Hi guys!
Borzalmas kilátások on sight! Fenébe! Ma reggel még egészen jól voltam. Aztán aludtam egy kellemeset, miután Matt hazaért. Akkor kezdett el fájni a fejem.
Így kezdődött a migrénem. Egész nap küzdöttem ellene, de ugye gyógyszert nem akartam bevenni, révén, hogy este tömény mennyiségű alkoholt fogok elfogyasztani. Legalább is ez volt a terv... egészen sokáig.
Elmentem fürdeni. A lámpafényt ignoráltam, mert csak jobban fájt tőle a fejem és szememnek sem esett jól. Így a gyertyafény mellett lubickoltam a forró vízben. Ez legalább hatásos volt, percek alatt elmúlt az egész nap kínzó fájdalom. Azt hittem - naivan -, hogy minden rendben lesz. Tudjátok, kirittyentem magam, elmegyek bulizni, majd másnap hazajövök.
Azonban a fejem nem így gondolta. Miután kiléptem a fürdőből és felkattintottam a lámpát és sminkelni kezdtem, egy bő tíz perc után már ismét fájni kezdett a fejem. Szerencsémre most még erősebben fáj.
Tori
2016. december 31., szombat
2016. december 26., hétfő
Ha már fáj, fájjon nagyon!
Hi guys!
A cím elmehetne az idei karácsonyom szlogenjének! Észre kellett volna vennem az apró jeleket, miszerint hatástalaníthatatlan fizikai fájdalommal kell majd szembenéznem karácsony idején. Mert persze mikor máskor jönnének elő ugyanazok a tünetek (amik egyszer már kórházba juttattak), mint a karácsonyi zaba idején.
December huszonnegyedikén kezdődött minden. Hazaértem Mattől és lefeküdtem aludni, mert a vizsga hajrá miatti kialvatlanságom még javában megvolt. Elalvás előtt tompán érzékeltem még, hogy amúgy nekem mintha fájna a hasam... de hát komolyan, kinek nem szokott néha fájni a hasa...Persze, mire felébredtem már tudtam, hogy ez nem csak egy sima hasfájás. A nagy fenéket. Megint a vakbelem fájt.
A család egészségügyisének nem szóltam, mert nem akartam kórházba menni, mama estebédje helyett. Annyira még nem volt intenzív a fájdalom, hogy siránkozzak miatta. Mamánál még egészen jól viseltem magamat. És abszolút megérte elmenni mamához, mert ismét nagyon finomat főzött... persze sikerült ráharapnom egy gyömbérdarabra - nem tudom, hogy került a húslevesbe, de nem is akarom tudni -, ami megtette a rá jellemző hatását, de ezen kívül nagyon jól szórakoztam. Értsd: jót aludtam mama nappalijának szőnyegén, egy párnán fekve, egy pléddel betakarva. Még az sem zavart, hogy mellettem három felnőtt beszélget.
Mikor hazajöttünk, akkor kezdett rá inkább a fájdalom. Hullámokban jött, ha rosszul mozdultam, a folyamatos fájdalomról nem is beszélve. Melegvizes párnával a hasamon feküdtem egy darabig, lenn a családdal a kanapén, Shrekket nézve. Aztán felmentem az emeltre egy forróvizes fürdő reményében. Persze sokat nem segített, viszont jót olvastam.
Mikor kimásztam az ágyamba menekültem, majd anya egy jégzselé társaságában jelent meg a szobámba. Gondolhatjátok mi következett. Halkan megjegyezném, hogy hatásos dolog ez a jégzselé. Olyan szinten lefagyasztotta a hasam jobb oldalát, hogy nem is éreztem, hogy esetleg fáj. Az ember azt hinné, hogy az erős fájdalom miatt és a nagy mennyiségű alvás miatt, nehezen aludtam el. A fenéket! Úgy aludtam, mint akit fejbe vertek.
Egészen kilencig aludtam, amikor is felkeltem és keserűen tapasztaltam, hogy a három felé gyógyszer ellenére a fájdalom megmaradt. Később azt is észrevettem, hogy minél többet mozgok annál jobban fáj. Na már most a probléma az volt, hogy mi ekkor már úton voltunk nénémékhez. Ahol nagyjából 15 ember gyűlt össze.
A kedves rokonaim egyből elkaptak és a hasamra vetették magukat. Gyógymasszőrök voltak, így tartottam attól, hogy most aztán mindent kimasszíroz belőlem a kellő mennyiségű fájdalom mellett. Szerencsére, némi kellemetlen érzéssel megúsztam. A diagnózist felállították ugyan, de sajnos nem volt helyes, mivel pontos memóriám megcáfolta. Így végül kiegyeztünk egy vastagbél alul működésben, amiben a mostanában ért sok stressz is asszisztált. Kiadták a parancsot, hogy egyek egészségesen, illetve, hogy kapcsoljak ki.
Idővel annyira erősen fájt a vakbelem, hogy felhúzódtam az emeltre és aludtam egy jót a nyolc éves unokahugom ágyában. Mikor lejöttem már többen voltunk. Megérkezett az unokahugaim másik nagymamája.. hát te jó ég...
A kedves idős hölgy látszatának ellenére egy igazi boszorkány a nő. Két másodperc alatt úgy felhúzott engem, hogy azt hittem ráordítok. Pedig nem is nekem szólt, hanem türelmetlen hanggal rászólt a lányára, hogy az őt nem érdekli, hogy ő most beszélget, hanem hozza ide neki a nemtommilyen táskáját. Az "engem nem érdekel" részletre kaptam fel a fejem. Idővel, ahogy hegyeztem a fülem további idegtépő mondatokat hallatott.
A lánya egyre rosszabbul viselte. Végül ki is fakadt nekem. Hiába egy ötven éves nőről beszélünk, elkezdett nekem magyarázni arról, hogy nem bírja ezt. Sajnálom szegényt. De nem tehettem semmit, hogy segítsek. Csak annyit, hogy meghallgatom és tanácsot adok.
Végül távoztunk. Anyáék kitettek Mattnél és onnatól már szebb lett az estém.
Tori
A cím elmehetne az idei karácsonyom szlogenjének! Észre kellett volna vennem az apró jeleket, miszerint hatástalaníthatatlan fizikai fájdalommal kell majd szembenéznem karácsony idején. Mert persze mikor máskor jönnének elő ugyanazok a tünetek (amik egyszer már kórházba juttattak), mint a karácsonyi zaba idején.
December huszonnegyedikén kezdődött minden. Hazaértem Mattől és lefeküdtem aludni, mert a vizsga hajrá miatti kialvatlanságom még javában megvolt. Elalvás előtt tompán érzékeltem még, hogy amúgy nekem mintha fájna a hasam... de hát komolyan, kinek nem szokott néha fájni a hasa...Persze, mire felébredtem már tudtam, hogy ez nem csak egy sima hasfájás. A nagy fenéket. Megint a vakbelem fájt.
A család egészségügyisének nem szóltam, mert nem akartam kórházba menni, mama estebédje helyett. Annyira még nem volt intenzív a fájdalom, hogy siránkozzak miatta. Mamánál még egészen jól viseltem magamat. És abszolút megérte elmenni mamához, mert ismét nagyon finomat főzött... persze sikerült ráharapnom egy gyömbérdarabra - nem tudom, hogy került a húslevesbe, de nem is akarom tudni -, ami megtette a rá jellemző hatását, de ezen kívül nagyon jól szórakoztam. Értsd: jót aludtam mama nappalijának szőnyegén, egy párnán fekve, egy pléddel betakarva. Még az sem zavart, hogy mellettem három felnőtt beszélget.
Mikor hazajöttünk, akkor kezdett rá inkább a fájdalom. Hullámokban jött, ha rosszul mozdultam, a folyamatos fájdalomról nem is beszélve. Melegvizes párnával a hasamon feküdtem egy darabig, lenn a családdal a kanapén, Shrekket nézve. Aztán felmentem az emeltre egy forróvizes fürdő reményében. Persze sokat nem segített, viszont jót olvastam.
Mikor kimásztam az ágyamba menekültem, majd anya egy jégzselé társaságában jelent meg a szobámba. Gondolhatjátok mi következett. Halkan megjegyezném, hogy hatásos dolog ez a jégzselé. Olyan szinten lefagyasztotta a hasam jobb oldalát, hogy nem is éreztem, hogy esetleg fáj. Az ember azt hinné, hogy az erős fájdalom miatt és a nagy mennyiségű alvás miatt, nehezen aludtam el. A fenéket! Úgy aludtam, mint akit fejbe vertek.
Egészen kilencig aludtam, amikor is felkeltem és keserűen tapasztaltam, hogy a három felé gyógyszer ellenére a fájdalom megmaradt. Később azt is észrevettem, hogy minél többet mozgok annál jobban fáj. Na már most a probléma az volt, hogy mi ekkor már úton voltunk nénémékhez. Ahol nagyjából 15 ember gyűlt össze.
A kedves rokonaim egyből elkaptak és a hasamra vetették magukat. Gyógymasszőrök voltak, így tartottam attól, hogy most aztán mindent kimasszíroz belőlem a kellő mennyiségű fájdalom mellett. Szerencsére, némi kellemetlen érzéssel megúsztam. A diagnózist felállították ugyan, de sajnos nem volt helyes, mivel pontos memóriám megcáfolta. Így végül kiegyeztünk egy vastagbél alul működésben, amiben a mostanában ért sok stressz is asszisztált. Kiadták a parancsot, hogy egyek egészségesen, illetve, hogy kapcsoljak ki.
Idővel annyira erősen fájt a vakbelem, hogy felhúzódtam az emeltre és aludtam egy jót a nyolc éves unokahugom ágyában. Mikor lejöttem már többen voltunk. Megérkezett az unokahugaim másik nagymamája.. hát te jó ég...
A kedves idős hölgy látszatának ellenére egy igazi boszorkány a nő. Két másodperc alatt úgy felhúzott engem, hogy azt hittem ráordítok. Pedig nem is nekem szólt, hanem türelmetlen hanggal rászólt a lányára, hogy az őt nem érdekli, hogy ő most beszélget, hanem hozza ide neki a nemtommilyen táskáját. Az "engem nem érdekel" részletre kaptam fel a fejem. Idővel, ahogy hegyeztem a fülem további idegtépő mondatokat hallatott.
A lánya egyre rosszabbul viselte. Végül ki is fakadt nekem. Hiába egy ötven éves nőről beszélünk, elkezdett nekem magyarázni arról, hogy nem bírja ezt. Sajnálom szegényt. De nem tehettem semmit, hogy segítsek. Csak annyit, hogy meghallgatom és tanácsot adok.
Végül távoztunk. Anyáék kitettek Mattnél és onnatól már szebb lett az estém.
Tori
2016. december 23., péntek
VÉÉÉÉGEEE!
Hi guys!
El sem hiszem! TEJÓÉG! Ebben az évben már nincs több vizsgám! Annyira boldog vagyok, hogy végre van egy kicsi pihi a nagy hajtás közepette!
El sem hiszem! TEJÓÉG! Ebben az évben már nincs több vizsgám! Annyira boldog vagyok, hogy végre van egy kicsi pihi a nagy hajtás közepette!
Holnaptól nem kell végre korán kelnem. Vagyis, de. Elmegyek még rorátéra és utána már tényleg ennyi az egész. Ma is elmentem, mikor fél nyolckor hazaértem egészen tízig aludtam, akkor is csak azért keltem fel, mert apa beszélgetni kezdett a nővéremmel. Gondolom nem tudta, hogy alszom.
Olyan jó, hogy végre aludtam. Igaz, hogy borzalmas álmom volt,de aludtam!
A tegnapi napom zűrös volt. Reggel dolgozni mentem, utána rohantam le a sulimba. Szerencsére beértem. A vizsga viccesen ment, a tanár hozott csokit, gumicukrot, ropit, m&m cukorkát! Szóval nagyon jó volt!
Szerencsére ötös lett, és ezzel egy kellemes zárása lett az évnek. Hazajöttem és egyből ágyba bújtam, szinte azonnal elnyomott az álom.
Tori
2016. december 22., csütörtök
Nincs is szebb, mint három vizsga egymás után
Hi guys!
Mesélek egy kicsit a vizsgaidőszakomról. Ugye előző héten csütörtök-péntek volt egy-egy. Az egyiket rekordsebességgel megírtam, mindenkit lesokkoltam, de főképpen a tanárt. A másikat nem adtam be olyan gyorsan, az nehéz volt. Egyenlőre amiatt aggódom a legjobban.
Ezen a héten hétfőn (lett volna) jog következett. Reggel nyolcra be kellett mennem, mert óra pótlás volt. Filmet néztünk és ezért nekem 5:40-kor kellett kelnem, ami zavaró. Végignéztük a filmet, beszélgettünk róla és mindezzel 11-re már bőven végeztünk. De úgy tudtuk, hogy este hatkor vizsgánk van, ezért én ottmaradtam a koliban.
De előtte még bementünk az egyik tanárhoz, elkérni a telefonszámát, hogy megoldjuk a fennálló kérdéseinket, mert nem tudtuk, hogy jön-e, mert az órarendben nem láttunk semmit sem. Semmi választ nem kaptunk, ezért azt gondoltuk biztos lesz. Csak este hatkor derült ki, hogy a tanár, akitől megszereztük az elérhetőségét, később felhívta, hogy ne jöjjön le, mert nem fogunk bemenni.
Mindez este hatkor derült ki. Borzalmasan ideges lettem, mert amíg a koliban voltam, ugyan tanultam, de nem olyan effektíven, mintha otthon tettem volna ezt. Ráadásul kedden egy igen kemény vizsgám volt, amitől nagyon tartottam. Slussz poén, hogy csütörtökre rakták át az időpontot, ami csak azért vicces, mert csütörtökön - azaz ma - én dolgozom. De ne rohanjuk ennyire előre.
Kedden, mint említettem egy rémisztő vizsga várt. A tanárt nem kedveltem, a tantárgyáról nem is beszélve. Én feleltem elsőként. De előtte még lesokkolt minket azzal az információval, hogy kellene vizsgalap, ami nélkül nem szóbelizhetünk. Szóval még rohangálhattunk azért is...
Még egy poén. A szerdai vizsgámon a tanár közölte, hogy egyáltalán nincs szükség ilyen papírra. Szóval még több mínusz pontot kapott a képzeletbeli listámra. A szerdai vizsga sem ment persze bökkenőmentesen.
Kilenc előtt egy negyed órával én már benn voltam, de nem írtam fel magamat a sorrendbe, ezért csak a végén kerültem sorra az osztálytársammal. Mindenkit egyesével hívtak be, de minket egyszerre. Közölte, hogy sietni akar és mi voltunk a legaktívabbak az óráján, tudja, jól, hogy mindketten alaposan felkészültünk, ezért megadja az ötöst. Nem győztünk vigyorogni.
Szóval igen. Vannak szép dolgok. Ebben az évben már csak ma vár rám vizsga, utána egy kicsi pihi, ugyanis az elmúlt egy héten többet, mint négy-öt óra, csak egyszer aludtam. Ebből következik, hogy az összes tömegközlekedési eszközön, amin ülök elalszom. Vagyis, küzdök ellene, többnyire sikeresen. A vonaton viszont esélyem sincs. Meleg van, kényelmes és nincs mit csinálni. Aludnom kellene.
Tori
Mesélek egy kicsit a vizsgaidőszakomról. Ugye előző héten csütörtök-péntek volt egy-egy. Az egyiket rekordsebességgel megírtam, mindenkit lesokkoltam, de főképpen a tanárt. A másikat nem adtam be olyan gyorsan, az nehéz volt. Egyenlőre amiatt aggódom a legjobban.
Ezen a héten hétfőn (lett volna) jog következett. Reggel nyolcra be kellett mennem, mert óra pótlás volt. Filmet néztünk és ezért nekem 5:40-kor kellett kelnem, ami zavaró. Végignéztük a filmet, beszélgettünk róla és mindezzel 11-re már bőven végeztünk. De úgy tudtuk, hogy este hatkor vizsgánk van, ezért én ottmaradtam a koliban.
De előtte még bementünk az egyik tanárhoz, elkérni a telefonszámát, hogy megoldjuk a fennálló kérdéseinket, mert nem tudtuk, hogy jön-e, mert az órarendben nem láttunk semmit sem. Semmi választ nem kaptunk, ezért azt gondoltuk biztos lesz. Csak este hatkor derült ki, hogy a tanár, akitől megszereztük az elérhetőségét, később felhívta, hogy ne jöjjön le, mert nem fogunk bemenni.
Mindez este hatkor derült ki. Borzalmasan ideges lettem, mert amíg a koliban voltam, ugyan tanultam, de nem olyan effektíven, mintha otthon tettem volna ezt. Ráadásul kedden egy igen kemény vizsgám volt, amitől nagyon tartottam. Slussz poén, hogy csütörtökre rakták át az időpontot, ami csak azért vicces, mert csütörtökön - azaz ma - én dolgozom. De ne rohanjuk ennyire előre.
Kedden, mint említettem egy rémisztő vizsga várt. A tanárt nem kedveltem, a tantárgyáról nem is beszélve. Én feleltem elsőként. De előtte még lesokkolt minket azzal az információval, hogy kellene vizsgalap, ami nélkül nem szóbelizhetünk. Szóval még rohangálhattunk azért is...
Még egy poén. A szerdai vizsgámon a tanár közölte, hogy egyáltalán nincs szükség ilyen papírra. Szóval még több mínusz pontot kapott a képzeletbeli listámra. A szerdai vizsga sem ment persze bökkenőmentesen.
Kilenc előtt egy negyed órával én már benn voltam, de nem írtam fel magamat a sorrendbe, ezért csak a végén kerültem sorra az osztálytársammal. Mindenkit egyesével hívtak be, de minket egyszerre. Közölte, hogy sietni akar és mi voltunk a legaktívabbak az óráján, tudja, jól, hogy mindketten alaposan felkészültünk, ezért megadja az ötöst. Nem győztünk vigyorogni.
Szóval igen. Vannak szép dolgok. Ebben az évben már csak ma vár rám vizsga, utána egy kicsi pihi, ugyanis az elmúlt egy héten többet, mint négy-öt óra, csak egyszer aludtam. Ebből következik, hogy az összes tömegközlekedési eszközön, amin ülök elalszom. Vagyis, küzdök ellene, többnyire sikeresen. A vonaton viszont esélyem sincs. Meleg van, kényelmes és nincs mit csinálni. Aludnom kellene.
Tori
2016. december 18., vasárnap
"Éljen!" Kezdődik a vizsgaidőszak!
Hi guys!
A hétvégémet alvásnélküliséggel, balhézással, sírással, tanulással és melózással töltöttem. Ma hajnali kettőkor írtam meg az egyik beadandómat és küldtem el egy másikkal együtt, mert épp nem aludtam, mert sírás után valahogy nem ment az alvás, így úgy döntöttem, hogy akkor legalább ennyivel könnyítek a helyzetemen.
Amúgy szombaton és vasárnap is dolgoztam. Alig volt valaki akire figyelnem kellett. Ezt megtoldva még a hatalmas mennyiségű alváshiánnyal, amivel már napok óta küszködöm... egyértelmű volt, hogy el fogok aludni. Meg is történt, de csak pár percre.
Mikor felkeltem rá is vettem magam, hogy tanuljak a vizsgámra, de egyáltalán nem haladok vele. Borzalmasan unalmas és ezért halogatom. Nem szeretem se a tantárgyat, sem a tanárt, ezért még a motiváció hiánya is fenn áll a helyzetemben. Ez pedig igazából bosszant. Mellesleg eddig túl vagyok már két vizsgámon, hátra van három. Hétfő, kedd, szerda. Igen, jól olvassátok, zsinórban egymás után.
A másik dolog, ami bosszant az osztályom. Komolyan mondom, ilyen életképtelen bagázst még életemben nem láttam. Sajnos már egyáltalán nem a nevetséges kategóriában vannak, addig egész jól elvoltam velük. Azonban most már egész egyszerűen képtelen vagyok egy légtérben lenni velük, mert irritál a determináltságuk. Sikerült majdnem elérniük, hogy megfejeljem a falat. Majdnem sikerült elérniük ezt.
A harmadik dolog, ami "bosszant", az a barátommal lefolytatott éjszakai vita, aminek köszönhetően megírtam a beadandómat hajnalban. Hogy milyen indíttatással van ott az idézőjel? Nos, kérlek alássan azért, mert nem fér bele a bosszant kategóriába. Ott ültem az ágyán és meg akartam ütni valamit, rombolni, tombolni, amiért nem érti meg amit mondok.
Persze nem tettem meg, talán kissé idegesebben vertem a billentyűzetet, mint általában, de nem bántottam semmit se. Pedig lett volna miből válogatnom. Még az is megfordult a fejemben, hogy a falba verek egyet. Sosem éreztem még ilyen elemi haragot magamban. Viszonylag hamar - fél óra - megnyugodtam. Viszonylag hamar - még fél óra legalább - el is aludtam. Tehát olyan 3 órát ha aludtam, így nem csoda, hogy elaludtam a munkahelyemen.
Ennek ellenére, most hogy otthon ücsörgök - leszámítva az idegesítő hülye hangot, amit a nővérem hallgat - most egészen kellemesen érzem magam. Áztattam magam egy kád vízben, megmostam a hajam, ettem nutellát. Nem estem teljes letargiába, inkább érzem magam sértett királynőnek, mintsem szomorúnak.
Tori
Ú, és kivételesen zenét is csatolok, mert most van kedvem.
A hétvégémet alvásnélküliséggel, balhézással, sírással, tanulással és melózással töltöttem. Ma hajnali kettőkor írtam meg az egyik beadandómat és küldtem el egy másikkal együtt, mert épp nem aludtam, mert sírás után valahogy nem ment az alvás, így úgy döntöttem, hogy akkor legalább ennyivel könnyítek a helyzetemen.
Amúgy szombaton és vasárnap is dolgoztam. Alig volt valaki akire figyelnem kellett. Ezt megtoldva még a hatalmas mennyiségű alváshiánnyal, amivel már napok óta küszködöm... egyértelmű volt, hogy el fogok aludni. Meg is történt, de csak pár percre.
Mikor felkeltem rá is vettem magam, hogy tanuljak a vizsgámra, de egyáltalán nem haladok vele. Borzalmasan unalmas és ezért halogatom. Nem szeretem se a tantárgyat, sem a tanárt, ezért még a motiváció hiánya is fenn áll a helyzetemben. Ez pedig igazából bosszant. Mellesleg eddig túl vagyok már két vizsgámon, hátra van három. Hétfő, kedd, szerda. Igen, jól olvassátok, zsinórban egymás után.
A másik dolog, ami bosszant az osztályom. Komolyan mondom, ilyen életképtelen bagázst még életemben nem láttam. Sajnos már egyáltalán nem a nevetséges kategóriában vannak, addig egész jól elvoltam velük. Azonban most már egész egyszerűen képtelen vagyok egy légtérben lenni velük, mert irritál a determináltságuk. Sikerült majdnem elérniük, hogy megfejeljem a falat. Majdnem sikerült elérniük ezt.
Persze nem tettem meg, talán kissé idegesebben vertem a billentyűzetet, mint általában, de nem bántottam semmit se. Pedig lett volna miből válogatnom. Még az is megfordult a fejemben, hogy a falba verek egyet. Sosem éreztem még ilyen elemi haragot magamban. Viszonylag hamar - fél óra - megnyugodtam. Viszonylag hamar - még fél óra legalább - el is aludtam. Tehát olyan 3 órát ha aludtam, így nem csoda, hogy elaludtam a munkahelyemen.
Ennek ellenére, most hogy otthon ücsörgök - leszámítva az idegesítő hülye hangot, amit a nővérem hallgat - most egészen kellemesen érzem magam. Áztattam magam egy kád vízben, megmostam a hajam, ettem nutellát. Nem estem teljes letargiába, inkább érzem magam sértett királynőnek, mintsem szomorúnak.
Tori
Ú, és kivételesen zenét is csatolok, mert most van kedvem.
2016. december 14., szerda
Just chill and coffee in the morning
Hi guys!
Ma - még annak ellenére is, hogy nincs ma órám - korán keltem. Elültem tanulni, mert holnaptól, egészen szerdáig vizsgáim lesznek ( persze hétvégén nem). Úgy képzeljétek el, hogy nyolc előtt én már a laptopom előtt ültem és tanultam. Vagy legalább is úgy tettem, mint aki nagyon tanul. Egész kellemesen beleringattam magam a tanulós hangulatba: "kora" reggel volt, alig volt otthon valaki, az is aludt szóval béka volt csend és nyugalom.
Még teafőzés közben megosztottam egy képet, ami miatt Adele-lal kezdtünk el beszélgetni. Így kötöttem ki a konyhájukban ( nagyjából pizsamában), egy bögre kávéval.
Meg kell mondjam, hogy jól esett átmenni. Igazán kellemes volt. De tényleg. Sok időnk nem volt, mert neki ZH-ja van ma, nekem meg tanulnom kell. Szóval nagyjából egy órát beszélgettünk, de nagyon jól esett. Őszintén hiányzott már egy kis beszélgetés. Szóval tetszett.
Az sem zavart túlzottan, hogy a macskája kaparófának nézi az oldalamat. Pedig nagyon karmolt. De aranyos kis jószág. De amúgy ilyen reggeli kávézásokban simán benne lennék Adele-lal, mert jó. Nem kell sokszor, akkor megunjuk egymást és abból semmi jó nem származik.
Csak néha leülni, megbeszélni mi történt, mi fog történni, hogy vagyunk ilyenek. Mert kellenek. Bevallom, Adele-lal voltak kisebb nézeteltéréseink és szerintem ezek a nézeteltérések újra előjönnek ha NAGYON sűrűn találkozunk. Ezért nem volt jó ötlet gimiben együtt iskolába menni...
De most hogy mindkettőnknek lecsökkent a szabadideje, így szerintem sokkal jobb. Igaz, valószínűleg már nem vagyunk olyan jó bizalmi kapcsolatban, mint régen... de szerintem ennek más oka is van (mondjuk az egyetem/főiskola). De ennek ellenére nagy dolog, hogy még így is néha eszünkbe jut a másik.
Tori
Ma - még annak ellenére is, hogy nincs ma órám - korán keltem. Elültem tanulni, mert holnaptól, egészen szerdáig vizsgáim lesznek ( persze hétvégén nem). Úgy képzeljétek el, hogy nyolc előtt én már a laptopom előtt ültem és tanultam. Vagy legalább is úgy tettem, mint aki nagyon tanul. Egész kellemesen beleringattam magam a tanulós hangulatba: "kora" reggel volt, alig volt otthon valaki, az is aludt szóval béka volt csend és nyugalom.
Még teafőzés közben megosztottam egy képet, ami miatt Adele-lal kezdtünk el beszélgetni. Így kötöttem ki a konyhájukban ( nagyjából pizsamában), egy bögre kávéval.
Az sem zavart túlzottan, hogy a macskája kaparófának nézi az oldalamat. Pedig nagyon karmolt. De aranyos kis jószág. De amúgy ilyen reggeli kávézásokban simán benne lennék Adele-lal, mert jó. Nem kell sokszor, akkor megunjuk egymást és abból semmi jó nem származik.
Csak néha leülni, megbeszélni mi történt, mi fog történni, hogy vagyunk ilyenek. Mert kellenek. Bevallom, Adele-lal voltak kisebb nézeteltéréseink és szerintem ezek a nézeteltérések újra előjönnek ha NAGYON sűrűn találkozunk. Ezért nem volt jó ötlet gimiben együtt iskolába menni...
De most hogy mindkettőnknek lecsökkent a szabadideje, így szerintem sokkal jobb. Igaz, valószínűleg már nem vagyunk olyan jó bizalmi kapcsolatban, mint régen... de szerintem ennek más oka is van (mondjuk az egyetem/főiskola). De ennek ellenére nagy dolog, hogy még így is néha eszünkbe jut a másik.
Tori
2016. december 10., szombat
Láttam
Hi guys!
Ez konkrétan péntek reggel hét után pár perccel történt.
A busz tompán fékezett, mintha csak a reggeli dugó miatt kellene megállnunk. A busz hátuljában álltam, mert ott több volt a hely, mint elöl. Az ajtóhoz léptem, előre néztem az ücsörgő emberek felett és pipiskedve kilestem az ablakon.
Sokat nem láttam a tömeg és a magasságom kombinációja miatt. Azt viszont így is krisztálytisztán láttam, hogy az egy darab autón kívül nincs senki sem előttünk. Aztán embereket láttam meg, riadt pillantásokat vetettek a busz felé, hogy tovább megy-e. Fel-le rohangáltak a járdáról. Aztán a sofőr hirtelen leszállt, majd visszaszaladt, hogy kinyissa a többi ajtót.
Én szálltam le először a buszról és sokáig senki se mozdult. Így volt időm meglátni azt, amit talán nem akartam. Egy alakot láttam feküdni a földön. A tenyeremet automatikusan a szám elé kaptam és dermedten, földbe gyökerezett lábakkal álltam és bámultam az alakra, akiből alig láttam valamit.
Aztán, ahogy a többi ember elkezdett lekászálódni a buszról nekem is eszembe jutott, hogy mozdulnom kellene. Pár lépést tettem meg, közben le sem vettem a szemem a baleset helyszínéről. Egy középkorú, minőségi ruhát viselő férfit pillantottam meg a betonon térdelni. Aztán megláttam az áldozatot. Eddig azt hittem, hogy a környéken korzózó részeg férfik egyike a szerencsétlen, de csak akkor láttam meg, hogy egy kisgyerek az. Teljesen megfeledkeztem, hogy nekem épp az iskolámba kellene sietnem.
Nem láttam az arcát, csak a színes kabátjára és a könyökére csúszott táskájára emlékszem így utólag. Nem tudtam eldönteni, hogy a sálja koszos lett, vagy alapvetően olyan fura mintás, vagy elkenődött vér az amit látok.
A földön térdelő férfi rárivallt egy másik pasasra, hogy ne mozgassa a gyereket, majd a tömeg felé nézett és megkérdezte ismerjük-e a gyermeket. Megráztam a fejem. Aztán azt is mondta, hogy magánál van a gyerek.
Megnyugodtam, hogy jó kezekben van a gyerek, hiszen ez a férfi határozott volt és uralta a helyzetet, legalábbis én úgy láttam. Nem tudom, hogy ő volt-e, aki miatt olyan állapotba került, vagy sem. De nem is érdekel. Nyugodtabban tovább haladtam, majd mikor már három utcával feljebb jártam meghallottam a mentőautó ismerős szirénázást. Mivel hozzánk közel történt az eset folyamatosan írtam anyunak. Azt mondta, hogy sok szirénát hallott, meg hogy ha magánál volt a kisgyerek, akkor nem kell aggódnom. De a szirénákat hallva, megint feszült lettem és a gyomrom összement.
Percekkel később, a metrón ülve is éreztem még, hogy a szívem hevesen kalapál a mellkasomba.
Tori
Ez konkrétan péntek reggel hét után pár perccel történt.
A busz tompán fékezett, mintha csak a reggeli dugó miatt kellene megállnunk. A busz hátuljában álltam, mert ott több volt a hely, mint elöl. Az ajtóhoz léptem, előre néztem az ücsörgő emberek felett és pipiskedve kilestem az ablakon.
Sokat nem láttam a tömeg és a magasságom kombinációja miatt. Azt viszont így is krisztálytisztán láttam, hogy az egy darab autón kívül nincs senki sem előttünk. Aztán embereket láttam meg, riadt pillantásokat vetettek a busz felé, hogy tovább megy-e. Fel-le rohangáltak a járdáról. Aztán a sofőr hirtelen leszállt, majd visszaszaladt, hogy kinyissa a többi ajtót.
Én szálltam le először a buszról és sokáig senki se mozdult. Így volt időm meglátni azt, amit talán nem akartam. Egy alakot láttam feküdni a földön. A tenyeremet automatikusan a szám elé kaptam és dermedten, földbe gyökerezett lábakkal álltam és bámultam az alakra, akiből alig láttam valamit.
Aztán, ahogy a többi ember elkezdett lekászálódni a buszról nekem is eszembe jutott, hogy mozdulnom kellene. Pár lépést tettem meg, közben le sem vettem a szemem a baleset helyszínéről. Egy középkorú, minőségi ruhát viselő férfit pillantottam meg a betonon térdelni. Aztán megláttam az áldozatot. Eddig azt hittem, hogy a környéken korzózó részeg férfik egyike a szerencsétlen, de csak akkor láttam meg, hogy egy kisgyerek az. Teljesen megfeledkeztem, hogy nekem épp az iskolámba kellene sietnem.
Nem láttam az arcát, csak a színes kabátjára és a könyökére csúszott táskájára emlékszem így utólag. Nem tudtam eldönteni, hogy a sálja koszos lett, vagy alapvetően olyan fura mintás, vagy elkenődött vér az amit látok.
A földön térdelő férfi rárivallt egy másik pasasra, hogy ne mozgassa a gyereket, majd a tömeg felé nézett és megkérdezte ismerjük-e a gyermeket. Megráztam a fejem. Aztán azt is mondta, hogy magánál van a gyerek.
Megnyugodtam, hogy jó kezekben van a gyerek, hiszen ez a férfi határozott volt és uralta a helyzetet, legalábbis én úgy láttam. Nem tudom, hogy ő volt-e, aki miatt olyan állapotba került, vagy sem. De nem is érdekel. Nyugodtabban tovább haladtam, majd mikor már három utcával feljebb jártam meghallottam a mentőautó ismerős szirénázást. Mivel hozzánk közel történt az eset folyamatosan írtam anyunak. Azt mondta, hogy sok szirénát hallott, meg hogy ha magánál volt a kisgyerek, akkor nem kell aggódnom. De a szirénákat hallva, megint feszült lettem és a gyomrom összement.
Percekkel később, a metrón ülve is éreztem még, hogy a szívem hevesen kalapál a mellkasomba.
Tori
2016. december 6., kedd
Hogy telik egy szocpedes hétvégéje?
Hi guys!
Nos, most hétvégén önkénteskedtem a sulim városának hajléktalanszállóján. Két nap volt. Ebből a két napból rengeteg mindent megtudtam kedves osztálytársaimról. Pénteken volt a konzultáció, amikor csak találkoztunk és megbeszéltük, hogy mik lesznek a programok és egyebek. Kaptunk teát, és dumcsiztunk igazából.
Az első probléma már akkor szembejött. Kedves osztálytársaim képtelenek voltak megnézni, hogy hova megyünk, nekem kellett megnéznem, illetve Ellie-nek ( ő az egyetlen életképes osztálytársam ). De ők úgy álltak hozzá a dologhoz, hogy jaj én ugyan nem tudom hova kell mennem, de ti úgyis tudjátok. Ellie-vel kellett megnéznünk, telefonálgatnunk egész végig, mert ők egyszerűen képtelenek voltak bármit is tenni. Nagy nehezen bejutottunk Emmához. Leültünk és kaptunk teát és elmondtak mindent, aztán mentünk haza.
Szombaton reggel 9-re mentem vissza az Esélyházba. Mindenki ott volt már balszerencsémre. Végül megcsináltuk a szaloncukrokat és átcuccoltunk a szállóra. Ellie-vel vittük a 60 literes lábast a többiek a projektort. Persze azt is sikerült ledobni... mindegy. Beérve a szállóra az egyetlen kevésbé szimpatikus jellemzője a szag volt. A hajléktalanokkal egyáltalán nem volt gondom. Az emberek illedelmesek voltak és egészen kedvesek is a maguk módján.
Mindegyikük keserű volt és megtört. De mégis nekem tetszett.
Az első nap nem igazán érintkeztünk velük: rászoruló gyerekeknek csomagoltunk össze csomagokat karácsonyra: lisztet, rizst, olajat, csokoládét, tésztát kaptak. Hogy a családnak is jusson és a gyerekeknek is jó legyen. Aztán ebédet osztottunk és nagyjából mentünk is.
Persze ránk ragadtak az osztálytársak, annyira dühösek voltunk mind a ketten. Én a vonaton anyának dühöngtem, aztán Mattnek. Annyira életképtelenek voltak. Aztán mentem át Matthez: aztán kiderült, hogy mennünk kell az Arénába és csak utána mentünk vissza.
Beüzemeltük a karácsonyi ajándékát, illetve dühöngtem, aztán aludtunk... semmi különös nem történt. Másnap korán reggel kellett kelnem, Matt nagyon édes volt álmosan. Kómásan értem be az Esélyházba, ahol segítettem kicsit összecuccolni és már mentünk is. Lecuccoltunk és reggelit csináltunk. Persze Ellie-vel, meg Emmával mi voltunk a legproduktívabbak. Az egyik osztálytársunk késett, a másik az irodában maradt. A harmadikat koordinálni kellett, de legalább csinált valamit... A reggelit én osztottam, Ellie az innivalót osztotta.
Aztán csomagokat állítottunk össze a főnökkel és egy állandóan útban lévő osztálytárssal, de viszonylag hasznos volt, mert legalább a papírmunkát meg tudta csinálni. Sokszor útban volt és nem fértem el tőle, de mindegy. Mikor elfogytak az emberek mentem vissza a konyhába: virslit kellett pucolni és vizet forralni. Közben beszélgettünk az emberekkel. Folyamatosan jöttek a popcornért, meg az üdítőért, mert moziztak.
Aranyosak voltak. Egy sírós film volt (Mielőtt megismertelek), sokuk sírt is. Mindannyiuk összhangúan azt mondták, hogy ezt a filmet mindenkinek meg kellene nézni. Ezt pont azaz ember mondta, aki mindenről a legkomorabban, legkeserűbben nyilatkozott. Ekkor történt, hogy mindenki beözönlött a konyhába. A mi ajándékunkat kellett ebédkor kiosztani és nem tudták hogyan. Közöltem, hogy tegyék tálcára. A kezükbe adtam és elég erős hangon közöltem velük, hogy tegyék a táclára... elegem volt az életképtelen szerencsétlenségükből. Aztán mentünk pakolni a dobozokat, hiszen alig lehetett elférni és a félig üres dobozokat kiürítettük, hogy több hely legyen. Persze, ekkor hirtelen mindenki megjelent, hogy segíteni akar... nem baj, hogy alig fértünk el így is.. de mindegy.
Tori
Nos, most hétvégén önkénteskedtem a sulim városának hajléktalanszállóján. Két nap volt. Ebből a két napból rengeteg mindent megtudtam kedves osztálytársaimról. Pénteken volt a konzultáció, amikor csak találkoztunk és megbeszéltük, hogy mik lesznek a programok és egyebek. Kaptunk teát, és dumcsiztunk igazából.
Az első probléma már akkor szembejött. Kedves osztálytársaim képtelenek voltak megnézni, hogy hova megyünk, nekem kellett megnéznem, illetve Ellie-nek ( ő az egyetlen életképes osztálytársam ). De ők úgy álltak hozzá a dologhoz, hogy jaj én ugyan nem tudom hova kell mennem, de ti úgyis tudjátok. Ellie-vel kellett megnéznünk, telefonálgatnunk egész végig, mert ők egyszerűen képtelenek voltak bármit is tenni. Nagy nehezen bejutottunk Emmához. Leültünk és kaptunk teát és elmondtak mindent, aztán mentünk haza.
Szombaton reggel 9-re mentem vissza az Esélyházba. Mindenki ott volt már balszerencsémre. Végül megcsináltuk a szaloncukrokat és átcuccoltunk a szállóra. Ellie-vel vittük a 60 literes lábast a többiek a projektort. Persze azt is sikerült ledobni... mindegy. Beérve a szállóra az egyetlen kevésbé szimpatikus jellemzője a szag volt. A hajléktalanokkal egyáltalán nem volt gondom. Az emberek illedelmesek voltak és egészen kedvesek is a maguk módján.
Mindegyikük keserű volt és megtört. De mégis nekem tetszett.
Az első nap nem igazán érintkeztünk velük: rászoruló gyerekeknek csomagoltunk össze csomagokat karácsonyra: lisztet, rizst, olajat, csokoládét, tésztát kaptak. Hogy a családnak is jusson és a gyerekeknek is jó legyen. Aztán ebédet osztottunk és nagyjából mentünk is.
Persze ránk ragadtak az osztálytársak, annyira dühösek voltunk mind a ketten. Én a vonaton anyának dühöngtem, aztán Mattnek. Annyira életképtelenek voltak. Aztán mentem át Matthez: aztán kiderült, hogy mennünk kell az Arénába és csak utána mentünk vissza.
Beüzemeltük a karácsonyi ajándékát, illetve dühöngtem, aztán aludtunk... semmi különös nem történt. Másnap korán reggel kellett kelnem, Matt nagyon édes volt álmosan. Kómásan értem be az Esélyházba, ahol segítettem kicsit összecuccolni és már mentünk is. Lecuccoltunk és reggelit csináltunk. Persze Ellie-vel, meg Emmával mi voltunk a legproduktívabbak. Az egyik osztálytársunk késett, a másik az irodában maradt. A harmadikat koordinálni kellett, de legalább csinált valamit... A reggelit én osztottam, Ellie az innivalót osztotta.
Aztán csomagokat állítottunk össze a főnökkel és egy állandóan útban lévő osztálytárssal, de viszonylag hasznos volt, mert legalább a papírmunkát meg tudta csinálni. Sokszor útban volt és nem fértem el tőle, de mindegy. Mikor elfogytak az emberek mentem vissza a konyhába: virslit kellett pucolni és vizet forralni. Közben beszélgettünk az emberekkel. Folyamatosan jöttek a popcornért, meg az üdítőért, mert moziztak.
Aranyosak voltak. Egy sírós film volt (Mielőtt megismertelek), sokuk sírt is. Mindannyiuk összhangúan azt mondták, hogy ezt a filmet mindenkinek meg kellene nézni. Ezt pont azaz ember mondta, aki mindenről a legkomorabban, legkeserűbben nyilatkozott. Ekkor történt, hogy mindenki beözönlött a konyhába. A mi ajándékunkat kellett ebédkor kiosztani és nem tudták hogyan. Közöltem, hogy tegyék tálcára. A kezükbe adtam és elég erős hangon közöltem velük, hogy tegyék a táclára... elegem volt az életképtelen szerencsétlenségükből. Aztán mentünk pakolni a dobozokat, hiszen alig lehetett elférni és a félig üres dobozokat kiürítettük, hogy több hely legyen. Persze, ekkor hirtelen mindenki megjelent, hogy segíteni akar... nem baj, hogy alig fértünk el így is.. de mindegy.
Tori
2016. november 30., szerda
Nightmare
Hi guys!
Tudjátok mi egy főiskolás rémálma? Na most megtudhatjátok tőlem, mert én éppenséggel átélem.
Kezdődött olyan rémhírekkel, hogy anyagilag rosszul állnak a dolgok. Aztán, hogy a fűtés nem indult be időben, nem szerelték meg. Aztán megtudtuk, hogy hightech fejlesztésekre valamiért van pénz, csak épp a fűtésre, vagy mondjuk az épület kicsinosítására nincs. Meg ilyen apróságokkal.
Tudjátok, olyan kézzel megfoghatatlan, felületesen nézve a dolgokat észre sem vehető dolog, amiket utólag az ember nagyon könnyen kiszúr, hiszen utólag mindenki nagyon okos tud lenni.
Aztán egészen pontosan, életed első vizsgaidőszaka előtt két héttel, egyik napról a másikra, csak úgy kirúgják az iskola egész Tanulmányi Osztályát. Kaptunk a volt csapattól egy búcsúlevelet: A TO megszűnt létezni. Ráadásul a karbantartókat is kirúgták, a portásoktól is szépen lassan megválunk.
Reggel, amikor megkaptam a hírt, még félvállról vettem a dolgot, hogy minden rendben lesz. Aztán szépen lassan rájöttem, hogy azzal, hogy a TO megszűnt.... az iskola szívét szüntették meg... mondhatni. A test pár percig még él, miután a szív leáll... de csak pár percig.
Szóval a következő eszembe ötlő kérdés azóta is dübörög a fejemben: Mitévő legyek most? Maradhatok a süllyedő hajón, de ahogy telik az idő, egyre több dolog kerül napfényre. Egyre inkább azt érzem, hogy süllyed a hajó és már körülölel a víz. Ideje meglépnem.
Tehát, nagyjából 24 órája kattogok, hogy mihez kezdjek magammal? Hát mit tehetnék, újrakezdem! Elmegyek dolgozni, tudok is hova menni! Az angolt felnyomom a lehető legmagasabb szintre: azaz felsőfokú/ szakmai nyelvvizsga megszerzése, természetesen angol nyelven. Na már most ezt félév alatt talán el tudom érni, amíg "otthon" vagyok. Minél több időm van arra, hogy nyelvet tanuljak annál jobb. A diplomához úgyis KÖTELEZŐ, tehát rosszul nem járhatok vele. Találtam embert is, akinél tanulhatok szóval reménykedem.
Aztán 2017 szeptemberben újrapróbálkozom a felsőoktatással, csak épp más területen. Ezt a területet kell megtalálnom nekem ebben a pár hónapban, aztán jelentkezni, aztán pedig, nyelv, nyelv, nyelv.
Remélhetőleg senkivel sem történik meg, de minél hamarabb meg kell oldani az ilyen problémákat és minél hamarabb ki kell dolgozni egy b tervet, hogy ne járjatok úgy mint én.
Tori
Tudjátok mi egy főiskolás rémálma? Na most megtudhatjátok tőlem, mert én éppenséggel átélem.
Tudjátok, olyan kézzel megfoghatatlan, felületesen nézve a dolgokat észre sem vehető dolog, amiket utólag az ember nagyon könnyen kiszúr, hiszen utólag mindenki nagyon okos tud lenni.
Aztán egészen pontosan, életed első vizsgaidőszaka előtt két héttel, egyik napról a másikra, csak úgy kirúgják az iskola egész Tanulmányi Osztályát. Kaptunk a volt csapattól egy búcsúlevelet: A TO megszűnt létezni. Ráadásul a karbantartókat is kirúgták, a portásoktól is szépen lassan megválunk.
Reggel, amikor megkaptam a hírt, még félvállról vettem a dolgot, hogy minden rendben lesz. Aztán szépen lassan rájöttem, hogy azzal, hogy a TO megszűnt.... az iskola szívét szüntették meg... mondhatni. A test pár percig még él, miután a szív leáll... de csak pár percig.
Szóval a következő eszembe ötlő kérdés azóta is dübörög a fejemben: Mitévő legyek most? Maradhatok a süllyedő hajón, de ahogy telik az idő, egyre több dolog kerül napfényre. Egyre inkább azt érzem, hogy süllyed a hajó és már körülölel a víz. Ideje meglépnem.
Tehát, nagyjából 24 órája kattogok, hogy mihez kezdjek magammal? Hát mit tehetnék, újrakezdem! Elmegyek dolgozni, tudok is hova menni! Az angolt felnyomom a lehető legmagasabb szintre: azaz felsőfokú/ szakmai nyelvvizsga megszerzése, természetesen angol nyelven. Na már most ezt félév alatt talán el tudom érni, amíg "otthon" vagyok. Minél több időm van arra, hogy nyelvet tanuljak annál jobb. A diplomához úgyis KÖTELEZŐ, tehát rosszul nem járhatok vele. Találtam embert is, akinél tanulhatok szóval reménykedem.
Aztán 2017 szeptemberben újrapróbálkozom a felsőoktatással, csak épp más területen. Ezt a területet kell megtalálnom nekem ebben a pár hónapban, aztán jelentkezni, aztán pedig, nyelv, nyelv, nyelv.
Remélhetőleg senkivel sem történik meg, de minél hamarabb meg kell oldani az ilyen problémákat és minél hamarabb ki kell dolgozni egy b tervet, hogy ne járjatok úgy mint én.
Tori
2016. november 27., vasárnap
Shit just happens
Hi guys!
Nos, tudom hogy mostanában ritkábban írok, de eléggé elfoglalt vagyok, ahhoz, hogy ne tudjak blogot írni.
Szóval, milyen volt az elmúlt 7 nap, amíg nem voltam. Hát amúgy nem sok minden történt. Megkaptam életem második ötös jegyét, szóval eddig jeles teljesítménnyel operálok a főiskolán. Szóval büszke vagyok magamra, mint állat. Az előző hetem amúgy nagyon laza volt... mármint, így iskolába bejárás szempontjából.
Kedden nem mentem be, mert mentem dolgozni. Jaj, nagyon jó volt! Csabi hozott nekem csokit, meg puffasztott rizst is rám akart sózni, meg gumicukor hamburgert is kaptam tőle. Egy csomó felismertek és nem értették, hogy miért én vagyok. Tök jól elbeszélgettem egy pasassal, aki később még baklavát (nem tudom, hogy kell írni) is hozott nekem, meg bejelölt facebookon, hogy szóljak amikor jövök, mert akkor hoz nekem csokit (kicsit wierd). A főnököm hozott még energiaitalt, amit kénytelen voltam meginni. A para csak az volt, hogy aznap az már a második energiaital volt és NAGYON rosszul lettem tőle. Tehát a metrón konkrétan ájuldoztam. De túléltem. Illetve a fenti bérleményben szőnyeget tettek le, és ott üvegfal van, ahova tökéletes felláttam. Onnan mutogatott nekem le az egyik itt dolgozó, meg én neki fel. Vicces volt.
Szóval, jó keddem volt. Aztán szerdán nem volt suli, ezért nem mentem be. Csütörtökön bementem, az utolsó órám utolsó felét ellógtam, mert egyszerűen nem izgatott a dolog. Megtudtam, hogy elmarad pénteken egy órám, ezért pénteken be se mentem. Szóval nagyon laza lett ez a hetem, aminek nagyon örültem.
Csütörtök este átmentem Hellához. Igen. Egész jó volt, beszélgettünk kicsit, aztán nekem mennem kellett Matt elé, mert végzett, és mentünk együtt haza.
Tori
Nos, tudom hogy mostanában ritkábban írok, de eléggé elfoglalt vagyok, ahhoz, hogy ne tudjak blogot írni.
Szóval, milyen volt az elmúlt 7 nap, amíg nem voltam. Hát amúgy nem sok minden történt. Megkaptam életem második ötös jegyét, szóval eddig jeles teljesítménnyel operálok a főiskolán. Szóval büszke vagyok magamra, mint állat. Az előző hetem amúgy nagyon laza volt... mármint, így iskolába bejárás szempontjából.
Kedden nem mentem be, mert mentem dolgozni. Jaj, nagyon jó volt! Csabi hozott nekem csokit, meg puffasztott rizst is rám akart sózni, meg gumicukor hamburgert is kaptam tőle. Egy csomó felismertek és nem értették, hogy miért én vagyok. Tök jól elbeszélgettem egy pasassal, aki később még baklavát (nem tudom, hogy kell írni) is hozott nekem, meg bejelölt facebookon, hogy szóljak amikor jövök, mert akkor hoz nekem csokit (kicsit wierd). A főnököm hozott még energiaitalt, amit kénytelen voltam meginni. A para csak az volt, hogy aznap az már a második energiaital volt és NAGYON rosszul lettem tőle. Tehát a metrón konkrétan ájuldoztam. De túléltem. Illetve a fenti bérleményben szőnyeget tettek le, és ott üvegfal van, ahova tökéletes felláttam. Onnan mutogatott nekem le az egyik itt dolgozó, meg én neki fel. Vicces volt.
Szóval, jó keddem volt. Aztán szerdán nem volt suli, ezért nem mentem be. Csütörtökön bementem, az utolsó órám utolsó felét ellógtam, mert egyszerűen nem izgatott a dolog. Megtudtam, hogy elmarad pénteken egy órám, ezért pénteken be se mentem. Szóval nagyon laza lett ez a hetem, aminek nagyon örültem.
Csütörtök este átmentem Hellához. Igen. Egész jó volt, beszélgettünk kicsit, aztán nekem mennem kellett Matt elé, mert végzett, és mentünk együtt haza.Tori
2016. november 20., vasárnap
Sweet nothings
Hi guys!
Egyre jobban érzem magam és egyre határozottabban megvan a helyem az iskolában. Azt hittem, hogy a gimi után lehetetlen, hogy valami normális közegbe kerüljek és ne adj isten tényleg jól érezzem magam... de ez a fősuli nagyon tetszik.
Igen, messze van: korán kell kelni és későn érek haza.
Igen, sok vizsgatárgyam van.
De ennek ellenére sokkal jobban érzem magam, mint amúgy eddig bármelyik iskolában. Szóval, csillagos ötös Apor. Már csak az lenne egy külön élmény, ha mondjuk.... nem buknék semmiből... XD
Mellesleg pont ma vagyunk 11 hónapja együtt Mattel és vagy ezért, vagy csak úgy ma különleges kedvességgel keltett fel. Még reggelit is csinált nekem, bár azt inkább azért csinálta meg, mert látta, hogy egyenlőre életképtelen vagyok. Kis aranyos volt :3
Amúgy meg találtam magamnak egy NAGYON jó játékot. Crossacks 3 a neve... hát gyerekek, elvagyok vele mint a befőtt. Észre se veszem, hogy eltelt X óra, csak játszom.
Tori
Egyre jobban érzem magam és egyre határozottabban megvan a helyem az iskolában. Azt hittem, hogy a gimi után lehetetlen, hogy valami normális közegbe kerüljek és ne adj isten tényleg jól érezzem magam... de ez a fősuli nagyon tetszik.
Igen, messze van: korán kell kelni és későn érek haza.
Igen, sok vizsgatárgyam van.
De ennek ellenére sokkal jobban érzem magam, mint amúgy eddig bármelyik iskolában. Szóval, csillagos ötös Apor. Már csak az lenne egy külön élmény, ha mondjuk.... nem buknék semmiből... XD
Mellesleg pont ma vagyunk 11 hónapja együtt Mattel és vagy ezért, vagy csak úgy ma különleges kedvességgel keltett fel. Még reggelit is csinált nekem, bár azt inkább azért csinálta meg, mert látta, hogy egyenlőre életképtelen vagyok. Kis aranyos volt :3
Amúgy meg találtam magamnak egy NAGYON jó játékot. Crossacks 3 a neve... hát gyerekek, elvagyok vele mint a befőtt. Észre se veszem, hogy eltelt X óra, csak játszom.
Tori
2016. november 16., szerda
Beszámoló egy tapintatlan emberről
Hi guys!
Most, hogy kész vagyok Lia ajándékával, elmesélném, hogy milyen is volt a bulija. Csak azért mentem el, mert ő megérdemli és úgy döntöttem, hogy nem érdekel, hogy olyan emberek is ott lesznek, akikkel nem akarok találkozni.
Szóval elmentem Lia miatt. Alapból fél óra késéssel indítottak az emberek, amitől egyből rosszabb kedvem lett. Leültünk és vártunk a többiekre. Komolyan mondom, akkor éreztem magam a legjobban az este. Illetve, amikor egy barátnőmmel beszélgettem a Gyilkos elmékről, meg a Dr. Strange-ről. De igazából, nem élveztem annyira a dolgot.
Ha valakit hibáztatni akarnék ( és igazából nagyon is akarok), akkor Erik lenne a célkeresztben ( és ő is van ott). Az a fajta tapintatlanság, amit velem szemben gyakorolt... számomra tűrhetetlen. Lehet, hogy irányába kisebb a tolerancia szintem, mint bármi más irányába, de nem érdekel.
Eleinte még csak nagyon próbálkozott beszélgetni velem. Ami meglehetősen nevetséges volt, mert én egyértelműen nem akartam vele kommunikációt folytatni. Aztán jött az első megbotránkoztató kérdés:
- Nem akarsz hittanra járni? - hangzott el a kérdés. Innentől már tudtam, hogy nem lesz pozitív vége az estének. Egyszerűen megráztam a fejem és közöltem, hogy nem. Nem indokoltam és nagyon reméltem, hogy tárgytalan a téma és nem fogok semmiféle indokot adni rá.
Több, mint egy éve nem járok, igazán elfogadhatná a dolgot. De úgy tűnik, hogy nem sikerült. Pár perccel később, néhány nevetséges kérdés után megint elővette a témát:
- Miért nem akarsz járni?
Elfogott a pulykaméreg, az értetlensége miatt, de minden hidegvéremet összeszedve csak annyi válaszoltam neki, hogy "Lia miatt vagyunk itt, őt ünnepeljük, ez pedig nem a legmegfelelőbb hely, hogy ezt megvitassuk." Vagy valami ilyesmi. Ezután végleg befordultam magamba és még a mosolygás sem ment valami könnyen.
Nem csoda, hogy hamar leléptem és nagyon sajnálom, hogy nem tudtam Liával valóban együtt ünnepelni, de Erik annyira feldühített, hogy képtelen voltam viselkedni.
Ezek után napokig magamban dühöngtem és komor arccal bámultam ki a fejemből. Lassan megszabadulok a dühömtől és még a gondolattól is.
Tori
Most, hogy kész vagyok Lia ajándékával, elmesélném, hogy milyen is volt a bulija. Csak azért mentem el, mert ő megérdemli és úgy döntöttem, hogy nem érdekel, hogy olyan emberek is ott lesznek, akikkel nem akarok találkozni.
Szóval elmentem Lia miatt. Alapból fél óra késéssel indítottak az emberek, amitől egyből rosszabb kedvem lett. Leültünk és vártunk a többiekre. Komolyan mondom, akkor éreztem magam a legjobban az este. Illetve, amikor egy barátnőmmel beszélgettem a Gyilkos elmékről, meg a Dr. Strange-ről. De igazából, nem élveztem annyira a dolgot.
Ha valakit hibáztatni akarnék ( és igazából nagyon is akarok), akkor Erik lenne a célkeresztben ( és ő is van ott). Az a fajta tapintatlanság, amit velem szemben gyakorolt... számomra tűrhetetlen. Lehet, hogy irányába kisebb a tolerancia szintem, mint bármi más irányába, de nem érdekel.
Eleinte még csak nagyon próbálkozott beszélgetni velem. Ami meglehetősen nevetséges volt, mert én egyértelműen nem akartam vele kommunikációt folytatni. Aztán jött az első megbotránkoztató kérdés:
- Nem akarsz hittanra járni? - hangzott el a kérdés. Innentől már tudtam, hogy nem lesz pozitív vége az estének. Egyszerűen megráztam a fejem és közöltem, hogy nem. Nem indokoltam és nagyon reméltem, hogy tárgytalan a téma és nem fogok semmiféle indokot adni rá.
Több, mint egy éve nem járok, igazán elfogadhatná a dolgot. De úgy tűnik, hogy nem sikerült. Pár perccel később, néhány nevetséges kérdés után megint elővette a témát:
- Miért nem akarsz járni?
Elfogott a pulykaméreg, az értetlensége miatt, de minden hidegvéremet összeszedve csak annyi válaszoltam neki, hogy "Lia miatt vagyunk itt, őt ünnepeljük, ez pedig nem a legmegfelelőbb hely, hogy ezt megvitassuk." Vagy valami ilyesmi. Ezután végleg befordultam magamba és még a mosolygás sem ment valami könnyen.
Nem csoda, hogy hamar leléptem és nagyon sajnálom, hogy nem tudtam Liával valóban együtt ünnepelni, de Erik annyira feldühített, hogy képtelen voltam viselkedni.
Ezek után napokig magamban dühöngtem és komor arccal bámultam ki a fejemből. Lassan megszabadulok a dühömtől és még a gondolattól is.
Tori
2016. november 15., kedd
Szülinapi bejegyezés
Hi guys!
Mivel ma van Lia születésnapja, ezért mindenképpen ma akarom megcsinálni a dolgot, és mivel ma pont elküldte Lia az adott anyagot, ezért ha bele gebedek is megcsinálom, mert ma van a szülinapja és így olyan, mintha nem késtem volna semmit sem!!!!
Tehát következzen az egyedi, egyetlen, utánozhatatlan és első-utolsó kritikaírás az én személyes Acer laptop billentyűmből. Még nem olvastam bele semmibe se, de előre figyelmeztetek mindenkit - leginkább téged Lia - hogy őszinte leszek.
Tehát kezdjünk hozzá.
Mivel ma van Lia születésnapja, ezért mindenképpen ma akarom megcsinálni a dolgot, és mivel ma pont elküldte Lia az adott anyagot, ezért ha bele gebedek is megcsinálom, mert ma van a szülinapja és így olyan, mintha nem késtem volna semmit sem!!!!
Tehát következzen az egyedi, egyetlen, utánozhatatlan és első-utolsó kritikaírás az én személyes Acer laptop billentyűmből. Még nem olvastam bele semmibe se, de előre figyelmeztetek mindenkit - leginkább téged Lia - hogy őszinte leszek.
Tehát kezdjünk hozzá.
- Elősorban hangsúlyoznám, hogy Lia nagyon megnehezítette a dolgomat, mert érdekes formátumba küldte el nekem. Valójában ez nem Lia hibája, hanem valószínűleg az Word-é, szóval.. az első észrevételem a furcsa formátum és a szöveg és párbeszédek furcsa beosztása és jelölése. De ilyen valószínűleg a Word is simán művel.
- Következő észrevétel az írásjelek. Lehet, hogy csak az én szememet böki, de amikor sima párbeszédet írunk le, tehát egy:
"- Hol vagy?" így írjuk le könyörgöm, ne pedig megtoldva plusz x darab írásjellel, mert helyesírásilag nem helyes és engem például nagyon ingerel. Ha egy SMS-ben írja ezt valaki, az abszolút oké, mert ugye a szereplő simán írhatja ezt, de te mint az író, ilyenekre figyelj. - Az indítás jó. A főszereplőnk Celeste problémái abszolút a valóságban is helytállnak és simán megtörténhetnek. Tehát nem arról szól a sztori, hogy hirtelen ő lett a kiválasztott és neki kell megmentenie az egész világot, amit valljunk be: elég sokszor olvastunk már. Nem ő a szenvedő alany, aki mondhatni tehetetlen és ez jó. Nem egy gyenge jellem, akit mindenki megsajnál és jaj szegény. Ő tehetetlen és ezért sajnáljuk, nem azért mert folyamatosan nyávog.
Az is tetszik, hogy a nem csak Celeste saját világában vannak bajok: szakítás Jake-kel satöbbi, hanem kicsit nagyobb körökben is. Tehát nem egy tipikus: jaj nekem rossz és amúgy a szüleim gondtalanul élnek és minden jó és segítenek, hanem ott is megjelennek a problémák, még hozzá nem is kicsik. - Ross karaktere tetszik, bár szerintem lehetne nyugodtan még pimaszabb és még felháborítóbb, akassza csak ki nyugodtan Celestét. Gondolatai inkább keringjenek a srácon, mintsem az anyján, meg az idegbeteg hozzátartozókon. Jaj igen, a Rio-ba jutás érdekes fordulat volt és tetszett. És kicsit furcsa ez a "balladai homály" a szülők meg a válás révén. De tetszik, nyugodtan lehet különböző kínok között tartani az olvasót, hagy szenvedjen.
- Kettejük kapcsolatának... "rózsás szerelmük" egészen furcsán alakul ki... nekem kicsit olyan tipikus, hogy "jaj leittam magam és rád vetettem magam és nem is tudtam róla", de persze megvannak az előnyei és maga pikáns részei, de én ez a rész számomra kicsit kifogásolható. De még emellett is megvannak az alkohol mámorban úszó részek örömei, például, hogy nyugodtan lehet szidni a bunkó, anyáskodó Rosst. Jó tanács kicsit jobban építs a kapcsolatukra, több közös jelenet, csak annyi, hogy: egészen hajnalig beszélgettünk vagy, hogy és ezután rengeteg minden bevallottam neki a múltamról. Ilyeneket írj bele, hogy az olvasó tudja, hogy igen, csipkelődnek itt ezek ketten, de attól még tudnak komoly és mély dolgokról beszélni, ami később működteti a kapcsolatukat... ha lesz. XD
- Továbbra is agycsigázó elem a "szülők" vitája. Carig személye nekem homályos és nem értem a cselekedeteit, meg hogy egyáltalán hogy alakult ki ez az egész, de gondolom ezt szánt szándékkal tetted és ahogy tisztázod a helyzetet az is nagyon jó és világos. Egyedi vonás, hogy valaki végre nem azon problémázik, hogy "Jaj, most melyik pasit válasszam?" Amiért hatalmas mosolygós plusz pontok járnak.
- Viszont kicsit bővebben is nyilatkozhatnál a bandaháborúról, illetve kicsit lassabb mértékben haladni, mivel én a végére már abszolút belezavarodtam a dologba. Nagyon pozitív, hogy ennyire élénk a fantáziád és egyszerre ennyi mindenre tudsz koncentrálni, de az ilyet lassan kell bevezetni, mondjuk egy nagyon szájbarágós beszélgetés Celeste-tel, vagy valami.
Szóval, ez egy nagyon jó ötleteteken alapuló történet, mert mint többször is mondtam, nem egy mindennapos, unalmas, lapos szerelmi háromszögbe csöppen bele az ember, hanem egy igen izgalmas témába. Itt a szerelmi kapcsolat csak velejárója (legalább is szerintem) az eseményeknek, ami meg szerintem csodálatos, mert én az ilyen szerelmeket tartom nagyra.
Nagyon jó a sztori, de figyelj oda rá, mert könnyen belegabalyodhatsz. Kitartást hozzá, mert már rengeteg mindenre kell odafigyelned, mert rengeteg minden információt osztottál meg a történetben, amiket be kell majd tartani. Szóval hajrá. Nagy izgalmakat tudsz még ebből kihozni, ha folytatod (és remélem, hogy folytatod).
Több probléma van viszont azzal, hogy hogyan is kínálod fel ezt a sztorid. Nálam többek között, az első rosta a kinézet: mennyire van igényesen megszerkesztve, szóval erre nagyon figyelj. De ez könnyen kiküszöbölhető egy Worddel, mert szimplán beállítod a bekezdésnél a dolgokat és onnantól kacagva azt csinálsz amit akarsz.
Tehát kitartást ehhez a történethez és remélem, hogy idővel be tudod majd fejezni.
#44 is DONE (legalább is remélem)
Tori
2016. november 13., vasárnap
NOS, ennek nem ilyennek kellene lennie, de mindegy #44
Hi guys!
Ez a poszt alapjáraton nem sok embernek lesz érdekes, mert... mert ezt egy születésnapi ajándéknak szánom/szántam volna. Lia szülinapjára akartam írni neki egy kritikát, szóval... mondanám, hogy vágjunk bele, de nem jött össze a dolog, mert újra akartam olvasni blogot hozzá, azonban NEM ELÉRHETŐ.
Hogy miért akartam neki kritikát írni? Lia - azt hiszem tavaly - elkezdett egy kihívást, amiben két kitétel is van a blogjára tekintve, amit teljesítenie kell. Az egyik, hogy befejezze a blogot - nos ebben nem tudok segíteni -, a másik a 44-es sorszámú, hogy kritikát írni rá.
Úgy gondoltam, hogy majd itt fogom posztolni és mivel ma ünneplik a többiekkel a szülinapját gondoltam kis sunyin odacsúsztatok elé egy borítékot, amit csak otthon nyithatna ki, amiben csak egy URL cím lenne.. és pont ezt a posztot nyitná meg. Milyen menő lenne, nem?
Szerintem ez egy tök tuti ötlet lett volna, csak persze nem sikerült megvalósítani. A történetre csak nagyjából emlékszem, mert nagyon régen olvastam és azóta volt pár dolog, ami sajnos kiszorította az elmémből a sztorit.
Minimális elégtételt adhatok csak: Nálam három fajta sztori van ( legyen az blog, könyv, anyámkínja):
Ez a poszt alapjáraton nem sok embernek lesz érdekes, mert... mert ezt egy születésnapi ajándéknak szánom/szántam volna. Lia szülinapjára akartam írni neki egy kritikát, szóval... mondanám, hogy vágjunk bele, de nem jött össze a dolog, mert újra akartam olvasni blogot hozzá, azonban NEM ELÉRHETŐ.
Úgy gondoltam, hogy majd itt fogom posztolni és mivel ma ünneplik a többiekkel a szülinapját gondoltam kis sunyin odacsúsztatok elé egy borítékot, amit csak otthon nyithatna ki, amiben csak egy URL cím lenne.. és pont ezt a posztot nyitná meg. Milyen menő lenne, nem?
Szerintem ez egy tök tuti ötlet lett volna, csak persze nem sikerült megvalósítani. A történetre csak nagyjából emlékszem, mert nagyon régen olvastam és azóta volt pár dolog, ami sajnos kiszorította az elmémből a sztorit.
Minimális elégtételt adhatok csak: Nálam három fajta sztori van ( legyen az blog, könyv, anyámkínja):
- Amit elkezdek olvasni, mert el akarom olvasni, mert tudom, hogy izgalmas ( Pak Jamni - Élni akartam, Jane Austen - Büszkeség és balítélet)
- Elkezdem olvasni csak úgy random és belebolondulok és nem teszem le ( Lia blogja)
- Kötelezők, amiket tuti utálni fogok, de elolvasom, mert kötelező, meg amúgy is eleve utálom, mert kötelező ( Lépések a siker felé - Rostás Rita)
Ritka nálam, hogy egy blogra rákattantok, kivéve, ha céltudatosan keresek egy adott témára. Tehát, ha valaki véletlenül itt egy Mazu runner témájú, Newt középpontban lévő sztorit ír.. nyugodtan jelezze, nem vetem meg.
Lényeg a lényeg. Lia blogját szerettem. Szegénykém megakadt egy ponton és nem tudott tovább menni, pedig nem egy lapos résznél, vagy valami. Szomorú, de remélem, azért majd valamikor kibocsájtja számomra a blog tartalmát, hogy valóban írhassak egy helytálló kritikát a dologról.
A sztori izgalmas volt és egészen egyedi - nem volt benne 1D, Justin Bieber, nem tipikus iskolai szerelem meg anyám kínja - ami már megérdemel egy pirospontot. Többek között azért, mert én például fanficeket tudok írni csak. Egy vadi új plot kitalálása nehéz, tehát én... jelenleg is egy adott világban, adott történések közé viszem be a saját sztorimat.
Liának szerencsére ez sikerült. Emlékszem pár részre, ami számomra homályos volt, de ezekben nem vagyok biztos, mert tényleg rég volt.
Szóval, annyit tudok kínálni most, hogy ha Lia lesz olyan cuki és elküldi a fejezeteket, akkor késve ugyan, de írok neki egy kritikát, mert most csak ennyit tudok felkínálni. De azért én itt is szeretnék boldog születésnapot kívánni neked drága, Lia!
Tori
Egész hetes bosszantás
Hi guys!
Eléggé kiakasztott az egyik tanárom a héten. Volt egy igen "kellemes" megjegyzése irányomba. Azóta háborús helyzetben állunk egymással. Legalább is a részemről. Nem valami kedves az a tanár és nem valami szimpatikus személy. A végső löket az volt, hogy valóban háborút hirdessek ellene, az volt, hogy nem csak hogy elvárta, hogy a péntek estémet beáldozzam, a hülye előadás miatt, amit talált és őt érdekelt. De az a nő rossz időpontot adott meg és ezért késve mentünk be. Sült le a képemről a bőr. Alig volt negyvenöt perc az előadás, ráadásul nem értettem egyet az előadóval több pontban sem.
Szóval nagyon kellemes, vidám hetem volt... -.-, csak épp már az idegösszeomlás szélén állok, csak ha arra a tanárra gondolok. És sajnos még van jó pár órám azzal a tanárral, szóval... nincs semmi esélyem, hogy ne kergessen az őrületbe.
Tori
Eléggé kiakasztott az egyik tanárom a héten. Volt egy igen "kellemes" megjegyzése irányomba. Azóta háborús helyzetben állunk egymással. Legalább is a részemről. Nem valami kedves az a tanár és nem valami szimpatikus személy. A végső löket az volt, hogy valóban háborút hirdessek ellene, az volt, hogy nem csak hogy elvárta, hogy a péntek estémet beáldozzam, a hülye előadás miatt, amit talált és őt érdekelt. De az a nő rossz időpontot adott meg és ezért késve mentünk be. Sült le a képemről a bőr. Alig volt negyvenöt perc az előadás, ráadásul nem értettem egyet az előadóval több pontban sem.
Szóval nagyon kellemes, vidám hetem volt... -.-, csak épp már az idegösszeomlás szélén állok, csak ha arra a tanárra gondolok. És sajnos még van jó pár órám azzal a tanárral, szóval... nincs semmi esélyem, hogy ne kergessen az őrületbe.
Tori
2016. november 7., hétfő
Hogy megy tönkre az első nap szünet után
Hi guys!
Én tényleg mindent megtettem, hogy rendben legyen. Vittem magammal kaját, megmostam szépen a hajam, rétegesen öltöztem. Egyszerűen mindent megtettem annak érdekében, hogy semmi gáz ne legyen. Erre nesze nekem fogjam meg jól...
Minden a Szoc. gondoskodás órán kezdődött, amikor iszonyúan elkezdett fájni a jobb halántékom. De valami irdatlanul, tehát ennyire még nem fájt soha. Így úgy döntöttem, hogy inkább otthon vészelem át a "mindenkit meg fogok ölni, mert hangosak vagytok és idegesítőek rohamot". Haza is indultam, persze rosszabb lett. Lassan bejött a hányinger, meg a fényérzékenység, aminél kezdett "bűzleni" a dolog.
Hamar rájöttem, hogy nekem amúgy gecire migrénem van ám, nem pedig csak egy mezei fejfájásom. A problémához hozzátársult, hogy a vonaton állandó zaj volt, valami légszűrő folyamatosan zörgött, de mintha a dobhártyámat akarta volna kilyukasztani. Aztán a busz a lehető legtöbb piros lámpát fogta is és állandóan satuféket nyomott, tehát egy időzített bombaként értem haza.
Feküdtem a vaksötétben egy két és fél órát és máris jobban éreztem magam. Nem az igazi, de legalább, már nincsenek tömeggyilkos ötleteim.
Tori
Én tényleg mindent megtettem, hogy rendben legyen. Vittem magammal kaját, megmostam szépen a hajam, rétegesen öltöztem. Egyszerűen mindent megtettem annak érdekében, hogy semmi gáz ne legyen. Erre nesze nekem fogjam meg jól...
Minden a Szoc. gondoskodás órán kezdődött, amikor iszonyúan elkezdett fájni a jobb halántékom. De valami irdatlanul, tehát ennyire még nem fájt soha. Így úgy döntöttem, hogy inkább otthon vészelem át a "mindenkit meg fogok ölni, mert hangosak vagytok és idegesítőek rohamot". Haza is indultam, persze rosszabb lett. Lassan bejött a hányinger, meg a fényérzékenység, aminél kezdett "bűzleni" a dolog.
Hamar rájöttem, hogy nekem amúgy gecire migrénem van ám, nem pedig csak egy mezei fejfájásom. A problémához hozzátársult, hogy a vonaton állandó zaj volt, valami légszűrő folyamatosan zörgött, de mintha a dobhártyámat akarta volna kilyukasztani. Aztán a busz a lehető legtöbb piros lámpát fogta is és állandóan satuféket nyomott, tehát egy időzített bombaként értem haza.
Feküdtem a vaksötétben egy két és fél órát és máris jobban éreztem magam. Nem az igazi, de legalább, már nincsenek tömeggyilkos ötleteim.
Tori
2016. november 2., szerda
Hevesen őszi szünet van
Hi guys!
Ezen a héten szabad vagyok, mint a kismadár, mert őszi szünetem van. Hatalmas meglepetésemre, szerintem eddig ez életem egyik leghangulatosabb őszi szünete, már jó hosszú ideje. Végre nem otthon ücsörgök meg unatkozom. Hanem kicsit hangulatosabban telik az idő és ez csodás érzés. Már csak az, ha átmegyek Matthez, jobb, mint otthon ülni.
Amúgy észbontó felfedezésre tettem szert - akaratom ellenére -, amit muszáj megosztanom veletek. Az alap helyzet az, hogy többnyire én mászkálok át Matthez. A héten ő jött át hozzám és rájöttem, hogy miért nem működik ez a verzió: mert az a szerencsés alvás közben elfoglalja az egész ágyat és hozzányom a hideg falhoz, vagy lelök az ágyról! Megosztanám veletek, hogy így eléggé nehéz aludni. Az éjszaka közepén annyira felhúztam magam azon, hogy a falnak nyom, hogy kis híján lerúgtam az ágyról. Szóval, inkább mászkálok át én, csak ne kelljen még egy éjszakát úgy eltöltenem, hogy a jég hideg falhoz passzíroz.
Mellesleg tényleg kellemesen telik a szünetem. Hétfőn túrázni mentem Jules társaságában. Tök jó volt, nagyon jót beszélgettünk. Kedden moziban voltam Mattel és a családjával - halkan megjegyzem, hogy halálra untam magam az Inferno című filmen - és elvileg a héten még megnézzük Mattel a Dr. Strange-t és nagyon rá szeretném venni Rosemary-t és Rick-et, hogy fussunk össze, mert jó lenne.
Ja és pénteken valószínűleg temető járat lesz, révén, hogy most volt Halottak napja és apa akkor van otthon, tehát valószínűleg, megyünk vidékre. Illetve délután még az unokahúgomat fogom furikázni a táncpróbájára, meg onnan vissza. Szóval egészen kellemes kis szünet elé nézek, főleg hogy még tanulni is kell. De tetszik, sokkal jobb, mint az eddigiek.
Remélem nektek is jól telt/telik az őszi szünet és remélem, hogy ti nem vagytok olyan hülye barmok, mint a sok másik, hogy jaaaajjjjj máshol beöltöznek, akkor majd mi is.
Tori
Ezen a héten szabad vagyok, mint a kismadár, mert őszi szünetem van. Hatalmas meglepetésemre, szerintem eddig ez életem egyik leghangulatosabb őszi szünete, már jó hosszú ideje. Végre nem otthon ücsörgök meg unatkozom. Hanem kicsit hangulatosabban telik az idő és ez csodás érzés. Már csak az, ha átmegyek Matthez, jobb, mint otthon ülni.Amúgy észbontó felfedezésre tettem szert - akaratom ellenére -, amit muszáj megosztanom veletek. Az alap helyzet az, hogy többnyire én mászkálok át Matthez. A héten ő jött át hozzám és rájöttem, hogy miért nem működik ez a verzió: mert az a szerencsés alvás közben elfoglalja az egész ágyat és hozzányom a hideg falhoz, vagy lelök az ágyról! Megosztanám veletek, hogy így eléggé nehéz aludni. Az éjszaka közepén annyira felhúztam magam azon, hogy a falnak nyom, hogy kis híján lerúgtam az ágyról. Szóval, inkább mászkálok át én, csak ne kelljen még egy éjszakát úgy eltöltenem, hogy a jég hideg falhoz passzíroz.
Mellesleg tényleg kellemesen telik a szünetem. Hétfőn túrázni mentem Jules társaságában. Tök jó volt, nagyon jót beszélgettünk. Kedden moziban voltam Mattel és a családjával - halkan megjegyzem, hogy halálra untam magam az Inferno című filmen - és elvileg a héten még megnézzük Mattel a Dr. Strange-t és nagyon rá szeretném venni Rosemary-t és Rick-et, hogy fussunk össze, mert jó lenne.
Ja és pénteken valószínűleg temető járat lesz, révén, hogy most volt Halottak napja és apa akkor van otthon, tehát valószínűleg, megyünk vidékre. Illetve délután még az unokahúgomat fogom furikázni a táncpróbájára, meg onnan vissza. Szóval egészen kellemes kis szünet elé nézek, főleg hogy még tanulni is kell. De tetszik, sokkal jobb, mint az eddigiek.Remélem nektek is jól telt/telik az őszi szünet és remélem, hogy ti nem vagytok olyan hülye barmok, mint a sok másik, hogy jaaaajjjjj máshol beöltöznek, akkor majd mi is.
Tori
2016. október 23., vasárnap
Csak mert régen volt
Azonban nemrégiben rá kellett döbbennem, hogy ezzel a gondolkodásmóddal: mármint, hogy a mi kapcsolatunkat más párkapcsolatokhoz hasonlítgatom, azzal csak tönkreteszem a mienket. Ez olyan, mintha csúnyának tartanék egy rózsát, csak azért, mert az fehér és nem vörös.
Azzal, hogy mások kapcsolatához hasonlítom a mi kapcsolatunkat... igazából a világ legnagyobb hülyeségét teszem. Mindig a szép, kedves, aranyos dologban mérem össze a két dolgot. Jaj, ő neki többet hoz a barátja virágot. Igen, de azzal már nem foglalkozom, hogy miért viszi azt a virágot! És ez egy lényeges pont.
Fontos, hogy észrevegye az ember, köztük én is, hogy attól még hogy máshogy mennek a dolgok egy kapcsolatban... attól még az nem lesz jobb. Mert lehet, hogy náluk ez máshogy megy, attól még nem jelenti azt, hogy olyan tökéletes náluk minden.
Mi nem veszekszünk csak ritkán, akkor is valami hülyeségen, mert egyikünkre épp rájött az öt perc. Ritka az, amikor nagyon csúnyán összeveszünk. Nincs szakítással fenyegetőzés, nincs ordítozás órákon keresztül, nincs zokogás, nincs semmi lélekgyilkos tevékenység. Ritka alkalmak egyike, amikor durvábban összekapunk, de az is hamar lezajlik. Három napig nem beszélünk egymással legrosszabb esetben és ennyi. Utána szent a béke és boldogság van.
Ennek ellenére nézzük meg máshol hogy mennek a dolgok. Miért kapja a lány a virágot? Csak mert a fiú meglátta a virágosnál, vagy csak ki akarja megint engesztelni, mert megint veszekedtek egy egész éjszakán keresztül. Ez nem mindegy. Hiába vannak nálunk különös dolgok, nálunk nincs az a "mocsok", mint másoknál. Nincs titkolózás, nincsenek kitörölt beszélgetések, hogy a másik ne lássa, nincs eltitkolt szenny.
És pontosan ezért fontos és örök dolog az első szerelem. Szerintem soha a büdös életben nem éli újra az ember azt a vak bizalmat és édes, tökéletes boldogságot, amit az ember az első, igazi szerelemnél tapasztal. Ami a maga módján elkeserítő és szomorú is.
Tori
Kezdődik...
Hi guys!
Kezdem érezni, hogy kezdődik a nagy hajtás a suliban. Sorban osztják ki a beadandókat, jelentik be a ZH időpontokat. Eddig egy darabon vagyok túl, de szerintem arról beszámoltam: informatika, word ZH 40/40 pont, a tanár szavaival élve: "Ez egy példaszerű megoldás".
Szóval ja. Most jelenleg még négy beadandó van hátra, amit meg kell írnom. Egyhez még nem is tudok nekiállni, mert az órák alapján kell írni... és még vannak órák.. szóval értitek... Aztán még kell írnom kettőt Általános és fejlődéslélektanra, de ezek ráérnek, ennek ellenére az egyiket már elkezdtem, a másikat egyenlőre hanyagolom. Aztán még van egy Szociális munkára, amire igazából még jegyet sem kapunk. Azért kell egyáltalán írni, mert elmaradt egy óra és ez a pótlása.
Azt hiszem ennyi.
Amúgy a napok egész kellemesen telnek. Mattel most lettünk 10 hónaposak. Őrületes mennyiségnek számít ez mind nálam, mind nála. Szóval, tök jó! Igazából vicces volt, mert épp valami random hülyeségről beszéltünk és akkor ugrott be, ahogy jaaa, amúgy ma vagyunk 10 hónaposak. Ja meg bezárt a szobájába, mert nem akarta, hogy kiporszívózzak... természetesen végül én győzedelmeskedtem, de ő sok mindent megpróbált, csak éppenséggel nem fogott ki rajtam.
Szóval jepp, boldogság van! Csak kezdődik a tanulós időszak.
Tori
Kezdem érezni, hogy kezdődik a nagy hajtás a suliban. Sorban osztják ki a beadandókat, jelentik be a ZH időpontokat. Eddig egy darabon vagyok túl, de szerintem arról beszámoltam: informatika, word ZH 40/40 pont, a tanár szavaival élve: "Ez egy példaszerű megoldás".
Szóval ja. Most jelenleg még négy beadandó van hátra, amit meg kell írnom. Egyhez még nem is tudok nekiállni, mert az órák alapján kell írni... és még vannak órák.. szóval értitek... Aztán még kell írnom kettőt Általános és fejlődéslélektanra, de ezek ráérnek, ennek ellenére az egyiket már elkezdtem, a másikat egyenlőre hanyagolom. Aztán még van egy Szociális munkára, amire igazából még jegyet sem kapunk. Azért kell egyáltalán írni, mert elmaradt egy óra és ez a pótlása.
Azt hiszem ennyi.
Amúgy a napok egész kellemesen telnek. Mattel most lettünk 10 hónaposak. Őrületes mennyiségnek számít ez mind nálam, mind nála. Szóval, tök jó! Igazából vicces volt, mert épp valami random hülyeségről beszéltünk és akkor ugrott be, ahogy jaaa, amúgy ma vagyunk 10 hónaposak. Ja meg bezárt a szobájába, mert nem akarta, hogy kiporszívózzak... természetesen végül én győzedelmeskedtem, de ő sok mindent megpróbált, csak éppenséggel nem fogott ki rajtam.
Szóval jepp, boldogság van! Csak kezdődik a tanulós időszak.
Tori
2016. október 19., szerda
Welcome back...
Hi guys!
Jaj, hát milyen csodás is egy főiskolás élete, amikor a hét közepén nincs tanítás neki és helyette dolgozik. Emlékeztek, hogy augusztusban mit dolgoztam. Noooos, megint itt ücsörgök az irodaépület recepcióján és unom a fejem.
Most raktam újra a gépemet és még végzem az utolsó simításokat. Az idő borzalmasan lassan telik és ez nagyon bosszantó. De amúgy egész jól telik a nap... mostmár.
A délelőtt borzalmas volt, nagyon lassan telt az idő. Egy csiga leelőzte, az idő lassú vánszorgását. Aztán délután már jöttek a szállítók, azok meg jobban emlékeztek rám és velük kicsit beszélgettem és így sitty-sutty eltelt fél óra, aztán jött más és vele is beszélgettem.
Most meg már elvagyok a sorozattal, meg mindent leszedtem a gépre, ami csak kellett.
Tori
Jaj, hát milyen csodás is egy főiskolás élete, amikor a hét közepén nincs tanítás neki és helyette dolgozik. Emlékeztek, hogy augusztusban mit dolgoztam. Noooos, megint itt ücsörgök az irodaépület recepcióján és unom a fejem.
Most raktam újra a gépemet és még végzem az utolsó simításokat. Az idő borzalmasan lassan telik és ez nagyon bosszantó. De amúgy egész jól telik a nap... mostmár.
A délelőtt borzalmas volt, nagyon lassan telt az idő. Egy csiga leelőzte, az idő lassú vánszorgását. Aztán délután már jöttek a szállítók, azok meg jobban emlékeztek rám és velük kicsit beszélgettem és így sitty-sutty eltelt fél óra, aztán jött más és vele is beszélgettem.
Most meg már elvagyok a sorozattal, meg mindent leszedtem a gépre, ami csak kellett.
Tori
2016. október 13., csütörtök
Kihagytam az előző bejegyzésből és lusta vagyok azt megszerkeszteni
Hi guys, me again!
Amúgy jut eszembe tegnap Matt révén voltam színházban. Igazából, a nővérének köszönhető, mert ő kérdezte meg, de a lényeg, hogy színházban voltam. Azt jó tudni rólam, hogy én szeretek színházba járni, csak nem igazán van rá lehetőségem.
Szóval, Matt ment a színházba - ott dolgozik - és én meg hazafele mentem és mikor mentem volna akkor fordította felém a telefont, ahol a nővére épp írta neki, hogy nyugodtan mehetek én is. Szóval így kerültem és az Örkény Színházba. Mellesleg, most felújították a büfét és nagyon szépke lett.
Zárt főpróba volt, ezért csak a dolgozók, a támogatók és a rokonok, barátok voltak ott. Egy részük igazi, hippi/művés stílusú ember volt, a többi meg simán sznob... ( vagy csak én vagyok túl kedves). A három nővér című Csehov drámát néztük meg. Csehov drámáiról annyit érdemes tudni, hogy nem az oroszok pozitív, életvidám oldalát mutatja be.
Csehov drámáira a "drámaiatlanság" jellemző. Azaz, konkrét cselekmény nagyon nincs. Sok szereplő van, akiknek megvan a maga bajuk, és leginkább csak panaszkodnak, elbeszélnek egymás mellett, nem figyelnek a másikra. Én konkrétan elsírtam magam az egyik résznél, annyira elkeserítő volt nézni.
Szóval igen. Amúgy jó volt meg minden. Nagyon tetszett, hogy színházba mehettek, csak a hangulatomat vitte le a béka segge alá a darab.
Tori
Amúgy jut eszembe tegnap Matt révén voltam színházban. Igazából, a nővérének köszönhető, mert ő kérdezte meg, de a lényeg, hogy színházban voltam. Azt jó tudni rólam, hogy én szeretek színházba járni, csak nem igazán van rá lehetőségem.
Szóval, Matt ment a színházba - ott dolgozik - és én meg hazafele mentem és mikor mentem volna akkor fordította felém a telefont, ahol a nővére épp írta neki, hogy nyugodtan mehetek én is. Szóval így kerültem és az Örkény Színházba. Mellesleg, most felújították a büfét és nagyon szépke lett.
Zárt főpróba volt, ezért csak a dolgozók, a támogatók és a rokonok, barátok voltak ott. Egy részük igazi, hippi/művés stílusú ember volt, a többi meg simán sznob... ( vagy csak én vagyok túl kedves). A három nővér című Csehov drámát néztük meg. Csehov drámáiról annyit érdemes tudni, hogy nem az oroszok pozitív, életvidám oldalát mutatja be.
Csehov drámáira a "drámaiatlanság" jellemző. Azaz, konkrét cselekmény nagyon nincs. Sok szereplő van, akiknek megvan a maga bajuk, és leginkább csak panaszkodnak, elbeszélnek egymás mellett, nem figyelnek a másikra. Én konkrétan elsírtam magam az egyik résznél, annyira elkeserítő volt nézni.
Szóval igen. Amúgy jó volt meg minden. Nagyon tetszett, hogy színházba mehettek, csak a hangulatomat vitte le a béka segge alá a darab.
Tori
Lendüljünk bele
Hi guys!
A héten elkezdtem keresgetni a kötelező olvasmányokat, meg az ilyen dolgokat a vizsgákhoz. Arra kellett rájönnöm, hogy szinte alig van fent valami a neten, pedig én nagyon reménykedtem, hogy nem kell majd könyvtárba mennem. Gyűlölném a dolgot.
De mivel az első tíz perc után már leszűkítettem a dolgot annyira, hogy megelégedtem, hogy minden tantárgyból legalább egy könyvet el akarok olvasni... és még így sem jön ki, ezért kénytelen leszek. Konkrétan itt fejelem az asztalt már egy két órája és böngészéssel vacakolok. Összesen négy könyvet találtam meg. A sokból... a rengetegből!
Illetve annyira felhúztam magam és ezzel egy időben rádöbbentem, hogy egyedül vagyok és jelenleg gépelek és énekelek egyszerre. Igazán vicces látvány lehetek. Egy kusza, félig szétcsúszott kontyos vörös a gép előtt, törökülésben, eszelős tekintettel énekelget fejhangon és gépel.
Amúgy a hét egészen csendesen telik. Mattel mindent megbeszéltünk ( halkan megjegyeztem, hogy másnap már találkozni akart... de mindegy, nem akarom megérteni) és megint egy hosszú, mély és fontos beszélgetésen estünk át, amitől csak szorosabb lett a kapcsolatunk.
Napi nyálazás: Olyan kis aranyosan keltett szerda reggel. Tudniillik, ő hajnalban kell, mert 5-től biciklizik. Én addig az ágyikójában csucsukálok. Nagyon kis édesen keltett, mert végzett a biciklivel meg a zuhannyal és volt még nagyjából fél óra, amíg kelnem kellett. Addig cirógatott, meg simogatta a karom. Nem tudja, hogy én ilyenkor már bőven nem alszom, mert csak az, hogy bemászott mellém felkeltett, de olyan édes volt. A hajamat simogatta, majd mikor kelteni akart, az orromat kezdte piszkálni. Némán megkötött egyezség nálunk, hogy amikor az orromat csípi be két ujja közé, akkor "ellopja" én meg mindig nyafogok érte. Így keltett fel, meg elhalmozott puszikkal. Nem siettetett, nem sürgetett, megvárta amíg magamhoz térek. Nagyon kis aranyos volt.
Ja, szóval minden rendben.
A mai napom igazán érdekesre alakult. Reggel az első órán Mézi (ő egy tanár, a teljes nevének rövidítéséből, lett ez... ) órája elején benn volt egy másik nő. Vele beszélgetett, majd vigyorogva a padomra csúsztatott egy jelenléti ívet... ami Mézi óráján nincs. Közölte, hogy "Majd adjátok tovább" mielőtt még az ujjam közé kerülhetett volna. Mézi elmarta a padról és apró darabokra tépte, miközben hideg mosollyal az arcán közölte "Hülyeségekkel nem foglalkozom"
Így indult a reggel, majd a nap utolsó óráján én lettem az osztály bohóca. A Cece ( ő tancinéni) magyarázott, és közben a kezével mutogatott, én meg le szoktam utánozni a kézmozdulatokat... mert miért ne. És ő meg kiszúrta, és elkezdett nevetni, hogy ezt én most miért csinálom. A többiek rám néztek és nevetni kezdtek.
Mondtam, hogy én a kezemmel mindig csinálok valamit. Vagy csak simán tartom a levegőben, csak valami. (Nem úgy, mint a cicák a plázában, hogy a karomon lóg a táska, az nagyon ritka.) Erre jött a válasz:
- Olyan aranyos, mert mindig így értek meg dolgokat. Meg szoktál T-rexezni... - Erre már mindenki nevetett. Szóval ja. Megvannak a jellegzetességeim.
Cece magyarázott tovább. Az utolsó szava a nőiesség volt, mire én megszokásból használtam a tipikus mozdulatomat. A karomat behajlítottam a kézfejemmel látványosan legyintettem, csak épp a hajamat nem dobtam hátra a vállam mögött, mire Cece megint nevetni kezdett meg úgy mindenki. Szóval ja. Vicces óra volt, meg mindenkinek (Cece is kapott) franciadrazsét adogattam.
Tori
A héten elkezdtem keresgetni a kötelező olvasmányokat, meg az ilyen dolgokat a vizsgákhoz. Arra kellett rájönnöm, hogy szinte alig van fent valami a neten, pedig én nagyon reménykedtem, hogy nem kell majd könyvtárba mennem. Gyűlölném a dolgot.
De mivel az első tíz perc után már leszűkítettem a dolgot annyira, hogy megelégedtem, hogy minden tantárgyból legalább egy könyvet el akarok olvasni... és még így sem jön ki, ezért kénytelen leszek. Konkrétan itt fejelem az asztalt már egy két órája és böngészéssel vacakolok. Összesen négy könyvet találtam meg. A sokból... a rengetegből!Illetve annyira felhúztam magam és ezzel egy időben rádöbbentem, hogy egyedül vagyok és jelenleg gépelek és énekelek egyszerre. Igazán vicces látvány lehetek. Egy kusza, félig szétcsúszott kontyos vörös a gép előtt, törökülésben, eszelős tekintettel énekelget fejhangon és gépel.
Amúgy a hét egészen csendesen telik. Mattel mindent megbeszéltünk ( halkan megjegyeztem, hogy másnap már találkozni akart... de mindegy, nem akarom megérteni) és megint egy hosszú, mély és fontos beszélgetésen estünk át, amitől csak szorosabb lett a kapcsolatunk.
Napi nyálazás: Olyan kis aranyosan keltett szerda reggel. Tudniillik, ő hajnalban kell, mert 5-től biciklizik. Én addig az ágyikójában csucsukálok. Nagyon kis édesen keltett, mert végzett a biciklivel meg a zuhannyal és volt még nagyjából fél óra, amíg kelnem kellett. Addig cirógatott, meg simogatta a karom. Nem tudja, hogy én ilyenkor már bőven nem alszom, mert csak az, hogy bemászott mellém felkeltett, de olyan édes volt. A hajamat simogatta, majd mikor kelteni akart, az orromat kezdte piszkálni. Némán megkötött egyezség nálunk, hogy amikor az orromat csípi be két ujja közé, akkor "ellopja" én meg mindig nyafogok érte. Így keltett fel, meg elhalmozott puszikkal. Nem siettetett, nem sürgetett, megvárta amíg magamhoz térek. Nagyon kis aranyos volt.
Ja, szóval minden rendben.
A mai napom igazán érdekesre alakult. Reggel az első órán Mézi (ő egy tanár, a teljes nevének rövidítéséből, lett ez... ) órája elején benn volt egy másik nő. Vele beszélgetett, majd vigyorogva a padomra csúsztatott egy jelenléti ívet... ami Mézi óráján nincs. Közölte, hogy "Majd adjátok tovább" mielőtt még az ujjam közé kerülhetett volna. Mézi elmarta a padról és apró darabokra tépte, miközben hideg mosollyal az arcán közölte "Hülyeségekkel nem foglalkozom"
Így indult a reggel, majd a nap utolsó óráján én lettem az osztály bohóca. A Cece ( ő tancinéni) magyarázott, és közben a kezével mutogatott, én meg le szoktam utánozni a kézmozdulatokat... mert miért ne. És ő meg kiszúrta, és elkezdett nevetni, hogy ezt én most miért csinálom. A többiek rám néztek és nevetni kezdtek.
Mondtam, hogy én a kezemmel mindig csinálok valamit. Vagy csak simán tartom a levegőben, csak valami. (Nem úgy, mint a cicák a plázában, hogy a karomon lóg a táska, az nagyon ritka.) Erre jött a válasz:
- Olyan aranyos, mert mindig így értek meg dolgokat. Meg szoktál T-rexezni... - Erre már mindenki nevetett. Szóval ja. Megvannak a jellegzetességeim.
 |
| A lényeg, hogy ugye olyan furán tartja a kicsi kezeit. Ahogy én is szoktam. - T. |
Tori
2016. október 9., vasárnap
Elbaszott egy hétvége
Hi guys!
Hogy is mondjam... eléggé érdekes, vicces, katasztrofális, furcsa, agyonbaszós hétvégém volt/van. Mindez azonban pénteken kezdődött el. Suli után bementem vásárolni a Westendbe, mert hatalmas learázások vannak és hajfestéket akartam venni.
Rengeteg volt az ember, a tömeg, senki sem figyelt semmire, csak a karjukon fityegő szatyrokra. Szóval már itt felidegesítettem magam. Amúgy sikerült bevásárolnom. Végre van egy normális sálam, hat doboz hajfestékem, ami kb az év végéig kitart és még egy új könyvet is vettem! Szóval egész szépen alakult a dolog a sok plazacicus ellenére.
Hazamentem, piszmogtam össze-vissza, aztán elindultam Matthez. Itt vétettem az első hibát. Lényeg a lényeg, rohadtul összevesztünk. A dolog vicces oldala, hogy odafele menet Brooke-ot vigasztaltam, mert összeveszett a barátjával. Mellesleg nagyon sok közös vonás van a két pasas veszekedési stílusában. Szóval, pár percre rá, miután megérkeztem Matthez írtam is Brooke-nak, hogy oké találkozzunk, mert rohadtul összevesztünk.
Szóval eljöttem Mattől és találkoztunk Brooke-kal, amiről mellesleg nem tudhat a barátja, szóval sssssh a dologról.
Vettünk cidert és azt iszogattuk, közben kerestünk egy kocsmát, hogy ne a hideg utcákon kelljen mászkálni. De aznap volt a magyar vb meccs, tehát a kocsmák megteltek ordítozó szurkolókkal. Tehát a harmadik kocsma után feladtuk a projektet. Vettünk egy üveg olcsó bort és leültünk egy téren. Na itt követtük el az este Hibáját (úgy bizony, nagybetűvel és dőlten). Odajött egy srác, aki taxit szeretett volna hívatni velünk. Próbálkoztunk, de a srác gecire bámul közben. És amikor hozzám került Brooke telefonja elém lépett. A szemétláda hozzáért a lábamhoz, mire én egyből ráreccsentem, hogy gecire lépjen hátrébb.
Utána a srác meglátott egy taxit és lefutott, mi meg gyorsan leléptünk, mert elég creepy volt a helyzet. A borból nem is ittunk, és inkább feladtuk ezt az estét. Hazaérve még ki kellett magyaráznom magam, hogy miért vagyok otthon és nem Mattnél, de az sima ügy volt.
Másnap, azaz szombaton morcos, grumpy cat fejjel keltem és nagyjából egész nap ilyen állapotban voltam. Délutánig "elszórakoztattam" magam, aztán délután meg moziba mentünk. Megnéztük angolul a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyvadaptációt. Szerintem egész jó dolgot hoztak létre belőle.
Közben Matt írt és rossz szokásunkhoz híven tovább vitatkoztunk... amit nagyobb megszakításokkal egészen éjszakába nyúlóan folytattunk. De a vége megint happy end lett, szóval jeeej.
Na de másik fontos tényező az estét illetően, hogy amúgy a héten volt Brooke születésnapja, tehát azt szombaton ünnepeltük. Voltunk ott páran, egész jól éreztem magam, amihez leginkább az alkohol segített hozzá, ugyanis inkább azon kattogtam, hogy most mi a fene történik velünk.
De amúgy egész jól elszórakoztattam magam, meg Brooke barátját mert igazából a többiek mentek táncolni meg cigizni. Mi meg ültünk mint a fatönkök és bámultunk. Illetve én ittam egy 4 cl absolut vodkát és egy vodkaszódát... tehát nem lebegtem az alkohol édes mámorában. Ennek ellenére a sótartó dobálás egész kellemes szórakozásnak bizonyul, amikor épp a depressziód miatt legszívesebben egy szekrényben bujdosnál.
Aztán hazamentem. És aztán hazaértem és elaludtam azzal a tudattal, hogy Mattel minden oké. Nem tudom, hogy ma fog-e történni valami de remélem nem.
Tori
Hogy is mondjam... eléggé érdekes, vicces, katasztrofális, furcsa, agyonbaszós hétvégém volt/van. Mindez azonban pénteken kezdődött el. Suli után bementem vásárolni a Westendbe, mert hatalmas learázások vannak és hajfestéket akartam venni.
Rengeteg volt az ember, a tömeg, senki sem figyelt semmire, csak a karjukon fityegő szatyrokra. Szóval már itt felidegesítettem magam. Amúgy sikerült bevásárolnom. Végre van egy normális sálam, hat doboz hajfestékem, ami kb az év végéig kitart és még egy új könyvet is vettem! Szóval egész szépen alakult a dolog a sok plazacicus ellenére.
Hazamentem, piszmogtam össze-vissza, aztán elindultam Matthez. Itt vétettem az első hibát. Lényeg a lényeg, rohadtul összevesztünk. A dolog vicces oldala, hogy odafele menet Brooke-ot vigasztaltam, mert összeveszett a barátjával. Mellesleg nagyon sok közös vonás van a két pasas veszekedési stílusában. Szóval, pár percre rá, miután megérkeztem Matthez írtam is Brooke-nak, hogy oké találkozzunk, mert rohadtul összevesztünk.
Szóval eljöttem Mattől és találkoztunk Brooke-kal, amiről mellesleg nem tudhat a barátja, szóval sssssh a dologról.
Vettünk cidert és azt iszogattuk, közben kerestünk egy kocsmát, hogy ne a hideg utcákon kelljen mászkálni. De aznap volt a magyar vb meccs, tehát a kocsmák megteltek ordítozó szurkolókkal. Tehát a harmadik kocsma után feladtuk a projektet. Vettünk egy üveg olcsó bort és leültünk egy téren. Na itt követtük el az este Hibáját (úgy bizony, nagybetűvel és dőlten). Odajött egy srác, aki taxit szeretett volna hívatni velünk. Próbálkoztunk, de a srác gecire bámul közben. És amikor hozzám került Brooke telefonja elém lépett. A szemétláda hozzáért a lábamhoz, mire én egyből ráreccsentem, hogy gecire lépjen hátrébb.
Utána a srác meglátott egy taxit és lefutott, mi meg gyorsan leléptünk, mert elég creepy volt a helyzet. A borból nem is ittunk, és inkább feladtuk ezt az estét. Hazaérve még ki kellett magyaráznom magam, hogy miért vagyok otthon és nem Mattnél, de az sima ügy volt.
Másnap, azaz szombaton morcos, grumpy cat fejjel keltem és nagyjából egész nap ilyen állapotban voltam. Délutánig "elszórakoztattam" magam, aztán délután meg moziba mentünk. Megnéztük angolul a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyvadaptációt. Szerintem egész jó dolgot hoztak létre belőle.
Közben Matt írt és rossz szokásunkhoz híven tovább vitatkoztunk... amit nagyobb megszakításokkal egészen éjszakába nyúlóan folytattunk. De a vége megint happy end lett, szóval jeeej.
Na de másik fontos tényező az estét illetően, hogy amúgy a héten volt Brooke születésnapja, tehát azt szombaton ünnepeltük. Voltunk ott páran, egész jól éreztem magam, amihez leginkább az alkohol segített hozzá, ugyanis inkább azon kattogtam, hogy most mi a fene történik velünk.
De amúgy egész jól elszórakoztattam magam, meg Brooke barátját mert igazából a többiek mentek táncolni meg cigizni. Mi meg ültünk mint a fatönkök és bámultunk. Illetve én ittam egy 4 cl absolut vodkát és egy vodkaszódát... tehát nem lebegtem az alkohol édes mámorában. Ennek ellenére a sótartó dobálás egész kellemes szórakozásnak bizonyul, amikor épp a depressziód miatt legszívesebben egy szekrényben bujdosnál.
Aztán hazamentem. És aztán hazaértem és elaludtam azzal a tudattal, hogy Mattel minden oké. Nem tudom, hogy ma fog-e történni valami de remélem nem.
Tori
2016. szeptember 29., csütörtök
Kórházi látogatás
Hi guys!
Hogy mégis hogy telik a hetem? Egészen felháborítóan! Höh...emlékeztek a múltkori hajnali bejegyzésre... na azután romlott el minden.
Reggel nyolcra odamentem a SZTK sebészetre. Már maga a bejutás is nehézségeket okozott, ugyanis valahogy teljesen véletlenül a szabadságon lévő orvoshoz írtak be. Ezért csak ültem, mint nyuszi a fűben és idegeskedtem, hogy mikor jutok már be végre.
Mikor sikerült, az orvos bácsi egészen hamar megvizsgált és könyörtelenül kimondta az ígéretet: knegogb kórház, erős vakbél gyanú! Már itt eltörött a mécses és innentől fogva nagyjából délután kettőig-háromig bőgtem, ha kellett ha nem... és igazából így írtak be a kórház történelem könyvébe: "Fiatal, csinos kislány, aki sír." Vagy valami ilyesmi.
Beültünk az sebészeti osztály ambulanciájára, és már anyu is ott volt velem. Bejutottunk és anya bevetette magát ( ha már ott dolgozott egy másfél évtizedet, akkor megteheti...). A kedves Diana doktornéni ki akarta küldeni, erre anya csak annyit mondott: "persze, kimegyek, de ha vért vesznek tőle, akkor fekve, mert ájulós!"
Anya kiment és néma csend és hullaszag követte. Esküszöm, hogy csend lett a teremben. Erre én csak annyit voltam képes benyögni, hogy "Anyukám körzeti nővér". Hamar felküldtek egy ágyacskára, ahol Diana megvizsgált...(nem fogom leírni, hogy hol, mert így is borzalmas, hogy egész nap taperoltak...) Beszélgetett velem közben, megkérdezte, anyu mit dolgozik. Mondtam, hogy régen itt dolgozott (innen nyert ügyem volt), de azóta már nyugisabb melója van.
Miközben vért vettek tőlem ( eléggé botrányos módon, mert a jobb karomban elbaszta, és most egy tojásnyi lila folt van a hajlatban) és másodjára már sikerült is, hallottam, hogy behívták anyut és beszélgettek vele. Majd magyarázni kezdték, hogy akkor ide, oda, amoda kellene elmenni. Én meg újraindítottam a sírós programot. Nati (egy orosz ápoló néni, négy diplomával) próbált felvidítani: fiatal vagyok, szép vagyok és ne sírjak, mert ráncos leszek.
Aztán indult a körtúra: anya besegített azzal, hogy a véremet elvitte ő a laborba, mert így is haladnak a dolgok ( a labornak legalább egy óra kell az eredményhez). Aztán továbbhaladtunk: ultrahang, röntgen majd nőgyógyász. Közben még egy rokonnal is összefutottunk és vele is beszélgettünk, majd vissza az ambulanciára. Kisebb nagyobb megszakításokkal én pityeregtem és emiatt a testhőmérsékletem is megindult felfelé, szóval sürgősen abba kellett hagynom.
Az ambulanciára bejutva egy sebész megvizsgált, ő pedig megfigyelést ajánlott nekem. Ami annyit jelentett, hogy be kell feküdnöm, mivel annyira nem súlyos a dolog, hogy megműtsenek, de ha romlik a dolog, akkor azonnal visznek. Mellesleg éhezésre és szomjazásra kárhoztattak.
Na most ez ismét kiverte nálam a biztosítékot. Halkan megjegyezném, hogy anya hajnalban azt mondta, hogy szerinte kórházba sem küldenek el, tehát én egész végig ebben a hitben lebegtem, hogy este otthon alszom. Tehát szinte zokogva mentem fel a kis szobámba. Beborultam az ágyba, ismét megszúrtak: infúzió. Kaptam fájdalomcsillapítót: 2 ampulla No Spa és 1 ampulla Algopyrin... na gyerekek, ha ne adj isten és ne forduljon elő, ha kórházba kerültök és fel akartok vidulni, akkor ilyet kérjetek.
Olyan változás ment végbe rajtam, amíg az lecsöpögött, hogy anya csak állt és nézett rám értetlenül. Szóval, lement a tubus én meg kikéreckedtem wc-re, mert az infúziós állványt nem lehet húzogatni (mint a filmekben). Na most két verzió van: az én változatom és anyáé.
Szóval ja, innentől fogva megnyugodtam és nem sírtam. Anyut kicsit kiküldték, mert a szomszédommal épp egy altató orvos kommunikált és ilyenkor nem lehet benn. A főorvosdoktorúr ekkor beszélgetett anyuval, hogy minden rendben lesz velem, meg, hogy már akkor tudták, hogy jön egy fiatal, sírós lány, amikor még én nem... satöbbi...
Utána bejött hozzám megkérdezni, hogy hozhat-e be orvos palántákat. Jöttek is, jó sokan voltak. És nagyon kis tudatlannak tűntek vakbél ügyben. Azonban olyan kifejezésekkel dobálóztak, hogy csak néztem.
Ezután magamra maradtam egy időre. Majd nyílik az ajtó és Matt lép be. A dolog irónikus oldala, hogy aznap tudta meg, hogy amúgy baj van velem, mert nem nagyon beszéltünk (csip-csüp veszekedés). Jól esett, nagyon aranyos és odafigyelő volt. Hamar mennie kellett, mert ment dolgozni, de nekem nagyon jól esett.
Este még anyu bejött, de sajnos tényleg benn kellett maradnom.
Vizitnél szenteltek nekem még egy infúziót estére. Na már most napközben is sejtettem, hogy bekötött infúzióval aludni nem lesz leányálom. Nos, tényleg nem volt az. Egyhuzamban ötven perceket aludtam és először valami fél egy körül sikerült elaludni. Aztán felkeltem és annyit látok, hogy véres az infúzióm. De a csőben benne volt a vérem. Bepánikoltam, vége volt a világnak... azt mondták nincsen semmi baj, de szerintetek mennyire nyugtat meg egy első éjszakás fiatalt, aki kurvára nem is akar ott feküdni.
Megjavították, nagyon cukin betakargattak, hogy nincs semmi gond... de a rám világító ledlámpa, a szomszédom hangos horkolása, a kinti zörgés, beszélgetés, mászkálás nem nagyon hagyott pihenni. Illetve aznap nagyon nem ettem semmit sem, tehát rohadt éhes voltam az infúzió ellenére is. Szóval beszélgettem Rosemary-val, illetve Jules is rám írt.
Végül ismét aludtam egy keveset. Igazából akkor aludtam volna igazán, de 5:10-kor jött a nővérke, hogy vért vegyen tőlem... szóval maximum 3-4 órát ha aludtam... de ő legalább normálisan vett vért.
Aztán olyan tíz órakor, amikor már egy száraz kórónak éreztem magam (az éjszakai infúziós balhé óta nem kaptam infúziót, tehát nem volt bennem folyadék) bejött Diana és közölte, hogy akkor ihatok vizet.
Ebédre kaptam üres levest. És nagyvizitkor hazaengedtek. Délután hazaértem. Ettem egy kis anyuféle húslevest - persze szinte teljesen üresen - majd bedőltem az ágyba és legközelebb arra ébredtem, hogy anyu jön be a szobámba este hétkor.
Hát igen, ennyi volt az én kórházas eseményen. Első élménynek BŐVEN elég volt, köszönöm szépen. A nővérkék kedvesek voltak, velem a dolgok gördülékenyen mentek... szóval nem olyan rossz ez a magyar eü, mint azt a többiek mondják.
Tori&Shadow
Hogy mégis hogy telik a hetem? Egészen felháborítóan! Höh...emlékeztek a múltkori hajnali bejegyzésre... na azután romlott el minden.
Mikor sikerült, az orvos bácsi egészen hamar megvizsgált és könyörtelenül kimondta az ígéretet: knegogb kórház, erős vakbél gyanú! Már itt eltörött a mécses és innentől fogva nagyjából délután kettőig-háromig bőgtem, ha kellett ha nem... és igazából így írtak be a kórház történelem könyvébe: "Fiatal, csinos kislány, aki sír." Vagy valami ilyesmi.
Beültünk az sebészeti osztály ambulanciájára, és már anyu is ott volt velem. Bejutottunk és anya bevetette magát ( ha már ott dolgozott egy másfél évtizedet, akkor megteheti...). A kedves Diana doktornéni ki akarta küldeni, erre anya csak annyit mondott: "persze, kimegyek, de ha vért vesznek tőle, akkor fekve, mert ájulós!"
Anya kiment és néma csend és hullaszag követte. Esküszöm, hogy csend lett a teremben. Erre én csak annyit voltam képes benyögni, hogy "Anyukám körzeti nővér". Hamar felküldtek egy ágyacskára, ahol Diana megvizsgált...(nem fogom leírni, hogy hol, mert így is borzalmas, hogy egész nap taperoltak...) Beszélgetett velem közben, megkérdezte, anyu mit dolgozik. Mondtam, hogy régen itt dolgozott (innen nyert ügyem volt), de azóta már nyugisabb melója van.
Miközben vért vettek tőlem ( eléggé botrányos módon, mert a jobb karomban elbaszta, és most egy tojásnyi lila folt van a hajlatban) és másodjára már sikerült is, hallottam, hogy behívták anyut és beszélgettek vele. Majd magyarázni kezdték, hogy akkor ide, oda, amoda kellene elmenni. Én meg újraindítottam a sírós programot. Nati (egy orosz ápoló néni, négy diplomával) próbált felvidítani: fiatal vagyok, szép vagyok és ne sírjak, mert ráncos leszek.
Aztán indult a körtúra: anya besegített azzal, hogy a véremet elvitte ő a laborba, mert így is haladnak a dolgok ( a labornak legalább egy óra kell az eredményhez). Aztán továbbhaladtunk: ultrahang, röntgen majd nőgyógyász. Közben még egy rokonnal is összefutottunk és vele is beszélgettünk, majd vissza az ambulanciára. Kisebb nagyobb megszakításokkal én pityeregtem és emiatt a testhőmérsékletem is megindult felfelé, szóval sürgősen abba kellett hagynom.
Az ambulanciára bejutva egy sebész megvizsgált, ő pedig megfigyelést ajánlott nekem. Ami annyit jelentett, hogy be kell feküdnöm, mivel annyira nem súlyos a dolog, hogy megműtsenek, de ha romlik a dolog, akkor azonnal visznek. Mellesleg éhezésre és szomjazásra kárhoztattak.
Na most ez ismét kiverte nálam a biztosítékot. Halkan megjegyezném, hogy anya hajnalban azt mondta, hogy szerinte kórházba sem küldenek el, tehát én egész végig ebben a hitben lebegtem, hogy este otthon alszom. Tehát szinte zokogva mentem fel a kis szobámba. Beborultam az ágyba, ismét megszúrtak: infúzió. Kaptam fájdalomcsillapítót: 2 ampulla No Spa és 1 ampulla Algopyrin... na gyerekek, ha ne adj isten és ne forduljon elő, ha kórházba kerültök és fel akartok vidulni, akkor ilyet kérjetek.
Olyan változás ment végbe rajtam, amíg az lecsöpögött, hogy anya csak állt és nézett rám értetlenül. Szóval, lement a tubus én meg kikéreckedtem wc-re, mert az infúziós állványt nem lehet húzogatni (mint a filmekben). Na most két verzió van: az én változatom és anyáé.
- Úgy éreztem kicsit imbolygok, de amúgy egész egyenesen tudok menni. Kicsit nevetgéltem, vihogtam... indokolatlanul nevetgéltem...
- Faltól falig haladtam. Úgy kellett vezetgetni engem, hogy eljussunk a wc-re. A főorvos doktor/intézményvezető ( a lényeg, hogy nagy guru) a folyosón haladva meglátott és közölte, hogy "ez a lány nem szimpatikus" --> kurvára zöld voltam, meg jobban hasonlítottam egy zombira, mint magamra.
Szóval ja, innentől fogva megnyugodtam és nem sírtam. Anyut kicsit kiküldték, mert a szomszédommal épp egy altató orvos kommunikált és ilyenkor nem lehet benn. A főorvosdoktorúr ekkor beszélgetett anyuval, hogy minden rendben lesz velem, meg, hogy már akkor tudták, hogy jön egy fiatal, sírós lány, amikor még én nem... satöbbi...
Utána bejött hozzám megkérdezni, hogy hozhat-e be orvos palántákat. Jöttek is, jó sokan voltak. És nagyon kis tudatlannak tűntek vakbél ügyben. Azonban olyan kifejezésekkel dobálóztak, hogy csak néztem.
Ezután magamra maradtam egy időre. Majd nyílik az ajtó és Matt lép be. A dolog irónikus oldala, hogy aznap tudta meg, hogy amúgy baj van velem, mert nem nagyon beszéltünk (csip-csüp veszekedés). Jól esett, nagyon aranyos és odafigyelő volt. Hamar mennie kellett, mert ment dolgozni, de nekem nagyon jól esett.
Este még anyu bejött, de sajnos tényleg benn kellett maradnom.
Vizitnél szenteltek nekem még egy infúziót estére. Na már most napközben is sejtettem, hogy bekötött infúzióval aludni nem lesz leányálom. Nos, tényleg nem volt az. Egyhuzamban ötven perceket aludtam és először valami fél egy körül sikerült elaludni. Aztán felkeltem és annyit látok, hogy véres az infúzióm. De a csőben benne volt a vérem. Bepánikoltam, vége volt a világnak... azt mondták nincsen semmi baj, de szerintetek mennyire nyugtat meg egy első éjszakás fiatalt, aki kurvára nem is akar ott feküdni.
Megjavították, nagyon cukin betakargattak, hogy nincs semmi gond... de a rám világító ledlámpa, a szomszédom hangos horkolása, a kinti zörgés, beszélgetés, mászkálás nem nagyon hagyott pihenni. Illetve aznap nagyon nem ettem semmit sem, tehát rohadt éhes voltam az infúzió ellenére is. Szóval beszélgettem Rosemary-val, illetve Jules is rám írt.
Végül ismét aludtam egy keveset. Igazából akkor aludtam volna igazán, de 5:10-kor jött a nővérke, hogy vért vegyen tőlem... szóval maximum 3-4 órát ha aludtam... de ő legalább normálisan vett vért.
Aztán olyan tíz órakor, amikor már egy száraz kórónak éreztem magam (az éjszakai infúziós balhé óta nem kaptam infúziót, tehát nem volt bennem folyadék) bejött Diana és közölte, hogy akkor ihatok vizet.
Ebédre kaptam üres levest. És nagyvizitkor hazaengedtek. Délután hazaértem. Ettem egy kis anyuféle húslevest - persze szinte teljesen üresen - majd bedőltem az ágyba és legközelebb arra ébredtem, hogy anyu jön be a szobámba este hétkor.
Hát igen, ennyi volt az én kórházas eseményen. Első élménynek BŐVEN elég volt, köszönöm szépen. A nővérkék kedvesek voltak, velem a dolgok gördülékenyen mentek... szóval nem olyan rossz ez a magyar eü, mint azt a többiek mondják.
Tori&Shadow
2016. szeptember 27., kedd
Para
Hi guys!
Nem tudom ki nézi meg mindig a bejegyzés időpontját, de most szeretném kiemelni: 6:10! Ez tudjátok mit jelent? Azt hogy én már olyan fél öt óta fenn vagyok, forgolódtam már egy kicsikét, szenvedgéltem egy kicsikét, még anyuval is beszélgettem és unalmamban és kínomban bekapcsoltam már a laptopom is. Szerintetek mennyire gáz a helyzet? A legviccesebb az, hogy ilyenkor még mindenki bőszen alszik... és még beszélgetni sincs kivel.
Mellesleg miért vagyok fenn? És miért beszélgettem anyuval és miért nem próbáltam visszaaludni (mint a rendes emberek)? Nos, van egy igazán izgalmas dolog jelenleg az életemben. Felkeltem tegnap olyan nyolc körül olyan egetverő, megbotránkoztató éles fájdalommal a jobb oldalamban és a köldököm alatt, hogy kihúzni azóta nem nagyon húztam ki magamat. A vicc az, hogy ez tegnap volt és nekem még ma is fáj a jobb oldalam.
A tegnapi napom folyamán magamba tömtem pár(négy) gyógyszert: nospa, cataflán, nurofen, és valami kék nagy bogyó, aminek nem tudom a nevét, valami a betűs. Ezek közül, az egyetlen segítséget a nospa nyújtotta.... egy incuripincurit javított a helyzetemen egy háromnegyed óra után és onnantól úgy nagyjából javulni kezdett az állapotom. Egészen a " fáj, de együtt tudok élni vele, anélkül, hogy hisztiroham törne rám" állapotig jutottunk.
Nem tudjátok elképzelni, hogy milyen érzés, amikor ilyen erős fájdalmat éreztek: kiegyenesedni nem tudtam...borzalmas. Most már jobb, de mint mondtam továbbra is fáj.
Itt jön a következő probléma. Vajon mitől fáj még mindig? Én, mint egy körzeti nővér leánykája... szerintetek mire gondolok először? A, "Biztos semmi para, csak valami menstruációs szarság" B, "Meg fogok dögleni, ez valami halálos szar". Szabadon választhattok.
Mellesleg, az első parám az, hogy vakbél gyuszi, amiből egyenesen következik, hogy gecire kórházba kell mennem. Tippeljetek, mennyire félek bekerülni egy jól felszerelt, magyar kórházba? Hát eltaláltátok, mert gecire félek tőle. Szóval ilyen "mosolygós, szellemes és nevetéssel teli" reggelem van.
Nyolcra megyek a sebészetre, ha valaki szeretne velem tartani, akkor nyugodtan látogasson meg, én szíves örömest várom... egyenlőre egy kérésem van: NE kérdezzétek hogy mi van velem és ne kérdezzétek, hogy "és mi van ha kórházba kerülsz?" Nem kerülök oda, mert ha el is küldenek, akkor sikoltozva fogok menekülni.
Tori
2016. szeptember 21., szerda
A harmadik hetem
Hi guys!
Nincs is szebb, mint a harmadik héten megbetegedve feküdni "otthon". Egyszerűen csodás. Tegnap (kedden) haza is küldött a tanár, hogy inkább menjek haza. Mivel ma nem volt suli, szóval mázlim van, de nem tudom, hogy holnap bemenjek-e.
Olyan rosszul érzem magam, főleg, hogy ugye egyedül vagyok jelenleg. És aaah... gyógyító húslevesre vágyom, meg a gyógyteára, amit anya csinál nekem. Ah, ez borzalmas.
Mellesleg a dolog vicces része, hogy a suli miatt betegedtem meg. Szombaton kötelező programként fel volt tüntetve, hogy Kemencére kell mennünk (szocpedeseknek) egy roma családi napra, a gyerekeket kellett volna szórakoztatnunk.
Nem tudom, hogy kinek milyen emlékei vannak a szombati napról, de cseszettül esett. De ugorjunk a szombat reggelemre. Felébredtem 3:45 körül... HAJNALI 4-kor. Halkan megjegyzem, hogy nem aludtam el. Össze-vissza mászkáltam a lakásban, majd indultam a pályaudvarra a vonathoz. El akartam érni a 6:11-es vonatot.
Valami 5 után pár perccel kiérkeztem a pályaudvarra és kinn fagyoskodtam, majd felszálltam a vonatra, ahol ment a légkondi, tehát még hidegebb volt. Aztán Kemencén már esett az eső is. Hideg volt, egész végig fáztam. Kaptunk ugyan ingyen teát, meg ebédet, de tökéletes lehetőségek voltak a megbetegedésre.
Ennek ellenére örülök, hogy ott voltam a tanárom előadásán, mert igazán jó volt.
Tori
Nincs is szebb, mint a harmadik héten megbetegedve feküdni "otthon". Egyszerűen csodás. Tegnap (kedden) haza is küldött a tanár, hogy inkább menjek haza. Mivel ma nem volt suli, szóval mázlim van, de nem tudom, hogy holnap bemenjek-e.
Mellesleg a dolog vicces része, hogy a suli miatt betegedtem meg. Szombaton kötelező programként fel volt tüntetve, hogy Kemencére kell mennünk (szocpedeseknek) egy roma családi napra, a gyerekeket kellett volna szórakoztatnunk.
Nem tudom, hogy kinek milyen emlékei vannak a szombati napról, de cseszettül esett. De ugorjunk a szombat reggelemre. Felébredtem 3:45 körül... HAJNALI 4-kor. Halkan megjegyzem, hogy nem aludtam el. Össze-vissza mászkáltam a lakásban, majd indultam a pályaudvarra a vonathoz. El akartam érni a 6:11-es vonatot.
Valami 5 után pár perccel kiérkeztem a pályaudvarra és kinn fagyoskodtam, majd felszálltam a vonatra, ahol ment a légkondi, tehát még hidegebb volt. Aztán Kemencén már esett az eső is. Hideg volt, egész végig fáztam. Kaptunk ugyan ingyen teát, meg ebédet, de tökéletes lehetőségek voltak a megbetegedésre.
Ennek ellenére örülök, hogy ott voltam a tanárom előadásán, mert igazán jó volt.
Tori
2016. szeptember 14., szerda
NA EZ MI VOLT?
Hi guys!
Szeretnék beszélni a keddi napomról. Vagyis a délelőttemről. Teljesen ártatlanul besétáltam az iskolámba. Tök jól elbeszélgettem az osztálytársaimmal... amúgy random kérdés: a főiskolán egyező szakra járó emberek azok az osztálytársaim?
Minden békés és szép volt. Megérkezett a tanár, dumcsikáltunk meg minden és egyre beszélgettünk és beszélgettünk... telt múlt az idő és olyan komoly dolgokat mondtunk ki hangosan - még én is -, amit a hozzám legközelebb álló embereknek sem árulok el, nemhogy vadidegeneknek.
Mi lett az eredmény?
A hat főből ( tanárral együtt) négy bőgtünk, mint a gyerekek. Én egyszer ki is mentem a teremből, mert egyszerűen nem bírtam ott maradni. Illetve gyarapodtunk egy egész guriga - ilyen ipari nagyságú - wc papírral, mert az első 10 perc után elfogyott a zsepim... és még volt egy óra a tanórából.
Halkan megjegyezném, hogy ez a második óránk volt.... és négyen ott sírtunk...
Vége lett az órának... és mindenki így nézett és: EZ MEG MI A FENE VOLT....???
De amúgy tetszik a suli meg minden. Csak meglepődtem.
Tori
Szeretnék beszélni a keddi napomról. Vagyis a délelőttemről. Teljesen ártatlanul besétáltam az iskolámba. Tök jól elbeszélgettem az osztálytársaimmal... amúgy random kérdés: a főiskolán egyező szakra járó emberek azok az osztálytársaim?
Minden békés és szép volt. Megérkezett a tanár, dumcsikáltunk meg minden és egyre beszélgettünk és beszélgettünk... telt múlt az idő és olyan komoly dolgokat mondtunk ki hangosan - még én is -, amit a hozzám legközelebb álló embereknek sem árulok el, nemhogy vadidegeneknek.
 |
| csak hogy oldjam a feszültséget |
A hat főből ( tanárral együtt) négy bőgtünk, mint a gyerekek. Én egyszer ki is mentem a teremből, mert egyszerűen nem bírtam ott maradni. Illetve gyarapodtunk egy egész guriga - ilyen ipari nagyságú - wc papírral, mert az első 10 perc után elfogyott a zsepim... és még volt egy óra a tanórából.
Halkan megjegyezném, hogy ez a második óránk volt.... és négyen ott sírtunk...
Vége lett az órának... és mindenki így nézett és: EZ MEG MI A FENE VOLT....???
De amúgy tetszik a suli meg minden. Csak meglepődtem.
Tori
2016. szeptember 11., vasárnap
To sum up
Hi guys!
Túl vagyok az első hetemen. Meg kell mondanom, egészen kellemes volt. Szerdánként nincsenek óráim, ami tetszik, ugyanis pont a hét közepén vagy egy szabadnapom a pihenésre. A csoporttársaim kedvesek, nem vagyunk sokan... összesen hatan, ami kellemes családi légkört teremtene.. ha nem lenne két lány, aki előszeretettel elhatárolódik "tőlünk".
Persze, nem annyira, hogy nem beszélünk... a legminimálisabb kommunikáció meg van közöttünk. Ennek ellenére is egészen szimpatikus a suli, meg az órák, amiket tanulok. Persze, az év elején semmi sem durva, de akkor is. A vonatozást kezdem megszokni. Az is tetszik, hogy van időm olvasgatni, majd tanulni is. Szóval, jeeeejjj! Éljen a főiskolás élet!
Tori
Túl vagyok az első hetemen. Meg kell mondanom, egészen kellemes volt. Szerdánként nincsenek óráim, ami tetszik, ugyanis pont a hét közepén vagy egy szabadnapom a pihenésre. A csoporttársaim kedvesek, nem vagyunk sokan... összesen hatan, ami kellemes családi légkört teremtene.. ha nem lenne két lány, aki előszeretettel elhatárolódik "tőlünk".
Persze, nem annyira, hogy nem beszélünk... a legminimálisabb kommunikáció meg van közöttünk. Ennek ellenére is egészen szimpatikus a suli, meg az órák, amiket tanulok. Persze, az év elején semmi sem durva, de akkor is. A vonatozást kezdem megszokni. Az is tetszik, hogy van időm olvasgatni, majd tanulni is. Szóval, jeeeejjj! Éljen a főiskolás élet!
Tori
2016. szeptember 5., hétfő
Első napom
Hi guys!
Hogy milyen főiskolásnak lenni? Eddig egészen kellemes, bár kissé unalmas, ugyanis az első napom egészen sokat kellett várakoznom. Túlzottan nem zavart.
Az évnyitó ugye hétfőre esett, reggel 8-ra be kellett érkeznem. A zónázó vonat késett és emiatt én is elkéstem, főleg, hogy még az eső is esett. Úgy tűnt ez a nap egy katasztrófa lesz. Szerencsére csak a tájékoztató első perceiről késtem le, ami egészen feleslegesnek bizonyult.
A reggeli szentmisével együtt 10ig tökéletesen elfoglalt voltam, utána csendes szenvedés 12:45-ig, azaz az első órámig. Megismerkedtem a büféssel - nagyon kedves és sokkal jobb a büféje, mint az előző sulimban - megszereztem a wifi jelszót a sulinethez és meg Mattel is telefonálhattam. Szegény teljesen kétségbe volt esve, mert lekéste az évnyitót meg minden. Aztán következett az első órám: Bevezetés az etikába. Nevetségesen unalmas volt és az iskolának sajnos megvan a maga felesleges, ámde kötelező órái.
Az egész órát végig ásítoztam, borzalmasan unalmas volt. A tanár, meg egy tipikus etika tanár. Rózsaszín ing, kopasz fej, selyemnek tűnő anyagú mellénykével, igazi piperkőc. Utólag megtudtam, hogy a legkeményebb tanár.
Az ezt követő órám sokkal izgalmasabb volt. A tanár sokkal szimpatikusabb volt és a téma is érdekesebb volt. Eztán következett a megbotránkoztató informatika óra. A diákok hisztiztek, hogy ne kelljen bejárniuk órára, mert nincs van egy silány eredményű, ámde létező informatika érettségijük. Aztán a tanár valami jelenléti ívvel vacakolt egy órát, aztán a fennmaradó fél órában a számítógépen megjelenik asztali ikonokat kezdte ismertetni. A fejemet vertem a padba. "Ez a lomtár..."
Aztán jött a jogi óra. Alapból tudtam, hogy fájdalmas lesz, dehogy ennyire. Nem a nő hibája, hiszen neki ezt le kell adnia, de hogy ennyire érthetetlen legyen. De ennek ellenére is nagyon szimpatikus volt, egyből kérte, hogy tegeződjünk, illetve érdeklődött, hogy mit is takar a dolog, amit mi tanulunk. Nagyon kedves volt.
Egy bibi volt a dologgal, mindez este 19:30kor történt, és nagyjából este 10 volt, mire hazakeveredtem.
Tori
Hogy milyen főiskolásnak lenni? Eddig egészen kellemes, bár kissé unalmas, ugyanis az első napom egészen sokat kellett várakoznom. Túlzottan nem zavart.
Az évnyitó ugye hétfőre esett, reggel 8-ra be kellett érkeznem. A zónázó vonat késett és emiatt én is elkéstem, főleg, hogy még az eső is esett. Úgy tűnt ez a nap egy katasztrófa lesz. Szerencsére csak a tájékoztató első perceiről késtem le, ami egészen feleslegesnek bizonyult.
A reggeli szentmisével együtt 10ig tökéletesen elfoglalt voltam, utána csendes szenvedés 12:45-ig, azaz az első órámig. Megismerkedtem a büféssel - nagyon kedves és sokkal jobb a büféje, mint az előző sulimban - megszereztem a wifi jelszót a sulinethez és meg Mattel is telefonálhattam. Szegény teljesen kétségbe volt esve, mert lekéste az évnyitót meg minden. Aztán következett az első órám: Bevezetés az etikába. Nevetségesen unalmas volt és az iskolának sajnos megvan a maga felesleges, ámde kötelező órái.
Az egész órát végig ásítoztam, borzalmasan unalmas volt. A tanár, meg egy tipikus etika tanár. Rózsaszín ing, kopasz fej, selyemnek tűnő anyagú mellénykével, igazi piperkőc. Utólag megtudtam, hogy a legkeményebb tanár.
Az ezt követő órám sokkal izgalmasabb volt. A tanár sokkal szimpatikusabb volt és a téma is érdekesebb volt. Eztán következett a megbotránkoztató informatika óra. A diákok hisztiztek, hogy ne kelljen bejárniuk órára, mert nincs van egy silány eredményű, ámde létező informatika érettségijük. Aztán a tanár valami jelenléti ívvel vacakolt egy órát, aztán a fennmaradó fél órában a számítógépen megjelenik asztali ikonokat kezdte ismertetni. A fejemet vertem a padba. "Ez a lomtár..."
Aztán jött a jogi óra. Alapból tudtam, hogy fájdalmas lesz, dehogy ennyire. Nem a nő hibája, hiszen neki ezt le kell adnia, de hogy ennyire érthetetlen legyen. De ennek ellenére is nagyon szimpatikus volt, egyből kérte, hogy tegeződjünk, illetve érdeklődött, hogy mit is takar a dolog, amit mi tanulunk. Nagyon kedves volt.
Egy bibi volt a dologgal, mindez este 19:30kor történt, és nagyjából este 10 volt, mire hazakeveredtem.
Tori
2016. augusztus 29., hétfő
Augusztus vége
Hi guys!
Nos, mindjárt vége az augusztusnak és ezzel nem csak a békés nyárnak lesz vége, hanem a melómnak is. Már csak három napom van itt. Egyszerre örülök, hogy vége van hatalmas, felfelé ívelő recepciós karrieremnek; és emellett szomorú is vagyok. Egész kedves kis bagázs van itt. Szerintem mindenkivel összebarátkoztam, vagy legalább is kellemes kapcsolatot alakítottam ki.
Hiányozni fognak a reggeli beszélgetések, amikor Józsiék itt maradtak beszélgetni és egy negyvenöt perc, csak úgy elrepült. Viszont az állandó "megérkezett az ebédje" telefonálások nem fognak hiányozni. A munkám legirritálóbb része talán ez volt. De ezt is túl lehet persze élni. Egyáltalán nem volt sok dolgom és persze az is megkönnyítette a dolgomat, hogy a váltás mindig hamarabb érkezett, mint négy óra.
Ha szerencsém van jövőre tudok idejönni dolgozni. A főnököm úgyis kérdezte, hogy esetleg van e rá opció, hogy beugorjak néha-néha ha tudok. Természetesen igent mondtam, mert szívesen kijövök ide. Hiába van messze. Ez olyan, mint egy nagyon kedves barát, akivel csak jó pillanatai vannak az embernek.
Hiába lakik messze, néha-néha egy egy fontos alkalomra biztos megéri elmenni odáig, még akkor is ha másfél órát kell utazni. Persze, ebben a hónapban többször mondtam, hogy nem akarok dolgozni menni, mint eddigi életemben összesen, de ez csak reggeli nyafogás. "Minden kezdet nehéz", igen, felkelni reggel hatkor augusztusban például marhára nehéz. De ennek is megvan a maga pozitivitása: az új iskolám miatt úgyis korán kell majd kelnem, mivel Mucsaröcsöge után kettővel van. De a munka miatt megszoktam a hatkor kelést, tehát nem lesz probléma, ezután csak ki kell majd bírnom a sokáig fenn levést vizsgaidőszakban.
Vizsgáról jut eszembe: hivatalosan is főiskolás lettem. Hurray! Most még boldog és izgatott vagyok. Több, mint valószínű, hogy ez az első hónap után már nem így lesz. Amikor megkaptam az új iskolámhoz járó belépőmet olyan kellemes érzés öntött el. Főiskolás lettem. Valamiért a szabadságot kapcsolom hozzá, talán mert mostanában sokkal kötetlenebb vagyok. Illetve a munka miatt kicsit felnőttesebbnek érzem magam és a felnőtt élethez hozzákapcsolódik a szabad akarat és szabad tevékenység. Valószínűleg ezért kapcsolom a főiskolához, de akkor is remek érzés.
Tori
Nos, mindjárt vége az augusztusnak és ezzel nem csak a békés nyárnak lesz vége, hanem a melómnak is. Már csak három napom van itt. Egyszerre örülök, hogy vége van hatalmas, felfelé ívelő recepciós karrieremnek; és emellett szomorú is vagyok. Egész kedves kis bagázs van itt. Szerintem mindenkivel összebarátkoztam, vagy legalább is kellemes kapcsolatot alakítottam ki.
Hiányozni fognak a reggeli beszélgetések, amikor Józsiék itt maradtak beszélgetni és egy negyvenöt perc, csak úgy elrepült. Viszont az állandó "megérkezett az ebédje" telefonálások nem fognak hiányozni. A munkám legirritálóbb része talán ez volt. De ezt is túl lehet persze élni. Egyáltalán nem volt sok dolgom és persze az is megkönnyítette a dolgomat, hogy a váltás mindig hamarabb érkezett, mint négy óra.
Ha szerencsém van jövőre tudok idejönni dolgozni. A főnököm úgyis kérdezte, hogy esetleg van e rá opció, hogy beugorjak néha-néha ha tudok. Természetesen igent mondtam, mert szívesen kijövök ide. Hiába van messze. Ez olyan, mint egy nagyon kedves barát, akivel csak jó pillanatai vannak az embernek.
Hiába lakik messze, néha-néha egy egy fontos alkalomra biztos megéri elmenni odáig, még akkor is ha másfél órát kell utazni. Persze, ebben a hónapban többször mondtam, hogy nem akarok dolgozni menni, mint eddigi életemben összesen, de ez csak reggeli nyafogás. "Minden kezdet nehéz", igen, felkelni reggel hatkor augusztusban például marhára nehéz. De ennek is megvan a maga pozitivitása: az új iskolám miatt úgyis korán kell majd kelnem, mivel Mucsaröcsöge után kettővel van. De a munka miatt megszoktam a hatkor kelést, tehát nem lesz probléma, ezután csak ki kell majd bírnom a sokáig fenn levést vizsgaidőszakban.
Vizsgáról jut eszembe: hivatalosan is főiskolás lettem. Hurray! Most még boldog és izgatott vagyok. Több, mint valószínű, hogy ez az első hónap után már nem így lesz. Amikor megkaptam az új iskolámhoz járó belépőmet olyan kellemes érzés öntött el. Főiskolás lettem. Valamiért a szabadságot kapcsolom hozzá, talán mert mostanában sokkal kötetlenebb vagyok. Illetve a munka miatt kicsit felnőttesebbnek érzem magam és a felnőtt élethez hozzákapcsolódik a szabad akarat és szabad tevékenység. Valószínűleg ezért kapcsolom a főiskolához, de akkor is remek érzés.Tori
2016. augusztus 15., hétfő
Kellemes csalódás
Hi guys!
Mesélek egy kicsit a szerencsés/szerencsétlen tegnapomról.
A balszerencse áradat akkor kezdődött, amikor a lépcsőn lefelé menet seggre estem és lecsúsztam a lépcsőn, ami megjegyezném, még most is kitartóan fáj. Matt jól kinevetett, de túléltem. Feljöttünk Sud-ről és elmentünk hozzájuk. Tök jó volt meg minden, amikor is nem találom a telefonom.
Matt hívja engem... én vele szemben állok és hallgatózok, amikor is valaki felveszi a telefont. Valami mély férfihang elkezd beszélni Mattel. Kikapom a kezéből a telefont és bizonytalan hangon kérdezem ki, és hogyhogy nála van a telefonom, illetve hogy hol van.
Magyarázni kezd, hogy megtalálta és szálljunk fel a villamosra és akkor visszaadja. Rohamtempóban letettem, a csurom vizes hajamat felkötöttem és belebújtam a cipőmbe. Futni kezdtem kifelé. A villamost lekéstük, lefutottunk egy megállót. A csávó ott várt ránk. Visszaadta, mi meg nem győztünk hálálkodni.
"Hát persze hogy visszaadom! Még úgy is, hogy cigány vagyok! " mondta röhögve, aztán elment. "Hívd fel anyádat, már aggódik" fordult még vissza hozzánk. Bólintottam és odaadtam a telefont Mattnek, hogy beszéljen anyuval, mert én épp befulladok... és levegőre volt szükségem.
Olyan kellemes csalódás ért. Főleg, hogy aznap a villamoson pont ennek az embernek az ellentétével találkoztunk, hangos, verekedős társaság. Azt hittem a nyakába ugrok örömömben. Szóval ne ítéljetek az embereket csak úgy, mert vannak még jó emberek, még ha ránézésre nem is azok.
Tori
Mesélek egy kicsit a szerencsés/szerencsétlen tegnapomról.
A balszerencse áradat akkor kezdődött, amikor a lépcsőn lefelé menet seggre estem és lecsúsztam a lépcsőn, ami megjegyezném, még most is kitartóan fáj. Matt jól kinevetett, de túléltem. Feljöttünk Sud-ről és elmentünk hozzájuk. Tök jó volt meg minden, amikor is nem találom a telefonom.
Matt hívja engem... én vele szemben állok és hallgatózok, amikor is valaki felveszi a telefont. Valami mély férfihang elkezd beszélni Mattel. Kikapom a kezéből a telefont és bizonytalan hangon kérdezem ki, és hogyhogy nála van a telefonom, illetve hogy hol van.
Magyarázni kezd, hogy megtalálta és szálljunk fel a villamosra és akkor visszaadja. Rohamtempóban letettem, a csurom vizes hajamat felkötöttem és belebújtam a cipőmbe. Futni kezdtem kifelé. A villamost lekéstük, lefutottunk egy megállót. A csávó ott várt ránk. Visszaadta, mi meg nem győztünk hálálkodni.
"Hát persze hogy visszaadom! Még úgy is, hogy cigány vagyok! " mondta röhögve, aztán elment. "Hívd fel anyádat, már aggódik" fordult még vissza hozzánk. Bólintottam és odaadtam a telefont Mattnek, hogy beszéljen anyuval, mert én épp befulladok... és levegőre volt szükségem.
Olyan kellemes csalódás ért. Főleg, hogy aznap a villamoson pont ennek az embernek az ellentétével találkoztunk, hangos, verekedős társaság. Azt hittem a nyakába ugrok örömömben. Szóval ne ítéljetek az embereket csak úgy, mert vannak még jó emberek, még ha ránézésre nem is azok.
Tori
2016. augusztus 11., csütörtök
2016. augusztus 8., hétfő
"Party"
Hi guys!
Most szombaton volt az évente megrendezett születésnapi buli, ami ugye engem meg a barátnőmet ünnepel. Ez, mondhatni már egy tradíció nálunk, mert egy laza öt éve mindig meg van szervezve. Azonban... mint minden más dolog... lassan ez is értelmét veszti. Ez a buli... hát nem is mondanám annyira nagyon bulinak, inkább csak összeültünk és leginkább ittunk, konkrét beszélgetés, egymás iránti érdeklődés nem volt.
Emlékszem, hogy három éve mekkora esemény is volt ez. De mostanra már elvesztette a jelentőségét, ami szomorú és emiatt csalódott is vagyok, azonban ennek is megvan a maga oka ( elhidegültünk egymástól). Szomorkodnom kellene, de nem fogok, mert... mert nem fogok. Nincs értelme érzelmileg túlreagálni egy régóta zajló dolgot.
Olyan volt ez a buli, mintha nem is látnánk egymást, csak a üres poharakat, amiket muszáj megtölteni és a levegőbe mondanánk, hogy egészségünkre. Semmi értelme nem volt. Nem olyan a hangulat mint régen. Elvesztettünk fontos embereket, akikről csak azt hittük, hogy fontosak vagyunk... nem tartottuk a kapcsolatot soha... vagyis.. volt pár próbálkozás, de nem sokáig tartott.
És őszintén szólva, sokukat el is felejtettem... kicsit hiányoztak, aztán rájöttem, hogy nincs értelme ezen rágódni, mert nem az én hibám, hogy már nem beszélünk, hanem az övék.
Ha nagyon őszinte akarok lenni, unom már egy kicsit az éves huzavona dolgot. Mindig van valami balhé, mindig van min morogni. Mindig valaki elrontja a szülinapom. Jaj, igen; ez a másik kedvencem, elvileg kettőnk szülinapja... de persze, az övét tudja csak elrontani valaki, az enyémet ugye nem... mert nem is az enyém valójában, az én nevem csak dísznek van kinn.
Az a baj, hogy megtanultam, hogy az apró részletek - jelen esetben egy rag - sokkal többet árulnak el, mint az ember hiszi. Rengeteget számít, hogy közölsz valakit, mert akaratlanul is, de benne vannak a valódi gondolataink.
Tori&Shadow
Most szombaton volt az évente megrendezett születésnapi buli, ami ugye engem meg a barátnőmet ünnepel. Ez, mondhatni már egy tradíció nálunk, mert egy laza öt éve mindig meg van szervezve. Azonban... mint minden más dolog... lassan ez is értelmét veszti. Ez a buli... hát nem is mondanám annyira nagyon bulinak, inkább csak összeültünk és leginkább ittunk, konkrét beszélgetés, egymás iránti érdeklődés nem volt.
Emlékszem, hogy három éve mekkora esemény is volt ez. De mostanra már elvesztette a jelentőségét, ami szomorú és emiatt csalódott is vagyok, azonban ennek is megvan a maga oka ( elhidegültünk egymástól). Szomorkodnom kellene, de nem fogok, mert... mert nem fogok. Nincs értelme érzelmileg túlreagálni egy régóta zajló dolgot.
Olyan volt ez a buli, mintha nem is látnánk egymást, csak a üres poharakat, amiket muszáj megtölteni és a levegőbe mondanánk, hogy egészségünkre. Semmi értelme nem volt. Nem olyan a hangulat mint régen. Elvesztettünk fontos embereket, akikről csak azt hittük, hogy fontosak vagyunk... nem tartottuk a kapcsolatot soha... vagyis.. volt pár próbálkozás, de nem sokáig tartott.
És őszintén szólva, sokukat el is felejtettem... kicsit hiányoztak, aztán rájöttem, hogy nincs értelme ezen rágódni, mert nem az én hibám, hogy már nem beszélünk, hanem az övék.
Ha nagyon őszinte akarok lenni, unom már egy kicsit az éves huzavona dolgot. Mindig van valami balhé, mindig van min morogni. Mindig valaki elrontja a szülinapom. Jaj, igen; ez a másik kedvencem, elvileg kettőnk szülinapja... de persze, az övét tudja csak elrontani valaki, az enyémet ugye nem... mert nem is az enyém valójában, az én nevem csak dísznek van kinn.
Az a baj, hogy megtanultam, hogy az apró részletek - jelen esetben egy rag - sokkal többet árulnak el, mint az ember hiszi. Rengeteget számít, hogy közölsz valakit, mert akaratlanul is, de benne vannak a valódi gondolataink.
Tori&Shadow
2016. augusztus 5., péntek
Check in
Hi guys!
Na már most elárulom, most épp nagyon dolgozom. Felfelé ívelő karrierem kezdetén vagyok még csak, így "csak" egy rohadt kényelmes szék jutott a recepciós pult mögött. Olyan menő vagyok, hogy kapásból négy darab telefonom van, plusz még az ami enyém. Az öt napból, eddig egyedül tegnap szólalt meg az egyik. Szerintem el tudjátok képzelni, mennyire el vagyok havazva.
Van egy nagyjából négy méter hosszú asztalon, amin még nekem is akad helyem. A laptopomat hurcibálhatom magammal, tehát mondhatnám azt, hogy a sorozatnézésért fizetnek, de ez nem igaz. Egy gomb nyomogatásáért fizetnek, meg némi telefonálásért és a kedves lágy hangomért, ahogy megkérdezem, hogy az hölgy/úr melyik céghez érkezett. Illetve még nagyon kedvesen el tudom mondani, hogy "A gnroig cég az bfafbvoa emeletem van, az üvegajtón túl van a lift és azzal fel tud menni". Lassan profi leszek. Továbbá bársonyos hangon tudok jó reggelt kívánni, hellózni, sziázni sőt néha még a neked is szép napot is megy.
Ebben az öt napban eddig szerintem többet mosolyogtam, mint egész életemben. Jó, ez nem igaz. Az utóbbi 7 hónapban mosolyogtam annyit, mint egy fakutya. De az meg nem a munkám miatt van.
Eddig amúgy minden szimpi, kivéve a másfél órát ide, meg a másfél órát haza. De amúgy nem gáz a dolog, mindenki kedves, meg nagyjából tegeződünk. Eddig egyetlen futár volt bunkó, de az meg nem érdekel. A munkatársak kedvesek szintén, szóval eddig álommeló szaga van a dolognak. :)
Tori
Na már most elárulom, most épp nagyon dolgozom. Felfelé ívelő karrierem kezdetén vagyok még csak, így "csak" egy rohadt kényelmes szék jutott a recepciós pult mögött. Olyan menő vagyok, hogy kapásból négy darab telefonom van, plusz még az ami enyém. Az öt napból, eddig egyedül tegnap szólalt meg az egyik. Szerintem el tudjátok képzelni, mennyire el vagyok havazva.
Van egy nagyjából négy méter hosszú asztalon, amin még nekem is akad helyem. A laptopomat hurcibálhatom magammal, tehát mondhatnám azt, hogy a sorozatnézésért fizetnek, de ez nem igaz. Egy gomb nyomogatásáért fizetnek, meg némi telefonálásért és a kedves lágy hangomért, ahogy megkérdezem, hogy az hölgy/úr melyik céghez érkezett. Illetve még nagyon kedvesen el tudom mondani, hogy "A gnroig cég az bfafbvoa emeletem van, az üvegajtón túl van a lift és azzal fel tud menni". Lassan profi leszek. Továbbá bársonyos hangon tudok jó reggelt kívánni, hellózni, sziázni sőt néha még a neked is szép napot is megy.
Ebben az öt napban eddig szerintem többet mosolyogtam, mint egész életemben. Jó, ez nem igaz. Az utóbbi 7 hónapban mosolyogtam annyit, mint egy fakutya. De az meg nem a munkám miatt van.
Eddig amúgy minden szimpi, kivéve a másfél órát ide, meg a másfél órát haza. De amúgy nem gáz a dolog, mindenki kedves, meg nagyjából tegeződünk. Eddig egyetlen futár volt bunkó, de az meg nem érdekel. A munkatársak kedvesek szintén, szóval eddig álommeló szaga van a dolognak. :)
Tori
2016. augusztus 2., kedd
Kilenc nap a hegyekben
Hi guys!
Mint az elmúlt három évben, most is eljött az "év eseménye" (erősen felhívnám a figyelmet az idézőjelekre). Megint elutaztam a hegyekbe, hogy gyerekekkel foglalkozzak. Így összességében azt mondom, hogy jövőre is visszamegyek. Ez azért annyira még nem biztos, mert az idei tábor is embert próbáló volt.
Az első bökkenő, amivel szembesülnöm kellett, az volt, hogy a gyerekek akik lenn voltak már a negyedik hetüket töltötték lenn a táborban. Még most is lenn vannak. Alapjáraton nem a legpéldásabb magaviseletűek a gyerekek és már négy hete össze vannak zárva. Én megőrülnék, pedig én tudok viselkedni.
Ennek ellenére nem volt annyi balhé. Pedig meséltek a többiek hajmeresztő dolgokat. ( Az egyik gyerek lerúgta az egyik gondozót, ablaktörés...) De amikor én leérkeztem egészen nyugodtak voltak. Bár Ophi tesója, Adam épp aznap este ért el az ordítós pontig. Akkor még két csapat volt lenn, az egyiket búcsúztattuk, nekik disco volt.
A miklóstériek maradtak. Nagyjából 30 gyerek, 30 lobbanékony, szeszélyes és borús háttértörténetű gyerek. Változó életkorral. De a legidősebb +18 volt, de ő vele nem igazán beszéltünk, mert nem vett részt a programokon. Neki csak jelentkeznie kellett bizonyos időközönként. Így leginkább a tinikkel voltam.
Az első napokban leginkább ismerkedtem velük, nem igazán alakult ki nagyobb barátság. Nem ismertek, ezért velem nem igazán tudtak kezdeni bármit is. Aztán jöttek a borúsabb napok... részben szó szerint:
Mint az elmúlt három évben, most is eljött az "év eseménye" (erősen felhívnám a figyelmet az idézőjelekre). Megint elutaztam a hegyekbe, hogy gyerekekkel foglalkozzak. Így összességében azt mondom, hogy jövőre is visszamegyek. Ez azért annyira még nem biztos, mert az idei tábor is embert próbáló volt.
Az első bökkenő, amivel szembesülnöm kellett, az volt, hogy a gyerekek akik lenn voltak már a negyedik hetüket töltötték lenn a táborban. Még most is lenn vannak. Alapjáraton nem a legpéldásabb magaviseletűek a gyerekek és már négy hete össze vannak zárva. Én megőrülnék, pedig én tudok viselkedni.
Ennek ellenére nem volt annyi balhé. Pedig meséltek a többiek hajmeresztő dolgokat. ( Az egyik gyerek lerúgta az egyik gondozót, ablaktörés...) De amikor én leérkeztem egészen nyugodtak voltak. Bár Ophi tesója, Adam épp aznap este ért el az ordítós pontig. Akkor még két csapat volt lenn, az egyiket búcsúztattuk, nekik disco volt.
A miklóstériek maradtak. Nagyjából 30 gyerek, 30 lobbanékony, szeszélyes és borús háttértörténetű gyerek. Változó életkorral. De a legidősebb +18 volt, de ő vele nem igazán beszéltünk, mert nem vett részt a programokon. Neki csak jelentkeznie kellett bizonyos időközönként. Így leginkább a tinikkel voltam.
Az első napokban leginkább ismerkedtem velük, nem igazán alakult ki nagyobb barátság. Nem ismertek, ezért velem nem igazán tudtak kezdeni bármit is. Aztán jöttek a borúsabb napok... részben szó szerint:
- Az időjárás úgy döntött, hogy 11 körül ő bizony három napon keresztül esni fog. Tehát a délelőtti programmal épp hogy csak kijöttünk és én (egyedül általában ) majdnem harminc gyerekkel egy teraszon ragadtam a hangosítással, amit mindenképpen piszkálni szerettek volna. És nekem ezt kellett megakadályoznom.
- Illetve még azért jöttek a borúsabb napok, mert július 26-án este. Adam maga alá fordította a lábát és ezzel ő kiesett a négyfős kis csapatunkból. A tábor amúgy is hiányos alkalmazottjainak száma tovább csökkent: a szakács elment pihenni és Boss is felment Pestre tehát totálisan magamra maradtam. Három napon keresztül egész nap egyedül csináltam a programokat.
Ami azért egészen fáraszt, főleg, hogy a megmaradt két fő nem feltétlen volt elfoglalt, hanem szimplán nem jöttek programot csinálni. Sőt, volt olyan alkalom is, hogy még ki is ültek a ház elé nézni, ahogy én levezetem a programot.( Azért, ez egészen aljas dolog) Igazából nem érdekelt a dolog, mivel az egyik tanárnő volt olyan jófej és ha kértem akkor segített.
Igazából az összes tanár jófej volt a maga módján. Igaz a két pasi rohadt perverz volt és mindenféle megjegyzést hallottam tőle. Úgy hogy családja van. "Jól áll a kiengedett haj, miért nem úgy hordod? Amúgy nem udvarolok, csak mondom. " "Milyen jó illatod van"
És így tovább. És most őszintén, melyik a cikibb, amikor a 16 éves fiú próbál meg befűzni ("Csak egy csókot, Tori." "Amiről a barátod nem tud, az nem fáj neki" "Megverem a barátodat" ), vagy mikor egy családapa.
Kicsit visszatérve a magányos farkas dologhoz: örülök neki valamilyen szinten, ugyanis minimális önbizalmat ad nekem: végre valahára megbizonyosodtam a dologról, hogy egyedül is képes vagyok megcsinálni egy hangosítás összeszerelését, vagy lebonyolítani egy programot. Szóval örülök neki, egy minimálisan.
És a legizgalmasabb rész, amikor a gyerekek kiakadtak.
- Legelső alkalommal az egyik gyerek kifutott a tábor területéről. A tanárok nagyon kiakadtak, ugyanis a két férfi tanár végignézte, ahogy kimegy a gyerek a táborból.
- Reggeli balhé: jó dolog kurvaanyádozásra kelni
- Délutáni alvás után azzal jönnek a gyerekek, hogy verekedés volt, meg bezártak valakit a szekrénybe
- Az egyik gyerek elkattant, mert ki akarták küldeni a zuhany alól. Az eredmény: szétverte a zuhany válaszfalat és elkapta a tanár nyakát
- Még egy szökés a táborból
- Ordítozás vacsi közben, mert bunkók voltak a gyerekek és a kicsiktől vették el a kaját
- Kisgyerek rugdosás, mert miért ne...
- Foci meccs közbeni hisztik...
- Vita a sorban állásnál
- Vita bármin
Hirtelen most ennyi jutott eszembe... de volt még, csak én akkor nem voltam jelent. Előző héten, még a mentő is járt a táborban.
Zárásul pedig, az utolsó éjszaka a tanárok elhívtak, hogy igyak velük házi bort. Nos, a végeredmény két csontrészeg tanár... hajnali kettőig.
Tori
2016. július 18., hétfő
Hála
Már ahogy kiejtette a szót a száján felsorakoztak a könnycseppjeim. Olyan gyenge lettem hirtelen, mint egy pár napos kisbaba. Védtelen és esetlen voltam vele szemben. Pedig nem fegyvernek használta a szavait. Ő segíteni akart nekem.
- Tudod, hogy ez nem normális? - kérdezte suttogva. Ez volt az utolsó vágás a vékony cérnán, ami eddig fenn tartott. Merülni kezdtem, mint egy gyerek a mély vízben, aki nem tud úszni. Torkomban hatalmas gombóc nőtt, ami nem hagyott levegőt venni.
Olvastam már az ilyesfajta sírásról a nyálas könyveimben. De átélni eddig sose éltem át, soha életemben nem gondoltam, hogy valaha velem ez megtörténne. Ugyan már, egy penészvirággal?
Reszketve levegőt vettem, mintha ezzel palástolhatnám, hogy itt bőgök előtte egy centire. A karja már lendült is és szorosan magához húzott. Szabadon zokoghattam volna, de nem akartam, nem mertem.
Továbbra is magamban tartottam a levegőt. A mellkasom csak úgy hullámzott, ahogy erőlködtem, a testem meg-megrándult, ahogy kontrollálni próbáltam reflexeimet.
- Beszéld ki magadból. Úgy is az az alapelved, hogy kiírod magadból, meg ilyenek, akkor nekem elmondhatod. Jobb lenne - suttogta. Nem tudom hogy, de ez a hang eljutott hozzám. A kint tomboló viharból egy árva mennydörgés sem jutott tovább a fülemben lüktető vér erőteljes hangján. Csak az övé. Övé.
A legmeglepőbb dolog történt ekkor. Felháborodtam és nem az ő hibájából.
- Szerinted nem próbáltam? Nem próbáltam kiírni ezt az egészet magamból? Tudod mi lett az eredménye? Egy fél órás zokogás és egy kupac összetépett papír a kukámban - csattantam fel rekedtes, vékony hangomon.
Meglepődött, nyitotta a száját, de én folytattam.
- Nem akarok erről beszélni! Tudod milyen érzés rádöbbenni, hogy jééé én ezt tudom és tisztában vagyok vele, csak elnyomtam magamban. Ez olyan, mintha kirántanák alólam a talajt és nem azért, hogy ártsanak nekem, nem tudatosan! - Nem válaszolt. Nem is akartam, hogy válaszoljon.
Lassan megnyugodtam, miközben ő lecsókolta azt a pár könnycseppet, ami nem bírt magával és a hátamat simogatta. Jobb taktikát nem is választhatott volna. Pontosan tudta mire van szükségem és ezt imádtam benne.
Ő rántott ki abból a bizonyos mély vízből.Aztán csak csendben feküdtünk egymásba karolva. A fejemben újra meg újra játszódtak a mondatok.
Majd hirtelen a semmiből... robbantam. Eleinte még megpróbáltam eluralkodni rajta, de nem ment, képtelen voltam rá. Olyan, volt mintha egy tévét kapcsolgatnának: egyik csatornán egy nyugis film, aztán a másikon egy zokogó, esőben ázó nő. És én voltam a zokogó nő.
Olyan erősen kapaszkodtam belé, hogy így utólag biztos vagyok benne, hogy felsértettem a bőrt a vállán a körmömmel. Rázkódtam egész testemben és pont olyan volt, mint a könyveimben. De az érzés, az leírhatatlan. Minden páncélom lehullott - megjegyezném, hogy ez egy olyan páncél, aminek létezéséről nem is tudtam - és csak én maradtam: a védtelen, gyenge, kisgyerek.
- Ne sírj - hallottam a búgó hangján. Úgy ismételgette, mintha valami mantra lenne. És megint kirántott a mélyből.
Nem tartott sokáig. De annál többet jelentett. Kieresztettem a gőzt és könnyebb lettem és egy újabb fontos kapocs fűzött hozzá. Az eddiginél még közelebb került hozzám és ironikus módon, én örültem ennek.
Tori
2016. július 16., szombat
Out of ma city
Hi guys!
Ismét elhagytam szülővárosom. Szokásos Sud-ös kiruccanás, ami mégsem olyan szokásos. A barátom igen meglepő ajánlattal lepett meg, mikor leérkeztem. Amit egyenlőre titokban akarok tartani. Majd ha túlesem a dolgon, akkor úgy is leírom ide és tudni fogtok minden apró dolgot.
Rájöttem, hogy valójában mennyire jó dolog távol lenni a nyüzsgő nagyvárostól. Itt nyugi van és csend. Senkit sem ismerek, azt csinálok amit akarok.
De sajnos nemsokára kezdődik a gyakorlatom... és ezért vissza kell térnem. Utána meg megyek a hegyekbe, mert miért ne. Szóval nem leszek sokat otthon júliusban. Augusztusban meg még nem tudom mit csinálok.
Tori
Ismét elhagytam szülővárosom. Szokásos Sud-ös kiruccanás, ami mégsem olyan szokásos. A barátom igen meglepő ajánlattal lepett meg, mikor leérkeztem. Amit egyenlőre titokban akarok tartani. Majd ha túlesem a dolgon, akkor úgy is leírom ide és tudni fogtok minden apró dolgot.
Rájöttem, hogy valójában mennyire jó dolog távol lenni a nyüzsgő nagyvárostól. Itt nyugi van és csend. Senkit sem ismerek, azt csinálok amit akarok.
De sajnos nemsokára kezdődik a gyakorlatom... és ezért vissza kell térnem. Utána meg megyek a hegyekbe, mert miért ne. Szóval nem leszek sokat otthon júliusban. Augusztusban meg még nem tudom mit csinálok.Tori
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)