Váratlan

Éreztem, hogy valaki más is kilépett a teraszra. Ingerült lettem egyből, mert már fél órája menekültem az emberek elől és kezdtem elhinni, hogy a fagyos levegőre senki sem jön utánam. Hosszan beszívtam a levegőt, de egyelőre nem nyitottam még ki a szemem. Reménykedtem, hogy a jövevényem nem hozzám érkezett, hanem ő is csak magányra vágyik, mint én.

Erősebben nyomtam a tenyeremet a vékony hórétegbe, ami a korlát tetején megmaradt. Azonban egyáltalán nem éreztem a hideg érintését, pedig tudtam, hogy az lenne a helyes. A hátamban éreztem a jövevény tekintetét, ezért megköszörültem a torkomat.
- Bármi is az, a válaszom: nem – mondta határozottan.

Lemondó sóhaj tört elő belőlem és lassan kinyitottam a szemem. Az udvarban felállított sátor sárgás fényeit pillantottam meg először. Pillanatnyi meleg mosoly futott át az arcomon, majd elszakítottam a tekintetemet a sátorról és a továbbra is néma egyén felé fordultam.

Hirtelen lerohant a valóság. Eddig mintha egy búra védett volna meg tőle. A fagyos levegőtől kirázott a hideg, testemen végigfutott a libabőr. Ajkaim közül kifújt levegő, fehéres ködként távozott tőlem. A kezeimet fájdalmasan kaptam el a korlátról, a hirtelen hideg fizikai fájdalmat okozott. Úgy éreztem magam, mint akit mellkason vágtak. Kiszorult a mellkasomból a levegő, sőt egy pillanatra úgy éreztem, mintha ismét rohamom lett volna. Pedig nagyon rég volt már utoljára rohamom.

- Mathias – sóhajtottam fáradt lemondással.
- Rég hívtál már így – jegyezte finom mosollyal ajkain. Közeledni próbált felém, mint testileg, mind érzelmileg. Beszélgetésbe akart kezdeni, de én egyáltalán nem akartam újra elkezdeni vele semmit sem. Elfordítottam a fejemet és a sátorra koncentráltam. – Beszélni akartam veled egész este – folytatta, amikor rájött, hogy én néma fogok maradni.
- Én viszont pont az ellenkezőjére törekedtem – feleltem. Ujjaimat ismét a korlátra tettem, hogy a jeges fájdalom észnél tartson és ne lovalljam bele magam az ellenszenves érzéseimbe.

- Gyönyörű vagy – jegyezte meg finoman, s közelebb lépett. Én vele együtt mozogtam, s léptem hátra. Mintha keringőztünk volna. Matt előrenyúlt és megfogta a kezemet. Megijedtem a váratlan érintéstől és megpróbáltam megint hátralépni és ezzel kicsúszni az ujjai közül.

Matt egyáltalán nem erőszakosan, de azért tartotta a kezemet, hogy ne húzhassam el. Nem értettem a hirtelen finomkodás és főleg a meleg tenyerét. Egyedül akkor volt hajlandó melegen tartani magát, amikor együtt kényszerültünk aludni és melegen kellett tartania a testemet, hogy ne fagyjak meg éjszaka. Illetve, amikor még kettőnket nem választott szét semmi sem.

Igyekeztem rezzenéstelen arccal nézni rá, de a sok váratlan dolog és az emlékek kiültek az arcomra.
- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem suttogva. Hangom gyenge és erőtlen lett volna, ha nem suttogok.
- Hozzám jössz? – Megfagytam. Nem a hidegtől. Azt ismételten nem érzékeltem, mióta Matt hozzám ért. Mintha az idő állt volna meg. Tág pupillákkal, elakadt lélegzettel meredtem rá, miközben ismét távolodni akartam. – Jól hallottad – válaszolt a fel sem tett kérdésemre. – Azt akarom, hogy gyere hozzám. – Megint kimondta. Akkor biztos nem értettem félre semmit sem. Jól hallottam, jól értelmeztem, mégse volt semmi értelme. Remegni kezdett a kezem a zavarodottságtól. El akartam lépni tőle, elszaladni, vagy elküldeni. De képtelen voltam. Egyszerűen a földbe gyökerezett a lábam.

- Matt, végre megtaláltalak! – A megmentőm! Lehunytam a szemem. Matt megrezzent és elengedte a kezem, mielőtt Adele észreveszi, hogy fogja és félig felé fordult. Mosolyt erőltettem az arcomra, de biztos voltam benne, hogy egyáltalán nem voltam meggyőző. – Shopie, sápadtnak tűnsz… - megjegyzését szúrkálódásnak vettem, de épp jó kifogásnak tűnt.
- Be kell mennem enni – morogtam az orrom alatt, miközben kikerültem őket. A magassarkúm árulta el, hogy mennyire bizonytalanok a lépteim. Koppanásai árulkodóan furcsák és egyenetlenek voltak, engem vádoltak gyengeségemmel.

A teremben uralkodó hőség miatt megszédültem, ezért a falhoz húzódva a tartó oszlopok mögött, hirtelen egymásra talált párocskák mellett elhaladva hagytam el a hatalmas termet. A folyosón már sokkal kellemesebb volt a levegő, de ugyanúgy rosszul voltam. Rájöttem, hogy Matt tette ezt velem, nem a hőmérséklet.