Write....

  Percenként minimum tízszer ellenőriztem a telefonomat. Azonban a kijelzőn a háttérképemnél több sose jelent meg, egy ideig.
- Liaa - szólalt meg megrovó hangon jobb oldalról a nővérem. Samantha haloványan bár, de mosolygott és a enyhén megrázta a fejét. Teátrálisan sóhajtott egyet. - Jaaj... - sóhajtotta. - Legalább a nagycsaládi ebédnél ne a telefonodat bújd! - kezdte kiselőadását, miközben egy szelet kenyér után nyúlt. 
  Körbenéztem az hatalmas asztalnál, azonban egyetlen egy ember rám szegeződő tekintetét sem kaptam el, ezért értetlen pillantással fordultam vissza hozzá.
- Mindenki mással beszélget. Amíg nekik nem tűnik fel nem mindegy? - kérdeztem, miközben megkavartam az előttem gőzölgő levest. Egy adag pára szabadult fel az arcomba, majd belekóstoltam.
- Nekem feltűnt - vágta rá közben Sam.
- Még szép! Itt ülsz mellettem, nem csoda... - vonogattam a vállam, miközben megköszörültem a torkom: - Mama, nagyon finom lett a leves - dicsértem meg, mire mama felém fordult egy pillanatra és elmosolyodott. Hálásan megköszönte, majd ismét szóba elegyedett legkisebb unokájával, aki már fél órája magyarázott neki valami mesét, amit a nővérével nézett.
  - Mellesleg kire vársz ennyire? - Sam kérdésére lesütöttem a szemem és letettem a kanalat a kezemből. Ismét leellenőriztem a telefonomat. A képernyőt ismét hagytam elsötétülni, ugyanis semmi változás nem volt. Abban a pillanatban, hogy elsötétült rezgett egyet, majd hirtelen újra. 
  Szemem felcsillant. Boldogan nyomtam meg a gombot, ahol a várt név állt. A nővérem elmosolyodott és közelebb húzódott hozzám.
- Hiányzik igaz? - mosolygott mindent tudóan. Gyomrom összerándult, lehunytam a szemem és lezártam a képernyőt. Sam semmit sem tud. Senki sem tud semmit. A telefont a combom alá tettem és inkább a levesnek szenteltem a figyelmem. A mellettem ülő még sokáig mustrált engem, végül ráeszmélt, hogy nem fogok válaszolni a felém küldött kérdő pillantásaira. 
  Fáradtan megdörzsöltem a szemem.
- Rosszul érzem magam! - szólaltam meg hirtelen. - Hazamegyek - közöltem. Anya aggodalmasan pislantott rám. - Anya, nyugi friss levegőre van szükségem.
- Másfél órányira lakunk innen Lia... - szólalt meg Sam mellőlem. Megvontam a vállam.
- Friss levegőre van szükségem... csak egy kicsit émelygek - mordultam fel immáron türelmemet vesztve. 
  Felvettem a kabátom és a cipőm. Egy szó nélkül mentem ki. Lerohantam a lakóház lépcsőin, közben fülhallgatót gyömöszöltem a fülembe és zenét indítottam. Megnéztem a kapott üzenetet, ami miatt megint csak összerándult a gyomrom. 
Félek tőle? futott át az agyamon a gondolat, de végül fejemet rázva hessegettem el hülyeségemet. Felültem a buszra és megint csak a telefonomra pillantottam: találkozni akart. Felsóhajtottam és belementem a dologba.
  Fél óra alatt eljutottam a házukhoz. Mire megálltam a kapu előtt, már kinn volt az udvaron és közeledett felém.
- Szia - köszönt mosollyal az arcán. Halkan visszaköszöntem, miközben beengedett. Odaléptem hozzá és megpusziltam a száját. Jace keze egy pillanatra a derekamra csúszott és melegség futott át rajtam. - Mi a baj? - kérdezte. Megráztam a fejem. Sokáig töprengtem azon, hogy vajon érdemes e megszólalnom egyáltalán. 
  - Nem tudom - motyogtam. Jace láthatóan elkomorult. Felsétáltunk a lakáshoz. Én teljes csendben levettem a kabátom és a cipőm. Mire beértem a szobájába már az ágyon feküdt. Lefeküdtem mellé és elhelyezkedtem a karjai között.
- Mi a baj? - kérdezte újból, miközben a vállamat cirógatta. Nem tudja, de egyszerűen elképesztő hatással van rám, ha a bőre a bőrömhöz ér. Már csak ez az apró gesztus is eléri, hogy sokkal jobban érezzem magam.
- Nem tudom - válaszoltam megint, azonban most sokkal élettel telibb volt a hangom. 
  Kezét elhúzta a vállamtól és felemelte a fejem. Megcsókolt. És puff... mindent elfelejtettem. Imádtam, hogy ezt váltja ki belőlem. Ujjai óvatosan oldalamra fonódtak, amitől kirázott a hideg, de ugyanakkor éreztem, hogy adrenalin száguld végig az ereimen. 
  Mikor elhúzódott tőlem elmosolyodtam. Rám vigyorgott.
- Mi a baj? - kérdezte megint. Lehunytam a szemem és mély levegőt vettem.
- Rosszul vagyok... sokat ettem... - motyogtam végül. Megvontam a vállam és arcomat a mellkasába fúrtam. Mélyen beszívtam a levegőt és ezzel együtt az illatát.
  Erre volt szükségem. Rá!