokkal jobban izgat, hogy mi történik mással, mint velem! Már nem azért, de egy embert ha tudnék mondani, akinek unalmasabb élete van, mint nekem... pedig rengeteg ismerősöm van, akinek tudok az életéről, mert
  Tehát igen. Kicsit cinikus, hogy pont itt a blogomon, ami jóformán csak rólam szól... szóval pont itt nyafogok arról, hogy nem szeretek beszélni magamról. Elnézést, de ez az igazság. Sok mindent még ide sem írok le, mert... mert jobb ha csak megmaradt nekem, hogy végül elveszhessen az emlékeim között.

Jobb téma! Mosolygósan rövid napom lesz holnap, ha minden igaz.
Ma is mindemellett csodás napom volt. Fárasztó, azonban csodás.


Tori

Ui.: Bocsánat az esetleges helyesírási hibákért, de fáradt vagyok, plusz megbolondult a blogger és minden egyes szót aláhúz pirossal, ezért esélyem sincs kiszúrni a hibás szót.

Scandalous

HI guys!

  A probléma a következő: ezt a bejegyzést nehezemre esik megírni röhögőgörcsök, kacarászások, elpirulások nélkül. És aki épp eszik, vagy épp egy szende ártatlan lánynak ismert meg most lépjen le az oldalról. De komolyan gondolom. Sipirc, ez nem neked való! NYOMÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁS! Vagy megharagszom, mert úgy is tudni fogom!

  Jó, elég az ijesztgetésből. Nincs halloween....
  Tehát indult úgy a dolog, hogy, amint ismét magyar földön voltam - mellesleg a kisasszony kiruccant három napra külföldhonba - rá egy fél órával írtam kedves Isaacnek, hogy khm.. igyunk! Válaszolt is, hogy ő benne lenne a dologban és nagyjából bármikor szabad. Elégedetten bólintottam, majd visszahanyatlottam az autóülésre, mivel borzalmasan rosszul voltam.
  Eltelt egy nap. Beszéltünk Isaac-kel, csinált egy csoportot. Megbeszéltük a keddet... amiből az utolsó órában csütörtök lett. Eljött a "nagy" nap. Összegyűltünk, kőkemény négyen, amiből én voltam az egyetlen egy lány... jó arány, ugye? Kicsit volt csak vicces.
  Nagy nehezen eljutottunk a hathintára és indulhatott az alkohol italok fogyasztása... úgy igazán. Elfogyott háromnegyed üveg vodka, két üveg bor, némi sör - mondjuk abból pont nem ittam.

 Szépen lassan elhomályosodtak a dolgok. Kellemes tompaság vette át a hatalmat a porcikáim felett. Én idióta felhoztam a témár, ami rányomta az egész estére a bélyeget, ami jelentette az totális megalázásomat. Szóval fiúk megrohadhattok! Kivéve egyiküket.
  Ennek ellenére jól éreztem magam. Kétszer is hátraestem a padon, mert hátralöktek. Mindkétszer Isaac is esett hátra és ő rángatott fel a földről, mert nekem nem volt sok erőm hozzá.
  Az éjszaka eredménye, egy szakadt gatya, jó pár üres üveg, négy jókedvű tini és egy pofozkodó Tori. Ennél többet nem fogok írni a dologról, mert nem vagyok rá büszke, hogy "hagytam" magam. Azonban olyan mosolygás kap el, amikor az estére gondolok. Kell egy ismétlés, ahol nem csak én vagyok lány, mert jó volt.

Tori

Ismerősök

  Azok után, hogy vége lett a tanításnak egyedül maradtam. Nem pakoltam még össze a cuccaimat, mivel a csengő keltett fel. Amíg a többiek kispuriztak a teremből én a dolgaimmal szöszöltem. Mikor az utolsó osztálytársam is kilépett a teremből a székre zuttyantam. 
  Fáradtan lehunytam a szemem és mély, reszkető lélegzetet vettem. A fáradtság borzalmas hatással volt rám. A tűrőküszöböm szélére sodort, s ilyenkor mindennél könnyebben sírtam el magam. Fáradt voltam, de a kellemes, pihentető alvás messze elkerült. Nem ettem, nem ittam. Semmi mást nem csináltam csak levegőt vettem, tanultam és bementem a suliba. 
  Nyílt az ajtó. Lépések zaja kipp-kopp, majd csend. Észrevett. Nem néztem felé, mert nem érdekelt ki az.
- Hát te? - szólított meg. Josh volt az.
- Csak, elaludtam... és még nem tértem teljesen magamhoz... - motyogtam, miközben felpattantam. Nem kérdeztem miért jött vissza. Elindult a padja felé, s kivett belőle egy füzetet.
- Itt felejtettem - emelte fel. Elmosolyodtam. 
  Totálisan megfeledkezve vörös, könnyes szememről.
- Vigyázz rá. A tanár kinyír, ha elhagyod azt a becses füzetet - gúnyolódtam leplezetlenül. Josh futólag elmosolyodott. 
  Megforgattam a szemem, majd a vállamra kaptam a táskám.
- Adam itt hagyott? - fordultam vissza felé, mikor a folyót üresen találtam. Josh bólintott, miközben kijött utánam. A szekrényemhez léptem és kiszedtem a kabátomat és sapkámat. - Szegénykém... - biggyesztettem le ajkaimat. Most Josh forgatta meg szemeit.
- Megvárjalak? - kérdezte, mire csak bólintottam.
- Ha akarsz - mondtam, mikor már a kabátomban voltam, menetkészen. 
  Akaratom ellenére eszembe jutott a szilveszter éjszaka, amikor némi alkohol befolyása alatt megcsókolt és a bulik. Aztán meg átjött ebbe az iskolába. Nem kavartunk tovább, lassan elhidegültünk, mintha semmi sem történt volna.
  - Mostanában fáradtnak tűnsz - jegyezte meg.
- Ez így van - bólogattam.
- Lehet kellene egy jó kis buli - vigyorodott el.
- Mindketten tudjuk, hogy abból rosszul jönnénk ki - leplezetlenül céloztam a csókokra. Josh belepirult.
- Ma este, buli lesz nálam, gyere el. Hidd el, egyikünk sem bánja meg.
- Hát persze - horkantottam fel.
  

Koktélok

HI guys!

Ahogy azt a cím is sejteti, volt egy igen ferde estém, hála a csodálatos koktéloknak. A barátnőmnek volt születésnapja és hát... mit ne mondjak csodásan éreztem magam. A buli is jó volt, eltekintve attól, hogy borzalmas volt a zene... szerintem. Nagyon jól éreztem magam, sokat dumáltam és finom koktélokat ittam.
Valamikor elszakítottam a harisnyámat. Ez az egy szomorú dolog ért csak. Kicsit túlzásba estem talán az itallal, de nem lettem részeg. Szimplán jól éreztem magam. A koktélok tényleg nagyon finomat voltak. Valami kubalibre volt a legjobb. Mondjuk a nevét még ma sem tudom biztosra, mert nem figyeltem.

Mattel mostanában nem beszélünk. Sikeresen leteszteltem magam mennyire fáj a dolog. A bulin nagyjából egy szóra emlegettem csak, mert kérdeztek róla. Egyáltalán nem bánkódtam miatta.

Mivel, ha én illuminált állapotban IS szomorkodom miatta, az azt jelenti, hogy nagyon rosszul esik a dolog. De felszabadult voltam, boldog és táncoslábú!
  Fáj a dolog. De nem tehettek ellene semmit. Majd... majd valamikor rendbe hozzunk/ jön a dolog. Szomorkodni nincs értelme. Erősnek kell lennem.

Tori

Hideg

Merev lábakkal álltam a szobám közepén, miközben a telefonomat bámultam. Reszkető mellkassal, óvatosan az ágyamra raktam a telefonomat és elindultam kifelé a fürdőbe, hogy hidegvízzel megmossam az arcomat. Gondoltam, az majd felfrissít és megnyugtat. Az ajtómba kapaszkodtam, kezem remegve szorította meg a fehérre festett, lakkozott fát. Mély reszelős lélegzetet vettem és kirobbant belőlem a sírás.

Megszédültem és már csak arra eszméltem fel, hogy a földön ülök. Mellkasom hullámzott, ahogy zokogtam, könnyek szántották végig arcomat, nem kaptam levegőt. A zokogásom lassan csapott át pánikrohamba. Hosszú, kínzó perceken keresztül ültem az ajtóban.

Kivártam, hogy elmúljon, majd feltápászkodtam és imbolyogva kisétáltam a fürdőszobába. Háromszor is megmostam az arcom, majd a tükörképemre vetettem egy pillantást. Sápadtabb voltam, mint általában és szemem csillogott a sírástól és kivörösödött. Grimaszoltam, majd ismét arcot mostam.

Eztán lesétáltam a lépcsőn és az órára néztem. 21:39. Mély levegőt vettem, majd lesiettem a lépcsőkön. Felvettem a kabátom, a nyakam köré tekertem a sálam és belebújtam a cipőmbe. A telefonomat a zsebembe süllyesztettem és a fülhallgatót csak mellé gyűrtem. Leakasztottam a kulcsomat és elhagytam a házat.

Buszra szálltam, majd metróra. Egy órán keresztül csak utaztam, majd mikor épen leszálltam a metróról kihúztam a fülemből a zenét és eltettem. Ilyenkor nem érzem túlzottan biztonságban magam. A hideg miatt gyorsabban szedtem a lábam. Alig három perc után, már a telefonomat nyomkodtam.

- Vedd fel, könyörgöm, vedd fel! – szorítottam össze a fogamat. Reszkettem a hideg miatt. Egyik lábamról a másikra álldogáltam, miközben az ablakokat pásztáztam.
- Haló – szólt bele bizonytalanul. Nem mentette el a számom?
- Szia… ne tedd le. Csak nézz ki az ablakon, amelyiken ki akartam mászni – daráltam le vacogva.
- Minek? – értetlenkedett, de hallottam, hogy felkel a székből. – Hol vagy egyáltalán, hogy autókat hallok? – faggatott tovább.

A hátam mögé pillantottam. Autók álltak a főutcán, innen két utcával fentebb.
- Mindegy… - válaszoltam.
- Te… - elakadt hangjára visszafordultam és megpillantottam sziluettjét az ablakban. – Te teljesen megőrültél? – kérdezte kissé idegesen.
- Aha – válaszoltam. – Gyere le – intettem neki, majd letettem.

Biztos voltam benne, hogy még jobban feldühítettem, mintha két hétig nem beszélgetünk. De elegem van már. Pár perc múlva vastag kabátban lépett ki a házból. Vállait felhúzva, dideregve jött ki a kapun kívülre.
- Mit keres itt? – förmedt rám azonnal. – Meg lehet fagyni! – zsörtölődött.
- Tényleg? – A karórámra pillantottam. – Több, mint egy órája úton vagyok, nekem te ne papolj! – vágtam rá, kissé gúnyosan.
- Egyáltalán minek jöttél? – nézett rám értetlenül.
- Elegem van.
- Miből?

- Abból, hogy állandóan veszekszünk. A legkisebb dolgon felkapod a vizet – hirtelen felpattant, de elnémítottam -, még nem fejeztem be. Én is ludas vagyok, ez igaz. Hülye vagyok, mert cukkollak és én sem mindig tartom féken magam. De azonban örülnék, ha végre megbeszélnénk ezt az egészet! – Könnyek ültek a szemembe, ezért lehorgasztottam a fejem és zipzárral vacakoltam.
- Nem fogok változni. – Mély levegőt vettem és megrezzentem. – És te sem fogsz változni – szólalt meg hirtelen. – Ezt mindketten tudjuk. Ezen nem tudunk változtatni.
- Oké… - leheltem.

Bámultam a számból kiszálló fehér párát, amíg el nem tűnt.
- Akkor megyek… sajnálom, de nekem haza kell mennem – mondtam. Elléptem előle. – Még egy dologra kérnélek… - fordultam vissza felé. Érdeklődve rám pillantott. – Vagy tégy úgy, mintha nem ismernénk egymást, vagy pedig úgy, mintha én jöttem volna ma ide és mintha minden a legnagyobb rendben lenne. – Bólintott.

Elfordultam és némán zokogni kezdtem.
- Hé… Hella… - futott utánam. Már a sarkon jártam. – Maradj itt éjszakára… van egy plusz szoba. Beszélek anyával…
- Jó... - leheltem.

Tori

Think about stuff I can't reach

Hi guys!

  Felhívnám mindenki figyelmét, hogy a cím nagyjából semmiben nem kapcsolódik a bejegyzés tartalmával, ez a mondat forgott a fejemben, mikor megnyitottam a blogot.
  Ismét viharos napok vannak. A témáról nagyjából ennyit szeretnék ejteni. Aki érti, annak mázlija van, aki nem az meg, sajnálom, de nincs kedvem, erőm, energiám erről írni. Feleslegesen nem fogom koptatni a billentyűmet.

  Másik téma. Nemsokára szünet. Ami egyet jelent a várva várt túrázással. Illetve a pihenéssel. Terveim közt szerepelt több időt tölteni bizonyos emberekkel. Ami most eléggé lehetetlennek tűnik, de mindegy.
  Sokat akarok majd aludni, meg tanulni, illetve minél többet a barátaimmal lenni. Nagyon keveset vagyunk együtt, és engem zavar. Kihasználom az adandó alkalmat. Remélem beválnak a terveim. Nagyon szeretném. Nagyon örülnék neki.
  Mellesleg egész vidám napom volt. Persze, elég nagy csodáról van szó, hiszen a minimális 5 órák amiket a héten, mint alvás produkáltam, borzalmasan megnehezíti a dolgomat. De jó volt.
Mattel is viszonylag sokat beszélgettünk, mivel szerencsétlenkedett egy pöppet és otthon ragad két napra. Beszélgettünk.
  A mai napomat leginkább Hellánál töltöttem, nagyon jó volt megint beszélgetni egy kicsit. Elmentem a sulijához és együtt mentünk haza. Juppi!

Tori

Nyugalom

Hi guys!

  Ezt a hetet leginkább a nyugalom szóval tudnám jellemezni, annak ellenére is, hogy az osztály ismételten egy kisebb hadszíntérré változott. Annyira nem izgat, csakis minimálisan, mivel az egyik leginkább érintett tag Matt... és hát basszus vele táncolok, lehetetlen elkerülni, hogy ne kelljen hallgatnom, hogy mi a véleménye - amit megjegyezném, egyáltalán nem bánok.
  Sajnálom a helyzetet, mivel minden hiányzott, csak az nem, hogy még ebből az irányból is stressz érjen. Mármint, tanulás, magánélet, érettségi és akkor még az osztály is: ez nem hiányzik.
  SZÓVAL még ennek ellenére is nyugodtan teltek a napok. Elvagyok. A napjaim általában azzal telnek, hogy tanulok és szenvedek a tanulás miatt, illetve beszélgetek Isaac-kel, Mattel, Adele-lal, Hellával bárkivel, aki csak az eszembe jut. Minden békés!
  Pár napja még a nővéremmel is találkoztam. Kezdem megszokni, hogy már nincs itt.
  Ahelyett, hogy a tanulással töltött napok extra lassúsággal telnének, az idő bizony rálépett a nem létező gázpedálra. Utálom. A hétköznapok eltelnek, de a hétvége csak úgy repül. A keringőpróbák egészen tűrhetőek: nagyon függ az én kedvemtől és Mattétől, ami érthető.

Tori

Teljesen feleslegesen

Hi guys!

Nos, ma szerintem teljesen feleslegesen mentem be. Alapjáraton nem volt első órám.  Utána egy óra "táncpróba" volt, ami abból állt, hogy a lányok hajlandóak voltak nagyjából háromszor végigcsinálni a dolgokat, a fiúk meg sem jelentek.
Utána egy pár alvós óra, majd némi nevetséges balhé francián és jöhettem is haza mivel elmaradt az utolsó órám.
Otthon nekiálltam tanulni a francos magyart, meg aludtam, meg tanultam... konkrétan ebből állt a napom.
Illetve egy husz percre átmentem Hellához. Izgi napom volt. Nem várom a holnapot, egyszerűen irtózom tőle. FÚJ!

Tori

Még egy ilyet mint én

Hi guys!

 Eddig is értek ilyen kisebb fajta szerencsétlenségek, vagy nagyobbak... mindegy. De ez a hét... komolyan mondom.... legszívesebben a fejemet verném a falba. Öljetek meg, lőjetek le, csak ezt ne...
  Kezdődött azzal, hogy azt hiszem kedden kidőltem, és hazamentem annyira rosszul voltam. Szerdán be kellett ragasztani a kezem kineziológiai tapasszal. Ez még úgy nagyjából oké. Fájt a kezem, de most hú-ha kibírtam. Csütörtökön mentem szemészetre.
  A szemészetről annyit kell tudni, hogy ez nagyjából felér egy egynapos családi kirándulással, mert mindig rengeteget kell várni. Szóval igen, szemészet. Repestem a boldogságtól! Viszonylag rövid idő alatt: egy óra megjegyzem halkan rekordot döntöttünk megjártuk a helyet. Utána anyával ide kellett menni, meg oda kellett menni és csak utána mehettünk az optikushoz.
  Bementünk, senki nem volt benn. Mikor rám került a sor megkértem szépen az optikus bácsit, hogy én szeretnék egy keretfestést, mire rávágta, hogy azt én biztos nem... mutogatott pár keretet, de egyikért sem voltam oda annyira nagyon.
  Akkor jött a megoldás: mégis tudnak keretet festeni DE az bizony TÍZ napig tart. Na most ez egyet jelentett számomra a tíz napos vaksággal. Végül ennél döntöttem. Nem akartam elválni a szemüvegemtől mert egyszerűen oda vagyok érte.
  A csütörtöki napom konkrétan borzalmas volt. Fájt a szemem, nem láttam élesen semmit sem és nem éreztem jól magam és mi még megejtettünk a heti nagy bevásárlást. Azt hittem felrobbanok. De végül kibírtam: hazajutottunk és felvonultam aludni, annak ellenére, hogy csak négy órát mutatott az óra.
  Pénteken... uhh péntek. Reggel szépen felkeltem és felültem a buszra. Örültem a fejemnek nagyon, mivel végre van mobilnetem. Adele és Bash felszállt a következő megállóban, tehát még társaságom is akadt. 
  Beértem és leültem szépen a helyemre. Valami matekos dolgot kellett volna megmagyaráznom, amikor osztálytársam közölte velem, hogy nézd ez a feladat, mutogatott nekem... viiiiicces nagyon. Mogorván végigültem az órákat. Majd megőrültem, mivel a második órában már hasogatott a szemem: borzalmas volt. Az ötödik órámra már egész eltompult ez a fájdalom dolog. A hatodik órát végigkörmöltem: tehát megfájdult a kezem.
  Utána egy óra pihike, amit kinn a napon melegedve töltöttem, majd fel a harmadikra keringőpróbára. Nem vártam: nagyon nem vártam. Több okból is: nem láttam, fájt a kezem, ezek miatt olyan nyűgös voltam, mint a veszekedős napjaimon és ráadásként nem akartam még jobban összeveszni Mattel. Pont elég indok volt ez nekem, hogy minden második mondatom az legyen abban az egy órás szünetben, hogy nem akarok táncolni, haza akarok menni.
  De végül elkezdtünk táncolni. Matt hozta a formáját: először bekötött a kezemen díszelgő rózsaszín - már engem idegesítő - tapaszba.  Hogy minek van ott, és hogy miért nem veszem le és hogy ő azt letépheti-e, és hogy ő azt le fogja szedni.
  Ment a tánci-tánci minden kerek volt és egész. Leszámítva, hogy az egész táncolósdit felborította az egyik osztálytársunk, aki most jelent meg először a próbán. De miindegy, ezen még egyszerű volt túllendülni.
  Aztán jött valami hülye lépés. Halkan megjegyzem forogni kellett volna, csak olyan hülyén jött ki a lépés. Ami természetesen senkinek sem ment... jó oké, pár embernek igen, de nekünk nem. Erre Matt kitalálta, hogy mi bizony gyakorolni fogunk.Felmentünk a terem színpad részére, ami tökéletes rálátást biztosított mindenkinek a mi bénázásunknak és ott próbálkoztunk a lehetetlennel. Már ott elkezdtünk vitatkozni. Az a tipikus egymás szavába vágva magyarázós vitatkozás. De végül vettünk új lépéseket, ezért hát nem folytathattuk. Majd' megszakadt a szívem... (irónia)
  Aztán jött a szünet, meg egy kicsit lazább rész, amikor volt idő a szabad beszélgetésre, mert épp nem velünk foglalkoztak és mindultalan beszólogatott nekem, meg ilyenek. Amit persze ő poénnak szánt... de ugye: nem láttam, fájt a kezem, elegem volt.
  Végül megszólalt egy igazán humoros mondatot... és kész vége, utolsó csepp a pohárban. Totálisan felhúzott: nem szóltam hozzá és odamentem a cuccomhoz, hogy én akkor most iszok, hogy legalább egy minimális időm legyen lenyugodni. De ő jött utánam... na most szerinted... ilyenkor az segít?
  A táncikálás végén... pff... egészen a földszintig vitatkoztunk. Egymás szavába vágva, hangosan... elég komikus jelent lehetett.
  Aztán saaaaaaaaajnos elváltak útjaink...

Tori

Ezek a szülők

  Felkaptatott a lépcsőn, és határozott léptekkel nyitott be az egyetlen ajtón, amelyik csukva volt. A szobában egy fiatal, mézszőke lány tartózkodott, ahogyan várta. A lány az ablakban ült és a szürke horgolt kardigán volt rajta, amit, még pár hónapja csaklizott el anyjától.
- Hedwig - szólította meg.
- Igen anya? - fordult felé. Sötétzöld szemét kérdőn meresztette a nőre.
- Mi volt ma Daniellel? - szakadt ki a nőből.
  Hedwig tekintete megkeményült és elfordult. Kinézett az ablakon és a fejét rázta. Szőke tincsei csak úgy röpdöstek.
- Mondtam már, hogy nem akarok beszélni róla - közölte, mire Ella, mivel így hívták a lány anyját bólintott, s kihátrált a szobából.
  Becsukta az ajtót és előkotorta a zsebéből a telefonját. Tárcsázott és már a fülénél is volt a telefon, amikor a lépcsőn sétált le.
- Szia, találkozzunk! - ajánlotta fel légy hangon.
- Szia! Egy óra múlva elszabadulok, utána tudunk találkozni valahol. Akartalak hívni, mert... hogy is mondjam... van valami baj...
- Igen... szerintem ugyanarról beszélünk... - mosolyodott el a nő, miközben az órára pillantott.
  - Akkor egy óra múlva mondjuk a Waterfall streetnél lévő kávézóban? - Ella beadta a derekát és elbúcsúzott.
- Hedwig, elmentem! - kiáltott fel lányának egy húsz perc múlva.
  Válasz nem érkezett, de sejtette, hogy hallotta a lány. A biztonság kedvéért még írt egy cetlit, hogy majd jön. Bepattant az ezüstszínű kocsijukba, majd elhajtott. Idegesen dobolt a kormányon, miközben vezetett. Daniel nagyon felkavarta a lánya lelkét.
  Egy öt perccel hamarabb érkezett meg, mint kellett volna, azonban Eleonor már ott ücsörgött egy papírpoharas kávé közé fűzött ujjakkal. Mikor kiszállt az autóból Eleonor arca felragyogott, s  mosolyoga kísérte végig, amíg leült.
- Szia - üdvözölte.
- Szia! Mindjárt jön a pincér, felveszi a rendelésed - mondta Lenor.
- Remek - sóhajtott. - Mennyit tudsz a gyerekeink közötti vitáról? - tért azonnal a lényegre.
  Lenor a homlokát ráncolta és azt masszírozta. Arcán szomorú ábrázat ült.
- Sajnos, túl keveset. Konkrétan teljesen kizárt az életéből. Semmit nem mondd el, ha kérdezek, hogy mi van Hedwiggel. Mogorvább, mintha egész nap csak a nővéremmel veszekedne... 
  - Kiváncsi vagyok min vesztek össze...

Tori

Én nem ezt akartam

Hi guys!

 

Sokszor rontottam el dolgokat. Te jó ég, mennyiszer. Ez is pont olyan, mint a többi és tudom, hogy pont azokat a hibákat fogom elkövetni.

  Ahogy ültem a gépen előtt és a villogó kurzort bámultam, valamiért hatalmas szomorúság fogott el. Nem voltunk ennyire rosszban. Sőt hivatalosan nem is vesztünk össze, de mégis... ahogy alkalomadtán bánni tudott velem... amiket mondott, annyiszor bántott és minden bizonnyal én is bántottam őt. Azonban kettőnk közül én vagyok a nagyobb szamár: futok utána, mintha ő lenne az egyetlen személy az életemben, akit az igazi barátomnak mondhatnék. Pedig ez nem így van.

  Hivatalosan nem vesztünk össze, de azért elkezdett megint nem válaszolgatni. Idegesítő ám. Tudja, hogy idegesít és ezzel húzza az agyam, direkt csinálja, ami miatt csak még jobban neheztelek rá. Ez a végtelen spirál, pedig csak rosszabb és rosszabb lesz. 

  Nem akartam, hogy ez legyen a vége, de érezhetően mérges rám... a semmiért. Jó, neki nem semmi, de nekem igen. Én meg neheztelek rá... amiért... inkább hagyjuk. 

  Jobb ezt a témát nem birizgálni. Idióták vagyunk, amiért összebarátkoztunk, mert eléggé feltűnően nem tudunk egymással békében lenni. Két ellentétes személyiségről van szó. Az erősebb elnyomja a gyengébbet. Mindig így volt, mindenhol. Nem vagyok hajlandó jobban károsodni... még ennél jobban is. Elég nehéz lesz ez az évem enélkül is.

  Még decemberig hallgatom, hogy milyen borzalmas személy vagyok, csak azért, hogy bosszút álljon, aztán vége... örülnöm kéne neki, ugye? Nos, mazochista módon, nem örülök neki.

Toriorwho

Csak egy zsúfolt péntek

Hi guys!


  Húha. Tegnap... zsúfolt nap volt! Reggel alapból "jól" indult, hiszen szakadt az eső. Engem ez a természeti jelenség sosem hatott meg. Megint csak esernyő nélkül indultam el, reménykedve abban, hogy majd úgy is csillapodik. Persze nem így történt: mire kiértem a buszmegállóba már feladtam a reményt, hogy nem csurom vizesen érek be a suliba.
  Szerencsére összefutottam pár esernyős ismerőssel, azért pofátlan módon beálltam hozzájuk. Mondjuk a cipőm, így is beázott, de mindegy. Túléltem.
  Beérve a suliba nagyon jó kedvem volt. Nem tudom, miért. Indult azzal, hogy odajött egy csak és kicsit pöszén megkérdezte, hogy "ez a fekrény foglalt?" Az ezt követő három-négy órában pöszén beszéltem. Mindenki szarrá nevette magát.
  Tanítás után megajándékoztam magam egy csomag negróval. Vártam barátnőmre, aki kicsit (csupán 45 percet) késett.
  A furcsa ebben az, hogy én utoljára... azt hiszem karácsonykor láttam, vagy tavasszal. Na, a lényeg az, hogy mikor találkoztunk, akkor gyönyörű barna göndör haja volt. A göndör ugyan megmaradt, viszont, most csodálatos zöldes-kék árnyalatban pompázott a haja. Messziről meg sem ismertem!
  A sok késés miatt, csupán pár percet tudtunk beszélgetni, de az is jó volt. Remélem nemsokára megint találkozunk. Elköszöntünk, én meg rohantam fel a 3. emeletre: keringőpróbára. Bejutottunk, lecuccoltunk meg minden és kezdődött a próba. Kemény volt, viszont szerintem jól megy, annak ellenére, hogy Matt az két órás próbából másfelet az én szidásommal, korholásommal töltött.
  De nem baj, csinálja csak. Nem érdekel. Igaz, hogy nagyon-nagyon-nagyon szarul esett, de igyekeztem nem visszaszólni neki. Nagyjából sikerült. Aztán az utolsó fél órára abbahagyta...
  Próba után felhívtam Isaac-et, mert ugyan írt nekem facen, de mobilnet hiányában nem igen tudtam neki válaszolni! Beszéltünk, majd Adele-t is felhívtam, hogy én hazafele megyek, nem felé.
  Jó kislány módjára elmentem gyűlésre, ahol semmi nem volt. Isaac-kel beszélgettem meg hülyéskedtünk. Utána haza, majd megint vissza. Megnéztünk A Filmet.
  Meglepetés vendégnek ott volt JULES!!!!!!!!!!
  Annyira örültem! JUHU! Boldog voltam meg minden, nagyon keveset beszéltünk, de megölelgetett. Olyan furcsa, hogy már nincs itt... és a fáradtság is tett rá egy lapáttal: elsírtam magam. Örültem, hogy ott van, csak na... hiányzott.

Tori

Út a kiegyezéshez

Hi guys!

Hatalmas irónia, mivel a cím egyben a történelem esszémnek is pont ez a címe... HÚHA!
Amúgy, direkt ez a cím, mivel nagyon meglepő módon erről van szó. Ma... ahj, elegem van mindenből és mindenkiből.
Szóóóval, beszéltem Mattel... otthonról. A probléma, hogy szeretek készüléken keresztül megbeszélni dolgokat, mert van időm átgondolni, mit fogok reagálni. De nem fogom megúszni, mivel holnap elvileg megbeszéljük a dolgokat. Személyesen. Csodás. Úgy érzem bőgni fogok. Még nagyszerűbb...
De emellett jó kis nap volt. Ja, nem. Az osztályom kezd kiborítani, úgy amblok az egész banda. Majd valahogy túllépek felette. Vagy nem.
Igazából zavar, hogy elvileg mi hűdenagyon felnőttek vagyunk, de azért nem képesek felfogni, hogy ******** érettségizni fogunk nem most kéne **********. Ideges... 

Tori&Shadow

Jobb lenne mindenkinek

Hi guys!

  Nos. Hah, komolyan olyan egy idióta fene bolond vagyok! Annyira vak vagyok és ostoba. Mi a csudának vannak a szemeim, ha nem látok vele.
  Egyszerűen, amióta barátok vagyunk - legalább is az én részemről - őrülve. Egyik percben azt mesélem, milyen jót beszélgettünk erről-arról, a másikban meg arról morgolódom, hogy mennyire idióta. Elviselhetetlen vagyok és ezzel csak ártok mindenki másnak.
  Konkrétan a zokogás kerülget, ha arra gondolok, mekkora bajt okoztam magamnak és neki. Rossz döntések hada...
  A barátja akarok lenni, meg nem is. Biztos vagyok benne, hogy ezt már nem fogom tudni visszafordítani, de nem is akarom.

Tori

Jól eljátszottál velem?

Hi guys!

Már most tudom, hogy ezt a bejegyzést nem kéne közzé tennem, de igenis meg fogom tenni, mivel ez még mindig az én blogom és azt osztok meg rajta, amit én szeretnék. Tehát, előre is azt hiszem bocsánatot kérek, mert mostanában kicsit teledumálták a fejem és nem tudom minek higgyek.

Igazából... te jó... más téma... jelenlég még nem vagyok képes rá

Pár napja olyan furaaa minden. Először is ugye voltam Mattnél, ami tök jó volt. Aztán jött a hétfő, amikor is nagyjából leharapta a fejem, amiért én idióta, barom, hülye állat megkíséreltem kinyitni az ablakot. Erős irónia.
Konkrétan azt hittem a padot rám borítja... ha így folytatjuk, akkor nagyon csúnyán össze fogunk veszni. Érzem.
Ma annyi "kommunikáció" folyt le köztünk, hogy elordította magát a folyosó közepén, mert valami fennforgás volt egy szekrénnyel. Ennyi.
  Aztán óra előtt pofáztak, elég hangosan. Nem akartam odaszólni, hogy pofa súlyba, mert még a végén tényleg leszedi a fejem. Ophi megtette:
- Fiúk, kussoljatok már! - ordították osztálytársaimmal.
- Neked kuss! - mordult vissza Matt.
  Azt hittem rosszul hallok. Nem nekem szólt, ezt tudtam, de azért álljon meg a menet. Hátradőltem a székkel. Meg sem kellett szólalnom, Matt egyből rám nézett és közölte, hogy nem nekem szólt. Ez ok, ezt tudtam, de...átkötés... hogyan is működik is ez?
  Ha neki rossz kedve van, akkor azt csinál, amit akar? Úgy tapos a másik lelkébe, ahogy akar, mert neki szar kedve van? Mintha neki szabadna ezt neki!
  Előbb is észre kellett volna vennem, de nem. Én idióta fasz...
  Hétfőn barátnőmmel beszélgettem egy kicsit és ő annyira nem kedveli Mattet. Konkrétan szidta, vádolta azzal, hogy hazudott nekem amit egyenlőre nem akarok elhinni, azonban azóta valahogy nem kerek a dolog.
  Azóta kicsit elhatárolódtam tőle. Lehet jobb is, hogy most nem beszélgetünk. Kicsit kiszellőzik a fejemből a sok hülyeség???
Totálisan össze-vissza vagyok zavarodva. Ráadásul jobb is, hogy nem megyek a közelébe.
Emlékszel még...? Takarodj... állandóan ez visszhangzik a fejembe. Ha egyszer tudott ennyire kegyetlen lenni, akkor máskor is lesz.

Tori&Shadow

Kicsit sem egyértelmű, hogy két darabba vagyok szakadva, nem tudom minek higgyek. 

Visitor

Hi guys!

  A mai nap kellemesen alakult. Reggel, házi tüncibünci voltam - ne kérdezzétek miért -, de nem fog rendszeressé válni, mert nem volt valami nagy élmény. Megcsináltam, de bőven elég volt, egy jó időre. Jó, oké, nem szórakozom: ha kell megcsinálom.
  Tehát ma reggel porszívóztam, felmostam, mosogattam és még főztem is. Szűk óra alatt kész is voltam mindennel. Kicsit összezörrentünk Adele-lal, de igyekszem - már csak a téma miatt is - elsiklani a bökkenő felett.
  Aztán Hellánál tengtem-lengtem, majd onnan eljöttem és átmentem Matthez. Igen jól olvassátok. Végre játszhattam outlastot és Alice-t.

  Megpróbáltam segíteni neki egy tánclépésben, de alapból arra alig bírtam rávenni, hogy az ágyáról felkeljen. A telefonját elvettem, dobáltam a cuccaival, de nem hatotta meg. Nagyon sok észérv: gyere mááár hatására egyszer hagyta, hogy elmutogassam, meg csinálta velem, aztán megint feladta.
Nagyjából két, talán három órát töltöttem ott, aztán hazamentem. Kikísért a villamosig.
 Jó ki délután volt. Hazajöttem és megint csak mentem Hellához. Ott kicsit dumálgattunk, meg táncikáltam, aztán jöttem haza, mert hulla vagyok. Tegnap Mattel, csupán hajnali kettőig telefonáltunk... 

Tori&Shadow