Scandalous

HI guys!

  A probléma a következő: ezt a bejegyzést nehezemre esik megírni röhögőgörcsök, kacarászások, elpirulások nélkül. És aki épp eszik, vagy épp egy szende ártatlan lánynak ismert meg most lépjen le az oldalról. De komolyan gondolom. Sipirc, ez nem neked való! NYOMÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁS! Vagy megharagszom, mert úgy is tudni fogom!

  Jó, elég az ijesztgetésből. Nincs halloween....
  Tehát indult úgy a dolog, hogy, amint ismét magyar földön voltam - mellesleg a kisasszony kiruccant három napra külföldhonba - rá egy fél órával írtam kedves Isaacnek, hogy khm.. igyunk! Válaszolt is, hogy ő benne lenne a dologban és nagyjából bármikor szabad. Elégedetten bólintottam, majd visszahanyatlottam az autóülésre, mivel borzalmasan rosszul voltam.
  Eltelt egy nap. Beszéltünk Isaac-kel, csinált egy csoportot. Megbeszéltük a keddet... amiből az utolsó órában csütörtök lett. Eljött a "nagy" nap. Összegyűltünk, kőkemény négyen, amiből én voltam az egyetlen egy lány... jó arány, ugye? Kicsit volt csak vicces.
  Nagy nehezen eljutottunk a hathintára és indulhatott az alkohol italok fogyasztása... úgy igazán. Elfogyott háromnegyed üveg vodka, két üveg bor, némi sör - mondjuk abból pont nem ittam.

 Szépen lassan elhomályosodtak a dolgok. Kellemes tompaság vette át a hatalmat a porcikáim felett. Én idióta felhoztam a témár, ami rányomta az egész estére a bélyeget, ami jelentette az totális megalázásomat. Szóval fiúk megrohadhattok! Kivéve egyiküket.
  Ennek ellenére jól éreztem magam. Kétszer is hátraestem a padon, mert hátralöktek. Mindkétszer Isaac is esett hátra és ő rángatott fel a földről, mert nekem nem volt sok erőm hozzá.
  Az éjszaka eredménye, egy szakadt gatya, jó pár üres üveg, négy jókedvű tini és egy pofozkodó Tori. Ennél többet nem fogok írni a dologról, mert nem vagyok rá büszke, hogy "hagytam" magam. Azonban olyan mosolygás kap el, amikor az estére gondolok. Kell egy ismétlés, ahol nem csak én vagyok lány, mert jó volt.

Tori

Ismerősök

  Azok után, hogy vége lett a tanításnak egyedül maradtam. Nem pakoltam még össze a cuccaimat, mivel a csengő keltett fel. Amíg a többiek kispuriztak a teremből én a dolgaimmal szöszöltem. Mikor az utolsó osztálytársam is kilépett a teremből a székre zuttyantam. 
  Fáradtan lehunytam a szemem és mély, reszkető lélegzetet vettem. A fáradtság borzalmas hatással volt rám. A tűrőküszöböm szélére sodort, s ilyenkor mindennél könnyebben sírtam el magam. Fáradt voltam, de a kellemes, pihentető alvás messze elkerült. Nem ettem, nem ittam. Semmi mást nem csináltam csak levegőt vettem, tanultam és bementem a suliba. 
  Nyílt az ajtó. Lépések zaja kipp-kopp, majd csend. Észrevett. Nem néztem felé, mert nem érdekelt ki az.
- Hát te? - szólított meg. Josh volt az.
- Csak, elaludtam... és még nem tértem teljesen magamhoz... - motyogtam, miközben felpattantam. Nem kérdeztem miért jött vissza. Elindult a padja felé, s kivett belőle egy füzetet.
- Itt felejtettem - emelte fel. Elmosolyodtam. 
  Totálisan megfeledkezve vörös, könnyes szememről.
- Vigyázz rá. A tanár kinyír, ha elhagyod azt a becses füzetet - gúnyolódtam leplezetlenül. Josh futólag elmosolyodott. 
  Megforgattam a szemem, majd a vállamra kaptam a táskám.
- Adam itt hagyott? - fordultam vissza felé, mikor a folyót üresen találtam. Josh bólintott, miközben kijött utánam. A szekrényemhez léptem és kiszedtem a kabátomat és sapkámat. - Szegénykém... - biggyesztettem le ajkaimat. Most Josh forgatta meg szemeit.
- Megvárjalak? - kérdezte, mire csak bólintottam.
- Ha akarsz - mondtam, mikor már a kabátomban voltam, menetkészen. 
  Akaratom ellenére eszembe jutott a szilveszter éjszaka, amikor némi alkohol befolyása alatt megcsókolt és a bulik. Aztán meg átjött ebbe az iskolába. Nem kavartunk tovább, lassan elhidegültünk, mintha semmi sem történt volna.
  - Mostanában fáradtnak tűnsz - jegyezte meg.
- Ez így van - bólogattam.
- Lehet kellene egy jó kis buli - vigyorodott el.
- Mindketten tudjuk, hogy abból rosszul jönnénk ki - leplezetlenül céloztam a csókokra. Josh belepirult.
- Ma este, buli lesz nálam, gyere el. Hidd el, egyikünk sem bánja meg.
- Hát persze - horkantottam fel.
  

Koktélok

HI guys!

Ahogy azt a cím is sejteti, volt egy igen ferde estém, hála a csodálatos koktéloknak. A barátnőmnek volt születésnapja és hát... mit ne mondjak csodásan éreztem magam. A buli is jó volt, eltekintve attól, hogy borzalmas volt a zene... szerintem. Nagyon jól éreztem magam, sokat dumáltam és finom koktélokat ittam.
Valamikor elszakítottam a harisnyámat. Ez az egy szomorú dolog ért csak. Kicsit túlzásba estem talán az itallal, de nem lettem részeg. Szimplán jól éreztem magam. A koktélok tényleg nagyon finomat voltak. Valami kubalibre volt a legjobb. Mondjuk a nevét még ma sem tudom biztosra, mert nem figyeltem.

Mattel mostanában nem beszélünk. Sikeresen leteszteltem magam mennyire fáj a dolog. A bulin nagyjából egy szóra emlegettem csak, mert kérdeztek róla. Egyáltalán nem bánkódtam miatta.

Mivel, ha én illuminált állapotban IS szomorkodom miatta, az azt jelenti, hogy nagyon rosszul esik a dolog. De felszabadult voltam, boldog és táncoslábú!
  Fáj a dolog. De nem tehettek ellene semmit. Majd... majd valamikor rendbe hozzunk/ jön a dolog. Szomorkodni nincs értelme. Erősnek kell lennem.

Tori

Hideg

Merev lábakkal álltam a szobám közepén, miközben a telefonomat bámultam. Reszkető mellkassal, óvatosan az ágyamra raktam a telefonomat és elindultam kifelé a fürdőbe, hogy hidegvízzel megmossam az arcomat. Gondoltam, az majd felfrissít és megnyugtat. Az ajtómba kapaszkodtam, kezem remegve szorította meg a fehérre festett, lakkozott fát. Mély reszelős lélegzetet vettem és kirobbant belőlem a sírás.

Megszédültem és már csak arra eszméltem fel, hogy a földön ülök. Mellkasom hullámzott, ahogy zokogtam, könnyek szántották végig arcomat, nem kaptam levegőt. A zokogásom lassan csapott át pánikrohamba. Hosszú, kínzó perceken keresztül ültem az ajtóban.

Kivártam, hogy elmúljon, majd feltápászkodtam és imbolyogva kisétáltam a fürdőszobába. Háromszor is megmostam az arcom, majd a tükörképemre vetettem egy pillantást. Sápadtabb voltam, mint általában és szemem csillogott a sírástól és kivörösödött. Grimaszoltam, majd ismét arcot mostam.

Eztán lesétáltam a lépcsőn és az órára néztem. 21:39. Mély levegőt vettem, majd lesiettem a lépcsőkön. Felvettem a kabátom, a nyakam köré tekertem a sálam és belebújtam a cipőmbe. A telefonomat a zsebembe süllyesztettem és a fülhallgatót csak mellé gyűrtem. Leakasztottam a kulcsomat és elhagytam a házat.

Buszra szálltam, majd metróra. Egy órán keresztül csak utaztam, majd mikor épen leszálltam a metróról kihúztam a fülemből a zenét és eltettem. Ilyenkor nem érzem túlzottan biztonságban magam. A hideg miatt gyorsabban szedtem a lábam. Alig három perc után, már a telefonomat nyomkodtam.

- Vedd fel, könyörgöm, vedd fel! – szorítottam össze a fogamat. Reszkettem a hideg miatt. Egyik lábamról a másikra álldogáltam, miközben az ablakokat pásztáztam.
- Haló – szólt bele bizonytalanul. Nem mentette el a számom?
- Szia… ne tedd le. Csak nézz ki az ablakon, amelyiken ki akartam mászni – daráltam le vacogva.
- Minek? – értetlenkedett, de hallottam, hogy felkel a székből. – Hol vagy egyáltalán, hogy autókat hallok? – faggatott tovább.

A hátam mögé pillantottam. Autók álltak a főutcán, innen két utcával fentebb.
- Mindegy… - válaszoltam.
- Te… - elakadt hangjára visszafordultam és megpillantottam sziluettjét az ablakban. – Te teljesen megőrültél? – kérdezte kissé idegesen.
- Aha – válaszoltam. – Gyere le – intettem neki, majd letettem.

Biztos voltam benne, hogy még jobban feldühítettem, mintha két hétig nem beszélgetünk. De elegem van már. Pár perc múlva vastag kabátban lépett ki a házból. Vállait felhúzva, dideregve jött ki a kapun kívülre.
- Mit keres itt? – förmedt rám azonnal. – Meg lehet fagyni! – zsörtölődött.
- Tényleg? – A karórámra pillantottam. – Több, mint egy órája úton vagyok, nekem te ne papolj! – vágtam rá, kissé gúnyosan.
- Egyáltalán minek jöttél? – nézett rám értetlenül.
- Elegem van.
- Miből?

- Abból, hogy állandóan veszekszünk. A legkisebb dolgon felkapod a vizet – hirtelen felpattant, de elnémítottam -, még nem fejeztem be. Én is ludas vagyok, ez igaz. Hülye vagyok, mert cukkollak és én sem mindig tartom féken magam. De azonban örülnék, ha végre megbeszélnénk ezt az egészet! – Könnyek ültek a szemembe, ezért lehorgasztottam a fejem és zipzárral vacakoltam.
- Nem fogok változni. – Mély levegőt vettem és megrezzentem. – És te sem fogsz változni – szólalt meg hirtelen. – Ezt mindketten tudjuk. Ezen nem tudunk változtatni.
- Oké… - leheltem.

Bámultam a számból kiszálló fehér párát, amíg el nem tűnt.
- Akkor megyek… sajnálom, de nekem haza kell mennem – mondtam. Elléptem előle. – Még egy dologra kérnélek… - fordultam vissza felé. Érdeklődve rám pillantott. – Vagy tégy úgy, mintha nem ismernénk egymást, vagy pedig úgy, mintha én jöttem volna ma ide és mintha minden a legnagyobb rendben lenne. – Bólintott.

Elfordultam és némán zokogni kezdtem.
- Hé… Hella… - futott utánam. Már a sarkon jártam. – Maradj itt éjszakára… van egy plusz szoba. Beszélek anyával…
- Jó... - leheltem.

Tori

Think about stuff I can't reach

Hi guys!

