Ahogy ültem a gépen előtt és a villogó kurzort bámultam, valamiért hatalmas szomorúság fogott el. Nem voltunk ennyire rosszban. Sőt hivatalosan nem is vesztünk össze, de mégis... ahogy alkalomadtán bánni tudott velem... amiket mondott, annyiszor bántott és minden bizonnyal én is bántottam őt. Azonban kettőnk közül én vagyok a nagyobb szamár: futok utána, mintha ő lenne az egyetlen személy az életemben, akit az igazi barátomnak mondhatnék. Pedig ez nem így van.
Hivatalosan nem vesztünk össze, de azért elkezdett megint nem válaszolgatni. Idegesítő ám. Tudja, hogy idegesít és ezzel húzza az agyam, direkt csinálja, ami miatt csak még jobban neheztelek rá. Ez a végtelen spirál, pedig csak rosszabb és rosszabb lesz.
Nem akartam, hogy ez legyen a vége, de érezhetően mérges rám... a semmiért. Jó, neki nem semmi, de nekem igen. Én meg neheztelek rá... amiért... inkább hagyjuk.
Jobb ezt a témát nem birizgálni. Idióták vagyunk, amiért összebarátkoztunk, mert eléggé feltűnően nem tudunk egymással békében lenni. Két ellentétes személyiségről van szó. Az erősebb elnyomja a gyengébbet. Mindig így volt, mindenhol. Nem vagyok hajlandó jobban károsodni... még ennél jobban is. Elég nehéz lesz ez az évem enélkül is.
Még decemberig hallgatom, hogy milyen borzalmas személy vagyok, csak azért, hogy bosszút álljon, aztán vége... örülnöm kéne neki, ugye? Nos, mazochista módon, nem örülök neki.
Toriorwho
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése