Örömhír #önálló

Hatalmas küzdelmek és káromkodás árán végül bejutott a földszinti lakására, ami egyben a bár raktára is bolt. Ez csupán annyit jelentett, hogy a vendégszoba helyén egy rekeszekkel megpakolt, kissé poros szoba volt. Illetve egy kis méretű, tabletté alakítható laptop, amin keresztül a megrendeléseket és a leltározást intézték.

Shopia a karórájára pillantott: nemsokára hajnali egy felé jár az idő. Hatalmas sóhaj mellett hagyta, lecsúszni a válláról a táskát és a földre esni. Belökte a „Raktár” felirattal ellátott ajtót. Megint a karjára nézett, ahonnan leolvasta a tollal firkantott napi fogyasztás adatait. Ezt az ajtóra rögzített mappára írta fel, majd pár rekeszt elvonszolt a bejárati ajtóig, ahonnan természetesen hiányzott a húzható kocsi.

A nő a homlokát csapkodta.
- Édes istenem! – Dühösen fújtatva a táskájához csörtetett, előrángatta a bár kulcsait, majd a kihalt főúton átcsörtetett a kocsiért. Kinyitotta a bejárati ajtót, feloldotta a riasztó rendszert. A pultnál megtorpant: ellenőrizve, hogy esetleg ott van-e az a nyamvadt kocsi, majd a raktárból érkező csörömpölésre lett figyelmes. Tekintetét az ajtóra szegezte, s dühösen megindult az ajtó felé. Ha egy betörő, akkor most biztos agyonüti.

A raktár üres volt – már, ha lehet raktárnak nevezni azt az egérlyukat. Azonban a derékig érő rekeszek és a kocsi alatt habzó, narancssárga lé folydogált vígan szerteszét.
- Ó, hogy az a… - Elfolytotta magában a hosszas szitokáradatot és lerámolta a kocsit. Lemosta a kocsiról a ragacsos lét, felmosott, kihúzta a kocsit a raktárból és felmosott alatta is, majd úgy döntött, hogy a törött tettest majd más keresse meg.

Kulcsra zárta a raktárt, élesítette a riasztót, bezárta a bárt, majd egy percnyi hajtépéses hisztit engedélyezett magának. Aztán mikor az első autó elhajtott mellette, abbahagyta a hisztit. Megragadta a szállító eszközt és átvágott a négysávos úton. A távolból ugyan hallotta, hogy közeledik egy autó, azonban úgy hitte még bőven van ideje áthaladni az úton.

Hatalmasat tévedett és hirtelen sok dolog történt egyszerre. A maga után húzott kocsi kereke hirtelen valamiért kifordult, ezzel megállásra kényszerítve Shopiát. Füle már előtte is tompán csengett, azonban ekkor felerősödött és szinte teljesen megsüketítette a zaj. A kereket a megfelelő állásba rugdosta. Ekkor már zavaróan erős volt a közeledő autó fényszórója, Shopiának hunyorognia kellett.

Felkapta a fejét, de ekor már késő volt. Arca elé kapta a karját és várta a másodperceken belüli becsapódást. Ez azonban elmaradt. Alig hallotta a kerekek csikorgását az úton, ahogy a vezető fékezett, majd hirtelen megszűnt a szemét megvakító éles fény, így tulajdon két szemével nézte végig, ahogy az autó centiken múlva, de elkerüli az ütközést.

Mintha valami láthatatlan fal vonalát követte volna. A kocsi bal oldala több helyen is behorpadt, a festék csíkokban lejött. Bal visszapillantója az autóra lapult és a tükör darabokban a földre hullott. A bal fényszóró is betörött, de ezeken kívül semmi komolyabb baja nem esett. Az autó lelassított, majd hirtelen begyorsított. Kacskaringós nyomvonalakat és füstöt hagyott maga után.
- Részeg - győzködte magát Shopia dermedten. Ekkorra füle zúgása már elhalkult, sőt meg is szűnt.