Láttam

Hi guys!

 Ez konkrétan péntek reggel hét után pár perccel történt.

  A busz tompán fékezett, mintha csak a reggeli dugó miatt kellene megállnunk. A busz hátuljában álltam, mert ott több volt a hely, mint elöl. Az ajtóhoz léptem, előre néztem az ücsörgő emberek felett és pipiskedve kilestem az ablakon. 
  Sokat nem láttam a tömeg és a magasságom kombinációja miatt. Azt viszont így is krisztálytisztán láttam, hogy az egy darab autón kívül nincs senki sem előttünk. Aztán embereket láttam meg, riadt pillantásokat vetettek a busz felé, hogy tovább megy-e. Fel-le rohangáltak a járdáról. Aztán a sofőr hirtelen leszállt, majd visszaszaladt, hogy kinyissa a többi ajtót. 
  Én szálltam le először a buszról és sokáig senki se mozdult. Így volt időm meglátni azt, amit talán nem akartam. Egy alakot láttam feküdni a földön. A tenyeremet automatikusan a szám elé kaptam és dermedten, földbe gyökerezett lábakkal álltam és bámultam az alakra, akiből alig láttam valamit. 
  Aztán, ahogy a többi ember elkezdett lekászálódni a buszról nekem is eszembe jutott, hogy mozdulnom kellene. Pár lépést tettem meg, közben le sem vettem a szemem a baleset helyszínéről. Egy középkorú, minőségi ruhát viselő férfit pillantottam meg a betonon térdelni. Aztán megláttam az áldozatot. Eddig azt hittem, hogy a környéken korzózó részeg férfik egyike a szerencsétlen, de csak akkor láttam meg, hogy egy kisgyerek az. Teljesen megfeledkeztem, hogy nekem épp az iskolámba kellene sietnem.
  Nem láttam az arcát, csak a színes kabátjára és a könyökére csúszott táskájára emlékszem így utólag. Nem tudtam eldönteni, hogy a sálja koszos lett, vagy alapvetően olyan fura mintás, vagy elkenődött vér az amit látok. 
   A földön térdelő férfi rárivallt egy másik pasasra, hogy ne mozgassa a gyereket, majd a tömeg felé nézett és megkérdezte ismerjük-e a gyermeket. Megráztam a fejem. Aztán azt is mondta, hogy magánál van a gyerek.
  Megnyugodtam, hogy jó kezekben van a gyerek, hiszen ez a férfi határozott volt és uralta a helyzetet, legalábbis én úgy láttam. Nem tudom, hogy ő volt-e, aki miatt olyan állapotba került, vagy sem. De nem is érdekel. Nyugodtabban tovább haladtam, majd mikor már három utcával feljebb jártam meghallottam a mentőautó ismerős szirénázást. Mivel hozzánk közel történt az eset folyamatosan írtam anyunak. Azt mondta, hogy sok szirénát hallott, meg hogy ha magánál volt a kisgyerek, akkor nem kell aggódnom. De a szirénákat hallva, megint feszült lettem és a gyomrom összement. 
  Percekkel később, a metrón ülve is éreztem még, hogy a szívem hevesen kalapál a mellkasomba. 

Tori