Hi guys!
Egyszerűen nem hiszem el, hogy tényleg ennyire szerencsétlen vagyok. Erről lassan könyvet lehetne írni. Szinte már látom is a címet: A balszerencse lánya. Ez találó. Komolyan mondom még tetszik is.
Tehát a mai nap furára alakult. Reggel indult, apával, ahogy felhívott. Aztán egész nap henyéltem, végül elmentem anyuval vásárolni, meg takarót venni, aztán meg akartam hímeztetni. Természetesen nem tudták meg csinálni. Szabadkoztak is hogy miért, de nem teljesen fogtam fel. Ja, meg elküldtek Westendbe, hogy majd ott TALÁN meg tudják csinálni. Hát valószínű, hogy el fogok menni.
Aztán mentem misére, mert ugye Nagycsütörtök van. Próbáltunk. Adele-lal jól összekaptunk. Aztán ki is ment, mert rosszul lett. Állítom, hogy bemagyarázta magának.
Közben Lia és Sunny is sírdogált. Lia összekapott valakivel. Sunny, pedig késett Brad miatt és veszekedtek. Meg azt hitte, hogy megint rá fognak csúnyán nézni emiatt, meg Andrew is elég csúnyán rájuk szólt.
Később Adele is elsírta magát, miután bocsánatot kért tőlem. Kiderült, hogy összeveszett Erikkel.
Sunny meg is kérdezte, hogy én nem akarok-e sírni, mert már mindenki sírt a sorban, csak én nem. Inkább passzoltam a lehetőséget.
Aztán jött a mise. És nagyon hosszú volt. Nagyon nagyon nagyon hosszú. Prédikáción a téma leginkább a szeretet volt, legalább is ez jött le. Kapásból eszembe jutott Isaac. Nagyon jól elrontotta a kedvem.
Aztán hazajöttem Közben próbáltam nem megfagyni és elbőgni magam. Majdnem összejött.
Tori&Shadow
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése