Nos... nos... ha röviden össze akarom foglalni az estét, akkor soha nem sírtam ennyit ennyi ember előtt.
Ugye, írtam egy kisebb fajta regényt a drága csapatomnak, amit azóta kisebb mértékben megbántam, mivel minden képzeletemet túlszárnyaló konfliktus jött létre belőle.
A mai napom amolyan üssük el az időt típusú volt. Nem csináltam sok mindent, leszámítva azt a 130 hasprést illetve jóóó sok lábemelést, amit unalmamban csináltam. Mondjuk utána elégedetten nézegettem szép lapos hasacskámat. Plusz még írtam pár sort a történetemhez.
Aztán eljött az angol. Természetesen megint hamarabb indultam el, mert nem bírtam magammal. Lassan indultam el és lépdeltem az utcán. Előttem pár méterrel láttam egy embert, aki nagyon hasonlított Luke-ra. A járása is hasonlított, illetve a kabátja is nagyon ismerős volt. Szívtam a fogamat, a szerencsétlenségem miatt.
Végül egész jól elbeszélgettünk, bár mindvégig meg volt az a tipikus kínos érzés, ami miatt még most is rosszul érzem magam. Olyan bájcsevej érzésem volt mindvégig. Aranyos, meg vicces srác, csak most ugye attól a kisebb fajta regénytől, mindenki nagyjából haragszik rám.
Angol után siettem haza, hiszen Sunny és Adele jött át teázni.
Jól elbeszélgettünk, meg minden. De egész idő alatt egyre jobban görcsöltem rá az estére. Végül a lányok beöltöztettek ügyvédnek és még szépen ki is sminkeltek. Úgy néztem ki, mint egy ügyvéd... komolyan. Pluszba még kaptam is egy becenevet? Vád. Mostantól csak hívjatok Miss Torian Vádnak.
Aztán megérkeztünk, még kinn az utcán találkoztunk Andy-vel. Kis aranyos volt, mert átkarolt pár pillanatra: megnyugtatott.
Nem mellesleg ott volt Luke, Erik, Ian, Bash, Adele, Andy, Harry, Jules, Sunny, Martin és Brad. Késve de megérkezett Hannah és Lia. Természetesen beengedték őket... ja és a 15 percből nagyjából egy óra lett.
Beértünk: szokásos puszi, sziasztok stb. Bash tök jól elvolt, mintha mi sem történt volna. Aztán kezdődött a bíráskodás. Nem akarok gonosz lenni, de tényleg úgy éreztem, mintha bíróságon lennék, vallatás alatt.
Az én drága irományomat meg úgy elemeztük, valakinek éreztem magam, mint valami irodalmára, akinek a nagy művét elemzik. HÚHA!
Nem mellesleg totálisan elrontottam mindent. Amit csak lehetett, de még így is egész jól jöttek ki a dolgok azt hiszem.
Egy dolog nem jött össze csak, ha úgy nézem. Akaratom ellenére elsírtam magam, borzalmasan éreztem magam, azt hittem összeroppanok.
Jules csak a beszélgetés végén szólalt meg. Mikor minden úgy tűnt, hogy vége ennyi, teljesen összeroppantottak, nos akkor közölte, hogy ő úgy látja, hogy van ráció a mondandómban. Aztán ennyi vége.
Jött a gyűlés, amit némán hallgattam végig. Aztán kilenckor leléptem. Haza akartak vinni, s maga a vezető is felajánlotta, de azonban én visszautasítottam. Közöltem, hogy sétálnom kell és gondolkodnom kell. Erre odajött és megölelt. Igen, jól olvasod kedves olvasó. Annyira meglepődtem, először nem is tudtam, hogy reagáljak.
Az egészből kettő dolgot bántam meg: hogy megírtam, mert én még egyszer nem fogok ilyenen keresztül menni. A másik pedig, hogy elég csúnyán odaszúrtam Liának, de amin keresztül mentem... Most úgy érzem ennyi nekem kijár. Bánom, de nem érdekel. Most egy kicsit hagy legyen nekem is jogom dühösnek lenni... elegem van.
Tori&Shadow
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése