hmmm

  A dolgok, akkor kezdtek megváltozni, amikor rátaláltam a könyvekre. Volt, hogy naphosszat csak ültem a könyvek felett és olvastam. Olvastam és olvastam. Az elragadóbbnál, elvarázsolóbb szerelmes... már-már túlromantikázott fejezeteket.

  Amikor Dale elment és olvastam. Aztán hazajött részegen és elaludt. Megint csak olvastam. A könyveim miatt egyre határozottabban fogalmazódott meg bennem, hogy nem helyes az, ahogy mennek a dolgok. 

  Aztán egyik nap találkoztam egy lánnyal a boltban. Kislány volt még, talán hat éves körüli. Épp egy fiú nevét ismételgette, miközben a kezét tördelte. 

- Eltévedtél? - kérdeztem, miközben elhajoltam. A kislány rám nézett és felemelte a kezét. Kissé összezavarodtam. 

  Apróbb tenyerét halántékomra helyezte, majd lehunyta a szemét. Abban a percben fájdalom hasított a fejembe. Aztán hátraestem.
- Mi volt ez?
- A néni nem is innen valós - motyogta, majd megfogta egy mellette álló férfi kezét. A fiú lenézett rá, majd rám. 

  Elmosolyodott, majd a kezét nyújtotta.
- Legközelebb vigyázz jobban, még a végén valami komolyabb bajod esik - fűzte hozzá, majd a kislánnyal elment. Összezavarodottan folytattam a vásárlást, majd fizettem. Félig teli szatyorral indultam el. Kinn láttam a lánykát, ahogy egy fiúval beszélgetett. Nagyjából velem egyidős lehetett.
  Amikor a kislány meglátta, hogy jövök ki odarohant hozzám és kivette a kezemből a szatyrot.
- Hagyd már viszek én, nagylány vagyok! - mondta, mire összefutottak a szemöldökeim a homlokom.
- Micsoda? - akartam kérdezni, azonban mielőtt még megszólalhattam volna a fiú, megragadta a karomat és rákulcsolt ujjaimra.
- Ha sikítasz, akkor megöllek! - sziszegte fülembe. - Tedd, amit mondok.
- Jó... - mondtam kétségbeesetten.

  A fiú elégedetten elmosolyodott, majd lendületesen indult tovább.
- Mosolyogj szépen, mintha a legboldogabb nő lennél a földön... - suttogta.
- Ha te tudnád... - morogtam, miközben rávigyorogtam. Szénfekete haj és élénk zöld szem. Tuti festi a haját. 

- Sikátor, jobbra. Most! - utasított, s engedelmesen követtem. 

  Amint kiértünk a kíváncsi szemek elől, úgy felken a falra, hogy egy pillanat erejéig még levegőt sem kapok. Hát ezt nem hiszem el.
- Beszélgessünk - mondta kellemes mosollyal. Annyira lesokkoltak a dolgok, hogy csak egy apró bólintásra futotta.
- Isabelle mondta, hogy mi vagy... kivele hány embert öltél már meg? - Azt hittem az állam is leesik a helyéről.
- Neked meg mi bajod? - kérdeztem vissza, s kínomba nevetgélni kezdtem. - Hallod, szerintem összekeversz valakivel.

  - Összekevernél? - billentette oldalra a fejét. - Jessabelle Shell, 20 éves egy erőszakos, alkoholista apukával... Neeem, ez csak te lehetsz.
- Oké, tényleg én vagyok, de attól még nem öltem meg senkit. Azt se tudom, ki az az Isabelle! NEM ÖLTEM MEG SENKIT!
- Akkor talán nem kéne világgá kürtölni - szólalt meg a kislány oldalról. Mindketten odakaptuk a fejünket. Én kihasználtam a pillanatnyi alkalmat és ellöktem magamtól a fiút. 

  - Oliver, várj! Ő tényleg nem tud róla! - szólalt meg ismét a lány, mikor a fiú a háta mögé nyúlt. - Tessék néni, itt a szatyra. Tessék csak hazamenni és élni tovább a buta életét - mosolyodott el angyalian.
- Tessék? - kérdeztem vissza. - Ti mindketten megőrültetek. Mi ez az egész?
- Mutasd meg neki, Oli! - sikoltott izgatottan a kislány. A fiú elrántott egy kést a pólója alól, majd odasétált hozzám.
- Szabad? - Bizalmatlanul néztem rá. - Eskü, nem lesz maradandó! - Apró bólintás volt a válaszom. A fiú lendületesen bevágott az alkaromban, s szorosan tartotta, hogy ne tudjam elkapni onnan. 

  Hatalmasat ordítottam volna, ha nem kötök ki ismét a falnál és nem fogja be a szám. Fájdalmamban beleharapta bőrkesztyűjébe, s szememből kicsordult a könny. Majd a szemem láttára lassan forrni kezdett a seb. 

- Mi a kurva élet? - kérdeztem hitetlenkedve, mikor teljesen begyógyult a seb.
- Ez vagy te, angyalom! - mosolyodott el, majd a szám sarkára nyomott egy puszit, s eltűntek.