Idunnowhy

  Hatalmas sóhajjal hagyta el a számat miközben leeresztettem a kezem. A telefonomat a zsebembe süllyesztettem és a kulcsommal kinyitottam a házunk ajtaját. Beléptem a fűtött lakásba, azonban én továbbra is dideregtem.
  Éreztem, hogy a telefonom ismét rezeg egyet, de nem foglalkoztam vele. Levettem a kabátomat, a sálamat, a sapkámat. Majd leroskadtam a lépcsőre és a tenyerembe temettem az arcomat. Mély sóhaj szakadt ki belőlem ismét.

  A telefonom vad rezgése térített magamhoz.
- Halo - vettem fel kedvtelenül.
- Most azonnal tűnj el onnan! - ordított a telefonba a hang. Felpattantam és kabátot venni sem volt időm. 

  Feltéptem az ajtót és rohanni kezdtem hátrafelé. Hamar elhagytam a ház vonalát és nagyjából két lépéssel később már robbant is az épület. A robbanás hulláma hamar elért és bő három-négy métert lódított rajtam. 

  Igyekeztem minél ügyesebben földet érni. Azonban a levegőben tehetetlen voltam. Sikerült nyaktörés nélkül földet érnem. Azonban nem tudtam felkelni. Hatalmas fájdalmat éreztem a vállamban. Minden homályosulni kezdett, mikor egy fekete paca úszott be a képbe. Mély, dörmögő hangok jutottak el hozzám. Beszélt a paca.

  - Jake... te vagy az? - kérdeztem erőtlenül. A paca mozgott, amit bólintásnak vettem. 

  Újabb fájdalom ért az arcomnál. Ettől kitisztul a kép és valóban megpillantottam Jake-et. Fekete haja a szemébe lógott, arcán semmi érzelem: szokásához híven.
- Fel tudsz állni? - kérdezte rezzenéstelen hanggal. Éreztem, ahogy feljebb emel. - Gyerül Adele... fel kell kelned!
- Várj már! - nyöszörögtem.

  Fejemet alig bírtam tartani. Nagy nehezen a talpamra állított, majd egy pillanatra elengedtem. Azonnal dőlni kezdtem, így újra megfogott. A súlyomat ráhelyeztem, s megkönnyebbült nyögés szaladt ki a számon. 

  - Kórházba viszlek! A vállad... - morogta. Ekkor megéreztem a vállamba nyilalló fájdalmat. Érkezéskor kiugrott... nagyszerű.