Talán túlságosan is menekülni akartam. Menekülni akartam, mikor megtörtem, ezért vettem egy házat Olaszországban, ahol nagyjából csak maréknyi ember érti meg a szavam. Azt hittem, attól jobb lesz ha csak úgy hipp-hopp változtatok mindenen.
Csak úgy közölném: nem lett az. Most, hogy lement a felújítás és mindenki elment, már nincs értelme, hogy tovább győzködjem magam. Nincs mit tenni, ennyi volt. Ismét felemészt a magányom. De nem fogom hagyni magam!
Igen is van miért küzdenem. Marchelloék bármikor szívesen fogadnak és nekem ennyi éppen elég. Pauló majd segít rendbe hozni saját magamat. Hisz megígérte, hogy holnap is jön. Holnap. Mindig lesz egy holnap, ami majd új dolgokat hoz.
Mindig lesz mit csinálni, ugyan ezen a lelakott házon még így isvan mit javítani. A föld, amit két ökör két nap alatt szánt fel... Hmm.. Ültetni kéne. Napraforgót, sok-sok napraforgót! És olajfát, meg szőlőt, amiből majd bort készítenénk Pauloval és Marchellóékkal.
És aztán jönne Sharol és a babája: Annabeth. Drága Annabeth. Hogy is tudnék így unatkozni? Hisz állandóan lesz itt egy pöttöm, akire vigyázni kell...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése