A cím beszédes, de azért megmagyarázom a dolgokat. Csütörtökön Adele társaságában elmentem egy kicsit szórakozni. Először csak beültünk a mekibe. Ott még minden rendben volt. Jót beszélgettünk, meg jól bekajáltunk. Minden rendben volt. Nem voltak döcögős, necces dolgok. Megvártuk még a kis csapatunk harmadik résztvevőjét, majd elindultunk a pubba, ahol a többiekkel találkoztunk volna.
Természetesen mi érkeztünk meg a leghamarabb pedig
késtünk. Csupán pár percet kellett várnunk, amíg megérkeztek a többiek. Viszonylag
kellemesen éreztem magam, bár szívesebben lettem volna otthon egy jó könyv
mellett. Nem ismertem annyira azokat az embereket, ráadásul nem győztek meg
arról, hogy mindenáron velük akarnék megismerkedni. Igyekszem visszafogni
magamat, de hogy is mondjam: áradt belőlük a büszkeség, amiért ők bizony a BME
xy szakjára járnak. Persze, értem én, hogy egy olyan szakra járnak, ahova
tényleg kell az ész, de például aki ugyanúgy a BME-re jár, de „csak”
kommunikációra, az már játékszakra jár.
Még szerencse, hogy senki sem tudta ott, hogy én mire jártam. Jesszusom de
nyomorultul éreztem magam.
Aztán elhangzott az a bizonyos mondat Adele szájából. Nem fogom
leírni, nem fogom még a csak a témát sem megmondani. Lényeg, hogy Adele
tényleg, nagyon komolyan megbántott. Akkor ott helyben nem szóltam semmit sem.
Pedig asztalokat tudtam volna borogatni, ordítani és hajat tépni. Az egészből
végül az lett, hogy másnap kiosztottam, szinte szó szerint. Nem volt kedvem
válaszolni neki azonnal, hagy eméssze a dolog őt. Illetve le kellett nyugodnom.
Ez nem csupán a szokásos felidegesítés volt. Megalázott, nyílvános helyen.
Valószínűleg senki sem hallotta. Talán csak egy ember, de ettől függetlenül nem
tetszik. Nem fáj, nem érzem rosszul magamat. Lepergett rólam, de ez nem jelenti
azt, hogy nem kell felelnie érte.
Egyedül az dühít, hogy mégis, hogy volt képe ilyen
mondani. Ez az egyetlen problémám. Ez az, amiért én nem tudok megbocsátani és
haragszom. Megsértett és nem fogom egyhamar lenyelni.
Tori
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése