Sora Sacram 2. fejezet

Mikor magamhoz tértem egyből éreztem, hogy idegen helyen vagyok. Pár pillanatig még levegőt sem mertem venni. Elraboltak visszhangzott a fejemben újra meg újra ez a szó. A kabátom nem volt rajtam és egy pihe-puha takaróba csavarva feküdtem egy kanapén. Az oldalamon feküdtem, ezért résnyire kinyitottam a szemem. A kanapé krémes színű, durva szövetű anyagával találtam szembe magamat, mindössze pár milliméternyi közelségből.

Mély lélegzetet vettem és megfordultam. A fekvőhelyemmel szemben semmi furcsát nem találtam. Egy fél méterre tőlem egy alacsony dohányzóasztal egy hamutartóval a közepén, néhány csikkel a közepén. Nem izgatott a dolog, így felültem. Szembekerültem a hatalmas üvegfalakkal és elképedtem.

Előredőltem és kimásztam a takaró alól. Mezítláb voltam: levették a zoknim. Az alulról melegített kőre léptem és az üvegfalakhoz léptem. Az egész várost beláttam. Már ment le a nap és eszembe jutott, hogy a szüleim biztosan aggódnak értem. Automatikusan a jobb oldali zsebemhez kaptam. Kitapintottam a telefonomat és megkönnyebbültem.

Biztos voltam benne, hogy nem elraboltak: ha ez történt volna, nem lenne nálam telefonom. Előhalásztam a ketyerét és megnyomtam a középső gombot. Egy üzenet és két hívás. Az üzenet anyától jött: Legkésőbb tízre érj haza a barátodtól. Kikerekedett szemekkel néztem a telefonomra. Aztán tekintetem feljebb siklott: Szia anyaa, találkoztam A barátommal, tudom, hogy nem meséltem róla, de kicsit átmennék hozzá, mert most halt meg a nagymamája… szüksége van rám.

Hitetlen tekintettel néztem a telefonomra. Hirtelen nem akartam elhinni, hogy anya ezt a szöveget bevette. Reszkető kézzel fordultam meg a telefonomat kis híján elejtettem.
- Szia – köszönt rám egy fiú. Maximum két évvel lehetett idősebb, mint én. Automatikusan hátrálni kezdtem, de az üveg megállított. – Elájultál az utcán: konkrétan rám estél. Nem akartalak otthagyni, ezért felhoztalak. Nem foglak bántani. Látod, nem vettem el tőled a telefonod.

Furcsa volt a festett bordó haja és meleg barna szeme. Furcsa kombó volt, de felettébb vonzó. El is szégyelltem magam, hogy rögtön ez volt az első gondolatom.
- Nem akarsz inni valamit? – kérdezte, miközben az ajtótól, ahonnan belépett balra indult. Fel sem tűnt, hogy arra egy egészen jól felszerelt konyha van. Meseszép fehér bútorok. Borzalmas lehet takarítani. A fehér hűtőhöz lépett, mire megszólaltam:
- Ne! – kérdőn felém fordult. – Ne legyen hideg… így is fázom – mondtam, miközben elindultam felé. A fiú bólintott, majd a bal karomra pillantott.
- Ma szerezted? – kérdezte, miközben a pultra tett egy poharat és narancslével töltötte meg. Tekintetét a karomra szegezte. Oldalra pillantottam és ismét elképedtem.

Ahol nemrégiben megszúrtak, most egy pirosas pötty éktelenkedett. Körülötte a bőrömön az erek zöldes-lilás színben pompáztak.
- Te jó ég – szédültem meg. Megkapaszkodtam a konyhasziget szélében. Ködös tekintettel hátrébb léptem egyet, hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat. Fel sem tűnt, hogy a fiú megkerülte a pultot és arra várt, hogy elkapjon, ha dőlök. - Nem fogok elájulni… azt hiszem – néztem rá, még mindig a pultot szorongatva. A fiú bólintott, majd odahúzott nekem egy háttámlás széket.

- Köszönöm. Szabad tudnom, hogy ki a lovagias megmentőm? – kérdeztem halkan. A fiú óvatosan elmosolyodott:
- Hívj Mattnek – vonta meg a vállát. Először elfehéredtem, aztán megforgattam a szemem és fanyarul elmosolyodtam. – Mi az? – kérdezte.
- Semmi… csak az egyik ismerősömet is így hívják… mostanában nem vagyunk jóban – fújtam ki hosszan a levegőt. A fiú felvonta a szemöldökét és megrázta a fejét.
- Akkor Jamesnek – közölte.
- Két neved van? – érdeklődtem, miközben leültem és beleszürcsöltem a narancslébe.

A fiú leült velem szembe és magának is öntött:
- Mindenkinek azt mondom, hogy Mattnek hívnak, de valójában James vagyok. A Matt apám neve is… meg a nagyapámé. Mindenkinek Matt a neve ebben a francos családban. Azonban a családomban kettő fiú született: a testvérem Matt lett én pedig James… kemény két percen múlott és én lettem volna Matt… ikrek vagyunk – bólintottam, de akaratom ellenére is eljátszottam a gondolattal, hogy mi van, ha az osztálytársam és James rokonok. Aztán rájöttem, hogy ez teljességgel lehetetlen. – Tudod mi miatt lettél rosszul? – kérdezte.

Csak megráztam a fejem.
- A szer, amit befecskendeztek a szervezetedbe nem csak egy mezei influenza elleni oltás volt – közölte komoly hangsúllyal. Uralkodnom kellett magamon, hogy ne nevessem el magam. Pár perc telt el, aztán ismét megszólalt: - Nevetségesnek gondolod… - mondta szórakozottan. – Ami nem baj, de mi van, ha azt mondom, hogy mindenkinek az oltásában benne volt ez a szer és aki rosszul lesz miatta, az eltűnik, vagy pár nappal később meghal. Nem figyeled mostanában a híreket?

- Még ha igaz is volna, akkor sem neked kellene foglalkoznod vele! – közöltem tárgyilagosan. Azonban teljességgel kirázott a hideg a fiú miatt. – És ha igazad is lenne, akkor ez azt jelentené, hogy két-három nap múlva meghalnék…?
- Nem… a szer csak arra való, hogy kiszűrjék azokat, akik mások.
- Más? – kérdeztem halkan. – Te is kaptál ilyet?
- Persze. Csak én itthon kaptam meg, apám által. Orvos. Amint rosszul lettem rájött, hogy valami nincs rendben és megvizsgálta az injekciót.

- Miben vagy más? – kérdeztem mohón. James csak bámult rám. – Mondd el – kértem, azonban borzalmasan éreztem magam.
- Az attól függ, hogy hiszel-e nekem, vagy sem.
- Így sosem fogok hinni neked. Főleg, hogy azt sem tudom, mit kellene elhinnem. Ki tudja, lehet, hogy már ma este halott leszek. Több ember szeme láttára ájultam el.
- Ez nem szép játszma – közölte komoran. – A szer felerősíti az erődet, ezzel lebukhatsz és simán elkaphatnak.
- Miért jó ez? Kinek jó ez? Ki csinálja? – faggatóztam. James megvonta a vállát.

- Nem tudom. Az emberek félnek attól, amit nem ismernek – közölte, majd megkerülte a pultot és engem is. Leugrott a két lépcsőfokról, mi a nappali és a konyha között volt és a kanapéra vetette magát. Felé fordultam a bárszékkel. Rágyújtott.
- Ugye nem zavar? – emelte fel a cigarettát, mire csak a fejemet ráztam. - Apám elmélete szerint az állam nem tud erről, hogy van egy szervezet, akinek a fő célja a hozzám és úgy tűnik hozzád hasonló emberek kiszűrése és valamilyen módon eltávolítása a társadalomból. Mert mások vagyunk.

- Te miben vagy más? – kérdeztem megint.
- Sok mindenben – közölte. – De egye fene… most éppen arra gondolsz, hogy csak szórakozom a hülye fejeddel. Félsz tőlem. Ezenkívül kínzóan fáj a karod, ezért alig tudsz koncentrálni arra, amit én mondok… most pedig átfutott a gondolat a fejedben, hogy a gondolataidban kutatok. No lám, igazad van – mosolyodott el fölényesen.

Elképedtem, mivel igaza volt.
- És igen… ki tudsz zárni a fejedből, de ahhoz most nagyon kellene koncentrálnod… eleinte biztosan nem menne – mondta rám sem pillantva.
- Ez… ez nagyon durva – dadogtam. – De hogyan…? – kérdeztem halkan. – Hogy jöttél rá? Hogy csináltad? A szüleid tudják? – dőltem előre. James bólintott majd egy adag füstöt fújt ki a száján keresztül.

- Persze hogy tudják. Apa hamarabb rájött, mint én – vonta meg a vállát. – Már vagy hat hónapja tudatosan használom – közölte. – Jó lenne, ha itt maradnál, pár napig mindenképpen. Amíg ki nem derítjük, hogy milyen képességed van, feltétlen itt kellene maradnod. Apám felhívhatja édesanyádat, elmagyarázhatja neki, hogy elájultál és most benn vagy kórházban. Benntartanak…
- Anyukám öt éven keresztül dolgozott kórházban.
- Akkor is megoldjuk – mondta homlok ráncolva. – Nemsokára hazajön és megbeszéljük. Nagyon meggyőző tud lenni, hidd el, elintézi – mondta. Bólogattam, majd lenéztem a kezemre. – Jól érzed magad? – kérdezte végül. – Fehér vagy, a szád belilult, a szemed csillog… nem fázol?

- De… nagyon – mondtam. Az alkarom belső felén egyetlen ér rajzolódott ki határozottan: sötét szürke színben. A látványtól is rosszul voltam.
- Kéred a takarót? – Csak bólogattam és lehuppantam a földre. Térdeim megremegtek. James felkelt és felém hozta a takarót. Félúton jártam felé, mikor hirtelen fájdalom hasított a fejembe. A nyakamtól indult és egészen a halántékomig haladt a fájdalom. A fejemhez kaptam, ami kibillentett az egyensúlyomból. – Fenébe! Tudtam, hogy ez lesz – káromkodott még egy sort, de sikerült időben elkapnia. Esés közben kapott el. Konkrétan végigcsúszott a kövön, hogy elkaphasson.

Lassan leeresztett, hogy a fejemet a combjára fektethesse.
- Mi történik velem? – kérdeztem. A testem minden porcikája égni kezdett, de mégis úgy éreztem ráz a hideg. A fejembe hasító fájdalom miatt sikítani tudtam volna, de ehelyett könnyek gyűltek a szemembe. James combjain feküdt a fejem, arcomat két kezébe fogta és halkan csitított.
- Minden rendben lesz… sss… minden rendben lesz – suttogta. A fájdalom miatt ordítani tudtam volna. – Nem sokára nem fog fájni, el fog múlni. Ígérem. – Aztán hirtelen oldalra kapta a fejét és szemébe remény csillant. – Apa, csinálj valamit – kérlelte. – Komoly fájdalmai vannak… olyan, mint én.

Percekkel később éles szúrást éreztem a karomban, aztán hirtelen tompaság váltotta fel a kínt. Megkönnyebbült nyögés szakadt ki torkomból és lehunytam a szemem. Könny csorgott végig az arcomon.
- Felteszlek a kanapéra – mondta a fiú. Hagytam. Éreztem, ahogy óvatosan felemel, majd pár pillanattal később lerak.
- Felhívom a szüleit. Beszélek velük, így nem engedem haza – dörmögte valaki hátulról. – Add ide a telefonját.

A szemem felpattant és megemeltem a kezem. Reszketett, mint a nyárfalevél. A takaró alatt a zsebemhez nyúltam, de túl gyenge voltam.
- Majd én – mondta lágyan James. Visszahúztam a kezem és lehunytam a szemem. – Jobb már? – kérdezte, mire bólintottam. – Pihenj, engedd el magad. Itt nem lesz semmi bajod. – Nem kellett kétszer mondani, ezek a szavak átlöktek az álom birodalom határán.

Későn éjszaka tértem magamhoz. Mondjuk elég nehéz volt nem felébrednem, hiszen James és még valaki dörmögő mély hanggal konkrétan mellettem beszélgettek. Gondolom, azt hitték, hogy még hat a beadott gyógyszer.

- Egy olyan szert juttattak a szervezetébe, ami belülről tönkre is teheti. Ilyen még egyszer sem fordult elő. A magas láz is arra utal, hogy a teste harcol a szer ellen. Ha nem ébred fel, akkor azt jelenti, hogy nem elég erős ahhoz, hogy különleges legyen. Ha felkel, akkor még van esélye. – Hirtelen kéz érintette meg a homlokom. - Nincs láza, maximum hőemelkedés. Megyek, lefekszem. Margaret már előkészített neki egy pizsamának valót. Valahol itt rakta le. Jó éjt.
- Jó éjt! – válaszolt James. Hangjából hallottam, hogy fejben valahol máshol jár. Több, mint valószínű, hogy az enyémben. Tehát már tudja, hogy ébren vagyok.