2017. június 12., hétfő

Voltatok már Holi Peace-en?

Hi guys!

  Én már voltam. Volt szerencsém részt venni eme csodás eseményen és nem kifejezetten rajonganék az ötletért, hogy ismételjük meg. Már odafele rá kellett döbbennünk Ginny-vel és Rosemary-vel, hogy nem feltétlenül illünk bele a társaságba, ami ott összegyűlt. Úgy értem, hogy a szinte már teljesen részeg, cigiző 14 évesek láttán erősen elbizonytalanodtunk, hogy biztos be akarunk-e menni.
  Végül csak erőt vettünk magunkon és benyomakodtunk. Mégis csak Grovehouse koncert lesz. Azon nőttem fel, még szép, hogy bemegyünk! Nos, ha csak a koncertet számítjuk, akkor nagyon jó volt. Rekedtre énekeltem magamat nagyjából húsz perc alatt és teledobáltak minket porral: tehát zöld-sárga-kék-piros színűek voltunk. Aztán persze mi is dobálózni kezdtünk. Szóval a fejem búbjától a lábujjamig poros voltam.
  Judyék után érkezett Meczker Viki (azt se tudom, hogy írják a nevét) meg Ajkai Ádám... na hát ők borzalmasak voltak. Olyan szar zenét nyomattak, hogy minden életkedvünk elment. Szóval távoztunk is. Rosemary-ék a Parkba mentek, de nekem már nem volt kedvem hozzá, ezért hazamentem. Elég viccesen alakult ez a hazamenetel.

  A buszon úgy néztek rám, mintha valami gonosz, koszos utcagyerek lennék. Pedig nem ültem le, csendesen kapaszkodtam és senkinek sem ártottam. Na mindegy. Egy után egy kicsivel hazaértem. (Futottam egy jó tíz percet, nem tudom miért...) Felosontam törölközőért és samponért az emeletre, majd a földszinti fürdőben tisztára súroltam magamat.
  A hajamból zöld színű folyadék jött ( ugye én festett vörös vagyok, szóval ez annyira nem megszokott) ki, a melltartómból sárga, rólam meg leginkább szürke a sok szín miatt.  A tarkómról körömmel kellett lekaparnom a kék port. A ruháimat nem mertem kézzel kimosni, azt ráhagytam a mosógépre. De szerencsére teljesen kijött belőlük a por, pedig... volt bőven rajtam..

( A kép a villamosmegállóban készült egy fémszéken... arra le mertem ülni)

Tori

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése