Nos, a mai nap. Gyönyörű szép reggelre ébredtem. Mosolygósan ébredtem, annak ellenére, hogy a két házzal arrébb lévő unokahúgaim sikoltozására keltem fel. Ennek ellenére jó reggelem volt. Elballagtam kökibe és vidáman néztem, ahogy megérkeznek az osztálytársaim. Mind jókedvű és sportos volt.
Annyira örültem, hogy ennyien sikerült eljönnünk. Olyan kellemes volt, végre valami osztályközösségszerű. Felkecmeregtünk a vonatra és Fanni és Alexa társaságában töltöttem az utat. Egy elég vicces jegyellenőr és a hideg vonat után leszálltunk. Meleg és lehetetlenül fülledt volt a levegő. Elsétáltunk a bérlőbe és biciklit szereztünk. Aztán megkezdődhetett a biciklizés. Eleinte lassan mentünk, aztán szépen lassan felgyorsultunk. Pár emelkedőnk kívül egyszer sem fulladtam ki. Jól éreztem magam, ám de egyedül voltam.
Kezdem végleg felfogni. Tipikusan az az ember vagyok, aki két baráti csoport között teng-leng. Nem vagyok képes normális emberi kapcsolat kialakítására. Nagyszerű. Eddig másokról volt meg a véleményem, hogy valójában mekkora roncs az illető. Aztán most magamra nézek és rá kell jönnöm, hogy az illető, megáll a saját lábán, barátai vannak még az osztályban is...és aztán vagyok én. Aki állandóan egyedül van.Nos igen. Jól kibicikliztem magam és hihetetlenül leégtem, mint még soha. Rák vörös az arcom, a karom a hátam a vállam, mint még eddig soha.
Végül rosszul lettem. A hazavonatozásból, szinte semmi sem maradt meg. Csak mikor már leszállt Alexa. Onnantól fogva megvan minden. Hogy feledkezhetnék meg arról, ahogy ülök a vonaton nézek ki az ablakon és szabályosan bőgök?!
Leszálltam a vonatról, se szó se beszéd otthagytam mindenkit. Elegem van mindenből. Hogy minden ismerősömmel, aki véletlenül fiú azzal előbb utóbb és inkább előbb... összeveszek mindenkivel.
De ez jár nekem.
Annyira örülnék, ha holnap csak rám írnál, vagy összefutnánk, nekem mindegy. Csak ne kelljen úgy elkezdenem a nyarat, hogy baj van.
Tori
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése