Hi guys!
Lenne egy igen egyszerű kérdésem... Mégis mi a fasz van az emberekkel mostanában? Azóta, hogy volt a közös fejtágítás egész határozottan tartottam a lépést nagyjából az összes vezetőtől, de leginkább a főnökünktől. Erre mit ad isten, csütörtök reggel nyilván egy műszakba írt minket. Nyilván, nem kellene meglepődnöm.
Mattnél aludtam, mert szükségem volt az ölelésére, meg a támogatására, meg mindenre, amit mint barát betölt. Tehát én a pólójában fekve, szorosan hozzábújva és nyivákolva töltöttem az estémet. Csütörtök reggel (hajnali 4) gyomorgörccsel ébredtem és indultam útnak.
Más a metrónál találkoztam a főnökömmel... jeeej... úgy tűnt morcos... olyanokról beszélt, hogy mennyire elege van a lusta dolgozókból, meg ilyenek. Szerencsére beszédes kedve volt, ezért elmondta, hogy konkrétan kikről van szó ( szerencsére engem nem említett). A lelkem kicsit megnyugodott.
Az üzlet előtt, megtudtam, hogy hárman nyitunk, hogy 2 vs 1-ben vagyunk... tehát én egy szem ártatlan lányka leszek egész délelőtt... nyilvánvalóan egész reggel vérszívás volt a napi feladat. Egész reggel a főnököm kötekedő, kissé félreérthető megjegyzéseit kellett hallgatnom és nem tudtam hogy meddig mehetek el, szóval nem szóltam vissza. Az egyetlen pozitívuma a dolognak az volt, hogy jókedve lett a drága főnöknek, ami állítólag hetek óta nem volt...
Egész napra megnyertem a kasszát, amivel elvoltam. A helyemen ücsörögtem és vidáman teljesítettem a dolgomat. Több vásárló megjegyezte hogy milyen jó néha kedves mosolyú kasszásokkal találkozni meg ilyenek. Szóval jjjeeeej. A műsuak vége után nem mentem egyből, valamilyen okból leültem még a főnökömmel és a plusz egy bakeoffossal dumcsizni. Egy órát még tovább bent maradtunk olyan jól elbeszélgettünk... de közben olyan beszólásokat kaptam, meg olyan fülig piruló megjegyzéseket, hogy néztem.
Komolyan mondom, kiakadtam ezen egy kicsit... A főnök legalább jókedvű volt, mert megdícsért minket és kijelentette, hogy sose volt még olyan hogy a délelőttösök bent maradtak volna beszélgetni vele... Csak azokat a perverz megjegyzéseket elhanyagolná...
Tori
2018. január 27., szombat
2018. január 18., csütörtök
Roppanás
Hi guys!
Elég brutál hetem van érzelmi szempontból. Egészen kellemes hétfővel indult a gyakorlati helyen. Kezdek beilleszkedni, kezdem megszokni a gyerekeket, illetve ők is engem. Az egész iskola egészében kezdi megszokni a jelenlétem. Az osztályon kívüli gyerekek is odajönnek hozzám megkérdezni ki vagyok, illetve beszélgetni. ( Ma már betaláltak a nyolcadikos menőfiúk.) Szóval ott kifejezetten jól érzem magam. Egészen kellemes nap volt a hétfő. A gyerekek is jól viselkedtek, annak ellenére hogy hétfő volt és a hétvége utáni első nap ( ez általában a legrosszabb).
Kedden nem mentem gyakorlatra, mivel délelőtt tíztől fejtágítás volt a munkahelyemen. Nem sokszor éreztem, hogy milyen amikor egy másodperc alatt apróra rándul össze a gyomrod, de azon a "megbeszélésen" megtapasztaltam. Kifejezetten pocsék érzés, főleg, hogy most, hogy csak leírom... megint összerándult a gyomrom.
Életem első és remélem utolsó fejtágítása volt. Az eddig nehézkesen összekapart önbizalmamat dürr lesöpörte a porba... úgy érzem, hogy eddig tartott a vidám korszaka a munkámnak. Ha három és fél hónapot érdemeltem, akkor ennyi; de legalább ez az időszak csodás volt. Egy igen jó barátra leltem, úgy tűnik ő valóban egy barát, nem pedig csak egy ideig érdeklődő kolléga. Ennek is örülök. Annak is, hogy itt dolgozhatok.
Igaz, hogy tartok egy csöppet a főnökömtől. Igaz, hogy néha úgy érzem, hogy teljesen egyedül vagyok. De azért... mégis csak jól érzem magam...
Tori
Elég brutál hetem van érzelmi szempontból. Egészen kellemes hétfővel indult a gyakorlati helyen. Kezdek beilleszkedni, kezdem megszokni a gyerekeket, illetve ők is engem. Az egész iskola egészében kezdi megszokni a jelenlétem. Az osztályon kívüli gyerekek is odajönnek hozzám megkérdezni ki vagyok, illetve beszélgetni. ( Ma már betaláltak a nyolcadikos menőfiúk.) Szóval ott kifejezetten jól érzem magam. Egészen kellemes nap volt a hétfő. A gyerekek is jól viselkedtek, annak ellenére hogy hétfő volt és a hétvége utáni első nap ( ez általában a legrosszabb).
Kedden nem mentem gyakorlatra, mivel délelőtt tíztől fejtágítás volt a munkahelyemen. Nem sokszor éreztem, hogy milyen amikor egy másodperc alatt apróra rándul össze a gyomrod, de azon a "megbeszélésen" megtapasztaltam. Kifejezetten pocsék érzés, főleg, hogy most, hogy csak leírom... megint összerándult a gyomrom.
Életem első és remélem utolsó fejtágítása volt. Az eddig nehézkesen összekapart önbizalmamat dürr lesöpörte a porba... úgy érzem, hogy eddig tartott a vidám korszaka a munkámnak. Ha három és fél hónapot érdemeltem, akkor ennyi; de legalább ez az időszak csodás volt. Egy igen jó barátra leltem, úgy tűnik ő valóban egy barát, nem pedig csak egy ideig érdeklődő kolléga. Ennek is örülök. Annak is, hogy itt dolgozhatok.
Igaz, hogy tartok egy csöppet a főnökömtől. Igaz, hogy néha úgy érzem, hogy teljesen egyedül vagyok. De azért... mégis csak jól érzem magam...
Tori
2018. január 9., kedd
Zuhanás
Beszélt hozzám, de nem értettem a szavakat, amiket kiejtett a száján. Fogalmam sem volt róla, hol vagyok. A zúgó fejem és az egyre erősödő sötétség, ami a lábamon kapaszkodott meg és egyre feljebb húzta magát, egyáltalán nem hagyott összpontosítani. Annyit sikerült kihámoznom, hogy idegen számomra a nyelv, amit használ.
Megpróbáltam megrázni a fejemet, de ez egyáltalán nem bizonyult jó ötletnek.
- Nem értem - leheltem erőtlen, vékony hanggal. A fiú beharapta ajkát, majd oldalra nézett. Újabb arc és hang került a képbe.
- Ki vagy te? - Na ezt már értettem, de válaszolni már nem tudtam rá. - Honnan zuhantál ide? Hogy élted túl? - Lehunytam a szemem, de ez sem volt jó ötlet. A sötétség meglódult és szinte teljesen bekebelezett. - Hé, jól vagy? - megragadta a vállamat, de fájdalom nyilallt belém és felszisszentem. Azonnal eleresztett.
- Jól vagy? - Ismételte meg, mire bágyadtan ingattam a fejemet, válaszolva a fiúnak és nemet intve a sötétségnek. Azonban nem hallgatott rám. Esélyem sem volt ellene. Elájultam.
Puha lepedőn, meleg, könnyű takaró alatt ébredtem. A halántékom darabjaira készült törni, azonnal odakaptam. Megint meghallottam, a furcsa, dallamos, barátságos nyelvet. Lassan odafordultam: a fiú, akivel először "találkoztam". Pasztellrózsaszín haja volt, kék szeme, de azt kiszúrtam, hogy ez csak kontaklencse lehet. Intettem neki a kezemmel, mert arra emlékeztem, hogy ő nem beszéli a nyelvemet.
- Hello. - Az ajtóban támaszkodott meg a szürke hajú, engem értő fiú. - Az orvos azt mondta, hogy fel fogsz kelni, nem számítottunk rá, hogy ilyen korán... -
- Szívesebben maradtam volna eszméletlen... - feleltem, miközben megpróbáltam felülni. A fájdalom megbénított és visszaereszkedtem a hátamra.
- Nem mozoghatsz, rosszat tesz...
- Feltűnt... mióta vagyok itt?
- Két napja zuhantál a ponyvánkra. - Biccentettem. - Honnan zuhantál?
Megpróbáltam megrázni a fejemet, de ez egyáltalán nem bizonyult jó ötletnek.
- Nem értem - leheltem erőtlen, vékony hanggal. A fiú beharapta ajkát, majd oldalra nézett. Újabb arc és hang került a képbe.
- Ki vagy te? - Na ezt már értettem, de válaszolni már nem tudtam rá. - Honnan zuhantál ide? Hogy élted túl? - Lehunytam a szemem, de ez sem volt jó ötlet. A sötétség meglódult és szinte teljesen bekebelezett. - Hé, jól vagy? - megragadta a vállamat, de fájdalom nyilallt belém és felszisszentem. Azonnal eleresztett.
- Jól vagy? - Ismételte meg, mire bágyadtan ingattam a fejemet, válaszolva a fiúnak és nemet intve a sötétségnek. Azonban nem hallgatott rám. Esélyem sem volt ellene. Elájultam.
Puha lepedőn, meleg, könnyű takaró alatt ébredtem. A halántékom darabjaira készült törni, azonnal odakaptam. Megint meghallottam, a furcsa, dallamos, barátságos nyelvet. Lassan odafordultam: a fiú, akivel először "találkoztam". Pasztellrózsaszín haja volt, kék szeme, de azt kiszúrtam, hogy ez csak kontaklencse lehet. Intettem neki a kezemmel, mert arra emlékeztem, hogy ő nem beszéli a nyelvemet.
- Hello. - Az ajtóban támaszkodott meg a szürke hajú, engem értő fiú. - Az orvos azt mondta, hogy fel fogsz kelni, nem számítottunk rá, hogy ilyen korán... -
- Szívesebben maradtam volna eszméletlen... - feleltem, miközben megpróbáltam felülni. A fájdalom megbénított és visszaereszkedtem a hátamra.
- Nem mozoghatsz, rosszat tesz...
- Feltűnt... mióta vagyok itt?
- Két napja zuhantál a ponyvánkra. - Biccentettem. - Honnan zuhantál?
Wanna put an end to this winter
Hi guys!
Mostanában kicsit stresszes vagyok. Saját magam miatt, magamnak állítgatom fel a gátakat. Szomorú, hogy évek óta hagyományt űzök ebből. úgy tűnik idén a szervezetem eddig bírta a hajtást. A vasárnapot hányással indítottam, eztán szinte beköltöztem a fürdőszobába. Remegtem, elgyengültem és védtelennek éreztem magam. Legszívesebben egy apró babszemmé zsugorodtam volna, hogy aztán tavasszal gyökeret eresszek és újraéledjek később.
Na de nem menekülhetek az örökkévalóságig. Pedig szívesen megtenném, ha lehetne rá esély, de Matt nem hagyja nekem. Sokat segít, nekem ebben. Nem esik jól, mert "piszkálásnak" veszem az ilyeneket, sajnos automatikusan, de igyekszem fejlődni. Úgy látom, hogy lassan araszolva el is érem a célomat.
Szóval, a szervezetem feladta. Pont a legrosszabbkor, mert ugyan szabadságon vagyok, de azért nekem dolgom lenne --> gyakorlatra kell járnom. Hétfőn nem mentem be, egész nap magamat marcangoltam, amiért ennyire béna vagyok. Ami nyilván egyáltalán nem segíti elő a gyógyulásomat.
Estére egészen emberi alakot vettem fel: megmostam a hajamat, írtam franciára házit, sőt még össze is pakoltam a szobámban (ahol azóta ismét ruhabomba robbant). Sőt, annyira jól éreztem magam, hogy még színházba is elmentem Mattel és a családjával. A Padlás című darabra volt jegyünk. Hangulatos volt, nagyon tetszett, annyira nem volt hosszú sem, szóval nekem tökéletes volt. ( Egész végig szorongathattam Matt kezét, szóval onnantól aligha számított mi történik... jó ez erős túlzás)
Hazafelé már kezdtem érezni, hogy annyira mégsem vagyok én olyan egészséges meg minden. ( Az útközben bedobott mekis kaja sem segített sokat.) Szóval kicsit kómásan érkeztem haza. Bedőltem az ágyamba és nagyjából már aludtam is szerencsére.
A mai (01.09) gyakorlat azonban a kelleténél jobban megviselt. El kellett jönnöm két órával hamarabb, annyira fájt a gyomrom. Otthon az ágyban fetrengve persze sokkal jobban éreztem magamat. Így mikor kicsit összeszedtem magamat el is indultam franciára. Ismét jelzett a gyomrom, de kibírtam valahogy.
Összeségében ez egy hosszú, nehézkes "tél" volt. Vége lehetne már. Alig várom a vidámabb tavaszt, amihez hozzátartozik a megkönnyebbülés is, ugyanis kevesebb teher lesz végre a vállamon és kicsit felszabadulok. Sok a teendő, én pedig a halogatás mestere vagyok. Nem tudom, hogy fogok ebből jól kijönni. Bíznom kell magamban...
Tori
Mostanában kicsit stresszes vagyok. Saját magam miatt, magamnak állítgatom fel a gátakat. Szomorú, hogy évek óta hagyományt űzök ebből. úgy tűnik idén a szervezetem eddig bírta a hajtást. A vasárnapot hányással indítottam, eztán szinte beköltöztem a fürdőszobába. Remegtem, elgyengültem és védtelennek éreztem magam. Legszívesebben egy apró babszemmé zsugorodtam volna, hogy aztán tavasszal gyökeret eresszek és újraéledjek később.
Na de nem menekülhetek az örökkévalóságig. Pedig szívesen megtenném, ha lehetne rá esély, de Matt nem hagyja nekem. Sokat segít, nekem ebben. Nem esik jól, mert "piszkálásnak" veszem az ilyeneket, sajnos automatikusan, de igyekszem fejlődni. Úgy látom, hogy lassan araszolva el is érem a célomat.
Szóval, a szervezetem feladta. Pont a legrosszabbkor, mert ugyan szabadságon vagyok, de azért nekem dolgom lenne --> gyakorlatra kell járnom. Hétfőn nem mentem be, egész nap magamat marcangoltam, amiért ennyire béna vagyok. Ami nyilván egyáltalán nem segíti elő a gyógyulásomat.
Estére egészen emberi alakot vettem fel: megmostam a hajamat, írtam franciára házit, sőt még össze is pakoltam a szobámban (ahol azóta ismét ruhabomba robbant). Sőt, annyira jól éreztem magam, hogy még színházba is elmentem Mattel és a családjával. A Padlás című darabra volt jegyünk. Hangulatos volt, nagyon tetszett, annyira nem volt hosszú sem, szóval nekem tökéletes volt. ( Egész végig szorongathattam Matt kezét, szóval onnantól aligha számított mi történik... jó ez erős túlzás)
Hazafelé már kezdtem érezni, hogy annyira mégsem vagyok én olyan egészséges meg minden. ( Az útközben bedobott mekis kaja sem segített sokat.) Szóval kicsit kómásan érkeztem haza. Bedőltem az ágyamba és nagyjából már aludtam is szerencsére.
A mai (01.09) gyakorlat azonban a kelleténél jobban megviselt. El kellett jönnöm két órával hamarabb, annyira fájt a gyomrom. Otthon az ágyban fetrengve persze sokkal jobban éreztem magamat. Így mikor kicsit összeszedtem magamat el is indultam franciára. Ismét jelzett a gyomrom, de kibírtam valahogy.
Összeségében ez egy hosszú, nehézkes "tél" volt. Vége lehetne már. Alig várom a vidámabb tavaszt, amihez hozzátartozik a megkönnyebbülés is, ugyanis kevesebb teher lesz végre a vállamon és kicsit felszabadulok. Sok a teendő, én pedig a halogatás mestere vagyok. Nem tudom, hogy fogok ebből jól kijönni. Bíznom kell magamban...
Tori
2018. január 2., kedd
Évvégi "mental" breakdown
Hi guys!
Alapvetően nem hiszek az évvégi fáradtságban. Egyáltalán nincs semmi értelme ennek a kifejezésnek, révén, hogy attól hogy 2017 helyett 2018-at írok, egyáltalán nem érzem magam kipihentebbnek vagy valami hasonló. Azonban a mostanában történek mégis évvégi fáradtságnak nevezhető, hiszen évvége van és fáradt vagyok, de nem azért mert évvége van, csak szimplán fáradt vagyok. Túlmagyarázom igaz? Ugye, hogy ugye.
Na szóval mostanában kicsit elvesztettem a kontrollt a dolgok felett. A nagy hajtás miatt a melóban... egyáltalán nem tudtam másra koncentrálni és a tudat, hogy más dologgal is haladnom kellene teljesen kikészített. Mostanában kezdem összeszedni magam, Matt mellett kicsit összekapartam magamat és magamra erőszakoltam, hogy csináljak valamit. Sokat segít és ösztönöz, amit csinál, meg a kitartása.
A baj viszont, szokáshoz híven több fronton érkezik. Baráti téren is van egy kis "vízmozgás", ami a kelleténél jobban megviseli a kicsi lelkemet. Talán azért mert onnan jött, ahonnan egyáltalán nem számítottam. Mindegy, majd csak kiheverem.
Boldog új évet, mellesleg. Nincs nagyon fogadalmam, igyekszem tovább haladni azon az úton, amit találtam magamnak, igyekszem kevesebbet költekezni. Igyekszem, javulni a tavalyhoz képest. Úgyis elrontom majd, de ha akarom helyreállítom. Remélhetőleg a tavalyi suli-pánikot kihagyom, nem szívesen mennék keresztül rajta. Remélhetőleg nem kell nagyot csalódnom. Remélhetőleg, a horoszkópom kivételesen nagyot téved.
Love u guys,
Tori
Alapvetően nem hiszek az évvégi fáradtságban. Egyáltalán nincs semmi értelme ennek a kifejezésnek, révén, hogy attól hogy 2017 helyett 2018-at írok, egyáltalán nem érzem magam kipihentebbnek vagy valami hasonló. Azonban a mostanában történek mégis évvégi fáradtságnak nevezhető, hiszen évvége van és fáradt vagyok, de nem azért mert évvége van, csak szimplán fáradt vagyok. Túlmagyarázom igaz? Ugye, hogy ugye.
Na szóval mostanában kicsit elvesztettem a kontrollt a dolgok felett. A nagy hajtás miatt a melóban... egyáltalán nem tudtam másra koncentrálni és a tudat, hogy más dologgal is haladnom kellene teljesen kikészített. Mostanában kezdem összeszedni magam, Matt mellett kicsit összekapartam magamat és magamra erőszakoltam, hogy csináljak valamit. Sokat segít és ösztönöz, amit csinál, meg a kitartása.
A baj viszont, szokáshoz híven több fronton érkezik. Baráti téren is van egy kis "vízmozgás", ami a kelleténél jobban megviseli a kicsi lelkemet. Talán azért mert onnan jött, ahonnan egyáltalán nem számítottam. Mindegy, majd csak kiheverem.
Boldog új évet, mellesleg. Nincs nagyon fogadalmam, igyekszem tovább haladni azon az úton, amit találtam magamnak, igyekszem kevesebbet költekezni. Igyekszem, javulni a tavalyhoz képest. Úgyis elrontom majd, de ha akarom helyreállítom. Remélhetőleg a tavalyi suli-pánikot kihagyom, nem szívesen mennék keresztül rajta. Remélhetőleg nem kell nagyot csalódnom. Remélhetőleg, a horoszkópom kivételesen nagyot téved.
Love u guys,
Tori
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)