Ma már harmadszorra

HI

" Világ életemben gyermeteg voltam. Persze, mindenkinek vannak komolyabb percei vagy órái, de akkor nagyon szeretek gyerek lenni. Meséket nézni és beleélni magam. Most is: a szobámban ültem az Aranyhaj és a nagy gubancot nézve. Közben természetesen veszekedtem az egyik barátommal, mert, hogy én milyen hisztis vagyok és mindenen megsértődök. Nem tudtam őt megérteni, miért tart annak aminek. De mindegy is volt. Hisztizze csak ki magát, legyen neki jó, csak nem értettem. 

Megvontam a vállam, majd ismét a mesémnek szenteltem a figyelmem, majd kinyílt az ajtóm:
- Anyu, nem vagyok még éhes! - mondtam reflexszerűen, azonban a belépő személy nem az édesanyám hangján szólalt meg. Sokkal mélyebb és férfiasabb hangja volt, mint az én anyukámnak, ezért hát felnéztem a laptop elől: - Na és te mit keresel itt? - érdeklődtem gyermeteg mosollyal az arcomon. Pete a lehető legnagyobb meglepetést okozott. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy egy éven belül találkozunk, főleg nem arra, hogy pont a névnapomon jelenik meg. 

- Névnapod van, hoztam ajándékot! - mondta erőltetett mosollyal az arcán.
- Jó és akkor most az igazat! - bólintottam, mire Pete ledermedt. Megállítottam a mesém, s végleg neki szenteltem a figyelmem. Pete megvakarta tarkóját - tipikus jel arra, hogy zavarban van -, mire elmosolyodtam. 
- Névnapod van! - Tárta szét karját, mire elnevettem magam.
- Mikor legutoljára láttalak, közölted, hogy utálsz - mondtam könnyedén, s közben hátradőltem, s ágyam támlájának támasztottam a hátam. 

Pete megvonta a vállát, s egy csomagot helyezett az ágyam végére. Összefont karral pillantottam a csomagra, majd Pete-re. 
- Az emberek változnak - mondta végül, mire ismét elkacagtam magam. 
- Két hét alatt megbékéltem a "vérlázító" viselkedésemmel? - vontam fel szemöldököm, mire Pete megforgatta szemét - tipikus jel, arra, hogy húzom az idegeit -, majd a szobám falának dőlt. 
-  Nem is volt, annyira vérlázító - motyogta végül. 
- Pedig te így jellemeztél. Már amikor megszólaltál... Így utólag elég vicces jelenet volt a miénk - kuncogtam. Pete ismét megvonta a vállát. - Na jó, ki vele, miért jöttél?

- Ajándék - bökött a csomagra. Oldalra billentett fejjel és amolyan "ezt te nem gondolhatod komolyan " tekintettel néztem rá. Pete állta pillantásom. 
- Jó, és akkor miért voltál két hete annyira nagyon megsértődve?
- Nem minden nap közlik velem, hogy: tudom jól, hogy hazudtál nekem! S a többi... - morogta komoran. Nem tetszett neki a dolog, nekem viszont annál jobban.
- És miért hazudtál nekem? - kérdeztem végül, miközben lassan a kezembe vettem az ajándékot.
- Muszáj erről beszélnünk? - Arcára kiült a keserű kín. Tudtam jól, hogy utál az ilyen dolgokról beszélni, de nekem tudnom kellett, hogy mégis miért tette amit tett. 
- Ahogy mondod - bólintottam mosolyogva. 

Pete keserűen elhúzta száját, majd mély lélegzetet vett. Tudtam, hogy nehezen beszél a dolgairól, főleg, ha ilyenről van szó.
- Tudod jól, hogy...
- Igen, de én kérlek rá. Ha már rájöttem, akkor megérdemlem, hogy halljam az igazat, nem gondolod. Ha eddig magamban tartottam a kis titkod, akkor miért nem bízol bennem?
- Nem arról van szó, csak... Na jó! Azért, mert minden egyes haverom ostobának tart. Gyerekesnek meg éretlennek. Te voltál az egyetlen, aki nem gondolta így. Pont fordítva, felnéztél rám és okosnak tartottál. Egyszerűen nem akartam, hogy csalódj! - hadarta, mire elmosolyodtam. Iszonyú jól esett, amit mondott, arról nem is beszélve, hogy minden kétségem elűzte.

- Hm... már azt hittem... mindegy! - Hessegettem el az ostoba gondolataimat. Elmosolyodtam, s lassan felálltam. Nem törődtem, hogy mutogatós, combközépig érő pizsama naciban voltam. Lassan odaléptem hozzá, s átöleltem. Hiányzott már ez az illat, ez az érzés, amikor átölelem. Ennél jobb napom nem is lehetett volna!"