Ha nem tudnád ő ír...

Hi Guys!

  Nos péntek...  nem volt jó. Vagyis az eleje az volt. Sőt akkor már inkább mondanám, hogy a háromnegyede. Az viszont csodálatos volt. Boldog voltam, mosolyogtam és kissé talán hasonlítottam egy gyerekre, aki megtudja, hogy játszóházba mennek... felpörögtem
  Az eleje gyorsan elment. öt óra, aztán az utolsóban megkaptuk a szalagtűzős ruháinkat. Jól állt - legalább is azt mondták - és nekem nagyon tetszett. tehát becsomagolták nekem és tűztem is haza vele. Gyorsan hajat mostam és már úton is voltam vissza a suliba a táncpróbára. Jó kedvem volt. Egyszerűen ültem a buszon és vigyorogtam, ugyanezt előadtam a metróra várva és magán a szerelvényen is.
  Beértem a suliba leültem egy falhoz tolt padra és vártam. Rá kellett döbbennem - sokadjára -, hogy senki nincs az osztályba, akihez odamehetnék beszélgetni. Már próbálkozni sem volt kedvem, tehát csak ültem és türelmesen vártam a kezdésre.
 kommunikációt folytattam osztálytársammal, de annak sem volt sok lényege, de legalább elütöttük az időt, amíg el nem kezdtük a táncot.
Bejutottunk a terembe és lepakoltam.
  Kissé darabosan ment az elején, hiszen "rég" próbáltunk. De egészen jól ment.. persze, vannak részek, amiket már szinte szokásszerűen elrontok. Azonban ennek ellenére is nagyon jól éreztem magam.
  Lehet Matt nem vette annyira a lapot, de épp szórakozott kedvemben voltam. Sőt, egy idő után határozottan úgy éreztem, hogy bosszantja, hogy nekem jó kedvem van. De próbáljunk a történtekhez hűek maradni.
  Fájt a válla... nekem a kezem, de is volt ragasztva. Tánc közben kötözködtünk, néha néha beszólogatott... én meg ilyenkor jobban megszorítottam a vállát "véletlen" és hozzá édesdeden vigyorogtam. Erre ő meg totálisan véletlen a csuklómra fogott rá és azt szorongatta meg. Elvoltunk.
  Én komolyan jól szórakoztam... talán esetleg, még az is előfordulhat hogy Őkelme is. Fázott a keze, erre közöltem, hogy érzem, mivel ugye táncoltunk... azonnal elengedte a kezem és az arcomat fogta meg, mire elnevettem magam... A tánc végén van egy felkapjuk a lányt és pörgetjük: erre ő felsétált a lépcsőre, mert útban volt és leült velem, illetve egyszer majdnem fejre ejtett.
  Tényleg valóban elvoltunk. Ophelia egyszer meg is kérdezte, hogy amúgy mi az anyámat csinálunk, mivel elestünk... Aztán... aztán, mintha átfordítottak volna egy kapcsolót. Jött a pár perces szünet. Beálltunk a kezdéshez és már hogy őszinte legyek nem emlékszem pontosan mi volt... fájt a kezem, a tapasz nem tartott semmit, ezért konkrétan letéptem... az egyik osztálytársunk elkezdte magyarázni, hogy minek van a kezemen, mire Matt megszólalt:
- Ha nem tudnád ő ír... - kedvesen még egy macskakörmöt is rajzolt a levegőbe. Aztán még jöttek a kötözködések, csicskapofonok, cipőre lépések, amik semmilyen szinten nem zavartak sőt szórakozottan elmosolyodtam és meg is próbáltam visszaadni... de így utólag csak dühítő tényezők.
  Mikor nagyon megelégeltem hason vágtam. Nem erősen, egyáltalán nem volt erős. Sőt inkább csak rácsaptam a hasára, de nem volt komoly... meg egyszer nem voltam hajlandó táncolni. Egyszer.
  Valószínűleg, ő is megunta... és nem volt hajlandó megszólalni. Csak állt és mosolygott. próbáltam szóra bírni minden hülyeségemmel - reménykedtem benne, hogy ez majd beválik -, de semmit nem hatott. Nem figyeltem és még a feladatot sem tudtam, így még tovább húztam az ő és én agyam. Arra sem volt hajlandó válaszolni, hogy mit kéne csinálni, később a nagy jószívű elmutogatta, mit kellene csinálni. Elegem lett totálisan.

  Felhúztam magam, totálisan fáradtnak éreztem magam. Éreztem, hogy el fog szakadni az a bizonyos cérna... és sajnos el is szakadt. Konkrétan futva távoztam a teremből, hogy senki se lássa, hogy sírok.
  Utólag most sem az zavar, hogy nem szólalt meg... hanem, hogy mikor komolyra fordult a dolog, akkor sem volt hajlandó megmozgatni hangszálait. Arról nem is beszélve... te jó ég... az a mondat... azzal mindent tönkretett: ha nem tudnád ő ír... az a gúny... annyi mindent elmondott... és annyira fájt.
  Tudom, ez csak az én változatom. Tudom, hogy ő totál máshogy élte meg. De én jelenleg is itt ülök a kibaszott laptopom előtt és bőgök, mint egy óvodás. El kell ismernem... hogy megint belelovaltam magam egy olyan dologba, amibe nem kellett volna. Megint bántottam valakit - és ezzel magamat is.

Tori