Is that normal...?

Hi guys!

  Nos, a hét elejétől suliba járok és egyszerűen borzalmas... és én még egy hete, betegen vissza vágytam ide. NEM! Nem jó hely, nagyon rossz gonosz és hagyjon békén és felejtsen el örökre... komolyan kikészít.
  Mellesleg napi szinten mindfuck és idegbetegség kap el,  amikor arra gondolok, hogy gyógyszert kell beszednem. De komolyan. Ma reggel belegondoltam, hogy "na ja... akkor duomox, valami gyógyi az aftákra, sebekre, C- és D-vitamin, fájdalomcsillapító, Doritricin... ez a mai kínálat." Olyan ideg kapott el... azt hittem valakit megütök. Nagyon idegbeteggé tesz engem ez a betegség dolog. Ez az egyik oldala a betegséggel járó érzelmeknek. A másik az amikor totálisan magamba zuhanok. Túl sok gyógyszer, túl sok feltétel, nem ehetek ezt-azt, nem tudok aludni, nem mehet el sehova, nem jöhet át senki... ilyenkor meg bezárkózom a szobámba és sírok egy fél órát... aztán jön az idegbeteg állapot...
  De persze ezt a suliban nem csinálhatom, legalább is a bezárkózós részt. Jó lenne, de mivel erre nincs lehetőség, ezért zenét hallgatok és irosgatok. Kicsit hullámzok...
  Másik "probléma", ami pöppet befolyásolja a mindennapjaimat. Nem beszélünk a barátommal. De úgy kb tényleg semmit. Egy-egy mondat jut egy napra, de amúgy semmi. És a poén, hogy nem tudom miért?! Jó, oké: engem eddig nem zavart/ nem tűnt fel, mert tanultam. Elég valószínű, hogy vele is ez a helyzet.
  Csak ilyenkor a vállamra ül a kisördög és jönnek a tipikus: és mi van ha nem? ÉÉÉS ilyenkor bizony hiába győzködöm magam: hogy tanultanultanultanultanul... és idő után ez fokozatosan átvált a: valamitelrontottamésmostharagszikrám állapotba. Ez a kettő meg váltogatja egymást, szóval vicces.
  Már azon gondolkodtam, hogy ráírok, hogy haragszik-e vagy valami. Aztán persze lebeszéltem magam... meg minden... csak naaaa.... miért nem beszélünk?
  Kicsit idegesítő tényező... na nem baj... majd hétvégén...ugye? XD

Bytheway: Köszönöm Lia, nagyon aranyos vagy

Tori