Ébredés egyedül

"  Magamtól ébredtem fel. Már világos volt. Lassan oldalra fordítottam a fejem. Az aznapi jó kedvem azonnal elszállt. Nem volt itt. Felültem és kipattantam az ágyból. Az egész lakást körbe jártam. A kulcsot a zárban találtam, pedig én határozottan emlékszem, hogy nem ott hagytam. Az akasztón egy darab papírt találtam. 
    Kerestek, el kellett jönnöm. Ott álltam az előszobában, megalázottan és letörve. Egy szál fekete topban és fehérneműben. Bezártam az ajtót és a kulcsot benne hagytam. A papírfecnit összegyűrtem és kihajítottam a kukába. Utána teát készítettem és kiültem az erkélyre. A macskám csak erre az alkalomra várt és az ölembe férkőzött. Lábamat a korlátra tettem és úgy kortyolgattam a nyugtató meleg teámat.
    Legbelül majd hogy nem felrobbantam. Keresték. Mégis ki a frász keresi őt, nyolc előtt. Főleg, hogy most van nyolc óra öt. Dühös voltam és csalódott, ilyet nem szoktak csinálni velem, ha már megengedem, hogy nálam aludjon meg hasonlók. 
    A telefonom csörgött odabenn. Tama automatikusan leugrott róla és rohant a hang felé, majd én is követtem.
- Szia, Amanda. Miben segíthetek ilyen korán? - kérdeztem, miközben leültem az ágyra. A vállammal a fülemhez szorítottam a telefont és az ágy mellé dobott melegítő gatya után nyúltam. Nagy nehezen felvettem. Közben Amanda hadarva mesélte az estéjét.
- Adam - a srác, akivel összejöttem az estére - kurva jó fej, kedves, aranyos, jól csókolt és... hát, szinte mindenben tökéletes.
- Szinte?
- Füvezik - közölte komoran. 
     - Akkor az felejtős. Tanulj az én hibámból. Nem szeretnék az elvonóra bejárkálni. Egyáltalán lehet oda? - Csengettek. - Am... valaki csengetett. Leteszlek. Majd visszahívlak. Szia! - köszöntem el és a telefont levágtam az ágyra. Felvettem a telefont és leszóltam. - Ki az? - szóltam bele feszülten a készülékbe.
- Én vagyok, Dave - mondta. Pár pillanatig csak álltam a telefonnal a kezembe és bámultam, majd megnyomtam a beeresztő gombot.
     Mély lélegzetet vettem és kinyitottam a bejárati ajtót és kiálltam a lépcsőházba. Mikor megpillantott megtorpant. Talán kissé rémisztőnek tűntem, ahogy ott álltam csípőre tett kézzel és szúrós pillantásokkal méregettem őt.
- Itt hagytál valamit? - kérdeztem hátborzongató hangon. Látszott az arcán a megrökönyödés. Összefontam karjaimat, s csípőmet kissé oldalra billentettem.
- Nem - mondta tömören. - Figyelj...
- Figyelek... - sziszegtem.
- El kellett jönnöm. Tudom, hogy szemétség. Pont ezért jöttem vissza... reméltem, hogy még alszol...
   - Oh, persze és a kapun csak úgy magadtól átjutsz, főleg, hogy nem tudod a kódot... - morogtam. - Miért is kellett lelépned? Azt hiszem, nem emlékszem tisztán mit mondtál?
- Nem mondtam... - húzta el a száját.
- Akkor hallgatom - vágtam rá. Éreztem, hogy nem akarja elmondani. De biztos, hogy nem fogok addig megbocsátani, amíg nem tudom mi volt fontosabb nálam.
- Dolgom volt... nem mondhatom el, de hidd el. Életbevágóan fontos.
   - Akkor azt hiszem végeztünk. Te tisztáztad magad... és minden oké, ugye?  - mosolyogtam rá erőltetetten. - Azt hiszem magadtól is kitalálsz! - mondtam, s ezzel bevonultam a lakásomba. 
    Én bizony nem leszek senkinek a játéka.