Idő

Hi guys!

  Mostanában csodásan telnek a napjaim. Hivatalosan is rekord ideje vagyok elkötelezve egyetlen egy személy iránt. Az első napokban őrjítő volt, ha nem volt mellettem. Folyamatosan nyafogtam emiatt és icipicit túlzásba estem, ezt utólag bevallom.
  De nem csak én. Matt őrjítő hiányát anya és apa is érzékelte (megjegyezném, akartuk ellenére, ugyanis indok nélkül ölelgettem az embereket és nyöszörögtem) és van egy olyan érzésem, hogy annyira nem örültek ennek az állapotnak.
  Aztán idővel persze ez is csillapodott. Már nem nyafogok össze meg vissza... néha néha még azon kapom magam, hogy teátrálisan felsóhajtok és elmeredek a távolba... de ilyenkor anya kuncogása általában hamar visszarángat a valóságba.
  Kicsit mindig is tartottam tőle, hogy mostantól megszűnnek a több órás telefonbeszélgetések. De tegnap teljesen lenyugodtam. Ha hajnali négyig nem voltunk fenn és beszélgettünk, akkor egy pillanatot se. Hiányzott ez az állapot. Imádom!
  Volt egy pillanat, amikor megijedtem, hogy összeveszünk. De végül minden jól alakult!
  Rá kellett döbbennem, hogy félreismertem saját magamat. Sokkal nehezebben mondom ki mindazt, amit érzek, mint gondoltam volna. Tényleg nehezen mondom ki és nem azért mert tartok tőle, hogy ő hogyan fog reagálni rá.
  De mindegy, mert ezen már dolgozom! Szépen lassan átformálódom és valljuk be őszintén, szükségem is van rá.
 Tori&Shadow

Write....

  Percenként minimum tízszer ellenőriztem a telefonomat. Azonban a kijelzőn a háttérképemnél több sose jelent meg, egy ideig.
- Liaa - szólalt meg megrovó hangon jobb oldalról a nővérem. Samantha haloványan bár, de mosolygott és a enyhén megrázta a fejét. Teátrálisan sóhajtott egyet. - Jaaj... - sóhajtotta. - Legalább a nagycsaládi ebédnél ne a telefonodat bújd! - kezdte kiselőadását, miközben egy szelet kenyér után nyúlt. 
  Körbenéztem az hatalmas asztalnál, azonban egyetlen egy ember rám szegeződő tekintetét sem kaptam el, ezért értetlen pillantással fordultam vissza hozzá.
- Mindenki mással beszélget. Amíg nekik nem tűnik fel nem mindegy? - kérdeztem, miközben megkavartam az előttem gőzölgő levest. Egy adag pára szabadult fel az arcomba, majd belekóstoltam.
- Nekem feltűnt - vágta rá közben Sam.
- Még szép! Itt ülsz mellettem, nem csoda... - vonogattam a vállam, miközben megköszörültem a torkom: - Mama, nagyon finom lett a leves - dicsértem meg, mire mama felém fordult egy pillanatra és elmosolyodott. Hálásan megköszönte, majd ismét szóba elegyedett legkisebb unokájával, aki már fél órája magyarázott neki valami mesét, amit a nővérével nézett.
  - Mellesleg kire vársz ennyire? - Sam kérdésére lesütöttem a szemem és letettem a kanalat a kezemből. Ismét leellenőriztem a telefonomat. A képernyőt ismét hagytam elsötétülni, ugyanis semmi változás nem volt. Abban a pillanatban, hogy elsötétült rezgett egyet, majd hirtelen újra. 
  Szemem felcsillant. Boldogan nyomtam meg a gombot, ahol a várt név állt. A nővérem elmosolyodott és közelebb húzódott hozzám.
- Hiányzik igaz? - mosolygott mindent tudóan. Gyomrom összerándult, lehunytam a szemem és lezártam a képernyőt. Sam semmit sem tud. Senki sem tud semmit. A telefont a combom alá tettem és inkább a levesnek szenteltem a figyelmem. A mellettem ülő még sokáig mustrált engem, végül ráeszmélt, hogy nem fogok válaszolni a felém küldött kérdő pillantásaira. 
  Fáradtan megdörzsöltem a szemem.
- Rosszul érzem magam! - szólaltam meg hirtelen. - Hazamegyek - közöltem. Anya aggodalmasan pislantott rám. - Anya, nyugi friss levegőre van szükségem.
- Másfél órányira lakunk innen Lia... - szólalt meg Sam mellőlem. Megvontam a vállam.
- Friss levegőre van szükségem... csak egy kicsit émelygek - mordultam fel immáron türelmemet vesztve. 
  Felvettem a kabátom és a cipőm. Egy szó nélkül mentem ki. Lerohantam a lakóház lépcsőin, közben fülhallgatót gyömöszöltem a fülembe és zenét indítottam. Megnéztem a kapott üzenetet, ami miatt megint csak összerándult a gyomrom. 
Félek tőle? futott át az agyamon a gondolat, de végül fejemet rázva hessegettem el hülyeségemet. Felültem a buszra és megint csak a telefonomra pillantottam: találkozni akart. Felsóhajtottam és belementem a dologba.
  Fél óra alatt eljutottam a házukhoz. Mire megálltam a kapu előtt, már kinn volt az udvaron és közeledett felém.
- Szia - köszönt mosollyal az arcán. Halkan visszaköszöntem, miközben beengedett. Odaléptem hozzá és megpusziltam a száját. Jace keze egy pillanatra a derekamra csúszott és melegség futott át rajtam. - Mi a baj? - kérdezte. Megráztam a fejem. Sokáig töprengtem azon, hogy vajon érdemes e megszólalnom egyáltalán. 
  - Nem tudom - motyogtam. Jace láthatóan elkomorult. Felsétáltunk a lakáshoz. Én teljes csendben levettem a kabátom és a cipőm. Mire beértem a szobájába már az ágyon feküdt. Lefeküdtem mellé és elhelyezkedtem a karjai között.
- Mi a baj? - kérdezte újból, miközben a vállamat cirógatta. Nem tudja, de egyszerűen elképesztő hatással van rám, ha a bőre a bőrömhöz ér. Már csak ez az apró gesztus is eléri, hogy sokkal jobban érezzem magam.
- Nem tudom - válaszoltam megint, azonban most sokkal élettel telibb volt a hangom. 
  Kezét elhúzta a vállamtól és felemelte a fejem. Megcsókolt. És puff... mindent elfelejtettem. Imádtam, hogy ezt váltja ki belőlem. Ujjai óvatosan oldalamra fonódtak, amitől kirázott a hideg, de ugyanakkor éreztem, hogy adrenalin száguld végig az ereimen. 
  Mikor elhúzódott tőlem elmosolyodtam. Rám vigyorgott.
- Mi a baj? - kérdezte megint. Lehunytam a szemem és mély levegőt vettem.
- Rosszul vagyok... sokat ettem... - motyogtam végül. Megvontam a vállam és arcomat a mellkasába fúrtam. Mélyen beszívtam a levegőt és ezzel együtt az illatát.
  Erre volt szükségem. Rá!

Aggályok

Hi guys!

  Nos, ma már két kőkemény napja vagyok párkapcsolatban. ( Te jó ég, tudjátok milyen furcsa ezt így leírni? ) Imádom. Egyszerűen már értem az összes szerelmespárt, amikor azt mondják, hogy mennyire hiányzik nekik a másik! 

  Még meg kell tanulnom, hogyan jussak időben haza, ha nála vagyok. De amúgy nagyon szeretek átjárni oda. De ennek ellenére azt is imádom, amikor ő jön át. Tegnap például meglepett. Nem nagyon dolog, de az apróságok esnek a legjobban néha. Úgy volt, hogy fél ötre ér ide. Én meg már szenvedtem, mint a kutya... de mivel dolga volt, ezért igyekeztem ezt tiszteletben tartani.

  Unalmamban már elkezdtem egy animét nézni - megjegyzem azóta is azt nézem. Egyszer csak írt, hogy végzett... aztán, hogy kezd fázni... De nem vettem a lapot. Én naivan elhittem, hogy kinn van az utcán, ezért fázik. De nem! Ő akkor már a kapunkban állt és várt, hogy eresszem be.

  Kirohantam és berohantam - pólóban voltam. Bejött és vigyorogva a nyakába borultam. Olyan kis aranyos volt.

  Nos, akkor vissza az aggályokhoz. Az elsősszámú probléma: Matt nem étkezik normálisan és emiatt nagyon aggódom. 

  A második, nos ezt már nehéz úgy megfogalmazni, hogy ne égjen a pofám egész nap. Nooooos.... Öhm... nagyon szeretem őt. De Matt minimálisan, de tényleg minimálisan követelőző. Értem én, hogy nagyon szeret... de egy picit meglepett a mai kérésével. (12.22) NEM KELL ROSSZRA GONDOLNI, VILÁGOS?

  Nem voltam hajlandó teljesíteni. Ott abban a pillanatban nagyon furán éreztem magam... és kicsit megijedtem... de hamar túlléptem a dolgon. Kicsit tartok, hogyan lesz a folytatás? A kapcsolatnak ezen részére, még nem vagyok felkészülve. Szivem szerint én már ott aludnék nála, mert bízom benne, hogy nem fog tenni semmit se. Tényleg bízom benne. És alapjáraton imádom, amit művel velem... De... le lettem sokkolva.

Tori&Shadow

Endless happiness

Hi guys!

  Én egyszerűen... BOLDOG vagyok!
  Na, de akkor mindent az elejéről. Gyerekek mesedélután - éjszaka - lesz!
  Szóval kezdjük ott, hogy JUHUUUUU szünet van. Aztán azzal, hogy JUHUUU az osztálytársamék kibékültek és megint egy boldog párt alkotnak. Aztááán... azt hiszem az ilyen pici témákból ennyi van.
  Nos, kicsit komolyabbra fordítva a szót. Az egyik osztálytársamnak péntek (12.18.) volt a születésnapja és mindenkit meghívott a bulira. Én eldöntöttem, hogy elmegyek, mert iszok egy jót annak örömére, hogy akkor fene se tudja, hogy mi lesz Mattel. A dologba, csak az az egy tényező "rondított" bele. Még pedig maga Matt. Ugyanis még aznap - tizenötödikén, amikor az előző bejegyzést írtam - bocsánatot kért és beszélgettünk.
  Ez volt azt hiszem kedd... (kicsit elvesztette az időérzékét, mert szünetben ez így van) péntekig civódtunk, de megbeszéltük, hogy pénteken a buli előtt átjön... vagyis átjön és meglátjuk, hogy mi lesz.
  Közben "bekavart" az, hogy az egyik osztálytársam a lelkemre kötötte, hogy elmegyek a bulira. Tehát nem volt sok esélyünk Mattel. Tehát pénteken átjött Matt - kicsit eltévedt, amiért jól kinevettem, de legalább tudtam aludni.
  Ettem, beszélgettünk, de minden olyan furcsa volt. Anyuék hol otthon voltak, hol elmentek. Végül valamiért úgy alakult a dolog, hogy Mattel egymás mellett kötöttünk ki az ágyamon. Piszkálódtunk egymással: megcsikiztem stb.
  Először, csak egy puszit kaptam az arcomra... aztán egyre többet és többet. Konkrétan reszkettem és ezt több, mint valószínű, hogy ő is érezte. Aztán megkérdezte, hogy a számra adhat-e egyet. Habozás nélkül közöltem, hogy igen. A többi óra csak úgy elszállt. Őszintén szólva, mintha kitörölték volna a memóriám. Csak az a bizonyos legelső maradt meg, illetve az a rengeteg szépséges dolog, amit mondott. A legszebb az volt, hogy bocsánatot kért a tavaly évvégi miatt ("takarodj"). Apró dolognak tűnik, azonban nekem nagyon sokat jelentett /jelent ott és akkor.
  Végül el kellett mennünk a buliba. Mindenki furán nézett ránk... mintha az arcomra lett volna írva, hogy történt valami. Holott senkinek sem mondtam el. A buli nagyon lapos volt... de mindegy. De jól jártam, mert kocsival hazavittek. Mattól búcsúzásképpen egy ölelést kaptam. Azonban evett a fene, hogy nem csak én kaptam ezt búcsúzóul.
  Szombaton beszélgettünk... majdnem találkoztunk, de sajnos nem jött össze... hülye időzítés. Este beszéltünk... egy laza 4-5 órát. Belealudt a beszélgetésbe. De elhangzott:"úgy se jössz ide..." kezdetű mondat és hát... már csak dacból, de elmentem. Igaz, hogy azt már meg se merem említeni, hogy közölte, hogy szégyelljem magam... de mindegy.
  Korán akartam kelni, de az sajnos nem jött össze. Így nyolckor felkeltem és szépen elmentem Matthez. A villamoson ülve felkeltettem a szentemet, mert aludt és ennyire nem akartam meglepetés lenni. De elmentem. Beengedett. Integettem anyukájának... annak ellenére, hogy úgy volt senki se tudja meg, hogy ott leszek, de mindegy.
  Bementünk a szobájába és ő elfeküdt az ágyán. Én mellé ültem és rádőltem a vállára. Hirtelen nem tudtam, hogy "mi van"... azt se, hogy miért csinálom.. hiszen... nem vagyunk együtt! Végül.... - esküszöm nem emlékszem pontosan mi történt - kaptam egy csókot. Aztán még egyet és még egyet. Megkérdeztem - vagy talán ő volt - hogy most akkor mi van? Erre megkérdezte, hogy én mit szeretnék... amire a válaszom persze egy nagyon találó nem tudom volt.
  Megkérdezte, hogy leszek e a barátnője. Egy határozott igen volt a válasz, még annak ellenére is, hogy nem volt tisztában azzal, hogy mit érzek pontosan. Nagyjából tizenegyig maradtam ott. Vigyorogtam, mint a tejbetök és elégedett voltam nagyon.
  Nem akart elengedni. Egyszerűen nem akart elengedni. Tudjátok milyen jól esik, egy olyan embernek, mint nekem? Megígértette velem, hogy visszamegyek. Így is lett! Nem sok időre mentem vissza, de az maga volt a mennyország. Szeretek vele lenni és szeretem őt is. Már nem reszket minden egyes porcikám, amikor megcsókol, vagy megcsókolom. Egyszer-egyszer még rajta kapom magam azon, hogy mennyire görcsben van az egész testem.
  Minden egyes percben jobban szeretem. (Ugye milyen nyálasan hangzik?)

Tori

I am not blind... I saw the signs

Hi guys!

Picit azt hiszem kifutott a lábam alól a talaj. Még jól vagyok. Hivatalosan is kijelenthetem, hogy többé nem tudok tiszta fejjel gondolkodni, egy bizonyos érzés miatt és ez tönkre fog tenni. De most még félig meddig józan állapotban tudom közölni, hogy én láttam az apró jeleket, vettem a célzásokat. Az összeset.
Az egy másik dolog, hogy úgy gondoltam, hogy csak véletlen, hogy nem nekem szól. Hogy nekem nem szólhat. Úgy gondoltam én ezt nem érdemlem meg. De ha mégis, akkor sem lenne jó ebbe belemenni, mert csak fájdalmat okoznék. Ironikus, de megint csak igazam lett. Fájdalmat okoztam, pedig nem akartam. Vicces, igaz?
Nem tudom elégszer elmondani, hogy sajnálom, hogy így alakult. Talán most szalasztottam el az esélyt a boldogságra. Talán ha hagyom ezt az érzést tovább nőni...vagy ha csírájában elfojtom az egészet... nincs jó megoldás. Elvesztettem a kontrollt, ráadásul nem tudom, hogy kezelni a helyzetet. Ilyen helyzetben még nem voltam... és... félek, hogy mi lesz ennek a vége.
Bizakodó vagyok azt hiszem. Bár ez az állapot percenként változik.

Tori

After

Hi guys!

  Nos, nekem rengetegszer képzeltem már el, hogy milyen lesz afterem, de még a legsilányabbat sem érte el. A "partybusz" , amit küldtek pont úgy nézett ki, mint egy szimpla távolsági busz. Konkrétan borzalmas volt. A zene szar volt: mert amúgy volt. Viszont kaptunk ingyen piát, ami bár hígítva volt, de fini volt. Kellemes bódulatot adott, amitől tök jót táncoltam a zenére.

  Envyvel, aki szintén nem hívott senkit magával megittunk egy üveg pezsgőt, illetve kaptak a fiúk is. Csináltak pár képet a Hősök terén. Természetesen felmásztam Envyvel szoborra és ott visítottunk. Kaptunk megint piát és Matt ekkor adta oda a megmaradt Strongbowját. Megittam aztán meg sem álltunk az after helyszínig. Kezdődött azzal, hogy átnézték, hogy viszek e be valamit magammal. Aztán fizetnem kellett a ruhatárért. A pia drága volt. A tánctér kicsit, a VIPben le lehetett ülni, illetve ott kaptam egyszer egy felest és ennyi.

  Jól éreztem magam. Az osztályfőnököm megkínált pezsgővel és hát... ezt nem egyszer megtette: a pezsgő bubis... és hát rohadt jól éreztem magam tőle. Egy piát rendeltem. A többit vagy másokéből ittam, vagy épp Matt meghívott egyre.

  Nos igen. Érdekes.... 

  Matt ivott eleget ahhoz - ugyanis, amikor még nagyban pezsgőztem és épp elhaladt mellettem megkínáltam a pezsgőmmel. Beleivott, majd visszaadta. Tehát, Matt szédült. Én nem. Minden megvan. Amikor éreztem, hogy kijózanodom, mindig ittam rá egy kicsit, hogy megmaradjon a jó állapot. 

  Nagyon jól éreztem magam. Egyszer csak jött Envy, hogy ő smárolt valakivel. Eztán rá figyeltünk Mattel. Utána egy másik osztálytársamra. Vicces volt. Elhatározta, hogy ő nyitásig ottmarad, mert virágot kell vennie. 

  Végül együtt indultunk el. A fiúk kíséretében. Majd elaludtam. Végül apa értem jött és miután hazavittük Mattet mentünk haza. Annyira voltam képes, hogy felvegyek a cuccaimra egy fekete pólót és bedőltem az ágyba. 

Tori

Szalagavató

HI guys!

Jó későn jelentkezem, ugyanis a szalagavatóm 2015.12.05-én volt. Ennek ellenére jó pár nappal le vagyok maradva. Csodás volt. Ha egyetlen szóval kellene leírnom az eseményt: tökéletes. De örülök, hogy vége. Nem szeretném még egyszer átélni a dolgot: az a rengeteg stressz, amikor készültünk rá. Az osztálytánccal kapcsolatos problémák. Mattes viták.
  De maga a szalagavató! A legutolsó próbán, vagyis az előtte lévő nap: pénteken azt hittem felrúgom Mattet, annyira felhúzta az idegeimet. Ismételten egész végig hergelt, piszkált mindennel, amivel csak tudott. A legelején azt hittem ismételten összekapunk, de egész jó vége lett.
  A vicc az egészben az, hogy aznap este még beszélgettem is vele. Mármint lenn a metróban.
  Bármilyen stressz nélkül feküdtem le aludni és békésen, kipihenten ébredtem. Gyors zuhanyzás, ahogy anya aznap fogalmazott a mai nap egyetlen lehetősége, hogy fürödj, az most van. Nem meglepő, de igaza volt. Tehát, zuhany, majd megérkezett Adelaide, hogy elkészíthesse a sminkem. Rengeteg vackot kent a képemre, de szép lettem. Aztán jött a hajkészítés. Ami közben egyetlen egy pozícióban készíthetett rólam az ember: törökülésben, meditálását és nyugalmat imitálva egymáshoz érintettem a hüvelyk-és mutatóujjam.
  Amikor kész lett a hajam is megcsodáltam magam, aztán gyors pakolás és indulás a sportkastélyba. Megérkeztünk szépen és bementem. Találkoztam osztálytársaimmal és többen közölték, hogy nagyon szép vagyok, illetve, hogy nem ismertek meg. Illetve figyeltem Boss kisfiára, nagyon kis aranyos volt.
  Kivártuk, amíg próbálhattuk. A próba egészen jól sikerült. Természetesen voltak bakik, de nem lehetünk tökéletesek. Matt ragaszkodott ahhoz, hogy ruhában táncoljak én viszont ragaszkodtam, ahhoz, hogy abroncsban. Természetesen az én akaratom érvényesült.
  Próba után én személy szerint ráértem. Mászkáltam, bámultam a többieket, illetve kimentem Opheliával, hogy cigizzen. Matt mellesleg hozott nekem csokit. Nagyon kis édi volt. Leültem figyelni a próbát közben Matt és osztálytársunk közös erővel piszkáltak engem. Folyamatosan...
  Aztán megvolt a szalagtűzőpróba és már öltözhettünk is. Mikor kész voltam felmentem és meglepetésemre anya már fenn volt. Beszélgettünk, hogy mi volt eddig. Aztán megérkezett Matt családja és édesanyja egyből odajött hozzánk beszélgetni.
  Aranyos nő. Egyszerűen imádom.
  Eztán sajnos mennem kellett lefelé, beállni a bevonuláshoz, a szalagtűzéshez. Borzalmas volt: egyetlen egy ok miatt: magassarkú volt a lábamon és cseszettül fájt benne a lábam. De hősiesen végigálltam az egészet, annak ellenére, hogy többen megszabadultak magassarkújuktól. Én azt mondom, aki nem bírja, ne járjon benne.
  Megkaptam a szalagomat. Boss sok-sok kedves dolgot mondott és be kell valljam: kis híjján majdnem elsírtam magamat.
  Aztán végül kibírtam. Megszabadultam tőle és kezdődött a kapkodás: rohamtempóban kezdtünk el öltözködni, ugyanis mi kezdtünk a keringővel. Végül a franciatanárom tök aranyos módon befűzött.  Komolyan mondom az egész estét egybefogva: ő csinálta a legjobban. Amint kész voltam kiüldöztek az öltözőből, mert kicsi helyen sok lány, naaaagy ruhában nem fér el. Főleg, hogy mindenki izgult.
  Kiléptem az előtérbe: egy csomó szépruhás lány, plusz sürgő forgó emberek. Elkezdtem idegeskedni. Tördeltem a kezem és össze-vissza pillantgattam a teremben. Ideges lettem. Dobogtam a lábammal, előre hátra billegtem.
  A fiúk lassan beszivárogtak a terembe. Matt észrevett és elmosolyodott. Több méterre előttem megállt. Vigyorogtam, mint a vadalma és elindultam jobbra, ahonnan bevonulni terveztünk. Félúton találkoztunk, mert  pár ember állta utunkat.
  Onnantól fogva annyi bókot kaptam aznap, mint még életemben soha. Állandóan, folyamatosan csak bókolt, bókolt és bókolt. Ugráltam össze-vissza az előtérben az izgalomtól, Matt is izgult, csak ő éppenséggel csendesebben és visszafogottabban. Aztán elkezdődött. Az első pár lépésnél még remegett a lábam, aztán csak jobb lett.
  Természetesen végigbeszéltük az egészet Mattel. Szerintem mindkettőnknek szüksége volt rá, hogy ne izguljunk annyira. A legeslegvégén, természetesen elcsesztük, mert nem kellett volna kimennünk, de nem volt annyira nagy a baj. Vigyorogtam, ezer és egyszer megköszöntem neki, hogy velem táncolt, ugyanis egyetlen egy hiba nélkül táncoltuk végig a táncot. Hiba nélkül! Elöntött a büszkeség. De nem sokáig ugyanis megint csak öltöznöm kellett: osztálytánc.
  Az a ruha borzalmas volt. A flitterek végighorzsolták a bőrünket és rohadtul fájt fel-le venni. Utáltam. A táncban természetesen sikerült hibát ejtenem, de ennek ellenére is jól sikerült. Csodás volt. Visszaöltöztünk a keringőruháinkba, megkerestem Mattet és vártunk a gyertyás felvonulásra. Ezt is végigbeszélgettünk. Egy idő után még ő szólalt meg, hogy ja, csak mi dumáljuk végig az egészet ugyanis mindenki csendben volt.
  Miután ennek is vége lett jöhettek a táncikálások a szülőkkel. Elszakadtunk Mattel, de nem figyeltem rá, ugyanis a rokonaimmal voltam. Táncoltam mindenkivel és még az osztályfőnökkel is és Ophival is. A legvégén - ha jól emlékszem- egyszer csak jött Matt és felkért. Kapásból muszáj volt megkérdeznem, hogy még nem volt elég velem táncolni?
  Körbe-körbe forogtunk és totálisan elszédültem. Csináltunk pár képet - halkan megjegyezném, hogy egyik sem lett jó. Aztán végre mehettem öltözni. Megszabadultam a már-már fojtogató ruhától és elkezdtem összepakolni.
  Kivittem a cuccaimat, gyorsan ettem pár falatot, majd anyuék le is léptek és vártuk az afterre vivő "partybuszt". Matt megkínált a sörével, de boralmas íze volt... később kaptam a strongbowjából: na az már jobb volt.

Tori

Stitches

  Teljes csendben lépkedtem be az edzőterembe. Ledobtam a nagy válltáskámat, melyben két másfél literes üveg pihen, egy törülköző és tiszta ruha, illetve tusfürdő. A melegítőnadrágomból előhalásztam a telefonomat és kirántottam a fülhallgatót a csatlakozóból és a félhomályban a hangfalhoz léptem. 

  Összekapcsoltam a két eszközt, majd lábammal bekapcsoltam a hangfalt. Beállítottam a hangerőt, ugyanis az előttem használó egyén szerettem maxra feltekerni a hangerőt. Eztán elindítottam a táncos zenelistámat. S miközben lassú ütemű zene szólt én becsuktam az ajtót és a függönyt elhúztam előtte, majd felkapcsoltam a led lámpákat, amik hangos búgásukkal elnyomták a zenét.

  A zsebemből elővettem a távirányítót és felhangosítottam a zenét. Előrehajoltam és nyújtani kezdtem. Közben leraktam a földre a távirányítót és a tükörhöz léptem. Gyors és alapos bemelegítés után kezdődtek a zenék, amire táncolni szoktam. A listát sikerült pont úgy beállítanom, hogy ne kelljen állandóan váltogatnom a számokat. 

  Saját magammal szemezve néztem a lépéseimet. Kívülről ment már mindegyik szám, de egyszerűen éreztem, hogy hiányzik belőle. Hiába adtam bele mindent, hiába váltogattam a stílusokat, egyszerűen nem sikerült jól... sehogy.

  Ingerülten túrtam a hajamba és ültem le a földre, mikor nyílt az ajtó. Dühös tekintettel fordultam az ajtó felé. A függöny mögül Dana lépett elő ugyanolyan táskával. Kérdőn néztem rá, miközben ő nem zavartatva magát ledobta cuccát az enyém mellé.
- Szia - rántotta ki füléből a fülhallgatót. Rágójával lufit fújt, majd rám mosolygott.
- A függöny nem véletlenül volt elhúzva.

- Ráismertem a zenelistára. Tudtam, hogy te vagy az. Na mi nem megy? - kérdezte, miközben a táskámból elővett üveget hajította oda nekem. Meghúztam az üveget és a negyede lecsúszott a torkomon. 

  Hatalmasat sóhajtottam és megtöröltem a számat.
- Hiányzik belőle valami... - morogtam. Dana bólintott, majd a hangfalhoz lépett.
- Gyere... csináljuk együtt - mosolygott rám. 

  Elindította a zenét és tökéletes összhangban léptük a lépéseket. Dana pontosan olyan jó táncos volt, mint barát. Vigyorogtam, ahogy a tükörképünkre pillantottam, majd lehajtottam a fejem és tovább táncoltam. Lehunytam a szemem és mosolyogtam.

  Sokkal jobban éreztem így magam. Mikor vége lett a számnak egyből az üvegemhez nyúltam.
- Azt a rohadt... és nekem ez nem megy? - kérdezte hitetlenül vigyorogva.
- Most jobban ment - mosolyodtam el, majd ismét nekidőltem a falnak és kortyokban nyeltem a vizet. Az első üveg hamar kifogyott. 

  Ismét nyílt az ajtó és némi vacakolás után a függöny mögül Oliver került elő. Ledöbbentem és inkább kibontottam a második üveg vizet.
- Szia! - rikoltott fel Dana. Lejjebb csúsztam a falnál reménykedve abban, hogy megnyílik alattam. Oliver és én minimális múlttal rendelkeztünk, ami nekem bőven elég volt, ahhoz, hogy egy életre elkerüljem őt.
- Szia Sora - köszönt oda nekem gusztustalanul tenyérbemászó vigyorral az arcán, már tudtam, hogy minél hamarabb le kellene lépnem.

  - Bello - köszöntem vissza szűkszavúan. 

  Oliver lepakolt és ránk pillantott.
- Megzavartam valamit? - kérdezte óvatosan. Dana egy pillanatig habozott, majd egyszerre rávágtuk:
- Igen! - kiáltottam erőteljesen.
- Neem - mosolygott szolidan a lány. Oliver felém pillantott, mire még inkább lejjebb csúsztam. Idióta vagy, Sora nyugtáztam magamban. Lehunytam a szemem, s a helyzetet Dana vidám személyisége mentette meg,

  - Táncoljuk el újból! - lépett elém, s kezét nyújtotta. Felrántott a földről és a telefonomhoz futott, hogy elindítsa a számot. Lehunytam a szemem és igyekeztem megfeledkezni arról, hogy Oliver itt van. Csukott szemmel táncoltam egy darabig, aztán a tükörképemre szegeztem a tekintetem. Mozdulataimból áradt a feszültség, erősebbek, merevebbek és agresszívabbak voltak, mint eddig. Lement a szám a ingerülten fújtatva léptem a telefonomhoz. Eltelt egy óra. Az óra lassan kezdődik.

  Leültem a földre és vártam a többieket.
- Feszült vagy? - ült le mellém Oliver. - Tudod, nem jó, ha magadban tartod az ilyeneket... - darálta vigyorogva. Élvezte, hogy én feszült vagyok miatta. 

  - Hogy van az, hogy még mindig levegőt veszel? - fordítottam felé a fejem. Oliver pillanatnyilag meghökkent, majd ismét rókavigyor ült ki arcára. - Mit vigyorogsz? - kérdeztem a lehető legbunkóbb stílusban.

  Erre sajnos nem érkezett válasz, mivel nyílt az ajtó, s az oktatóm idegesen húzta arrébb a függönyt. Egyből felém lesett: tudta, hogy én voltam. Ártatlanul elmosolyodtam, s felpattantam. Olivert faképnél hagytam, egye csak a fene. Erik nyakába vetettem magam és bociszemekkel bámultam rá:
- Bocsiiii, utálom, amikor benéznek az ajtón, hogy lássák ki van benn...
- Mondtam már, hogy ne gyere ide egy órával hamarabb. Megbüntethetnek, amiért nem mint bérlő használod a termet.
- Majd akkor kifizetem - vontam meg a vállam. Erik a szemét forgatta, miközben a telefonomat a kezembe csúsztatta, s az övére fókuszált.
- Ma - emelte fel a fejét percekkel később. Addigra már tizenkét szempár szegeződött rá. - Ma eljött hozzám egy tehetségkutató embere, hogy háttértáncos párokra lenne szüksége.

  - Ki akar menni? - kérdezte, mire automatikus felemeltem a kezem. Nem foglalkoztam a többi emberrel. Egy biztos: én ott leszek! Erik pár pillanat után bólintott. - Akkor jó. Ma eljött velem a hölgy, hogy megfigyeljen titeket és válogathasson. Sok sikert a mai napra srácok! - mosolyodott el. 

  

-... Oliver és Sora. Patrick és Dana és ennyi - Benne voltam a négy párban, de Oliverrel. A fiúra pillantottam, aki engem bámult.
- Sora? - lépett oda hozzám a nő. Zavartan ledobtam a táskám a vállamról és a vártam, hogy folytassa. - Nagyon ügyes voltál. Nagyon kevés olyan embert láttam, aki ekkora odaadással táncol. Sokat kellett harcolnod, ugye? - kezdett csevegni, mire elmosolyodtam.

  - Kilenc éves korom óta táncolok. Rengeteg fájdalmat kellett átélnem azóta. De én ezt akarom - vonogattam a vállam.
- Ez a legjobb hozzáállás. Nagyon sokra viheted így - mosolygott. - Te és Oliver nagyon jó pár fogtok alkotni. Látszik, hogy ellentét van. De a zene, amire táncolnotok kell majd... nos tökéletes lesz. Ti lesztek a legjobbak! - lelkendezett a nő. 

  - Ez csodás... - morogtam. - Sajnálom, de mennem kell. Viszlát.
- Szia Sora! - kiáltott utánam, mielőtt még Erikhez fordult volna.

Tori

Egy dolgot akarok

Hi guys!

Csak legyen vége. Ennyi kérésem lenne. Ne kínozzunk egymást tovább. Vagyis állítása szerint ne kínozzam saját magamat tovább.
Tegnap este totál nyugodtan és ártatlanul ültem a konyhában, amikor pittyogott a telefonom, hogy üzenet érkezett. Azok után, hogy kaptam képet nem számítottam másra. Így a lehető legnagyobb tudatlanságban nyomtam meg a telefonom középső és majd hogy nem egyetlen gombját és megpillantottam az egyetlen nevet, amire nem számítottam.
Rám írt. Úgy bizony. Teljesen magától, semmien unszolás nélkül - szerintem egy totál idióta kérdéssel.
Aztán ebből - az én hibám, mert én mentem bele - egy kisebb fajta beszélgetés kerekedett, amit természetesen én szívtam meg: tehát én sírtam a végén - nem csak ott, de ez most nem lényeges.
A lényeg az, hogy hajnalig kommunikáltunk. Egy dolgot ért el ezzel: saját magammal kezdtem el viaskodni: mit tegyek, hogy nekem legyen a legjobb.
Jelenleg a leglehetségesebb megoldás az, hogy soha többet nem: beszélek vele, nézek rá. Letörlöm facebookról, letiltom snapchaten... röviden: teljesen kiiktatom az életemből, annak érdekében, hogy nekem jó legyen.
Na már most ezzel az az egy probléma van, hogy jelenleg még egyenlőre képtelen vagyok... tehát rágódom. Yeeeeeey!!

Tori