2015. március 25., szerda

WHAT?

Hi guys!

Well, well - elég volt már az angolból eh - szóval, a tegnapi nap nagyon kikészülősre sikerült. Alapjáraton véve tök jó volt, mert életemben először okosabb voltam, mint a matek tanárom. És rohadtul bearanyozta a napomat.
Jó, volt meg minden. Egészen addig, amíg Ophi el nem rontotta. Mert, hogy én felidegesítettem azzal, hogy jó kedvem van. Erre visszaszóltam neki, hogy valószínű amúgy, hogy majd ezért én kérek majd bocsánatot.
Erre közölte, hogy akkor nem kell vele mennem (az most nem számít, hogy hova) és hogy beszéljek Sebivel. Mondom ez mi? Nem is beszélek vele, meg hogy ő beszél vele. Erre csak az volt a válasz, hogy mert velem beszél.

Hát ez kész. Rám féltékeny, amúgy vágod. Valószínű, hogy van rá oka. Tényleg. Egy kicsit sem érdekel a srác, semmi. Erre még ez. Hát komolyan. Annyira felingerelt, hogy annyira szorítottam az kezem, hogy a kezemen a bőr belilult ahol a körmöm a bőrömbe vájt. De nem baj. Ahogy anya mondaná: most rideg tartás van.

Aztán tegnap még volt egy hazajövetelem Liával. Úgy beszélgettünk, mint ha mi sem történt volna. Fura.

Meg voltam Hellánál is. Utána hazajöttem. És annyira ki voltam idegileg, hogy konkrétan megfejeltem háromszor az ajtófélfát. Isaac is eszembe jutott, meg, hogy most mi lesz Mattel, mert basszus tök jókat beszéltünk, most meg kb. kikerüljük egymást :(

Tori

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése