2014. november 18., kedd

Isaac, azt hittem

Hi guys!

  A napok csak úgy teltek. Én fejlődtem. Isaac minden reggel felkeltett, azzal, hogy kikelt mellőlem. Természetesen úgy tettem, mintha mi sem történt volna, mint aki alszik. Aztán fél órával később engem is felkeltett, megvárta míg én is felöltöztem, aztán elkísért dolgozni. 
  Ahol természetesen mindent megtettem, amit csak parancsolt a kissé erőszakos parancsnok. Velem még gorombább, mint mással, mert én vagyok az egyetlen... aztán vagy Isaac és Chuck hazakísért, hogy még véletlenül se tudjak elkóborolni. 
  Aztán a napokból hónapok lettek. Szépen lassan kezdtek bízni bennem, azonban senki sem tudta, hogy egyik nap, amikor a ruháim között turkáltam, találtam egy nyakláncot. Egy név volt belevésve, nem is akármilyen név. Egy női név: Serena. 
  Kutatni akartam, ezért elmentem a könyvtárnak nevezett papírkupac-gyűjteményes viskóba. Egyik nap egyedül eresztettek haza, mert megbíztak bennem.
  A lapok őrzője Min simán beeresztett, sőt még segített is. Azonban semmire se jutottam. Isaac nem vette észre, azonban nem lettem okosabb. Bőven Isaac előtt értem haza. Mikor ő is megérkezett épp fürdeni készültem. Végül együtt fürödtünk. Jó volt, de nem történt semmi sem. 

  Aztán nekem támadt.
- Hol voltál? - kérdezte, miközben végigsimított még csupasz vállamon.
- Itt, vártalak téged - mondtam, miközben elvettem a felém nyújtott pólóját. Isaac illata volt, elmosolyodtam és lassan belebújtam. 

- Az igazat akarom - mondta erőszakosabban. A bőrödnek éjszaka hűvös tapintása volt, tehát későn értél haza, hiszen, amikor neked haza kéne érned... akkor melegnek kéne lennie a bőrödnek. Mindig az.
  - Hűvösödik a levegő.
- Itt sosincs hideg. Hol voltál, Hella? - kérdezte idegesen. Lesütöttem a szemem és elfordultam tőle. Elkapta a karom, de kirántottam. 

- Ki az a Serena? - kérdeztem idegesen. Isaac nem értett. Elvettem a ruháim alól a nyakláncot. - Ezt találtam, a ruháimat te hozod... KI AZ A SERENA? Azt mondtad én vagyok az egyetlen!
- És te is vagy!
- HAZUDTÁL NEKEM! AZT HITTEM BENNED BÍZHATOK! ÉS ÉN MÉG NAIVAN AZT HITTEM, HOGY  SZERELMES LEHETEK! 


Tori

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése