Na jó, hát ezt már nem tudom magamban tartani

Hi guys!

  Csupa mosolyogtató hírem van! Reggel nyolc óra van, de már nevethetnékem van, pedig reggel hatkor keltem fel végleg... Jó az éjszakákat még nem teljesen sikerül végigaludnom, szóval most olyan vagyok, mint egy rossz baba.
  Szóval ma úgy keltem, hogy végre nem éreztem semmiféle fájdalmat. Kellemes, mámoros állapot telepedett rám, miközben jöttem munkába. Ismét összefutottam az egyik itt dolgozóval. Furcsa alak, de kedves. Jól indult a reggel a tegnaphoz képest, mert nem kellett attól tartanom, hogy eltöröm a laptopomat.
  Ugyanis tegnap reggel munkába jövet azt a borzalmat tapasztaltam, hogy minden le van fagyva. A munkahelyemre a leggyorsabb útvonal egy kis mezőn keresztül vezet. Nyáron nem volt vele semmi gond. Ősszel saras volt a sok esőtől. Télen az emberek kitapossák az egészet és egy ónos eső után mindent tükörsima jégréteg borít. Ebből egyenesen következik, hogy a kis mező tegnap hajnalban egy ingyenes korcsolyapálya volt, amire egyáltalán nem készültem fel. Igazán nevetséges látvány lehettem, ahogy küzdök a természet ellen. Legalább háromszor csúsztam meg úgy, hogy ha valaki lett volna mellettem, akkor behúzok neki egyet.
  Azonban azon a kis mezőn van egy nagyon kicsi emelkedő. Éreztem, hogy nem kellene ilyen bátornak lennem, mert biztos, hogy pofára esek, de én dacosan nekivágtam az emelkedőnek. Szinte már a tetején voltam, amikor éreztem, hogy nagyon csúszok. Rogyasztott lábbal, kitartott kézzel álltam a jégen és csúsztam visszafelé. Nem igazán volt mi megfogjon, de végül úgy döntöttem, hogy a kevésbé befagyott susnyás majd megfog. Meg is fogott. Felszenvedtem magam az úttestre, ami szintén csúszott mint állat és ott is végrehajtottam pár akrobatikus mozdulatot. Végül az B épület előtt végre sima járdára léptem. Megkönnyebbültem és körülnéztem, hogy vajon hányan röhögtek rajtam hét órakor. Csak egy autóban ültek, szóval megúsztam. A következő kiszámíthatatlan dolog akkor ért, amikor a C épület előtti járdára tettem a lábam és azonnal megcsúsztam. Szerencsére megmaradtam a lábamon, de hangos káromkodások közepette csúszkáltam be a munkahelyemre. Az átlátszó jégre nem számítottam. DE SIKERÜLT ÉPSÉGBEN ESÉS NÉLKÜL BEÉRNEM! Halkan megjegyzem, hogy a többi dolgozó már nem feltétlen volt ilyen szerencsés. Volt, aki közvetlenül a lépcső előtt taknyolt el. Szegényt jól kinevettem, majd imádkoztam, hogy ne panaszkodjon nekem.
Azonban azon a kis mezőn van egy nagyon kicsi emelkedő. Éreztem, hogy nem kellene ilyen bátornak lennem, mert biztos, hogy pofára esek, de én dacosan nekivágtam az emelkedőnek. Szinte már a tetején voltam, amikor éreztem, hogy
  Szóval ennyi volt a tegnap reggeli nevetgélős eset.

•   A mai napi "mosolyeset" már egy hosszú láncon a következő szem. Kicsit visszaugrok az időben. Még januárban jöttem ide helyettesíteni. Úgy tűnt, hogy egy nyugodt napnak nézünk elébe. Aztán jött a tűzjelzőhöz értő szakember, aki bejelentette, hogy ma egész nap csipogni fog a tűzjelző, mert a másik szárnyban szerelik. Szóval, majd itt fog idegesíteni. Ezt egymást követő két napon eljátszották, ráadásul beijesztettek azzal, hogy ha tűz van akkor nem fog csipogni az a szar... 
• A következő alkalommal, amikor helyettesítettem, úgy fogadtak reggel egyből ( még a kabátomat sem tudtam levenni), hogy "szia, nem működik egy kaputelefon sem, minden egyes csengetés itt csörög". Amint ezt kimondta a váltóm már csörgött is az az istenverte telefon. Aztán kiadták parancsba, hogy nem engedhetem be a csengetőket sehova. Szépen kérjem meg őket, hogy jöjjenek ide erre a portára és innen szenvedjék át magukat az épület azon részére ahova mennének. Tehát egész nap telefonáltam és sűrű bocsánatkérések közepette kérleltem őket, hogy telefonon zaklassák a céget, hogy engedjék be őket. Szerencsére viszonylag könnyen bejutottak a cégekhez, csak előtt még beszélgettek velem egy kicsit.
  Azonban délelőtt olyan tíz óra körül megérkeztek a szerelők, ami egészen parádésra sikeredett. Órákat töltöttek először a másik cég képviseletében megjelent emberkével, hogy nem neki van igaza; aztán azzal, hogy kiderítsék mi a baj. Végül hosszú, kínkeserves szerelések árán kiderült, hogy át lett állítva a telefon. Azt hittem kardomba dőlök kínomban. Egész nap engem szórakoztattak, és a végén már nagyon idegesítettek. Így utólag megtudtam, hogy este 10-ig itt voltak vagy mi. Borzalmas.
• Végül pedig a tegnapi nap jöttem helyettesíteni. Mint már írtam már a reggel is felháborítóan indult és megérkezve csak rosszabb lett a helyzet. A dolgozók itt panaszkodtak nekem, hogy minden le van fagyva és két autó elvileg el is akadt a garázs előtt. A kamerán természetesen nem is láttam semmit sem. Nem tehettem egyebet, mint hogy telefonáltam. Azt mondták, hogy legyek türelemmel, már sózzák az utakat. Én pedig egész nap ezt szajkóztam. A vicc része az egésznek az volt, hogy a garázsbejárókat ugyan felsózták, de a meredekebb bejáratot csak kétszer sózták, míg a kisebb és egyenesebb bejáratot vagy ötször meghintették. A járdákat csak  tíz-tizenegy körül sikerült végre felsózni. Egyszerűen nevetséges volt, ahogy itt csúszkáltak az emberek.
  A csúcsa a napnak az volt, amikor az egyik futár odalépett hozzám és megkérdezte, hogy tudok-e arról, hogy az egyik lift haldoklik, mert félig nyitott ajtóval áll benn a helyén. Mosolyogva megköszöntem, hogy értesített. Legszívesebben a fejemet vertem volna az asztallapba. 
• Természetesen a lift a mai napra nem lett megjavítva. De ráadásnak elromlott a másik beengedő telefon, így most minden második percben cseng, mintha valakit be kellene engedni, holott senki sincs a vonal túlsó felén. Az a szerencsém, hogy azt a csengőt csak azok nyomkodják, akiknek nincs belépőkártyájuk a garázsba, így először a másik telefonon hívnak majd, hogy eresszem be őket és csak utána az elromlott telefonon. De ez akkor is nevetséges! 

  Mindegy egyes alkalommal történik valami, amikor itt vagyok. Már benne van a kezembe a mozdulat, amivel hívom a karbantartókat. A második alkalommal már röhögve hívtam fel őket és amolyan "Szia, megint elromlott valami" megszólalással kezdtem. Egyszerűen siralmas. 

  Remélem, hogy mire legközelebb jövök ( február 14), addigra megszerelnek mindent. Lassan már nincs minek elromlania, szóval reménykedem.

Tori