Hi guys!
Mostanában el vagyok tünedezve, de ennek megvan a maga személyes indoka. Leginkább az, hogy míg többeknek három hónapos pihenés jut az iskola előtt, nekem csak egy augusztus jutott, ezért teljes bedobással tengetem a napjaimat pihenéssel.
Nem tudom, hogy ki dolgozta végig a nyarat nálatok - hozzám hasonlóan alsó hangon két hónapot -, de nekem egészen tetszik ez az egy hónapos pihenés. Csak halkan merem megjegyezni, hogy sokkal szimpatikusabb, mint egy három/ két és fél hónapos nyár. Először is azért, mert nekem mindig is túl hosszúra nyúltak a nyarak... őrjítően, unalmasan hosszúra; ennek ellenére most hogy csak egy hónapom volt.
Igaz, nem mondanám, hogy hű de sokat csináltam. Nem nagyon mentem el nyaralni meg ilyenek, de pihentem, találkoztam a barátaimmal és jól éreztem magamat. És természetesen jutott idő arra is, hogy összevesszek a családommal. De erről egyelőre később beszéljünk. A hangsúly, most azon van, hogy egy hónap alatt én esküszöm sokkal jobban kipihentem magam, mint három alatt. A három túl sok idő, hagy elszokni a munkától/ tanulástól és onnantól csak nehezebb lesz visszaszokni. Már ha egyáltalán képes vagy visszaszokni.
Szóval ha esetleg valaki attól fél, hogy te jó ég nem lesz soha többé egy nyaram pihenésre, nos neki nem kell megijednie. A lényeg nem a hosszon van, hanem a minőségen. Persze, nem sok helyen engedik meg, hogy egy egész hónap szabadságot kivegyél... tudom, de két hét is valami (szerintem!).
No de, a kicsit fontosabb, komorabb, lehangolóbb, komolyabb téma, ami konkrétan kevesebb, mint negyvennyolc órája borítja be az amúgy sugárzó egemet... Nagyon sokáig azt hittem/ abban a tudatban éltem/ abba a reménybe ringattam magamat, hogy ha nem foglalkozok a családi színtéren történő problémákkal, akkor valójában nem is árthatnak nekem. Ez tipikusan az ÉN mentalitásom. Egy nagyon régóta uralkodó mentalitás nálam, amiről elképesztően nehéz leszokni.
Mondhatnám azt is, hogy rosszabb, mint a drog; de révén, hogy még életemben nem kellett drogokról leszoknom, ezért nem hasonlíthatom hozzá jogosan. Biztos vagyok benne, ha tegnap írok a blogra, akkor még teljes letargiában szenvednék és világ vége hangulat uralkodna.
Ma már jobban vagyok. Dühös vagyok és szomorú, amiért hagytam, hogy ennyire kicsússzon a kezeim közül az irányítás. De nem ragadhatok le a haragomnál. A haragom semmire sem elég, csak tovább rontana a helyzeten. Most pedig nem romolhat tovább a helyzet, ugyanis nem kisebb személy a tét, mint Matt. Őt nem hagyhatom kicsúszni, legalább őt nem.
Tori
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése