Ha már fáj, fájjon nagyon!

Hi guys!

  A cím elmehetne az idei karácsonyom szlogenjének! Észre kellett volna vennem az apró jeleket, miszerint hatástalaníthatatlan fizikai fájdalommal kell majd szembenéznem karácsony idején. Mert persze mikor máskor jönnének elő ugyanazok a tünetek (amik egyszer már kórházba juttattak), mint a karácsonyi zaba idején.
  December huszonnegyedikén kezdődött minden. Hazaértem Mattől és lefeküdtem aludni, mert a vizsga hajrá miatti kialvatlanságom még javában megvolt. Elalvás előtt tompán érzékeltem még, hogy amúgy nekem mintha fájna a hasam... de hát komolyan, kinek nem szokott néha fájni a hasa...Persze, mire felébredtem már tudtam, hogy ez nem csak egy sima hasfájás. A nagy fenéket. Megint a vakbelem fájt.
  A család egészségügyisének nem szóltam, mert nem akartam kórházba menni, mama estebédje helyett. Annyira még nem volt intenzív a fájdalom, hogy siránkozzak miatta. Mamánál még egészen jól viseltem magamat. És abszolút megérte elmenni mamához, mert ismét nagyon finomat főzött... persze sikerült ráharapnom egy gyömbérdarabra - nem tudom, hogy került a húslevesbe, de nem is akarom tudni -, ami megtette a rá jellemző hatását, de ezen kívül nagyon jól szórakoztam. Értsd: jót aludtam mama nappalijának szőnyegén, egy párnán fekve, egy pléddel betakarva. Még az sem zavart, hogy mellettem három felnőtt beszélget.
  Mikor hazajöttünk, akkor kezdett rá inkább a fájdalom. Hullámokban jött, ha rosszul mozdultam, a folyamatos fájdalomról nem is beszélve. Melegvizes párnával a hasamon feküdtem egy darabig, lenn a családdal a kanapén, Shrekket nézve. Aztán felmentem az emeltre egy forróvizes fürdő reményében. Persze sokat nem segített, viszont jót olvastam.
  Mikor kimásztam az ágyamba menekültem, majd anya egy jégzselé társaságában jelent meg a szobámba. Gondolhatjátok mi következett. Halkan megjegyezném, hogy hatásos dolog ez a jégzselé. Olyan szinten lefagyasztotta a hasam jobb oldalát, hogy nem is éreztem, hogy esetleg fáj. Az ember azt hinné, hogy az erős fájdalom miatt és a nagy mennyiségű alvás miatt, nehezen aludtam el. A fenéket! Úgy aludtam, mint akit fejbe vertek.
  Egészen kilencig aludtam, amikor is felkeltem és keserűen tapasztaltam, hogy a három felé gyógyszer ellenére a fájdalom megmaradt. Később azt is észrevettem, hogy minél többet mozgok annál jobban fáj. Na már most a probléma az volt, hogy mi ekkor már úton voltunk nénémékhez. Ahol nagyjából 15 ember gyűlt össze.
  A kedves rokonaim egyből elkaptak és a hasamra vetették magukat. Gyógymasszőrök voltak, így tartottam attól, hogy most aztán mindent kimasszíroz belőlem a kellő mennyiségű fájdalom mellett. Szerencsére, némi kellemetlen érzéssel megúsztam. A diagnózist felállították ugyan, de sajnos nem volt helyes, mivel pontos memóriám megcáfolta. Így végül kiegyeztünk egy vastagbél alul működésben, amiben a mostanában ért sok stressz is asszisztált. Kiadták a parancsot, hogy egyek egészségesen, illetve, hogy kapcsoljak ki.
  Idővel annyira erősen fájt a vakbelem, hogy felhúzódtam az emeltre és aludtam egy jót a nyolc éves unokahugom ágyában. Mikor lejöttem már többen voltunk. Megérkezett az unokahugaim másik nagymamája.. hát te jó ég...
  A kedves idős hölgy látszatának ellenére egy igazi boszorkány a nő. Két másodperc alatt úgy felhúzott engem, hogy azt hittem ráordítok. Pedig nem is nekem szólt, hanem türelmetlen hanggal rászólt a lányára, hogy az őt nem érdekli, hogy ő most beszélget, hanem hozza ide neki a nemtommilyen táskáját. Az "engem nem érdekel" részletre kaptam fel a fejem. Idővel, ahogy hegyeztem a fülem további idegtépő mondatokat hallatott.
  A lánya egyre rosszabbul viselte. Végül ki is fakadt nekem. Hiába egy ötven éves nőről beszélünk, elkezdett nekem magyarázni arról, hogy nem bírja ezt. Sajnálom szegényt. De nem tehettem semmit, hogy segítsek. Csak annyit, hogy meghallgatom és tanácsot adok.
  Végül távoztunk. Anyáék kitettek Mattnél és onnatól már szebb lett az estém.

Tori