Elvágva

Hi guys!

  Most, hogy otthon vagyok és kezd tudatosodni bennem a gondolat, hogy egy ideig otthon is maradok majd. Rájöttem, hogy az elmúlt félévben, évben mennyi mindent tettem a magam érdekében (végre). Azt hittem jó lesz majd, ha a magam érdekében érdektelen maradok és úgy teszek, mintha minden rendben lenne és nagyszerű életem volna.
  Aztán jött Matt és olyan dolgokra világított rá, amik előtt eddig becsuktam a szemem. Tudtam róluk, tisztában voltam vele, de mégsem tettem semmit, csak szemet hunytam, mert egyszerűbb volt a könnyebb és ezzel a lassan kínzó utat választani. Nem tudja, hogy mit tett, de segített levágnom magamról az ilyen dolgokat. Fájdalmat okoztam ezzel másoknak, akik eddig azt hitték, hogy minden rendben és nem értenek most. De most itt az ideje, hogy ők csukják be a szemüket.
  Kristálytisztán emlékszem, hogy mikor volt az első törés, amikor inkább szemet hunytam a dolgok felett. Este volt kétségbeesett és hisztérikus állapotban telefonáltam. Azt hittem, hogy vica versa működnek a dolgok: ha én rohanok segíteni, akkor majd ő is fog. Remegett a hangom, lerítt róla hogy valami bajom van, de ő neki nem tűnt fel. Csak annyit mondott lezseren, hogy most nem, majd valamikor igazán átjöhetnél. Hiába mondtam ki hangosan, remegve, hogy szükségem van rád, ő nem érezte szükségét ezt figyelembe venni.
  Át kellett volna jönnie, vígasztalnia, meghallgatnia! De nem tette, hagyta, hogy rám ereszkedjen a nyomorom, nem pedig kirángatott belőle. Akkor csalódottságot éreztem, de mára ez már düh lett. Mérhetetlen és felejthetetlen düh. Egyszerűen nem tudom elfelejteni, hogy ott állok a vonal másik végén és remegve mondom a telefonba: szükségem van rád és ő csak úgy lesöpörte magáról a dolgot.
  Nem tudom hányszor hagyott azóta cserben, mert nem számoltam, de volt elég, hogy mérges legyek. Ez talán nem fair a részemről, de fájdalmat okozott nekem és ma már inkább elvágom magam az ilyenektől, mintsem hagyjam, hogy újabb sebet szúrjon a rajtam.
  Én voltam a hülye, amiért hagytam. És most azt mondják, hogy megváltoztam. Igazuk van, én most változok meg. Nem tizenhat évesen tettem meg, akkor még nem volt ki felnyissa a szemem, velem ez most történik. És nagyon is örülök ennek a változásnak!

Tori