Kusza

  Teljesen kiborulva léptem be a házba. Senki nem volt otthon, mivel hétfőként mindkettő szülőm dolgozik - legnagyobb örömömre. 

  Leroskadtam a lépcsőre, majd lehámoztam fűzős cipőmet és ingerülten feltrappoltam. Szememet marták a könnyek, alig láttam valamit és szinte fájt nyitva tartani  a szemem. Az ágyamra vetettem magam és tehetetlenül zokogni kezdtem.

  Lehunytam a szemem, s hagytam, hogy a langyos sugarak felmelegítsenek. Ajkaimat elégedett mosolyra húztam és a helyére toltam a szemüvegem. Lencséi már egészen besötétedtek. Beletúrtam  sötét tincseimbe és nagyot sóhajtottam.

  Hat elcseszett hónap és még mindig minden elcseszett. Pár perc erejére emlékeimbe zuhantam, majd kinyitottam a szemem. Páran megálltak előttem és valami papírkupaccal piszmogtak. Leellenőriztem a karórámat, majd kedvtelenül elsétáltam a buszmegállóra. 

  Komoran szálltam fel a buszra és temetkeztem a könyvembe. A könyvek jók: megmutatják, hogy ívelhetne felfelé az életed, ha mázlista lennél... vicces.

  Aztán a végállomásnál leszálltam és szinte vonszoltam magamat a villamosig. Közben fintorogva pillantottam a külvilágra. 

  Végül csak megérkeztem. Elcsoszogtam a harmadig padig, majd levágtam magamat. Rágómon csámcsogva bambultam a karcos padot. Úgy összefirkálnám. Szebbnél szebb idézeteket tudnék írni rá. Egészen addig zenét hallgattam, míg a többen be nem futottak. 

  Arcomra hamis vigyor ült ki, mikor megláttam a hosszú, mézszőke barátnőmet. A lány levágta magát mellém és egy ölelés után beszélgetni kezdünk.

- Beszéltem a Jules nevezetűvel...
- Miért nem hívod normálisan.. mindig csak nevezetűzöd - forgattam a szemem. - Mellesleg mi volt? Miről beszélgettetek?

- Lesz egy buli... igazából ma...
- Igazából... nem tudom, hogy ráérek-e... - motyogtam. Mariette csúnyán nézett rám. - Mit gondoltál, hogy ráérek? Én fontos ember vagyok - húztam fel az orrom. Mariette még csúnyábban nézett, mire csak káromkodással reagáltam.

- Meg amúgy is ráérsz... hétfőn kérdeztem meg, azt mondtad, hogy nem táblázod be magad... és spontán leszel. Tessék spontán buli van - vigyorgott rám. 

  Elhúztam a szám és lenéztem.
- Mariette ugye figyeltek arra is, amiről épp beszélek? - pislantott felénk Adam. Mindketten bólintottunk, majd oldalba böktem a lányt.

  Mariette megrándult, de nem nézett rám. Néma csendben figyeltünk az épp magyarázó gyerekre, majd a leányzó ismét odahajolt hozzám.
- A szüleid is benne vannak - suttogta.
- Jó, oké! - sziszegtem. - De most már hallgass! 

- Az jó lenne! - szólt ránk hátulról Isaac, mire felhúztam az orrom és nem voltam hajlandó hátrafordulni. 

  - Gyerekes vagy - lehelte a fülembe.

- Meglehet, de ha el akarom felejteni, akkor az a legjobb, ha rá se nézek - mondtam sértődötten.

  Mariette rohant utánam zokniban. Kintről kihallatszott az egyik kedvenc számom.
- Nem mehetsz el, basszus tizenegy van! - mondta kivörösödve.
- Meg fogsz fázni... - morogtam.

- Nem izgat. Ígérd meg, hogy nem mész el! - követelte.

  - Néha utállak, ugye tudod? - kérdeztem vissza és leültem. - Maradok. Most takarodj be.
- Vele álmodtál megint. Akkor szoktál ilyen lenni - közölte, majd bement. Bólintottam. Nem látta, de bólintottam. Miért kell nekem állandóan vele álmodnom?