2015. május 1., péntek

Békesség mindenütt

Hi guys!

  Minden rendben van. Ma kissé unalmasan indult a nap, de végül nagyon jó lett. Nagyon jól éreztem magam.
  Először semmihez nem volt kedvem. Angol után főleg. Aztán anya kitalálta, hogy menjünk el moziba. Beültünk a Lazurus-hatásra. Mindenki azt mondta, hogy ez mekkora egy szar film (jóóó,igazából csak Adelaide), de nekem tetszett. Mondjuk sok mindent máshogy gondoltam el, de azért jó volt. A vége nem tetszett egyedül, de hát így jártam. A film után nővéremmel elmentünk Jonózni, majd hazajöttünk. Tök  kis anya-lányai program volt.
  Hazaértem és Rose hívott, hogy menjünk Bókay-kertbe. Beleegyeztem. Nehogy már egész délután otthon üljek.
  Picit beszélgettem Adele-lal és Isaac-kel és ennyi. Rose már hívott, hogy itt vannak értem a bátyjával, mert, hogy kivitt minket.
  A Bókayban találkoztunk Rose szüleivel, aztán hallgattunk koncertet, meg ettünk kürtöskalácsot és végül nagyjából fél kilenc környékén hívtuk ros bátyóját, hogy nem akar e értünk jönni.
  Jött. Kimentünk a megbeszélt helyre, közben megkérdezték tőlünk, hogy lezbik vagyunk-e.
  Végül elmentünk mekibe, hogy kipróbáljuk az új fagyit. Fini volt. Aztán sétálgattunk Rose-zal, miután eljöttünk tőlük. Mellesleg ott a szüleik, azt hiszem az apukája közölte, hogy én vagyok az új lánya. Tök kis ari volt.
  Aztán végleg hazaértem 22:45-re. Ahj, minden rendben van.

Tori

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése