Hi Guys!
Nem igazán akartam belemenni ebbe a diák/szülő sztrájkos dologba, mert erről biztos mindenkinek megvan a saját maga véleménye és ez valószínű elüt az enyémtől, mert ez Murphy-törvény. Nem nagyon szeretném kifejteni, hogy mi a véleményem erről az egész tüntetésről. Annyit azért elárulok, hogy szerintem nagyon szép kezdeményezés ez, hogy nem megy be a gyerek meg minden. De nem hiszem, hogy bármit is el fog érni ez az egész kezdeményezés.
Ha nem így van, az csak jó. Annak örülnék a legjobban!
Viszont, most, hogy közeleg az esemény, akaratom ellenére is szembejön, miközben böngészek. Elolvastam pár hozzászólást... és egyszerűen kiborítanak az emberek, hogy mennyire primitívek tudnak lenni. Nem veszik észre azt, mi kiszúrja a szemüket. Hogy nem veszi észre egy édesanya a gyerekén azt, hogy totálisan kikészíti az iskola? Hogy mondhatja azt, hogy majd amikor dolgozni fog, akkor is nyolc órákat kell figyelnie.
A szomorú ebben az, hogy el nem tudom képzelni, hogy milyen háttere lehetett annak az embernek, aki ezt így leírja és nem veszi észre, hogy mennyire nincs igaza, hiába győzködik. Üljön be az iskolapadba egy hétig, hogy tudja milyen érzés és emellé még teljesítsen is jól, utána majd kíváncsi leszek a véleményére.
2016. február 28., vasárnap
Életkép
Unottan ücsörögtem a megálló padján. Egy áprilisi estéhez képest hideg volt. Fázósan húztam feljebb vállaimat és simítottam végig felkaromon, miközben szinte más esdekelve pillantottam fel a villamos érkezését számoló szerkezetre.
Hét perc.
A szemközti megállóban egyre inkább gyűlt a várakozó tömeg: egy öregasszony, épp leroskadt a padocskára és hangosan zihált, mint aki épp egy húsz kilométeres túrából érkezett meg. Egy férfi komor, tekintélyt parancsoló pillantással bámulta a patkát. Egy fiatal, vöröshajú lány egy könyvet szorongatva sétált be a megállóba. Két fiatal srác fázósan mászkált fel s le a síneken, a villamos után tekintgetve. Pár lányka hangosan viháncolt. Egy fiú fülhallgatón zenét hallgatott és térdeit ütemre mozgatta.
Hirtelen nesz ütötte meg a fülemet. Alulról jött a hang. Odakaptam a fejem és összehúzott szemöldökkel kerestem a zaj okozóját. Semmit sem láttam. Végül tekintetemet ismét a szembe oldalon gyülekezőkre fordítottam. A faital vörös feltűnően vigyorgott felém. Hirtelen azt hittem ismerjük egymást. Gondolkozni kezdtem, hogy honnan kellene emlékeznem rá.
Egy idő után rádöbbentem, hogy nem konkrétan rám vigyorog, hanem a padra. Mellém. Oldalra néztem és egy fekete gombóc ücsörgött a pad szélén. A sötétben nem láttam hogy hol a feje, vagy épp a mancsa.
Mikor ránéztem, ő mintha ezt megérezte volna: kinyitotta halvány zöld szemét és egyenesen az én szemembe nézett. Óvatosan kinyújtottam felé a kezem. A hozzá legközelebb eső ujjamat megszaglászta, majd megint rám bámult. Ezen felbátorodva végigsimítottam a fején. A macska elégedettnek tűnt, sőt, mintha már órák óta csak erre várt volna. Megvakargattam a nyakát, mire felkelt és a fejét a tenyerembe nyomta.
Aranyos volt nagyon. Odalépkedett hozzám és az oldalamnak dörgölőzött, hatalmas szemeivel rám nézett és nyávogott egyet. Halk, fájdalmas nyávogás volt. Kicsit előrébb dőltem: oldala vékony volt, hepehupás: csont sovány volt.
- Hát te csak magad vagy? - kérdeztem halkan. A macska persze nem válaszolt.
Nagyot sóhajtottam, majd megint a visszaszámlálóra pillantottam: egy perc. Hatalmasat sóhajtottam, miközben elővettem a telefonomat.
- Thomas. Szia, én vagyok! Figyelj, tudom hogy későn szólok, de nem lehetne, hogy inkább te jössz át hozzám.. közbe jött valami. Majd elmagyarázom otthon. Át tudsz jönni? - kértem, miközben a macska nyakát cirógattam.
- Azt hiszem igen... de még akkor össze kell pakolnom... írok, amikor indulok, onnantól pedig fél óra. Plusz még amennyit várni kell a villamosra meg a buszra, meg ilyenek. Igyekszem, ahogy tudok. De ugye minden rendben van?
- Hogyne. Na de mennem kell... - mosolyogva tettem le.
Felpattantam a padról és válltáskámat a padra tettem, kizipzároztam és a belső zsebből egy szatyrot vettem elő. Belepakoltam a táskából a cuccokat a szatyorba. Közben a macska állandóan a táskám szélét szimatolta.
- Ugorj csak bele nyugodtan - mondtam a cicának.
Párszor megpaskoltam a táska belsejét. A macska nem mozdult, ezért óvatosan megsimogattam és megemeltem. Éreztem, hogy mennyire vékony, de szerencsére nem ellenkezett. Valószínűleg legyengült.
Beraktam a táskába és felpattantam vele. Elsétáltam a beérkező villamos mellett és besiettem a szupermarketba és vettem három tasak macskakaját és almot meg egy dobozt hozzá. A kasszánál a pénztáros észrevette a táskámban lapuló, nyávogó macskát. Elvigyorodott.
- Nagyon aranyos, új cica? - kérdezte halkan.
- Most találtam a villamosmegállóban - mondtam mosolyogva.
A pénztáros elszontyolodott és elhúzta száját.
- Legalább mostantól jó kezekben lesz. - Elmosolyodtam a lány optimizmusán.
- Persze. Köszönöm és szia. Szép estét - mondtam búcsúzóul.
Sietve kisétáltam a boltból, hogy még elírjam a hazafelé induló buszt. Épp elértem a buszt lezuttyantam egy ülésre a kijjebb húztam a táskám zipzárját. A macska nyávogva bújt elő és remegett, mint a kocsonya. Minden bizonnyal nagyon félt, hogy mi lesz vele. A macskakajás tasakot vékony, pici körmeivel kapargatta, de nem tudta kiszakítani.
- Ígérem, mindjárt kapsz enni, csak bírd ki hazáig - mondtam neki. - Már csak három megálló. A telefonom rezgésére figyeltem fel:
Elértem a villamost, nagyjából fél óra.
Boldog sóhaj szakadt ki tüdőmből, majd visszaírtam Thomasnak, hogy várok rá nagyon.
Megérkeztünk, a táskát letettem a földre és hagytam a macskát, hagy nézzen körül. Közben kipakoltam a cuccait. Egy kistányérra kitettem neki a kajáját és utána hagytam hagy falja fel, közben vizet töltöttem neki.
Mikor befejezte és a szája környékéről lenyalogatta rám nézett.
- Gyere velem. - Az almot a wc-be tettem le. Megmutattam neki és elmagyaráztam neki, hogy azt kell használni. Remélem, hogy megjegyezte. A kaputelefon jelezte, hogy beütötték a kódot. Vigyorogva nyitottam ki az ajtót, majd kicsit megigazítottam a hajam.
- Szia! - borultam Thomas nyakába.
- Szia - köszönt, majd egy csókot kaptam köszönésként. - Mi történt, hogy nem tudtál jönni? - kérdezte.
A macska azonban megelőzött és a lábaink között kezdett sündörögni, majd elhaló hangon nyávogni kezdett. Thomas lenézett és elkerekedett szemekkel nézett az apró, vékony fekete gombolyagra.
- Ez mi? - kérdezte halkan.
- Minek tűnik? - kérdeztem vissza. Rámosolyogtam a fiúra, aki csillogó szemekkel guggolt le az aprósághoz. Végül leült a földre. Hagyta, hogy megszagolgassa a kezét és végül játszani kezdtek.
- Hogyhogy? - kérdezte értetlenül és boldogan egyszerre.
- A villamosmegállóban találtam. Képtelen voltam otthagyni.
- Nagyon édes - mondta, miközben a macska a keze után kapott, ahogy felemelte. - Viszont, nagyon vékony. Biztos nagyon sokáig lehetett egyedül. Holnap el kell vinni állatorvoshoz, meg ilyenek.
Tori
Hét perc.
A szemközti megállóban egyre inkább gyűlt a várakozó tömeg: egy öregasszony, épp leroskadt a padocskára és hangosan zihált, mint aki épp egy húsz kilométeres túrából érkezett meg. Egy férfi komor, tekintélyt parancsoló pillantással bámulta a patkát. Egy fiatal, vöröshajú lány egy könyvet szorongatva sétált be a megállóba. Két fiatal srác fázósan mászkált fel s le a síneken, a villamos után tekintgetve. Pár lányka hangosan viháncolt. Egy fiú fülhallgatón zenét hallgatott és térdeit ütemre mozgatta.Hirtelen nesz ütötte meg a fülemet. Alulról jött a hang. Odakaptam a fejem és összehúzott szemöldökkel kerestem a zaj okozóját. Semmit sem láttam. Végül tekintetemet ismét a szembe oldalon gyülekezőkre fordítottam. A faital vörös feltűnően vigyorgott felém. Hirtelen azt hittem ismerjük egymást. Gondolkozni kezdtem, hogy honnan kellene emlékeznem rá.
Egy idő után rádöbbentem, hogy nem konkrétan rám vigyorog, hanem a padra. Mellém. Oldalra néztem és egy fekete gombóc ücsörgött a pad szélén. A sötétben nem láttam hogy hol a feje, vagy épp a mancsa.
Mikor ránéztem, ő mintha ezt megérezte volna: kinyitotta halvány zöld szemét és egyenesen az én szemembe nézett. Óvatosan kinyújtottam felé a kezem. A hozzá legközelebb eső ujjamat megszaglászta, majd megint rám bámult. Ezen felbátorodva végigsimítottam a fején. A macska elégedettnek tűnt, sőt, mintha már órák óta csak erre várt volna. Megvakargattam a nyakát, mire felkelt és a fejét a tenyerembe nyomta.
Aranyos volt nagyon. Odalépkedett hozzám és az oldalamnak dörgölőzött, hatalmas szemeivel rám nézett és nyávogott egyet. Halk, fájdalmas nyávogás volt. Kicsit előrébb dőltem: oldala vékony volt, hepehupás: csont sovány volt.
- Hát te csak magad vagy? - kérdeztem halkan. A macska persze nem válaszolt.
Nagyot sóhajtottam, majd megint a visszaszámlálóra pillantottam: egy perc. Hatalmasat sóhajtottam, miközben elővettem a telefonomat.
- Thomas. Szia, én vagyok! Figyelj, tudom hogy későn szólok, de nem lehetne, hogy inkább te jössz át hozzám.. közbe jött valami. Majd elmagyarázom otthon. Át tudsz jönni? - kértem, miközben a macska nyakát cirógattam.
- Azt hiszem igen... de még akkor össze kell pakolnom... írok, amikor indulok, onnantól pedig fél óra. Plusz még amennyit várni kell a villamosra meg a buszra, meg ilyenek. Igyekszem, ahogy tudok. De ugye minden rendben van?
- Hogyne. Na de mennem kell... - mosolyogva tettem le.
Felpattantam a padról és válltáskámat a padra tettem, kizipzároztam és a belső zsebből egy szatyrot vettem elő. Belepakoltam a táskából a cuccokat a szatyorba. Közben a macska állandóan a táskám szélét szimatolta.
- Ugorj csak bele nyugodtan - mondtam a cicának.
Párszor megpaskoltam a táska belsejét. A macska nem mozdult, ezért óvatosan megsimogattam és megemeltem. Éreztem, hogy mennyire vékony, de szerencsére nem ellenkezett. Valószínűleg legyengült.
Beraktam a táskába és felpattantam vele. Elsétáltam a beérkező villamos mellett és besiettem a szupermarketba és vettem három tasak macskakaját és almot meg egy dobozt hozzá. A kasszánál a pénztáros észrevette a táskámban lapuló, nyávogó macskát. Elvigyorodott.
- Nagyon aranyos, új cica? - kérdezte halkan.
- Most találtam a villamosmegállóban - mondtam mosolyogva.
A pénztáros elszontyolodott és elhúzta száját.
- Legalább mostantól jó kezekben lesz. - Elmosolyodtam a lány optimizmusán.
- Persze. Köszönöm és szia. Szép estét - mondtam búcsúzóul.
Sietve kisétáltam a boltból, hogy még elírjam a hazafelé induló buszt. Épp elértem a buszt lezuttyantam egy ülésre a kijjebb húztam a táskám zipzárját. A macska nyávogva bújt elő és remegett, mint a kocsonya. Minden bizonnyal nagyon félt, hogy mi lesz vele. A macskakajás tasakot vékony, pici körmeivel kapargatta, de nem tudta kiszakítani.
- Ígérem, mindjárt kapsz enni, csak bírd ki hazáig - mondtam neki. - Már csak három megálló. A telefonom rezgésére figyeltem fel:
Elértem a villamost, nagyjából fél óra.
Boldog sóhaj szakadt ki tüdőmből, majd visszaírtam Thomasnak, hogy várok rá nagyon.
Megérkeztünk, a táskát letettem a földre és hagytam a macskát, hagy nézzen körül. Közben kipakoltam a cuccait. Egy kistányérra kitettem neki a kajáját és utána hagytam hagy falja fel, közben vizet töltöttem neki.
Mikor befejezte és a szája környékéről lenyalogatta rám nézett.
- Gyere velem. - Az almot a wc-be tettem le. Megmutattam neki és elmagyaráztam neki, hogy azt kell használni. Remélem, hogy megjegyezte. A kaputelefon jelezte, hogy beütötték a kódot. Vigyorogva nyitottam ki az ajtót, majd kicsit megigazítottam a hajam.
- Szia! - borultam Thomas nyakába.
- Szia - köszönt, majd egy csókot kaptam köszönésként. - Mi történt, hogy nem tudtál jönni? - kérdezte.
A macska azonban megelőzött és a lábaink között kezdett sündörögni, majd elhaló hangon nyávogni kezdett. Thomas lenézett és elkerekedett szemekkel nézett az apró, vékony fekete gombolyagra.
- Ez mi? - kérdezte halkan.
- Minek tűnik? - kérdeztem vissza. Rámosolyogtam a fiúra, aki csillogó szemekkel guggolt le az aprósághoz. Végül leült a földre. Hagyta, hogy megszagolgassa a kezét és végül játszani kezdtek.
- Hogyhogy? - kérdezte értetlenül és boldogan egyszerre.
- A villamosmegállóban találtam. Képtelen voltam otthagyni.
- Nagyon édes - mondta, miközben a macska a keze után kapott, ahogy felemelte. - Viszont, nagyon vékony. Biztos nagyon sokáig lehetett egyedül. Holnap el kell vinni állatorvoshoz, meg ilyenek.
Tori
2016. február 27., szombat
700!!!!!!!!!!!!
Hi guys!
A cím nagyon árulkodó, ez bizony kereken a 700. bejegyzés. Yeey! Nem hittem volna, hogy ezt valaha megéljük. Nem igen készültem erre a kerek alkalomra semmivel.
Borzalmasan meglepődtem, amikor láttam, hogy már itt tartunk! Sosem gondoltam volna, hogy ezt megéli az oldal, mert azért volt pár mélypont, amikor be akartam szüntetni ezt az egészet, révén, hogy értelmetlen. Azonban hirtelen nagyon sokat támaszkodtam az oldalra, mivel itt határtalanul kipanaszkodhattam magamat.
Na meg azt oszthattam meg, amit csak megengedtem magamnak.
Tori
Borzalmasan meglepődtem, amikor láttam, hogy már itt tartunk! Sosem gondoltam volna, hogy ezt megéli az oldal, mert azért volt pár mélypont, amikor be akartam szüntetni ezt az egészet, révén, hogy értelmetlen. Azonban hirtelen nagyon sokat támaszkodtam az oldalra, mivel itt határtalanul kipanaszkodhattam magamat.
Na meg azt oszthattam meg, amit csak megengedtem magamnak.
Tori
2016. február 21., vasárnap
nyaf-nyaf
Hi guys!
Annyira elegem van mindenből. Ezzel csak annyi probléma van, hogy az érzés állandó - illetve időlegesen eltűnik egy-egy órára - és csak fokozódik és fokozódik... szerintetek mennyire szar érzés? Olyan, mintha szépen lassan megfojtana és átvenné felettem az irányítást.
A probléma mindezzel az, hogy észreveszik mások is... és egyszerűen nem lehet normálisan elmondani, hogy mi pontosan a bajom. Stresszes dolog ez az érettségi, senkinek sem ajánlom... (de ettől függetlenül muszáj megcsinálni)
Lassan eljutok arra a szintre, hogy már attól bűntudatom van, hogy szabadidőmben nem tanulok. Hogy van pofám néha leülni és szórakozni. Plusz olyan rég tomboltam ki magam úgy igazán, hogy lassan éhezem az ilyen lehetőségre: egyre többször fordul meg a fejemben, hogy veszek egy üveg tömény alkoholt és felhajtom az egészet.
Egészen rosszul hangzik a dolog. De nem leszek az a "tini, aki az alkoholba menekül". Csak szimplán olyan rég volt már és egészen hatásosan feledteti el a gondjaimat... persze vannak más lehetőségek is. De ezzel olyan rég éltem, hogy mér felfrissíteném az emlékeimet. Ez amúgy nagyon hülyén hangzik... jesszusom... mostantól én leszek a lecsúszott alkoholista. Na mindegy... nem vagyok az.
Tori
Annyira elegem van mindenből. Ezzel csak annyi probléma van, hogy az érzés állandó - illetve időlegesen eltűnik egy-egy órára - és csak fokozódik és fokozódik... szerintetek mennyire szar érzés? Olyan, mintha szépen lassan megfojtana és átvenné felettem az irányítást.
A probléma mindezzel az, hogy észreveszik mások is... és egyszerűen nem lehet normálisan elmondani, hogy mi pontosan a bajom. Stresszes dolog ez az érettségi, senkinek sem ajánlom... (de ettől függetlenül muszáj megcsinálni)
Lassan eljutok arra a szintre, hogy már attól bűntudatom van, hogy szabadidőmben nem tanulok. Hogy van pofám néha leülni és szórakozni. Plusz olyan rég tomboltam ki magam úgy igazán, hogy lassan éhezem az ilyen lehetőségre: egyre többször fordul meg a fejemben, hogy veszek egy üveg tömény alkoholt és felhajtom az egészet.
Egészen rosszul hangzik a dolog. De nem leszek az a "tini, aki az alkoholba menekül". Csak szimplán olyan rég volt már és egészen hatásosan feledteti el a gondjaimat... persze vannak más lehetőségek is. De ezzel olyan rég éltem, hogy mér felfrissíteném az emlékeimet. Ez amúgy nagyon hülyén hangzik... jesszusom... mostantól én leszek a lecsúszott alkoholista. Na mindegy... nem vagyok az.
Tori
2016. február 16., kedd
Valentin nap
Hi guys!
Életemben először ( és utoljára ??) ünnepeltem a valentin napot. Érdekesen indult ugyan, de nagy siker lett a vége. Ugyanis, mint mondtam Mattel a héten nemigen beszéltünk. Ez engem zavart, őt... nos neki szerintem fel sem tűnt, de mindegy.
A pénteki nap úgy lett volna - amit még korábban megbeszéltünk -, hogy ott alszom nála és másnap reggel anyuék felvesznek, mert családi nagy kajálás volt aznapra a program. Na.... ezt ő lemondta mondván, hogy dolga van. Dolga. Érted, nem az, hogy bocs, nem érek rá, mert ezt és ezt csinálom. Nem, neki dolga van.
Kicsit ez kiakasztott, de igyekeztem szemet hunyni a dolog felett, révén, hogy én nem vagyok hisztis barátnő. Végül a péntekemet Sonyával töltöttem, aztán mentem haza és alukáltam.
Szombaton nem mentem családi kajálásra, mert a mononukleózisom még a kicsiket fertőzheti. Ezért volt egy szabad, üres napom... Matt valamikor rám írt, hogy aznap tanuljak, mert vasárnap ne kelljen.
Mondom oké, megoldom. Ugyanis én közben Adele-lal szervezkedtem. A szemére vetettem, hogy kicsit nagyon hanyagolt... és ebből robbant a vita. De végül sikerült lecsillapodni. Elmentem Adele-lal és utána estig vele voltam.
Aztán anyuék megérkeztek és vittek át Matthez, mert idő közben azért megbékéltünk egymással. Nagyon kis arik voltak, hogy átvittek, hogy ne kelljen este tömegközlekedéssel mászkálnom. Megérkeztem Matthez és onnantól már tényleg megoldódtak a problémák.
Letöltötte a Tomb Raider-t, amíg ő szöszölt. Utána úgy... sacperkábé megbeszéltük a dolgot. De igazából elég nehéz megbeszélni egy olyan dolgot, amit mindketten máshogy fogunk fel. Habár, szerintem a végeredmény a lényeg: hogy, most minden oké. ( És amúgy bocsánatot kért, de ezt elvileg le fogja tagadni... ne kérdezzétek a logikát)
Másnap felkelt és kiment. Azt hittem, hogy ágyba reggelit kapok. Félig meddig fején találtam a szöget. Csinált nekem ilyen... (komolyan nem tudom máshogy hívni... ) pizzarózsát és sütit sütött nekem.
Én elolvadtam. Komolyan... kerülgetett a sírás... olyannyira örültem neki.
Akár hiszitek, akár nem finom volt. Nagyon finom lett... közöltem is vele, hogy mostantól ő süt ( mivel én utálok).
Aztán egy kicsit még Tomb Raidereztem, mert dolga volt. Majd öltözés és mentünk állatkertezni, de az zárva volt már. Majd mentünk yogózni, de az is zárva volt... Egyszerűen minden zárva volt. Tehát végül egy McDonald's mellett döntöttem.
Utána jött a film. Juppi Deadpool. Nekem tetszett, tök jó volt. Örülök, hogy megnéztük.
Kisscam is volt a film előtt. De sajnos mi nem voltunk benne. Ennek egyik felem örült, másik meg kevésbé... basszus nyerhettünk volna egy ingyen jegyet. Na mindegy.
Összességében jól telt a valentin nap. Csodásan éreztem magam. Örültem az ajándékának és nagyon remélem, hogy ő is az enyémnek. Bár az ő ajándékát meglátva egyből az a sanda ötlet fogant meg a fejemben, hogy inkább nem adom oda, mert ehhez képest ez semmi... de végül nem így történt.
Tori
Életemben először ( és utoljára ??) ünnepeltem a valentin napot. Érdekesen indult ugyan, de nagy siker lett a vége. Ugyanis, mint mondtam Mattel a héten nemigen beszéltünk. Ez engem zavart, őt... nos neki szerintem fel sem tűnt, de mindegy.
A pénteki nap úgy lett volna - amit még korábban megbeszéltünk -, hogy ott alszom nála és másnap reggel anyuék felvesznek, mert családi nagy kajálás volt aznapra a program. Na.... ezt ő lemondta mondván, hogy dolga van. Dolga. Érted, nem az, hogy bocs, nem érek rá, mert ezt és ezt csinálom. Nem, neki dolga van.
Kicsit ez kiakasztott, de igyekeztem szemet hunyni a dolog felett, révén, hogy én nem vagyok hisztis barátnő. Végül a péntekemet Sonyával töltöttem, aztán mentem haza és alukáltam.
Szombaton nem mentem családi kajálásra, mert a mononukleózisom még a kicsiket fertőzheti. Ezért volt egy szabad, üres napom... Matt valamikor rám írt, hogy aznap tanuljak, mert vasárnap ne kelljen.
Mondom oké, megoldom. Ugyanis én közben Adele-lal szervezkedtem. A szemére vetettem, hogy kicsit nagyon hanyagolt... és ebből robbant a vita. De végül sikerült lecsillapodni. Elmentem Adele-lal és utána estig vele voltam.
Aztán anyuék megérkeztek és vittek át Matthez, mert idő közben azért megbékéltünk egymással. Nagyon kis arik voltak, hogy átvittek, hogy ne kelljen este tömegközlekedéssel mászkálnom. Megérkeztem Matthez és onnantól már tényleg megoldódtak a problémák.
Másnap felkelt és kiment. Azt hittem, hogy ágyba reggelit kapok. Félig meddig fején találtam a szöget. Csinált nekem ilyen... (komolyan nem tudom máshogy hívni... ) pizzarózsát és sütit sütött nekem.
Én elolvadtam. Komolyan... kerülgetett a sírás... olyannyira örültem neki.
Akár hiszitek, akár nem finom volt. Nagyon finom lett... közöltem is vele, hogy mostantól ő süt ( mivel én utálok).
Aztán egy kicsit még Tomb Raidereztem, mert dolga volt. Majd öltözés és mentünk állatkertezni, de az zárva volt már. Majd mentünk yogózni, de az is zárva volt... Egyszerűen minden zárva volt. Tehát végül egy McDonald's mellett döntöttem.
Utána jött a film. Juppi Deadpool. Nekem tetszett, tök jó volt. Örülök, hogy megnéztük.
Kisscam is volt a film előtt. De sajnos mi nem voltunk benne. Ennek egyik felem örült, másik meg kevésbé... basszus nyerhettünk volna egy ingyen jegyet. Na mindegy.
Összességében jól telt a valentin nap. Csodásan éreztem magam. Örültem az ajándékának és nagyon remélem, hogy ő is az enyémnek. Bár az ő ajándékát meglátva egyből az a sanda ötlet fogant meg a fejemben, hogy inkább nem adom oda, mert ehhez képest ez semmi... de végül nem így történt.
Tori
2016. február 11., csütörtök
Na most
Hi guys!
Na most félek! Most konkrétan megijedtem attól, hogy mi lesz. Én tényleg nem akarom, hogy rossz vége legyen. De ezen a héten csak gyűltek és gyűltek a kétségeim. Nem akarok elveszíteni egy olyan embert, akit már majdnem elvesztettem egyszer. Elég borzalmas volt az is... pedig csak majdnem volt.
Tisztázzuk: nem attól tartok, hogy szakít velem. Óóó, attól nagyon nem. Hanem attól, hogy ez az egész átmegy egy semmis, lapos dologgá. Egyszerűen félek, hogy megunjuk egymást. Nem tudom mit csináljak, az agyam teljesen leblokkol ha arra gondolok, hogy úúú szervezzünk programot.
Pedig annyira szeretnék ide-oda elmenni. A helyszínek, amit az Ide-oda takar pontosan az, amit eddig leírtam. Ugyanis több ötletem nincsen!
Nem akarom elveszteni. Egyetlen egy ötletem sincsen. Félek, hogy tönkremegy ez az egész... szóval... kétségbe vagyok esve. HEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEELP
Na most félek! Most konkrétan megijedtem attól, hogy mi lesz. Én tényleg nem akarom, hogy rossz vége legyen. De ezen a héten csak gyűltek és gyűltek a kétségeim. Nem akarok elveszíteni egy olyan embert, akit már majdnem elvesztettem egyszer. Elég borzalmas volt az is... pedig csak majdnem volt.
Tisztázzuk: nem attól tartok, hogy szakít velem. Óóó, attól nagyon nem. Hanem attól, hogy ez az egész átmegy egy semmis, lapos dologgá. Egyszerűen félek, hogy megunjuk egymást. Nem tudom mit csináljak, az agyam teljesen leblokkol ha arra gondolok, hogy úúú szervezzünk programot.
Pedig annyira szeretnék ide-oda elmenni. A helyszínek, amit az Ide-oda takar pontosan az, amit eddig leírtam. Ugyanis több ötletem nincsen!
Nem akarom elveszteni. Egyetlen egy ötletem sincsen. Félek, hogy tönkremegy ez az egész... szóval... kétségbe vagyok esve. HEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEELP
2016. február 10., szerda
Kapcsolat
Csak a szobám közepén ültem. Szétdobált papírok, tankönyvek, füzetlapok, műanyag dobozok, tollak, filcek között és csak bámultam az egyik papír sarka felé. Halk koppantás zavart meg, s vérben forgó tekintettel néztem fel a belépőre. Egy talpig fehérbe öltözött férfi lépett be, mögött még kettő. Morgott valamit kettő társának, mire azok nem jöttek közelebb, csak az ajtóban álltak és ideges pillantást váltottak egymással, majd rám néztek.
Miattam feszültek - döbbentem rá. Eltátottam a számat és ismét a két izompacsirtára néztem. Ez a kettő miért tartana tőlem? Ez nevetséges! - kezdtem megint felhúzni magam.
- Claud... itt vagy? - Erik mászott a képembe, mire hátrahőköltem. Utáltam, amikor ezt csinálták. Egy percig az arcát néztem. Normális volt: barna szemek, barna haj. Kivéve a csúnya karmolásnyomot a nyakán. Még én okoztam két éve, amikor kezdő volt.
Elvigyorodtam.
- Itt - néztem végül a szemébe. Egyezményes jel volt ez a dolgozók nagy részével. Ha választ adok, akkor viszonylag tiszta az agyam és nem fogok nekik esni.
- Akkor... - kezdett bele nagy sóhajjal és leült a szőnyegre velem szemben. - Mesélj nekem Claud... mi miatt dobáltad szét a cuccaidat... megint? - Eriknek volt az a rossz szokása, hogy gúnyolódik.
Élesen szívtam be a levegőt és megforgattam a szemem.
- Nem akarok veled beszélgetni! - rivalltam rá hirtelen. - Menj innen! - sziszegtem. - Kifelé! - ordítottam, mikor Erik nem moccant.
Felpillantottam a két őrre: az egyikük fenyegetően felém lépett.
- Kifelé, mindenki, most! - ordítottam. Erik lassan, óvatosan felegyenesedett és mielőtt még hozzávágtam volna az egyik könyvemet, becsukta az ajtót. - A fenébe! - toporzékoltam tovább, miközben a fülemhez kaptam.
Hideg verejtékes pólóban ébredtem az éjszaka közepén. Félig felültem és a szememhez kaptam. Nem mertem becsukni. Tartottam tőle, hogy ismét azokat a rémisztő képeket látom.
- Tehát a kapcsolat, még mindig megvan - motyogtam magamnak. Feltornáztam magam ülésbe és megdörgöltem a szemem.
Nyikordult az ajtó és én kis híján felsikoltottam. James mindig is végtelenül halk teremtés volt, de most kivételesen csendes volt. Ahogy az ajtóban állt, arcába hulló bordó tincseit feketének láttam és arcára ijesztően vetült a fény.
- Mi történt? - ült le mellém az ágyra. Arrébb csúsztam a mély levegőt vettem.
- Claud... Nem tudom hogy csinálja, de esténként mindig összekapcsolódunk. Olyan eseményeket látok, amiket korábban megtett. A képessége... megrémít. Nem tudom pontosan leírni, de mindenki fél tőle. Többet kell látnom, ahhoz, hogy rájöjjek mi az.
- Hol van most? - kérdezte aggodalmasan. Megráztam a fejemet és visszagondoltam a helyre:
- Amit láttam egy szanatórium vagy egy elmegyógyintézet lehetett. De nappal volt és volt ott valami Erik. Barna szem és haj... Másra nem emlékszem. Borzalmas volt. Hangokat hall, ilyenkor elveszti a kontrollt...
- Meg kell találnunk - sóhajtott végül James.
- Ennyire fontos volt számodra? - bukott ki belőlem a kérdés.
- Clauddal a bölcsődében találkoztam először, azóta vagyunk barátok. Nehezen engedsz el egy olyan embert, akit több, mint tíz éve ismersz. Főleg, ha tudsz segíteni rajta, csak meg kell küzdeni érte.
- Barátok? - kérdeztem vissza kötekedően. James hosszan a szemembe nézett, majd bólintott.
- Megpróbáltunk járni párszor... nem működött jól - vonta meg a vállát.
Miattam feszültek - döbbentem rá. Eltátottam a számat és ismét a két izompacsirtára néztem. Ez a kettő miért tartana tőlem? Ez nevetséges! - kezdtem megint felhúzni magam.
- Claud... itt vagy? - Erik mászott a képembe, mire hátrahőköltem. Utáltam, amikor ezt csinálták. Egy percig az arcát néztem. Normális volt: barna szemek, barna haj. Kivéve a csúnya karmolásnyomot a nyakán. Még én okoztam két éve, amikor kezdő volt.
Elvigyorodtam.
- Itt - néztem végül a szemébe. Egyezményes jel volt ez a dolgozók nagy részével. Ha választ adok, akkor viszonylag tiszta az agyam és nem fogok nekik esni.
- Akkor... - kezdett bele nagy sóhajjal és leült a szőnyegre velem szemben. - Mesélj nekem Claud... mi miatt dobáltad szét a cuccaidat... megint? - Eriknek volt az a rossz szokása, hogy gúnyolódik.
Élesen szívtam be a levegőt és megforgattam a szemem.
- Nem akarok veled beszélgetni! - rivalltam rá hirtelen. - Menj innen! - sziszegtem. - Kifelé! - ordítottam, mikor Erik nem moccant.
Felpillantottam a két őrre: az egyikük fenyegetően felém lépett.
- Kifelé, mindenki, most! - ordítottam. Erik lassan, óvatosan felegyenesedett és mielőtt még hozzávágtam volna az egyik könyvemet, becsukta az ajtót. - A fenébe! - toporzékoltam tovább, miközben a fülemhez kaptam.
Hideg verejtékes pólóban ébredtem az éjszaka közepén. Félig felültem és a szememhez kaptam. Nem mertem becsukni. Tartottam tőle, hogy ismét azokat a rémisztő képeket látom.
- Tehát a kapcsolat, még mindig megvan - motyogtam magamnak. Feltornáztam magam ülésbe és megdörgöltem a szemem.
Nyikordult az ajtó és én kis híján felsikoltottam. James mindig is végtelenül halk teremtés volt, de most kivételesen csendes volt. Ahogy az ajtóban állt, arcába hulló bordó tincseit feketének láttam és arcára ijesztően vetült a fény.
- Mi történt? - ült le mellém az ágyra. Arrébb csúsztam a mély levegőt vettem.
- Claud... Nem tudom hogy csinálja, de esténként mindig összekapcsolódunk. Olyan eseményeket látok, amiket korábban megtett. A képessége... megrémít. Nem tudom pontosan leírni, de mindenki fél tőle. Többet kell látnom, ahhoz, hogy rájöjjek mi az.
- Hol van most? - kérdezte aggodalmasan. Megráztam a fejemet és visszagondoltam a helyre:
- Amit láttam egy szanatórium vagy egy elmegyógyintézet lehetett. De nappal volt és volt ott valami Erik. Barna szem és haj... Másra nem emlékszem. Borzalmas volt. Hangokat hall, ilyenkor elveszti a kontrollt...
- Meg kell találnunk - sóhajtott végül James.
- Ennyire fontos volt számodra? - bukott ki belőlem a kérdés.
- Clauddal a bölcsődében találkoztam először, azóta vagyunk barátok. Nehezen engedsz el egy olyan embert, akit több, mint tíz éve ismersz. Főleg, ha tudsz segíteni rajta, csak meg kell küzdeni érte.
- Barátok? - kérdeztem vissza kötekedően. James hosszan a szemembe nézett, majd bólintott.
- Megpróbáltunk járni párszor... nem működött jól - vonta meg a vállát.
Is that normal...?
Hi guys!
Nos, a hét elejétől suliba járok és egyszerűen borzalmas... és én még egy hete, betegen vissza vágytam ide. NEM! Nem jó hely, nagyon rossz gonosz és hagyjon békén és felejtsen el örökre... komolyan kikészít.
Mellesleg napi szinten mindfuck és idegbetegség kap el, amikor arra gondolok, hogy gyógyszert kell beszednem. De komolyan. Ma reggel belegondoltam, hogy "na ja... akkor duomox, valami gyógyi az aftákra, sebekre, C- és D-vitamin, fájdalomcsillapító, Doritricin... ez a mai kínálat." Olyan ideg kapott el... azt hittem valakit megütök. Nagyon idegbeteggé tesz engem ez a betegség dolog. Ez az egyik oldala a betegséggel járó érzelmeknek. A másik az amikor totálisan magamba zuhanok. Túl sok gyógyszer, túl sok feltétel, nem ehetek ezt-azt, nem tudok aludni, nem mehet el sehova, nem jöhet át senki... ilyenkor meg bezárkózom a szobámba és sírok egy fél órát... aztán jön az idegbeteg állapot...
De persze ezt a suliban nem csinálhatom, legalább is a bezárkózós részt. Jó lenne, de mivel erre nincs lehetőség, ezért zenét hallgatok és irosgatok. Kicsit hullámzok...
Másik "probléma", ami pöppet befolyásolja a mindennapjaimat. Nem beszélünk a barátommal. De úgy kb tényleg semmit. Egy-egy mondat jut egy napra, de amúgy semmi. És a poén, hogy nem tudom miért?! Jó, oké: engem eddig nem zavart/ nem tűnt fel, mert tanultam. Elég valószínű, hogy vele is ez a helyzet.
Csak ilyenkor a vállamra ül a kisördög és jönnek a tipikus: és mi van ha nem? ÉÉÉS ilyenkor bizony hiába győzködöm magam: hogy tanultanultanultanultanul... és idő után ez fokozatosan átvált a: valamitelrontottamésmostharagszikrám állapotba. Ez a kettő meg váltogatja egymást, szóval vicces.
Már azon gondolkodtam, hogy ráírok, hogy haragszik-e vagy valami. Aztán persze lebeszéltem magam... meg minden... csak naaaa.... miért nem beszélünk?
Kicsit idegesítő tényező... na nem baj... majd hétvégén...ugye? XD
Bytheway: Köszönöm Lia, nagyon aranyos vagy
Tori
Nos, a hét elejétől suliba járok és egyszerűen borzalmas... és én még egy hete, betegen vissza vágytam ide. NEM! Nem jó hely, nagyon rossz gonosz és hagyjon békén és felejtsen el örökre... komolyan kikészít.
Mellesleg napi szinten mindfuck és idegbetegség kap el, amikor arra gondolok, hogy gyógyszert kell beszednem. De komolyan. Ma reggel belegondoltam, hogy "na ja... akkor duomox, valami gyógyi az aftákra, sebekre, C- és D-vitamin, fájdalomcsillapító, Doritricin... ez a mai kínálat." Olyan ideg kapott el... azt hittem valakit megütök. Nagyon idegbeteggé tesz engem ez a betegség dolog. Ez az egyik oldala a betegséggel járó érzelmeknek. A másik az amikor totálisan magamba zuhanok. Túl sok gyógyszer, túl sok feltétel, nem ehetek ezt-azt, nem tudok aludni, nem mehet el sehova, nem jöhet át senki... ilyenkor meg bezárkózom a szobámba és sírok egy fél órát... aztán jön az idegbeteg állapot...De persze ezt a suliban nem csinálhatom, legalább is a bezárkózós részt. Jó lenne, de mivel erre nincs lehetőség, ezért zenét hallgatok és irosgatok. Kicsit hullámzok...
Másik "probléma", ami pöppet befolyásolja a mindennapjaimat. Nem beszélünk a barátommal. De úgy kb tényleg semmit. Egy-egy mondat jut egy napra, de amúgy semmi. És a poén, hogy nem tudom miért?! Jó, oké: engem eddig nem zavart/ nem tűnt fel, mert tanultam. Elég valószínű, hogy vele is ez a helyzet.
Csak ilyenkor a vállamra ül a kisördög és jönnek a tipikus: és mi van ha nem? ÉÉÉS ilyenkor bizony hiába győzködöm magam: hogy tanultanultanultanultanul... és idő után ez fokozatosan átvált a: valamitelrontottamésmostharagszikrám állapotba. Ez a kettő meg váltogatja egymást, szóval vicces.
Már azon gondolkodtam, hogy ráírok, hogy haragszik-e vagy valami. Aztán persze lebeszéltem magam... meg minden... csak naaaa.... miért nem beszélünk?
Kicsit idegesítő tényező... na nem baj... majd hétvégén...ugye? XD
Bytheway: Köszönöm Lia, nagyon aranyos vagy
Tori
2016. február 8., hétfő
Hét eleji agyfasz
Hi guys!
Oké, ez így nem oké. Ami most megy azt hosszútávon nem fogom, avagy nem akarom bírni. Kikérem magamnak, egy tizennyolc évesnek a szülei ne tiltsák már meg, hogy este tíz után telefonozzon. Basszus, hétfő van és most hagytam abba a tanulást. Megsúgom: 21:42 van.
Alig kapcsoltam be a netet a laptopon, hogy akkor most már kicsit lenyugodok meg ilyenek apám már jön be a szobámba, hogy lassan kapcsoljam ki a gépem. És nem mondhatom azt, hogy a nagy *******, mert abból megint csak vita lenne, mint a mai nap harmadszorra... és nincs rá szükségem, hogy hallgassam a fejtágítást.
A mai nap... nem... egyszerűen nincsenek rá szavak, hogy mennyire utálom.
Hazaértem nagy nehezen, aludtam egy fél órát, mert nem bírtam ébren maradni még az igen fekete kávém segítségével se... és azóta folyamatosan tanulok. Elvileg kész vagyok, de még mindent át kellene minimum egyszer olvasnom, ha nem többször. És akkor ehhez még hozzájön a házban elvégzendő feladatok hosszas listája, plusz még az, hogy esetleg szeretnék levegőt venni... és táráááá máris tizenegy óra van. De ilyenkor már tilinkóznak a szüleim, hogy aludnom kellene... és nem hisztizhetek, mert abból fejtágítás lenne.
Pozitívum, hogy holnap reggel elmarad az első két órám!! JEEEJ!
Negatívum, hogy este tíz van mindjárt és éhes vagyok, fáj a fülem és torkom.
A barátommal a mai nap konkrétan nem beszéltem, csak az előbb írtam neki. Ez még oké, csak hogy nekem fel sem tűnt, hogy nem beszéltünk annyira gyorsan eltelt a mai nap.
Az elkeserítő ebben, hogy még csak a hét LEGELEJE. De nem baj...
Holnap lesz a legnehezebb napom, illetve csütörtökön... ha ezeket túlélem már nyert ügyem van.
Na de megyek aludni... már csak kilenc percem maradt.... komolyan ez nevetséges.
Tori
Oké, ez így nem oké. Ami most megy azt hosszútávon nem fogom, avagy nem akarom bírni. Kikérem magamnak, egy tizennyolc évesnek a szülei ne tiltsák már meg, hogy este tíz után telefonozzon. Basszus, hétfő van és most hagytam abba a tanulást. Megsúgom: 21:42 van.
Alig kapcsoltam be a netet a laptopon, hogy akkor most már kicsit lenyugodok meg ilyenek apám már jön be a szobámba, hogy lassan kapcsoljam ki a gépem. És nem mondhatom azt, hogy a nagy *******, mert abból megint csak vita lenne, mint a mai nap harmadszorra... és nincs rá szükségem, hogy hallgassam a fejtágítást.
A mai nap... nem... egyszerűen nincsenek rá szavak, hogy mennyire utálom.
Hazaértem nagy nehezen, aludtam egy fél órát, mert nem bírtam ébren maradni még az igen fekete kávém segítségével se... és azóta folyamatosan tanulok. Elvileg kész vagyok, de még mindent át kellene minimum egyszer olvasnom, ha nem többször. És akkor ehhez még hozzájön a házban elvégzendő feladatok hosszas listája, plusz még az, hogy esetleg szeretnék levegőt venni... és táráááá máris tizenegy óra van. De ilyenkor már tilinkóznak a szüleim, hogy aludnom kellene... és nem hisztizhetek, mert abból fejtágítás lenne.
Pozitívum, hogy holnap reggel elmarad az első két órám!! JEEEJ!
Negatívum, hogy este tíz van mindjárt és éhes vagyok, fáj a fülem és torkom.
A barátommal a mai nap konkrétan nem beszéltem, csak az előbb írtam neki. Ez még oké, csak hogy nekem fel sem tűnt, hogy nem beszéltünk annyira gyorsan eltelt a mai nap.
Az elkeserítő ebben, hogy még csak a hét LEGELEJE. De nem baj...
Holnap lesz a legnehezebb napom, illetve csütörtökön... ha ezeket túlélem már nyert ügyem van.
Na de megyek aludni... már csak kilenc percem maradt.... komolyan ez nevetséges.
Tori
2016. február 7., vasárnap
Insane
Hi guys!
Ez a hetem kicsit unalmas volt. Nem mentem suliba, mert sikerült valami jó kis betegséget összeszednem. Tehát ezen a héten az alváson, gyógyszerszedésen kívül nem nagyon csináltam semmit sem.
Hatalmas ajándék volt ez a hét. Utolértem magam pihenéstéren, amire igazán szükségem volt. Minden nap délelőtt és délután is aludtam. Igaz, esténként alig bírtam aludni, mert a fülem akkorra fájdult meg, illetve a torkom is akkor kezdett jobban fájni.
Egy gyógyszertárnyi - 5-6 féle - gyógyszer tart talpon. Egész jól vagyok, már csak az orromat fújom.
Nos, csak rólam ennyit.
Tegnap Mattem átjött és ugye itt aludt. Örültem, meg nagyon kis aranyos volt... DE
Ah, olyan furcsa volt a mai reggel. Sokáig aludt és igyekeztem nem felkelteni. Mikor először felkelt: nagyon kis aranyos volt. Aztán mikor végleg felkelt... olyan nem is tudom. Furcsa volt... birkóztunk egy fél órát... és hűűűdenagyon kitartó voltam.
Olyan furcsán éreztem magam, miután megadtam magam még ott piszkált. Utána meg megpróbáltam hozzábújni és nem engedte. Volt már ilyen, amikor valamin besérül... de most valahogy nagyon rosszul esett.
Amikor kilépett a kapun elsírtam magam. Nem tudom miért, de csak úgy kitört belőlem. Pár perc volt csupán, tényleg... nem nagy dolog. De a legjobban az zavar, hogy nem tudom miért történt, meg hogy mi ez az egész....
aaa bonyolult ez az egész.
Tori
Ez a hetem kicsit unalmas volt. Nem mentem suliba, mert sikerült valami jó kis betegséget összeszednem. Tehát ezen a héten az alváson, gyógyszerszedésen kívül nem nagyon csináltam semmit sem.
Hatalmas ajándék volt ez a hét. Utolértem magam pihenéstéren, amire igazán szükségem volt. Minden nap délelőtt és délután is aludtam. Igaz, esténként alig bírtam aludni, mert a fülem akkorra fájdult meg, illetve a torkom is akkor kezdett jobban fájni.
Egy gyógyszertárnyi - 5-6 féle - gyógyszer tart talpon. Egész jól vagyok, már csak az orromat fújom.
Nos, csak rólam ennyit.
Tegnap Mattem átjött és ugye itt aludt. Örültem, meg nagyon kis aranyos volt... DE
Ah, olyan furcsa volt a mai reggel. Sokáig aludt és igyekeztem nem felkelteni. Mikor először felkelt: nagyon kis aranyos volt. Aztán mikor végleg felkelt... olyan nem is tudom. Furcsa volt... birkóztunk egy fél órát... és hűűűdenagyon kitartó voltam.
Olyan furcsán éreztem magam, miután megadtam magam még ott piszkált. Utána meg megpróbáltam hozzábújni és nem engedte. Volt már ilyen, amikor valamin besérül... de most valahogy nagyon rosszul esett.
Amikor kilépett a kapun elsírtam magam. Nem tudom miért, de csak úgy kitört belőlem. Pár perc volt csupán, tényleg... nem nagy dolog. De a legjobban az zavar, hogy nem tudom miért történt, meg hogy mi ez az egész....
aaa bonyolult ez az egész.
Tori
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)