Kapcsolat

  Csak a szobám közepén ültem. Szétdobált papírok, tankönyvek, füzetlapok, műanyag dobozok, tollak, filcek között és csak bámultam az egyik papír sarka felé. Halk koppantás zavart meg, s vérben forgó tekintettel néztem fel a belépőre. Egy talpig fehérbe öltözött férfi lépett be, mögött még kettő. Morgott valamit kettő társának, mire azok nem jöttek közelebb, csak az ajtóban álltak és ideges pillantást váltottak egymással, majd rám néztek.
  Miattam feszültek - döbbentem rá. Eltátottam a számat és ismét a két izompacsirtára néztem. Ez a kettő miért tartana tőlem? Ez nevetséges! - kezdtem megint felhúzni magam.
- Claud... itt vagy? - Erik mászott a képembe, mire hátrahőköltem. Utáltam, amikor ezt csinálták. Egy percig az arcát néztem. Normális volt: barna szemek, barna haj. Kivéve a csúnya karmolásnyomot a nyakán. Még én okoztam két éve, amikor kezdő volt.
  Elvigyorodtam.
- Itt - néztem végül a szemébe. Egyezményes jel volt ez a dolgozók nagy részével. Ha választ adok, akkor viszonylag tiszta az agyam és nem fogok nekik esni.
- Akkor... - kezdett bele nagy sóhajjal és leült a szőnyegre velem szemben. - Mesélj nekem Claud... mi miatt dobáltad szét a cuccaidat... megint? - Eriknek volt az a rossz szokása, hogy gúnyolódik. 
  Élesen szívtam be a levegőt és megforgattam a szemem.
- Nem akarok veled beszélgetni! - rivalltam rá hirtelen. - Menj innen! - sziszegtem. - Kifelé! - ordítottam, mikor Erik nem moccant.
  Felpillantottam a két őrre: az egyikük fenyegetően felém lépett.
- Kifelé, mindenki, most! - ordítottam. Erik lassan, óvatosan felegyenesedett és mielőtt még hozzávágtam volna az egyik könyvemet, becsukta az ajtót. - A fenébe! - toporzékoltam tovább, miközben a fülemhez kaptam. 
  
  Hideg verejtékes pólóban ébredtem az éjszaka közepén. Félig felültem és a szememhez kaptam. Nem mertem becsukni. Tartottam tőle, hogy ismét azokat a rémisztő képeket látom.
- Tehát a kapcsolat, még mindig megvan - motyogtam magamnak. Feltornáztam magam ülésbe és megdörgöltem a szemem. 
  Nyikordult az ajtó és én kis híján felsikoltottam. James mindig is végtelenül halk teremtés volt, de most kivételesen csendes volt. Ahogy az ajtóban állt, arcába hulló bordó tincseit feketének láttam és arcára ijesztően vetült a fény.
- Mi történt? - ült le mellém az ágyra. Arrébb csúsztam a mély levegőt vettem.
- Claud... Nem tudom hogy csinálja, de esténként mindig összekapcsolódunk. Olyan eseményeket látok, amiket korábban megtett. A képessége... megrémít. Nem tudom pontosan leírni, de mindenki fél tőle. Többet kell látnom, ahhoz, hogy rájöjjek mi az.
  - Hol van most? - kérdezte aggodalmasan. Megráztam a fejemet és visszagondoltam a helyre:
- Amit láttam egy szanatórium vagy egy elmegyógyintézet lehetett. De nappal volt és volt ott valami Erik. Barna szem és haj... Másra nem emlékszem. Borzalmas volt. Hangokat hall, ilyenkor elveszti a kontrollt... 
  - Meg kell találnunk - sóhajtott végül James.
- Ennyire fontos volt számodra? - bukott ki belőlem a kérdés.
- Clauddal a bölcsődében találkoztam először, azóta vagyunk barátok. Nehezen engedsz el egy olyan embert, akit több, mint tíz éve ismersz. Főleg, ha tudsz segíteni rajta, csak meg kell küzdeni érte.
- Barátok? - kérdeztem vissza kötekedően. James hosszan a szemembe nézett, majd bólintott.
- Megpróbáltunk járni párszor... nem működött jól - vonta meg a vállát.