Csúnya végkimenetel

Hi guys!

Viszonylag rég írtam, mert hát épp folyamatban vagyok.

  Szerdán, vizsga előtt egy nappal délután történt minden. Napsütésben sétáltunk ki az iskolából és szinte minden rendben volt. Azt az apró tényt, hogy reggel Matt részéről csak egy lesajnáló szisszenést kaptam. Nem igazán értettem mire fel, de délutánra már mindent tudtam.
  Szóval tök jó volt minden mentem haza a lányokkal. Én meg Matt után siettem, hogy megkérdezzem, hogy most mi van.
  Elkaptam a karját és megkértem, hogy vegye ki a fülest a füléből. Alig húzta ki már meg is szólalt:
"Takarodj! Arra menjél!" mondta. Ezekkel a szavakkal.

  Elment. Bennem rekedt a levegőt és egyszerűen nem tudtam megszólalni. Visszafordultam és tettem pár lépést, majd megeredtek a könnyeim. Osztálytársam egyből lecsapott rám. Nem akartam elmondani. Tényleg nem, de annyira rosszul voltam, hogy valakinek muszáj volt. Aztán a másik már kitalálta, hogy ki volt.
  Még egy nyomtatás és angol megszólalás erejére összeszedtem magam és utána egész úton hazafele sírtam. Mindketten vigasztaltak, de szerintem mindenki tudja, hogy sokat sajna nem segít. Mindketten belátták, hogy bunkó, de tenni nem tehettek semmit.
  Utáltam, amiért ennyire megalázott. Nem hallotta senki, de akkor is. Egy emberrel nem beszélnék így, talán még állattal sem, de egy lánnyal. Könyörgöm hova raktad a józan eszed?
  Az osztálytársam aznap szinte végig velem volt. Segített, mert már csak a jelenléte is részben segített, nem mély depresszióba esni. Azt hittem, hogy másnap neki fogok esni, minden erőmmel, minden porcikámmal. Utáltam. Megvetettem, de mégse tudtam teljes szívemből, mert már egyszer közel került hozzám... ebből a bűvkörből sajnos nehéz kijutni. Nagyon nehéz és hiányozni is fog nekem... hiányzik is. Azonban mindketten elrontottuk. Matt egy igen érdekes személyiséggel rendelkezik.
  És sajnos hasonló érdeklődési körrel: így ma sajnos - előadás volt - elég sokat voltunk egy helyen és eléggé irritált a jelenléte. De mindegy. Majd túl teszem rajta magam, vagy esetleg várok a csodára és rájön, hogy hibázott és bocsánatot kér.
  Fáj. Nagyon. De majd túlteszem rajta magam. Ahogy Isaac-en és ahogy Bash-en is még anno.

Tori