Mesélek kicsit a hétvégémről, oké?
Még nem tudom mikor megbeszéltem a drága barátommal, hogy pénteken menjünk együtt az Educatióra. Aztán megbeszéltem anyuékkal és ő ajánlotta fel, hogy akkor mi lenne, ha csütörtökön itt aludna és együtt mennénk. Közvetítettem a kapott információkat és végül abban egyeztünk meg, hogy én alszok nála, hiszen onnan közelebb van.
( Halkan megjegyezném, hogy valami mennyei az a pezsgő!! - holott sose szerettem az ízét)
Eközben a héten lettünk egy hónaposak. Szóval utólag megbeszéltem vele, hogy akkor, hogy minimálisa, de emlékezzünk meg erről az eseményről: nyissuk ki azt az üveg pezsit, amit még karácsonykor hozott.
Valamikor este kilenc körül - azt hiszem, őszintén megmondva, nem figyeltem az időt, mivel épp azzal voltam elfoglalva, hogy hisztis libáskodjak... nagyon fáradt voltam akkor már, tehát akkor - érkeztünk meg hozzájuk.
Gyors tusolás és társai aztán - megint csak nem emlékszem: ilyen kis szokásos dolgokról beszélgettünk - aludtunk. Aznap este volt az első alkalom - mármint,úgy, hogy én is megébredtem rá -, hogy amikor felébredt, vagy csak pár pillanatra éberebb volt, átölelt és magához húzott, plusz még be is takargatott. Aznap éjjel háromszor ébredtem fel rá, hogy ő is "fenn" van.
Nagyon aranyos volt és arra a pár másodpercre, amikor magamnál voltam, akkor is elmosolyodtam és majd felvisítottam boldogságomban, hogy ennyire aranyos a kis drágám. - Jesszusom, de nyálas.
Reggel ébresztő - még az anyukája is átjött, hogy kelés van - és mentünk Edura. Őszintén szólva HA az első másfél órát nézzük, akkor inkább rohadtam volna benn a suliban, mintsem kinn fagyoskodjak ennyi időt. Tömeg volt, hideg, fáztam és még mindenki türelmetlen volt.
Azt hittem felrobbanok mérgemben, annyira felidegesítettek a körülöttünk állók. De végül bejutottunk, körbekérdezősködtünk, találkoztunk ismerősökkel: én személy szerint hárommal, ami közül az egyiket Mattel közösen ismertük. Na, róla annyit kell tudni, hogy rengeteg beszél. Egy levegővel nagyjából fél órát dumált nekünk. Utána már szinte képtelen voltam tovább ottmaradni.
Szerencsére eljöttünk és sajnos el is váltak útjaink. Én Adele-lal krumpliztam egy jót, meg vásároltam egy kicsit, aztán Andrew-nál teázgattunk. Mire hazaértem már fél nyolc körül volt. Ettem gyorsan, s már indultam is vissza, hiszen a fél életemet otthagytam Mattnél.
Útközben találkoztam a nővérével, szóval volt még társaságom is. Nagyon aranyos lány, jót beszélgettünk...és Mattnek valóban igaza van: nagyon hasonlítunk... Jó sokáig beszélgettünk az anyukájával meg a nővérével, utána mentünk át.
Szombat reggel egy kis durcival kezdtem, ugyanis otthon nálunk kő van néhány helyen a földön, nem parketta meg szőnyeg, meg ilyenek... na és náluk meg mindenhol kő van, kivéve a szobájukat. Egyetlen egy eltérés van a két hely között: náluk melegebb a kő. De ez sokat nem számít, ugyanis se otthon, se sehol máshol nem szoktam papucsban flangálni... utálom őket.

Aztán én mentem angoltanárhoz.
Utána hazaértem és ettem... - jesszus aznap én mennyit ettem... O.O - elmentem anyuval vásárolni és megint ettem, aztán felmentem fürdeni... közben megérkezett Matt és megint csak ettem.. utána meg feljöttünk és aludtunk. Saperkábé ilyen volt a hétvégém. Ja, meg ma reggel elaludtam rajta: ő nagyban telefonozik és arra ébredek, hogy megszólal... huuupsz...
Én élveztem, már csak azt kellene kitalálnom, hogy miért vagyok olyan fáradt miután Matt lelép, hogy mindig visszadőlök aludni egy kicsit? XD
Tori&Shadow
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése