Pofon

Hi guys!

  A héten eddig talán egy kiemelkedő dolgot tudnék elmesélni nektek, Azt is azért, mert ma történt és nagyon arcon csapott a dolog. Átlagos napnak indult a mai is. Apró kivételek voltak csupán: az éjszaka nem aludtam sokat, ezért még egy pokróc is kedvesebb ábrázattal az arcán kelt volna ki a takaró alól, mint én. Mindegy.
  Mit sem sejtve felöltöztem.... "sminkeltem", bepakol... BLABLABLA Tehát felszálltam a buszra. Egyből észrevettem Hellát. Feltűnően komoran pislogott a környezetére és már akkor megéreztem a bajt: rámosolyogtam, de nem viszonozta a gesztust... semmi mosoly, mintha közellenség lennék.
Lecsüccsentem mellé és faggattam, hogy mi a helyzet. Mit ne mondjak, elég hamar kibújt a szög a zsákból. Amint közölte velem, hogy majd beszélni akar velem már tudtam, hogy miről.

  A legrosszabb, azonban az volt, hogy az állítólagos legjobb barátnőm a tudtomra adta, hogy rohadtul nem bízik bennem és kinézné belőlem, hogy titokban, a tudta nélkül simán találkoznék a (ex??)barátjával... csak, mert fura vagyok.
  Ennél hatásosabb ébresztővel még nem találkoztam, pedig keltettek már szódavízzel. Mintha felpofozott volna, úgy ért a kérdés. Már a feltételezés is fáj, hogy kinézi belőlem, hogy nincs bennem annyi tartás. Egyáltalán nem vonzódom a barátjához és ezt már többször is elmondtam neki, mert éreztem, hogy feszül a húr nála. Tudtam, hogy féltékeny rám: éreztem és mondták is. Azonban én nem tettem semmit, hogy féltékeny lehessen rám. Igyekeztem minél jobban elkerülni a lehetőséget, hogy az lehessen.
  Így szálltam fel a metróra és léteztem egész nap. Többször elhalványult az emlékkép, hogy a ma reggel megtörtént, mert volt ki elvonja a figyelmem. De aztán kiléptem az iskolából és tudatosult, hogy valóban megtörtént és a legjobb barátnőm képes volt erre... azért tud az ilyen fájni...
  Emellett a napjaim csendesen és egyhangúan telnek, aminek örülnöm kellene örülök (?). Holnap péntek. Megyek szalagavatós hajat próbálgatni magamnak. Kíváncsi vagyok. Felettébb kíváncsi.

Tori