Mostanában kicsit stresszes vagyok. Saját magam miatt, magamnak állítgatom fel a gátakat. Szomorú, hogy évek óta hagyományt űzök ebből. úgy tűnik idén a szervezetem eddig bírta a hajtást. A vasárnapot hányással indítottam, eztán szinte beköltöztem a fürdőszobába. Remegtem, elgyengültem és védtelennek éreztem magam. Legszívesebben egy apró babszemmé zsugorodtam volna, hogy aztán tavasszal gyökeret eresszek és újraéledjek később.
Na de nem menekülhetek az örökkévalóságig. Pedig szívesen megtenném, ha lehetne rá esély, de Matt nem hagyja nekem. Sokat segít, nekem ebben. Nem esik jól, mert "piszkálásnak" veszem az ilyeneket, sajnos automatikusan, de igyekszem fejlődni. Úgy látom, hogy lassan araszolva el is érem a célomat.
Szóval, a szervezetem feladta. Pont a legrosszabbkor, mert ugyan szabadságon vagyok, de azért nekem dolgom lenne --> gyakorlatra kell járnom. Hétfőn nem mentem be, egész nap magamat marcangoltam, amiért ennyire béna vagyok. Ami nyilván egyáltalán nem segíti elő a gyógyulásomat.
Estére egészen emberi alakot vettem fel: megmostam a hajamat, írtam franciára házit, sőt még össze is pakoltam a szobámban (ahol azóta ismét ruhabomba robbant). Sőt, annyira jól éreztem magam, hogy még színházba is elmentem Mattel és a családjával. A Padlás című darabra volt jegyünk. Hangulatos volt, nagyon tetszett, annyira nem volt hosszú sem, szóval nekem tökéletes volt. ( Egész végig szorongathattam Matt kezét, szóval onnantól aligha számított mi történik... jó ez erős túlzás)
Hazafelé már kezdtem érezni, hogy annyira mégsem vagyok én olyan egészséges meg minden. ( Az útközben bedobott mekis kaja sem segített sokat.) Szóval kicsit kómásan érkeztem haza. Bedőltem az ágyamba és nagyjából már aludtam is szerencsére.
A mai (01.09) gyakorlat azonban a kelleténél jobban megviselt. El kellett jönnöm két órával hamarabb, annyira fájt a gyomrom. Otthon az ágyban fetrengve persze sokkal jobban éreztem magamat. Így mikor kicsit összeszedtem magamat el is indultam franciára. Ismét jelzett a gyomrom, de kibírtam valahogy.
Összeségében ez egy hosszú, nehézkes "tél" volt. Vége lehetne már. Alig várom a vidámabb tavaszt, amihez hozzátartozik a megkönnyebbülés is, ugyanis kevesebb teher lesz végre a vállamon és kicsit felszabadulok. Sok a teendő, én pedig a halogatás mestere vagyok. Nem tudom, hogy fogok ebből jól kijönni. Bíznom kell magamban...
Tori
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése