Story time!

Hi guys!

" Mikor megláttam a lányt, ahogy felém rohan szemembe könnyek gyűltek. A legjobb barátnőm és muszáj itt hagynom. Mire a nyakamba vetette magát, már sírtam. Gyűlöltem, a férfit, aki mögöttem állt vagy két méterre. Megtehetném, hogy elfutok, de hová? Nincs semmi ötletem és Thaliának sem volt, ha jól gondolom. 
  Azonban egyből megszólalt, amint el tudta takarni a száját:
- Nagyjából három méterre áll - megjegyezném a számításai mindig pontosak, mert majd mérnök akar lenni. -, ha ügyes vagy, akkor el tudsz jutni a szobámba, ahol a tűzlépcső van. A pénztárcám az ágyon van a fekete táskában: vidd magaddal! Három nap múlva találkozunk Manhattan-ban a régi iskolánál, éjfélkor! - sziszegte, miközben szinte láttam lelki szemeim előtt, ahogy égő tekintettek pillant a férfira.
  Még inkább zokogni kezdtem, s jobban szorítottam.
- A kódot tudod: 0731! Háromra futsz, én pedig feltartom! Egy... kettő...három! - suttogta, mire eleresztettem, egy pillanatra úgy tettem, mint aki James felé lép, aztán Thalia hátrarántott és én rohanni kezdtem a szobája felé. Hangosan becsaptam az ajtót és remegő kézzel bezártam az ajtaját, majd felkaptam a táskáját és nehezen, de kinyitottam az ablakot. Aztán már könnyebben ment: átmásztam az ablakon, közben dulakodás hangjai ütötték meg a fülem. 
  Szívem hangosan dobogott, mikor sikeresen leugrottam a tűzlépcsőről. Egyből rohanni kezdtem. Azt sem tudtam merre megyek. Rohantam, közben össze-vissza kapkodtam a fejem, hogy ha megpillantom James-t. Sehol nem láttam senkit, aki ismerős lenne. Mire észbe kaptam, már a külvárosban voltam. Jól jöttek, azok a hosszas futásra szánt idők. Zihálva és kiszáradtan néztem körbe: üres utcák, sehol senki. Különböző boltok, szupermárketek és egy teaház! Egy teaház! Bementem. Egyből megcsapott a füstölő bódító illata. Levettem a cipőmet és eldugott kis sarokba foglaltam helyet. 
  - Szia! Shopia vagyok, mit hozhatok? - kérdezte kedvesen. Kissé megijedtem, mikor megszólalt, ezért zilálta, rámosolyogtam és zavartan átfutottam az italokat:
- Egy málnaszörpöt kérnék csak - mondtam még mindig idegesen. A nő bólintott és egy mosoly kíséretében otthagyott. Én azon nyomban leborultam az asztalra. - Szabad vagyok - suttogtam magamnak. 
  Felkönyököltem és, mint egy megrögzött elmebeteg suttogtam a szót megbabonázva: szabad vagyok! Majd a táskához kaptam. Kiforgattam belőle mindent: a pénztárca, dezodor, smink, zsepi, fülhallgató. A pénztárcát megforgattam, majd előkerestem a bankkártyát. Benne volt! Ez az! Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy ott a telefonom. Remegő kézzel hívtam Thaliát. Aztán gyorsan kinyomtam. Ha James-nél van, akkor mindennek lőttek. Elrejtettem a hívásazonosítómat és úgy hívtam fel. Amikor felvette visszafojtott lélegzettel vártam, hogy beleszóljon:
- Haló? - Hangja könnyed volt.
- Én vagyok az! Jól vagy? Kérlek mondd, hogy jól vagy! - hadarva támadtam neki, mire kellemesen felnevetett. Értetlenül összevontam a szemöldököm: mi van?
- Szia kedves, hogy érdeklődsz, de most rohadtul nem érek rá, tudod az iskola. Majd máskor beszélünk! Mondjuk... hmm... három nap múlva? Akkor szabad vagyok?
- Ott van nálad? Mondd, hogy nem csináld veled semmit!
- Aha, jól van akkor majd találkozunk! Vigyázz magadra Pete! Csók! - mondta, majd letette. Megfagytam. Az az elmebeteg a legjobb barátnőmnél van és lehet...
  Könnyek szöktek a szemembe. Még a gondolatmenetet sem tudtam befejezni. És egy kéz rágatott vissza a valóságba: megérkezett a rendelésem. Felnéztem és megköszöntem a italt, majd gyorsan lecsaptam a szívószálra, amikor ismét megcsörrent a telefonom. Hezitáltam: Thalia lesz-e vagy sem? Nagyot nyeltem:
- Igen? - remegett a hangom.
- Szia! Elment, azt mondtam New Yorkba küldtelek! Kaptam pár pofont és az a pöcs beletérdelt a gyomromba, de egész jól vagyok! Basszus, annyira aggódom. Hol vagy?
- Bocs, de most le kell tennem, szerintem rossz számot hívtál... - motyogtam és lecsaptam. Thalia SOHA nem káromkodik SOHA! Biztos, hogy még ott van az a szemét. 

3 nappal később ~

  Szívem a torkomban dobogott. Könyörögtem, hogy itt legyen. A kapu mellett támaszkodtam meg, s dzsekimet összébb húztam, mert rázott a hideg! Közeledő alakot pillantottam meg: alkata alapján Thalia is lehetett, ezért kissé megkönnyebbültem. Körbenéztem: sehol egy autó.
- Thalia? - szólaltam meg.
- Igen.