Elég közel vagyok a kiboruláshoz, de egyenlőre még tartom magam. Kezd elegem lenni abból, hogy a lelki hullámvasutam már megint lefelé tart egy jó ideje. Tudom, hogy egy idő után majd megjavulnak a dolgok, vagyis nemsokára megindul felfelé a vasutam, de arra még várni kell és nincs időm most várni.
Tudom, hogy nincs olyan, hogy most azonnal minden megjavul, de mit érdekel az engem most? Javulást akarok, mert elegem van belőle, hogy mennek tönkre körülöttem a dolgok. Annyira elzárkóztam már mindentől és mindenkitől, hogy ha nem jutok ki ebből a helyzetből, akkor ez így is marad. Tisztában vagyok vele, hogy ez az én hibám, de úgy érzem, hogy tehetetlenül sodródom és képtelen vagyok kiúszni a partra.
Előbb-utóbb robbanni fogok és annak bizony még én is meg fogom inni a levét és mások is. Mennyire érdekel? Semennyire. Mennyire érdemlik majd meg, amit kapnak? Nagyon! És miért? Mert már évek óta rakódik bennem pár dolog és ha most még megpiszkálnak egy bottal, akkor én kővel fogok dobálózni. Nem szép taktika, de csak most kezdek rájönni, hogy nem vagyok hajlandó tovább szenvedni én, amiért más a hülye.
Tori
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése