A héten elkezdtem keresgetni a kötelező olvasmányokat, meg az ilyen dolgokat a vizsgákhoz. Arra kellett rájönnöm, hogy szinte alig van fent valami a neten, pedig én nagyon reménykedtem, hogy nem kell majd könyvtárba mennem. Gyűlölném a dolgot.
De mivel az első tíz perc után már leszűkítettem a dolgot annyira, hogy megelégedtem, hogy minden tantárgyból legalább egy könyvet el akarok olvasni... és még így sem jön ki, ezért kénytelen leszek. Konkrétan itt fejelem az asztalt már egy két órája és böngészéssel vacakolok. Összesen négy könyvet találtam meg. A sokból... a rengetegből!Illetve annyira felhúztam magam és ezzel egy időben rádöbbentem, hogy egyedül vagyok és jelenleg gépelek és énekelek egyszerre. Igazán vicces látvány lehetek. Egy kusza, félig szétcsúszott kontyos vörös a gép előtt, törökülésben, eszelős tekintettel énekelget fejhangon és gépel.
Amúgy a hét egészen csendesen telik. Mattel mindent megbeszéltünk ( halkan megjegyeztem, hogy másnap már találkozni akart... de mindegy, nem akarom megérteni) és megint egy hosszú, mély és fontos beszélgetésen estünk át, amitől csak szorosabb lett a kapcsolatunk.
Napi nyálazás: Olyan kis aranyosan keltett szerda reggel. Tudniillik, ő hajnalban kell, mert 5-től biciklizik. Én addig az ágyikójában csucsukálok. Nagyon kis édesen keltett, mert végzett a biciklivel meg a zuhannyal és volt még nagyjából fél óra, amíg kelnem kellett. Addig cirógatott, meg simogatta a karom. Nem tudja, hogy én ilyenkor már bőven nem alszom, mert csak az, hogy bemászott mellém felkeltett, de olyan édes volt. A hajamat simogatta, majd mikor kelteni akart, az orromat kezdte piszkálni. Némán megkötött egyezség nálunk, hogy amikor az orromat csípi be két ujja közé, akkor "ellopja" én meg mindig nyafogok érte. Így keltett fel, meg elhalmozott puszikkal. Nem siettetett, nem sürgetett, megvárta amíg magamhoz térek. Nagyon kis aranyos volt.
Ja, szóval minden rendben.
A mai napom igazán érdekesre alakult. Reggel az első órán Mézi (ő egy tanár, a teljes nevének rövidítéséből, lett ez... ) órája elején benn volt egy másik nő. Vele beszélgetett, majd vigyorogva a padomra csúsztatott egy jelenléti ívet... ami Mézi óráján nincs. Közölte, hogy "Majd adjátok tovább" mielőtt még az ujjam közé kerülhetett volna. Mézi elmarta a padról és apró darabokra tépte, miközben hideg mosollyal az arcán közölte "Hülyeségekkel nem foglalkozom"
Így indult a reggel, majd a nap utolsó óráján én lettem az osztály bohóca. A Cece ( ő tancinéni) magyarázott, és közben a kezével mutogatott, én meg le szoktam utánozni a kézmozdulatokat... mert miért ne. És ő meg kiszúrta, és elkezdett nevetni, hogy ezt én most miért csinálom. A többiek rám néztek és nevetni kezdtek.
Mondtam, hogy én a kezemmel mindig csinálok valamit. Vagy csak simán tartom a levegőben, csak valami. (Nem úgy, mint a cicák a plázában, hogy a karomon lóg a táska, az nagyon ritka.) Erre jött a válasz:
- Olyan aranyos, mert mindig így értek meg dolgokat. Meg szoktál T-rexezni... - Erre már mindenki nevetett. Szóval ja. Megvannak a jellegzetességeim.
 |
| A lényeg, hogy ugye olyan furán tartja a kicsi kezeit. Ahogy én is szoktam. - T. |
Tori
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése