Elmélkedés egy üveg bodzaszörp mellett

Elmélkedés egy üveg bodzaszörp mellett

Nos, mivel már nagyjából három napja olvasom facebookon az évösszegző monológokat, úgy döntöttem, hogy most én is megírom a magamét. Csak nem teszem annyira közszemléletre, mint a többiek, nem is értem őket, hogy mégis miért… miért facebookra írják ki. Egyszerűen nem értem. De mindegy, azok az emberek nem én vagyok, szóval én majd megcsinálom a magam módján.

Tehát még évközben úgy döntöttem, hogy segítek magamon és csinálok egy dobozt. Amiben fecni ezreit gyűjtöttem össze az év végére. Három kitétel révén kerülhetett be egy emlék a dobozomba:

-          „A hétköznapi örömök”

-          Mattel történt események

-          Idézetek

Ezek voltak a szempontok, különböző szín szerint kerültek be a dobozba.

Maradjunk meg ezeknél a pontoknál az évösszegzésnél. Elsőként, akkor legyen a hétköznapi örömök. Ahogy most sorjában hajtogattam ki a papírokat mosolyogva olvastam el őket. Széles mosolyt varázsolt az arcomra, amikor megpillantottam az érettségi eredményeimet. Szinte éreztem, hogy még a betűim is büszkék. Nagyot nevettem a nagybetűs „szabadság” cetlin. Ami annyit jelentett, hogy elballagtam a gimiből, soha többet nem kell látnom az idegesítő osztálytársaimat. Azt utolsó vacsora: azaz a bankett és az utolsó utáni viszontlátás.

De a volt iskolámon kívül volt szó az új iskolámról is. Percre pontosan leírtam mikor kaptam az SMS-t, hogy felvettek. A beiratkozás, az első nap, az első beadandó, az első órák, az első szakmaikészség óra, amin szinte mindenki bőgött. Az első vizsgák. Jó volt olvasni ezeket. Jó volt emlékeztetni magamat, hogy anyával bejártuk Vácot. Beiratkozás után gyrost ettem, kávéztunk és sütit ettünk, közben pedig egy esetleges költözésről beszélgettünk.

Rengeteget találkoztam Isaac-kel ebben az évben. Plusz rengeteg nevetséges „be vagyok baszva, nem tudom hol vagyok” üzenetet kaptam tőle éjszaka, mikor én már aludtam volna. Néha együtt ittunk, beszélgettünk. Mondhatni barátokká váltunk.

Jules is jelentős papírcetlit tudhat a tulajdonában. Nem sokszor találkoztunk, mert Coldplace nagyon messze van, én meg lusta vagyok, vagy elfoglalt. De emlékszem a mély, hosszan tartó beszélgetésekre, amikor lementem. Emlékszem, amikor túrázni akart menni és el is mentünk. Emlékszem a születésnapjára, amikor a többiekkel tortát sütve, hozzá lekocsikázva köszöntöttük. Jules még mindig a vén bölcs szerepét tölti be a maga harminchárom évével. Nagyon sokat köszönhetek neki.

Emellett még sok-sok cetlin szerepel Lia, Bash és Cam neve. Ők igazán kerestek engem a régi csapatomból. Illetve van pár osztálytársam, akikkel a mai napig - kisebb szünetekkel – beszélek: Brooke, Jasmine, Cseni. És végül de nem utolsó sorban: mostanában megerősödött a kapcsolatom Rosemary-vel. Borzasztóan örülök, mert mi ugyan tavaly is jóban voltunk, többet találkoztunk. De most ismét beszélgetünk, néha találkozunk is, illetve Rickkel is. Végül pedig az egyetlen osztálytársam, akit megkedveltem: Ellie. Sokban hasonlítunk, és talán ezért akkora az összhang. Örülök neki.

A munkahelyemről meg inkább nem írok. Csodás hely, imádom, bárcsak a jövőben is ilyen jó melóm lenne majd <3.

Nos, akkor lépjünk is tovább a következőre: Matt

Sok-sok cetlije van. Leginkább megragadott pillanatok, mondatok, események. A vitákat nem jegyeztem fel. Elég, ha azok csak a fejemben maradnak meg, nem pedig papíron hagy nyomot. Bevallom, hogy vitatkoztunk párszor, de szerintem abszolút normális pár módjára megoldottuk. Kismillió alkalommal maradtunk fel hajnalig – leginkább a kapcsolatunk elején – és beszélgettünk: ismerkedtünk, nevettünk, elmélkedtünk.

Talán ezt szeretem a legjobban: amikor beszélgetünk. Igazi, komoly eszmecsere. Amikor megnyílunk egymás előtt… nekem az a mennyország. Egészen nyugodtan kijelenthetem, hogy Matt tud rólam a legtöbbet. De tényleg, ő tud rólam a legtöbbet: nem a szüleim, nem a nővérem, nem a barátaim, hanem ő. Mindent tud rólam: a gondjaimat, a gyengéimet, mit szeretek, hogyan lehet levenni a lábamról. Egyszerűen mindent, és használja ezt a tudást.

Sokszor voltunk moziban, pedig ő nem szeret filmet nézni. Így az év végére elkezdtük formálni egymást. De mégis a legszebb időszak a nyári szünet volt, amikor csak mi ketten voltunk lenn Sudön. Én főztem és takarítottam, ő pedig a kertben vacakolt. Szíves örömest átélném újra meg újra.

Idő kellett hozzá, de megszerettem vele a vásárlást. Csak andalogni vele az áruházban, miközben ő cipőt vadászik magának, vagy épp én akarok magamnak venni valamit. Eleinte borzalmas volt vele, mert mindenbe belekötött, de idővel kialakult a dolog. Rengeteg elsőt éltem át vele: első igazi randi, első valentín nap, első ágyba reggeli, első karácsony, első szilveszter… csodás emlékek.

Végül pedig rá kellene térni az idézetekre. De nem sok mindent lehet róla írni. Egy van, amit kiemelnék: „Az a baj, hogy azt hiszed, van időd” – Csak annyit fűznék hozzá, hogy biztos vagyok benne, hogy érettségi időszakban írtam.

Összegzésül pedig: ez az év a változások, a megérdemelt boldogság éve volt. Kicsit félek, hogy mi lesz idén, de majd kiderül.

Tori