  Felhívnám mindenki figyelmét, hogy a cím nagyjából semmiben nem kapcsolódik a bejegyzés tartalmával, ez a mondat forgott a fejemben, mikor megnyitottam a blogot.
  Ismét viharos napok vannak. A témáról nagyjából ennyit szeretnék ejteni. Aki érti, annak mázlija van, aki nem az meg, sajnálom, de nincs kedvem, erőm, energiám erről írni. Feleslegesen nem fogom koptatni a billentyűmet.

  Másik téma. Nemsokára szünet. Ami egyet jelent a várva várt túrázással. Illetve a pihenéssel. Terveim közt szerepelt több időt tölteni bizonyos emberekkel. Ami most eléggé lehetetlennek tűnik, de mindegy.
  Sokat akarok majd aludni, meg tanulni, illetve minél többet a barátaimmal lenni. Nagyon keveset vagyunk együtt, és engem zavar. Kihasználom az adandó alkalmat. Remélem beválnak a terveim. Nagyon szeretném. Nagyon örülnék neki.
  Mellesleg egész vidám napom volt. Persze, elég nagy csodáról van szó, hiszen a minimális 5 órák amiket a héten, mint alvás produkáltam, borzalmasan megnehezíti a dolgomat. De jó volt.
Mattel is viszonylag sokat beszélgettünk, mivel szerencsétlenkedett egy pöppet és otthon ragad két napra. Beszélgettünk.
  A mai napomat leginkább Hellánál töltöttem, nagyon jó volt megint beszélgetni egy kicsit. Elmentem a sulijához és együtt mentünk haza. Juppi!

Tori

Nyugalom

Hi guys!

  Ezt a hetet leginkább a nyugalom szóval tudnám jellemezni, annak ellenére is, hogy az osztály ismételten egy kisebb hadszíntérré változott. Annyira nem izgat, csakis minimálisan, mivel az egyik leginkább érintett tag Matt... és hát basszus vele táncolok, lehetetlen elkerülni, hogy ne kelljen hallgatnom, hogy mi a véleménye - amit megjegyezném, egyáltalán nem bánok.
  Sajnálom a helyzetet, mivel minden hiányzott, csak az nem, hogy még ebből az irányból is stressz érjen. Mármint, tanulás, magánélet, érettségi és akkor még az osztály is: ez nem hiányzik.
  SZÓVAL még ennek ellenére is nyugodtan teltek a napok. Elvagyok. A napjaim általában azzal telnek, hogy tanulok és szenvedek a tanulás miatt, illetve beszélgetek Isaac-kel, Mattel, Adele-lal, Hellával bárkivel, aki csak az eszembe jut. Minden békés!
  Pár napja még a nővéremmel is találkoztam. Kezdem megszokni, hogy már nincs itt.
  Ahelyett, hogy a tanulással töltött napok extra lassúsággal telnének, az idő bizony rálépett a nem létező gázpedálra. Utálom. A hétköznapok eltelnek, de a hétvége csak úgy repül. A keringőpróbák egészen tűrhetőek: nagyon függ az én kedvemtől és Mattétől, ami érthető.

Tori

Teljesen feleslegesen

Hi guys!

Nos, ma szerintem teljesen feleslegesen mentem be. Alapjáraton nem volt első órám.  Utána egy óra "táncpróba" volt, ami abból állt, hogy a lányok hajlandóak voltak nagyjából háromszor végigcsinálni a dolgokat, a fiúk meg sem jelentek.
Utána egy pár alvós óra, majd némi nevetséges balhé francián és jöhettem is haza mivel elmaradt az utolsó órám.
Otthon nekiálltam tanulni a francos magyart, meg aludtam, meg tanultam... konkrétan ebből állt a napom.
Illetve egy husz percre átmentem Hellához. Izgi napom volt. Nem várom a holnapot, egyszerűen irtózom tőle. FÚJ!

Tori

Még egy ilyet mint én

Hi guys!

 Eddig is értek ilyen kisebb fajta szerencsétlenségek, vagy nagyobbak... mindegy. De ez a hét... komolyan mondom.... legszívesebben a fejemet verném a falba. Öljetek meg, lőjetek le, csak ezt ne...
  Kezdődött azzal, hogy azt hiszem kedden kidőltem, és hazamentem annyira rosszul voltam. Szerdán be kellett ragasztani a kezem kineziológiai tapasszal. Ez még úgy nagyjából oké. Fájt a kezem, de most hú-ha kibírtam. Csütörtökön mentem szemészetre.
  A szemészetről annyit kell tudni, hogy ez nagyjából felér egy egynapos családi kirándulással, mert mindig rengeteget kell várni. Szóval igen, szemészet. Repestem a boldogságtól! Viszonylag rövid idő alatt: egy óra megjegyzem halkan rekordot döntöttünk megjártuk a helyet. Utána anyával ide kellett menni, meg oda kellett menni és csak utána mehettünk az optikushoz.
  Bementünk, senki nem volt benn. Mikor rám került a sor megkértem szépen az optikus bácsit, hogy én szeretnék egy keretfestést, mire rávágta, hogy azt én biztos nem... mutogatott pár keretet, de egyikért sem voltam oda annyira nagyon.
  Akkor jött a megoldás: mégis tudnak keretet festeni DE az bizony TÍZ napig tart. Na most ez egyet jelentett számomra a tíz napos vaksággal. Végül ennél döntöttem. Nem akartam elválni a szemüvegemtől mert egyszerűen oda vagyok érte.
  A csütörtöki napom konkrétan borzalmas volt. Fájt a szemem, nem láttam élesen semmit sem és nem éreztem jól magam és mi még megejtettünk a heti nagy bevásárlást. Azt hittem felrobbanok. De végül kibírtam: hazajutottunk és felvonultam aludni, annak ellenére, hogy csak négy órát mutatott az óra.
  Pénteken... uhh péntek. Reggel szépen felkeltem és felültem a buszra. Örültem a fejemnek nagyon, mivel végre van mobilnetem. Adele és Bash felszállt a következő megállóban, tehát még társaságom is akadt. 
  Beértem és leültem szépen a helyemre. Valami matekos dolgot kellett volna megmagyaráznom, amikor osztálytársam közölte velem, hogy nézd ez a feladat, mutogatott nekem... viiiiicces nagyon. Mogorván végigültem az órákat. Majd megőrültem, mivel a második órában már hasogatott a szemem: borzalmas volt. Az ötödik órámra már egész eltompult ez a fájdalom dolog. A hatodik órát végigkörmöltem: tehát megfájdult a kezem.
  Utána egy óra pihike, amit kinn a napon melegedve töltöttem, majd fel a harmadikra keringőpróbára. Nem vártam: nagyon nem vártam. Több okból is: nem láttam, fájt a kezem, ezek miatt olyan nyűgös voltam, mint a veszekedős napjaimon és ráadásként nem akartam még jobban összeveszni Mattel. Pont elég indok volt ez nekem, hogy minden második mondatom az legyen abban az egy órás szünetben, hogy nem akarok táncolni, haza akarok menni.
  De végül elkezdtünk táncolni. Matt hozta a formáját: először bekötött a kezemen díszelgő rózsaszín - már engem idegesítő - tapaszba.  Hogy minek van ott, és hogy miért nem veszem le és hogy ő azt letépheti-e, és hogy ő azt le fogja szedni.
  Ment a tánci-tánci minden kerek volt és egész. Leszámítva, hogy az egész táncolósdit felborította az egyik osztálytársunk, aki most jelent meg először a próbán. De miindegy, ezen még egyszerű volt túllendülni.
  Aztán jött valami hülye lépés. Halkan megjegyzem forogni kellett volna, csak olyan hülyén jött ki a lépés. Ami természetesen senkinek sem ment... jó oké, pár embernek igen, de nekünk nem. Erre Matt kitalálta, hogy mi bizony gyakorolni fogunk.Felmentünk a terem színpad részére, ami tökéletes rálátást biztosított mindenkinek a mi bénázásunknak és ott próbálkoztunk a lehetetlennel. Már ott elkezdtünk vitatkozni. Az a tipikus egymás szavába vágva magyarázós vitatkozás. De végül vettünk új lépéseket, ezért hát nem folytathattuk. Majd' megszakadt a szívem... (irónia)
  Aztán jött a szünet, meg egy kicsit lazább rész, amikor volt idő a szabad beszélgetésre, mert épp nem velünk foglalkoztak és mindultalan beszólogatott nekem, meg ilyenek. Amit persze ő poénnak szánt... de ugye: nem láttam, fájt a kezem, elegem volt.
  Végül megszólalt egy igazán humoros mondatot... és kész vége, utolsó csepp a pohárban. Totálisan felhúzott: nem szóltam hozzá és odamentem a cuccomhoz, hogy én akkor most iszok, hogy legalább egy minimális időm legyen lenyugodni. De ő jött utánam... na most szerinted... ilyenkor az segít?
  A táncikálás végén... pff... egészen a földszintig vitatkoztunk. Egymás szavába vágva, hangosan... elég komikus jelent lehetett.
  Aztán saaaaaaaaajnos elváltak útjaink...

Tori

Ezek a szülők

  Felkaptatott a lépcsőn, és határozott léptekkel nyitott be az egyetlen ajtón, amelyik csukva volt. A szobában egy fiatal, mézszőke lány tartózkodott, ahogyan várta. A lány az ablakban ült és a szürke horgolt kardigán volt rajta, amit, még pár hónapja csaklizott el anyjától.
- Hedwig - szólította meg.
- Igen anya? - fordult felé. Sötétzöld szemét kérdőn meresztette a nőre.
- Mi volt ma Daniellel? - szakadt ki a nőből.
  Hedwig tekintete megkeményült és elfordult. Kinézett az ablakon és a fejét rázta. Szőke tincsei csak úgy röpdöstek.
- Mondtam már, hogy nem akarok beszélni róla - közölte, mire Ella, mivel így hívták a lány anyját bólintott, s kihátrált a szobából.
  Becsukta az ajtót és előkotorta a zsebéből a telefonját. Tárcsázott és már a fülénél is volt a telefon, amikor a lépcsőn sétált le.
- Szia, találkozzunk! - ajánlotta fel légy hangon.
- Szia! Egy óra múlva elszabadulok, utána tudunk találkozni valahol. Akartalak hívni, mert... hogy is mondjam... van valami baj...
- Igen... szerintem ugyanarról beszélünk... - mosolyodott el a nő, miközben az órára pillantott.
  - Akkor egy óra múlva mondjuk a Waterfall streetnél lévő kávézóban? - Ella beadta a derekát és elbúcsúzott.
- Hedwig, elmentem! - kiáltott fel lányának egy húsz perc múlva.
  Válasz nem érkezett, de sejtette, hogy hallotta a lány. A biztonság kedvéért még írt egy cetlit, hogy majd jön. Bepattant az ezüstszínű kocsijukba, majd elhajtott. Idegesen dobolt a kormányon, miközben vezetett. Daniel nagyon felkavarta a lánya lelkét.
  Egy öt perccel hamarabb érkezett meg, mint kellett volna, azonban Eleonor már ott ücsörgött egy papírpoharas kávé közé fűzött ujjakkal. Mikor kiszállt az autóból Eleonor arca felragyogott, s  mosolyoga kísérte végig, amíg leült.
- Szia - üdvözölte.
- Szia! Mindjárt jön a pincér, felveszi a rendelésed - mondta Lenor.
- Remek - sóhajtott. - Mennyit tudsz a gyerekeink közötti vitáról? - tért azonnal a lényegre.
  Lenor a homlokát ráncolta és azt masszírozta. Arcán szomorú ábrázat ült.
- Sajnos, túl keveset. Konkrétan teljesen kizárt az életéből. Semmit nem mondd el, ha kérdezek, hogy mi van Hedwiggel. Mogorvább, mintha egész nap csak a nővéremmel veszekedne... 
  - Kiváncsi vagyok min vesztek össze...

Tori