Hi guys!
" - És mi a te bűnöd? - ült le mellém egy nagyjából tizenkét éves kislány. Meglepődtem a bátorságán, mert kívülről egy kis nyuszinak tűnt, aki sose beszél, csak meglapul. Hogy kerülhetett ez a lány ide?
- Az enyém, hogy szerettem az anyukámat. Nagyon szerettem.
- Mit csináltál?
- Minden nap megöleltem, puszit adtam neki. Segítettem neki, mindent megcsináltam amit mondott: mindig rendet raktam...
- Ez nem bűn! Ki vele, miért vagy itt? - rivalltam rá, mire kék szemei megrebbentek. Erős voltam.
- Szerettem az anyukámat! - mondta újra.
- És mi van veled? Te miért vagy itt?
- Túl sok vattacukrot ettem - förmedtem rá a lányra, majd felálltam.
- Hazudsz! - szólt utánam.
- Pontosan! - mondtam, majd elléptem tőle. Hat napja keltünk fel ebben a furcsa teremben, nincs kijutási lehetőség. Már mindenhol próbáltam, semmi. Az ablakokat lehetetlen betörni, ajtók nincsenek. Csakis kettő hangszóró van a falhoz erősítve, ennyi.
- Amelia Pond. Önzőség - mondta a hangosbemondó. Többen körbenéztek, de nem tudhatták, hogy én vagyok az. - Csak, mert meghalt a férjed hátrahagytad az egész életed, s tönkretettél még két életet. És mi volt a fizetség? Semmi. Rory-t nem láthattad - mondta a hangosbemondó könyörtelenül. - Lépj az ablakhoz, nézz ki rajta: mit látsz? Látod ki van ott? Látod! Ott van, lásd csak mit tettél tönkre nem gondoltál bele, hogy vissza lehet hozni a halálból a férjed. Nem gondoltál rá, mi, te ostoba! - Ez volt az utolsó, amire emlékszem, mielőtt még felnyitottam volna a szemem. Zihálva felültem az ágyamban, majd oldalra pillantottam: Rory aggodalmas arccal nézett engem.
Azon nyomban rávetettem magam.
- Annyira félek, hogy elveszítelek - suttogtam."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése