Not easy

  Emlékszem az egyetlen alkalmazottam mondta mindig, hogy Julie, valami nincs rendben. Természetesen mindig szemet hunytam a dolog felett. Az én férjem tökéletes, egy álompasi. Szeretem őt és ő is engem. 
  Az egész azzal indult, hogy az anyját oda akarta költöztetni a lakásunkba. Egy lakásba, ahol három gyerek van már. Normális ötlet ez? Nem, legyünk reálisak: egy lakásba három gyerekkel alapjáraton nehéz megélni, nem hogy még egy nagymamával, akinek mindig igazat kell adni és a férjem még jobban is hallgat rá, mint rám. Nem hiányzik nekem az a banya ide. Maradjon csak vidéken. 
  Ez egy állandó vitatéma lett nálunk. Állandó. Négy hónapon keresztül az összes vitánk arra ment ki, hogy mennyire érzéketlen vagyok és kegyetlen, amiért hagyom, hogy Rose - a férjem anyja - egyedül legyen.
  Aztán a legidősebb, tökéletes lányom: Elizabeth egyik nap nagyon csúnyán reagált le valakit. Pontosan nem emlékszem már, de akkor hirtelen rá kellett döbbennem, hogy a legidősebb lányom, már évek óta haragszik rám valamiért. Nem vettem észre valamit? Valami felett elsiklottam? Mi történt?
  Rá kellett döbbennem, hogy egy jégszoborrá váltam az évek alatt, de ennek is megvan az oka. A családom, a férjem koránt sem olyan csodás, mint én azt képzeltem. Hogy miért nem vettem ezt észre? Mert nem voltam otthon, inkább ültem az irodában, mintsem, hogy velük legyek; egyszerűen menekültem előlük. 
  A legnagyobb lányom időközben meggyűlölte az apját és végül, hosszú kínzó keserves hónapok alatt rendbe hoztuk a kapcsolatunkat, így most végre kettőnk között megvan a szükséges harmónia. Elizabeth elköltözött, minden rendben vele. Az alkalmazottam lányával lakik együtt, állítása szerint boldog és ez látszik is rajta és a tanulmányi eredményei ismét kiválóak. 
  4 hónap alatt sikerült mindezt elintézni. Azonban 4 hónap alatt állandó veszekedések, álmatlan éjszakák és heti aktív pszichológus, párterápia után most ott tartunk a férjemmel, hogy elválunk. 4 hónap alatt kiderítettem, hogy a cégemet az irányítása alatt sikeresen hitelspirálba hajszolta. A könyvelő, aki a húgom, természetesen minderről hallgatott. A férjem bátyja addig ügyködött, hogy a nevemről minden tulajdont leszedjen és a férjem neve alá varázsolja. Egy ügyvéd sem vállal el. 
  A cégem, végre tényleg csak az enyém, új könyvelőm van. A húgommal 3 hónapja nem beszélek. El fogunk válni, mert én ezt nem bírom. A több milliós tartozást valahogy megoldom. Új lakásba költözöm és teljesen el fogok szakadni a férjemtől. Csak egy dolgot nem tudok: mi lesz a két iskolás gyermekemmel? Hogy magyarázzam el nekik, hogy apu mégsem a legjobb apuka a világon?
  Több, mint 20 év házasság és "boldogság" után, hogy képes ilyenre egy ember? Miért nem tudunk békében, csendesen elválni?

Nevetséges

Hi guys!

 

A szürke mindennapokba néha-néha becseppen egy-egy meglepő, unalmas, lehangoló és mégis felháborító esemény: családi ebéd.
  Kedves drága mama próbálkozik egyenlően eloszlatni a figyelmét a két gyereke és unokái között és egyszer csak úgy hirtelen kipattan a fejéből, hogy akkor most nagy családi ebéd lesz. Nem igazán érdekli, hogy a saját fia nem is lesz ott, mert későn szól és épp dolgozik. De most már eljutottunk arra a pontra, hogy az sem érdekli, hogy a lánya sincs ott, mert az egyik gyerekének fellépése van. De nem baj, azért a többiek menjenek csak el arra a vackos ebédre.
  Arról nem is beszélve, hogy olyat főz, amit nem feltétlen szeret a nép. Egy normális családi ebéd, amikor mindenki jelen van nagyjából 10 fős. A mostani 5 fős volt. Szerintetek mennyire éreztem jól magam? Egyszerűen nem értem, miért kell erőlködni. Ha már ennyire egyenlően akar eloszlatni dolgokat, akkor tessék úgy szervezni, hogy minél többen ott legyünk, nem pedig úgy, hogy minél hamarabb túl essünk rajta.
  Annyira felháborít, de annyira.

Tori

Tanulás, avagy hogyan égesd ki az agyad a történelemmel

Hi guys!

  Először is végy egy érettségi időpontot, mondjuk a május huszonnegyedikét.
  Döntsd el, hogy éppenséggel törit akarsz/szeretnél/fogsz tanulni.
  Nézd végig a félig kidolgozott, félig kidolgozatlan "tételsorodat", aztán döntsd el, hogy ezt ma mind megcsinálod.
  Utána kezdd el, mondjuk egy "laza" témával - én személy szerint választottam a - Totális diktatúrák az 1920-'30-as években. Ha most rádöbbentél, hogy halvány lila gőződ sincs miről van szó, akkor megmondom, hogy a sztálini és a hitleri totális diktatúráról kell tétel megfogalmaznod. Ezzel elszöszölsz egy picit, de azért figyelsz rá, mert érdekes, mert ugye "nem rég" történt. 
  Után választasz egy egyszerűnek tűnőt: Az első világháború jellege, jellemzői. Párizs környéki békék. Amikor meglátod a mennyiség legszívesebben fejbe lőnéd magad, de ne aggódj, lehetne rosszabb is. 
  Mikor befejezed jöhet a következő: Kádár-rendszer. Felsóhajtasz, hogy ez egy tök jó tétel, mert rövid, de ekkor a barátod töri le a szarvadat, hogy ez egy tág témakör... és nem lesz könnyű dolgod. De megcsinálod, úgy, ahogy tőled telik.
  Amikor végignézel a listádon, még mindig van 5, amit meg kellene csinálod, hozzá is fogsz a Parlamenti demokrácia Magyarországon címűhöz, de mondhatni kiesik a toll a kezedből, a füledből füst szivárog ki halvány csíkként: az agyad kisült.
  Kétségbeesésedben és tehetetlenségedben inkább lemész a konyhába enni, révén, hogy a kilókat, majd a benned felgyülemlő stressz, úgy is leoldja. 

Tori&Shadow

1 hónap

Hi guys!

 Túl vagyok az összes írásbelimen, a francia meglepően nem volt annyira nehéz, mint én azt hittem. Szóval sokkal boldogabban jöttem ki a francia érettségimről, mint én azt elképzeltem előtte. Matt aranyos volt, mert elém jött és még sütit is kaptam. Utána hozzám mentünk. Nagyon nem történt semmi említésre méltó. Kettő körül ő lelécelt, mert dolga volt és utána meg nem is tudom már mit csináltam.
  A napok nagyon gyorsan mennek a szóbelik egyre közelednek én meg úgy érzem, hogy semmit sem tudok, pedig elkezdtem már tanulni. Nagyon félek a megtekintés napjától, mert akkor tudom meg mennyire rontottam el mindent.
  Mostanában azt vettem észre, hogy sokkal zárkózottabb vagyok. Nem szeretek elmászkálni sehova, állandóan aludhatnékom van és a körülöttem lévők egyre többször húznak fel. De mégis hogy lehet az ilyet közölni? Bocs, de idegesítesz, befognád? Ez nem így megy.  Mindegy.
  Lényeg a lényeg, hogy kiszámoltam. Egy hónap múlva vége az ÖSSZES gimnáziumos szarnak. Ez mit jelent? Azt, hogy nincs több osztálytárs, nincs több osztályvita, nem fogom őket soha többet látni. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy kikkel fogom tartani a kapcsolatot. Egyáltalán nem sajnálom, hogy vége.
  Az igazat megvallva, még a banketthez sincs kedvem. Ha elmegyek, akkor csak azért fogok elmenni, mert ki van már fizetve, ráadásul kaja is van. Ez jövő hónap 19-én lesz. Egy hónap és tovább léphetek ezen a 4 éves kínzáson. Nem látok rá sok esélyt és nem hiszem, hogy valaha vissza fogom sírni. Borzalmas volt ez a négy év.

Tori

Le bac

Hi guys!

  Éppenséggel a francia érettségire gyakorlok, ezért a francia cím. Hát mit ne mondjak, elég fárasztó ez az érettségi dolog. Az első hét óta nem volt érettségim. Viszont rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem.
  Például rájöttem, hogy magyar érettségi közben nagyon ráérhet az ember. A szövegalkotásra 3 órát adnak nekünk. Én 10:30-kor felnéztem a lapomból, hogy akkor én kész vagyok. A tanár javasolta, hogy nézzem át még párszor de már nem volt mit, mert megtettem.
  Aztán háromnegyed órával később egyik osztálytársam nagy bátran felállt, hogy kiviszi. Ezután pár perccel később én is felálltam és beadtam az irományomat. Csendesen elpakoltam és mentem is a dolgomra. A telefonomat természetesen benn felejtettem a teremben, ezért muszáj volt megvárnom a delet. Amúgy is megvártam volna, csak így halálra untam magam.
  A másnapi matek könnyű volt.
  Azonban a történelem érettségi egy szívatás volt. Ennyire nem szívtam még a fogam, mint akkor.
  Az emelt angolon meg majdnem elsírtam magam, de mindegy.
  A lényeg az, hogy vége ennek. Már csak egy francia van, aminek csak görbülnie kell.

  Alapjáraton minden rendben van. Kipihentebb vagyok, ma is tíz órakor keltem. Mattel világi béke van, dúl a szerelem. Minden jó. Kivéve a közelgő szóbeliket. De azt majd valahogy lerendezem.... félek az eredményektől. Nem akarom tudni!!! Q.Q

Tori

Accident

 

 A szemem láttára csapódott bele a zöld autó a fába. Heves pörgését csak egy öreg, göcsörtös fa állíthatta meg. Azt a fa, amelyik megállította, már gyermekkorom óta ott állt. Mióta az eszemet tudom, azóta ott áll.        Az autó becsapódása miatt hátsó ablaka ripityára tört. Egy bokrot gyökerestől a járdára száműzött. Nagyobb ablakdarabok a földre hullottak. Éreztem, ahogy a cipő talpába mélyednek, amikor elsétáltam ott, hogy beálljak a megállóba. 

  Az ütközés után pár pillanatnyi csend, majd éktelen sikoltás. Egy gyerek. Nem kisbaba, egy kisfiú. A gyomrom bukfencezett egyet és összezsugorodott. Azonban az anyós ülés ajtaja hirtelen kivágódott: egy rémült tekintetű, fekete hajú anya szállt ki. A kevésbé sérült ajtóhoz lépett és feltépte. Kinyújtott kezét és egy vékony, reszkető kéz fonódott rá karjára. 

  Mikor megláttam hogy a kisfiút a saját lábán lép ki az autóból megnyugodtam. Nem vettem figyelembe, hogy a sofőr helyéről senki sem szállt ki. 

  Tekintetem a megállóba érkező busz mellé terelődött: az "elcsapott" nőre. Nem tűnt sérültnek. Némi ijedségen kívül semmi mást nem láttam rajta. Megfordult a fejemben, hogy nem először történik vele ilyesmi. Sőt talán már hozzá is szokott az ilyen incidensekhez. Undorodva fordultam el a perlekedő nőtől. Felszálltam a buszomra. Láttam, ahogy egy sárga mentő feltűnik a láthatáron: súlyos sérültekhez hívnak ilyeneket. Aggodalom fogott el, ekkor esett le, hogy a sofőr nem szállt ki. Megértettem miért sír az anya. Megértettem a kisfiú rettegő szempárját és szürke bőrszínét. 

  A sziréna hangjától rosszul lettem. És amikor láttam, hogy a mentősök az sofőr ajtajához rohannak nem bírtam tovább odanézni. 

  Elfordítottam a fejem és előre bámultam. A fülhallgatóm egyik felét kivettem a fülemből még az ütközésnél. Most szabadon furakodott be a gépies női hang a tudatomba; bár csak a végét fogtam fel: " Társaink és magunk kényelme és biztonsága érdekében figyeljünk oda környezetünkre. Ma és mindennap. "

 Igen aktívan 4 éve használom a tömegközlekedést, de előtte is elég rendszeresen vettem igénybe. Egyszer sem hallottam még ezt a szöveget. Halvány, keserű mosolyt varázsolt arcomra a történtek után.

Épp mentem el otthonról, amikor ez történt. Konkrétan nem így történt, ugyanis én nem láttam, csak beszélgetés foszlányokból tettem össze a balesetet.

Tori

Különös

Hi guys!

  Furcsa, hogy mennyire máshogy érzem magam, mikor nélküle vagyok. Mondhatnám azt is, hogy végtelenül szomorú leszek, amikor nélküle vagyok. Kicsit nehéz így élni, hogy állandóan szomorkodom, amikor nem vagyok vele. Bele kell rázódnom ebbe a dologba. Persze van némi túlzás abban, amit mondok.
  Amikor nagyon belegondolok abba, hogy nélküle vagyok, akkor leszek ilyen... mint most. Hiányzik nekem ilyenkor nagyon és mint minden, ez is kiül az arcomra. Ilyenkor jönnek a tipikus botor kérdések, hogy mi a baj? Nem hogy inkább elterelnék a figyelmemet a "gondról".
  Ahh mindegy. Persze, hiányzik nekem nagyon; de nem jó, hogy ennyire függök tőle. De igyekszem összeszedni magam.

Tori