(Figyelem a bejegyzés rengeteg mennyiségű gúnyt, iróniát, szarkazmust... stb. tartalmazhat, ha nem tudja kezelni, ne olvassa)
Gondolom mindenki jól ismeri ezt az igazán sablonos mondatot. De ez a mondat a tegnapi napomra tökéletesen ráillet. Mintha ezt a mondatot, pont egy ilyen nap után alkották volna. Komolyan mondom, egyik szemem sír, a másik nevet... egyenlőre.
Kezdődött azzal, hogy reggel bementem és Ophi némi nézeteltérés után fogta magát és elült mellőlem. Ezen még tudtam "nevetni" a helyzet abszurd volt, mert tudom, hogy nem sértődött meg, csak abban a pillanatban tényleg az volt a legjobb döntés, hogy külön ülünk, mert különben az a nap vérontással végződik. De ezt még átvészeltem, mondván rendben oké, majd lenyugszunk és akkor minden tök jó lesz. (Nem mellesleg táncnál Ophival már szent volt a béke és minden rendben volt, már ha jól emlékszem...)
De itt a nap még javában nem kezdődött el. Nagyjából második óra közepén Hella rám írt. Fizika óra közepén, csak ültem és bambultam nagy szemekkel, hogy ez most így mi? Beszélni akart velem. Mondom, jó, akkor nagyszünetben beszélünk. Így is lett. Minden megoldva, minden megbeszélve, jók vagyunk!
Eztán volt némi idő a feldolgozásra és végül muszáj volt elkezdeni a táncpróbát. Először osztálytánc volt. Minden elismerésem az osztálytársamé, amiért sikerült ezt összeraknia! Komolyan, elég sok erő kell ahhoz, hogy egy olyan osztályt, mint a mienk rávegyen arra, hogy valamilyen szinten odafigyeljen és jelen legyen. Gratulálok!
Tehát az osztálytánc összeállt, eztán jöhetett a keringő. Az is nagyon jól megy. Az is kész. Őszintén szólva, nagyon meg vagyok lepve, hogy ennyire jól mennek a dolgok. Azt hittem, hogy az utolsó héten még bénázni fogunk. ÉS NEM! Minden megvan. Nem azt mondom, hogy hibátlan az egész, hanem azt, hogy megy! Emelem kalapom!
A próba egészen jó hangulatban telt el. Olyan semleges volt az egész. Ráadásul hamarabb engedtek el, mivel a banda fele szokásához híven lelépett szünetben. Tehát hamarabb hazaengedtek. Öltöztem, mikor Matt megjelent mellettem és a zongorára bökött - azt hiszem talán még "játszott" is rajta valaki - és mondta, hogy neki megy a Boci, boci tarka. Természetesen nem hittem neki, hiszen itt voltam a próbákon és láttam az eredménytelen próbálkozásait...
Mindegy. Végül fogadtunk és nyert egy tábla csokit... amit még nem kapott meg és lehet nem is fog, nagyon gondolkozom rajta, hogy megkapja-e, mert jelenleg, amit szerintem a legjobb megérdemelne egy csattantós pofon lenne, nem hogy egy tábla csokoládé. Na, de csak szépen sorjában a dolgokkal... folytassuk a mesét.
Hamarabb hazaértem, ettem, közben beszélgettem egyik osztálytársammal és itt vagyok én a "hibás", amiért azt gondoltam, hogy én kérem meg szépen, akkor minden oké lesz. Aha... nem.
Nos, beszélgettem osztálytársammal, aki a táncikálás végén már nem forgott, meg nem emelték. Nem értettem, miért áll ki. Aztán írtam neki, hogy mi van, amikor hazaértem. Elmesélte, hogy "drága" táncpartnerem (megint felbaszott, innom kell egy teát mielőtt folytatom...) egyik haverjával szegény lányról beszéltek, hogy nehéz, meg nem tudja normálisan csinálni a dolgokat stb. Na most ez eljutott hozzá és persze, hogy rosszul esett neki.
De annyira nem értem, hogy miért pont ő, aki régen ő is küzdött hasonló problémákkal... erre pont ő morog erről, annyira logikátlan.
Ezt megtudva azonnal írtam Mattnek, aki az adott pillanatban nem volt online, így csak később érkezett meg a válasza. Nem arra kértem, hogy kedvelje meg és legyenek öribarik, mert ez valósággal lehetetlen ez egyértelmű. Arra kértem, hogy ha már muszáj mondania valamit róla, akkor úgy tegye, hogy az ne tudódjon ki. Nem olyan nagy kérés ez szerintem.
Tehát, egy olyan kérés, hogy ha lehet ne bántsuk a másikat... nos úgy tűnik Mattnek az már túl nagy falat... idióta *********!
Írtam neki és volt időm megfürdeni és azt hiszem még sorozatot nézni is volt időm, mikorra válaszolt. Egy egyszerű de mindennél többet mondó szócska volt a válasza: nem. És folytatta... csak írt írt írt és írt. Áradt belőle a... a (nem tudom más szóval mondani megvetés, arrogancia, lenézés...
Ahogy a laptopom előtt ültem megborzongtam, azon amiket írt. Aztán hirtelen váltás - valószínűleg kifogyott a szidalomból, ezért új alanyt kellett keresnie, akit megbánthat így hát maradtam én - és máris engem ostromolt: nem egy kisgyerek, akinek erre fel hívni a figyelmét, meg nem kellene kioktatnom/figyelmeztetnem/megkérnem ilyenekre. Aztán megint elkövettem egy hibát - az előző az volt, hogy azt hittem meg tudom oldani - egy olyan választ adtam, ami kétértelmű és több, mint valószínű, hogy abban a pillanatban azzal a válasszal, hogy " amiért létezik olyan is mint te" nem javítottam a helyzeten, hanem aláírtam a gyászos végkimenetelt.
Bizonygathatnám, hogy én nem azt akartam sugallni, hogy rossz/borzalmas ember, hanem azt, hogy minden ember más. Nem egyforma, egyik ilyen, másik olyan. A különbségre akartam felhívni a figyelmet, nem másra... idióta vagy Tori... -.-"
Erre elég érzékelhetően berágott, főleg, hogy utána nem voltam hajlandó részletezni mire is gondoltam és közöltem, hogy szalagavató után majd elmondom. Aztán elegem lesz és gondoltam felhívom, hogy szóban mondjam el neki, mennyire gonosz dolognak tartom azt amit művelt az osztálytársunkkal, főleg, hogy azért nézi le, mert "nehéz"... ő is az volt!
Nem vette fel és ha ezzel még nem is ment fel a pumpa az agyamban, akkor a következő üzenetén igen:nincs kedvem hallgatni a megváltásaidat.
Innentől fogva totálisan én voltam a célpont. Hogy nem vette észre magát, vagy tudatosan tette? Nem tudom. Egy biztos. Kurvára hazavágott. Egy idő után alig tudtam reagálni arra, amit írt, mert nem láttam, hogy mit írok, vagy épp levegőt nem kaptam. És a legszebb mindközül az, hogy még most is elsírom magam, miközben ezt írom....
Nem tudom, hogy mit gondol most... hogy majd kedden tényleg beszélni fogok vele. Hogy ezek után hozzá fogok szólni. Komolyan, eddig azt hittem, hogy én vagyok a világ legnaivabb embere... Ezek után minimum bocsánatot kell kérnie, hogy esetleg köszönjek neki. Undorító... eddig nem akartam leírni ezt az erős szót, de már nem tudom máshogy leírni azt, amit jelenleg érzek.
Egyet tudok: mindketten párhuzamosan bántottuk egymást és hogy rajtam meg fog látszódni. Azt remélem, hogy rajta is fog. Ennyi elégtételt megérdemlek azok után, amiket hozzám vágott. Emlékezni fogok erre.
Tori&Shadow
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése