Helyzetjelentés

Hi guys!

  Az az igazság, hogy nincs sok minden, amiről beszámolhatnék, szóval nem is lesz valami hosszú helyzetjelentés.
  Jelentem alássan, hogy sikeresen letettem az elsősegély vizsgámat! Na igen, egészen egyszerű volt a vizsga. A felkészítésen sokkal szigorúbbnak adták elő, mint valójában. Szóval, kicsit stresszesen ücsörögtem a vizsgázó társaim körében. De amúgy egészen aranyosak voltak és elszórakoztattuk egymást. A vizsga után én bedőltem az ágyamba és aludtam egy laza három órát, csak, hogy biztos kipihent legyek.
  Viszont sajnos a gyakorlati óráim sehogy sem akarnak összejönni és emiatt nagyon haragszom az autósiskolára, amiért sehogy sem tudja elintézni a dolgot, még akkor is ha kicsit fura időbeosztásom van. Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem érzem olyan nagyon segítőkésznek a brigádot. Na mindegy, majd lesz valami.

Tori

Ottalvós, társasos, ivós péntek

Hi guys!

  Nem véletlen, hogy a péntek a legcsodásabb nap a héten! Mint azt az előző "bejegyzésem" is mutatja, volt egy kis ereszd el a hajam pénteken. Kicsit döcögősen indult a dolog, mert Rosemary egészen konkrétan reggel eltűnt. Jó persze, nem elrabolták meg ilyenek, csak egyáltalán nem reagált semmire és nem értettünk Rickkel semmit sem.
  Szóval olyan... dél körül Rick átvánszorgott hozzám, aztán kicsit dzsengáztunk - azt se tudom, hogy írják azt a játékot -, majd elindultunk, hogy akkor mi most eszünk valamit, amikor Rosemary írta, hogy mehetünk hozzá. Így evés helyett inkább kibuszoztunk hozzá, meg futottunk a kibaszott villamos után. Kétszer is, mert amikor már Rose-zal jöttünk vissza, akkor is futottunk.
  Lényeg a lényeg, hogy nagy kacarások mellett, de sikeresen eljutottunk Ginny-hez, onnan pedig első megállónk egy Meki volt. A helyzet iróniája abban rejlik, hogy előző nap azt beszéltük meg, hogy Nagypéntek révén nem eszünk húst, szolidaritunk Ginny miatt. Halkan megjegyzem, hogy Rick már reggel elhasalt a dolgon, mert nem értesült a dologról, ezért májkrémmel indította a napot. Rose valamikor dél körül reggelizett azt hiszem, legalább is azt írta, hogy nem megy ez a szolidaritósdi dolog. Én a reggelimet banán és alma képében termeltem be, majd ebédidőre teljesen megfeledkeztem a dologról és szemrebbenés nélkül megettem a húslevest.
  Tehát mire a Mekibe értünk már csak Ginny volt "versenyben", de ő be is tartotta a dolgot. ( Ennek örömére, éjfélkor vissza is számoltunk, miközben pizzát sütött.) Szóval, amíg mi hárman a sajtburgereket ettünk, Ginny-nek csak fagyi jutott. De nagyon jól viselte a dolgot. Talán miután távoztunk a mekiből már neki is könnyebb volt, mert utána csak ilyen sós rágcsákat ettünk. Nos, megérkezve a helyszínre dumcsiztunk, frissítettük Rose gépét meg ilyenek. Aztán leültünk Dixitezni. Hallottam már a játékról és amúgy nagyon-nagyon jó! Bár nem sokat játszottunk vele, inkább az alkohol édes mámorának és egymásnak szenteltük a figyelmünket. Félreértés ne essék, nagyon jót beszélgettünk, nagyon sokat nevettünk, nagyon sokat ittam!
  De persze nem csak én! Mindenki kivette a részét a dologból. De nagyon jól esett velük lenni. "Hatalmas" segítséget nyújtottam éjfélkor a kaja elkészítésében és rengeteg segítség nem voltam reggel. Mondhatnánk azt is, csak ültem a kanapén és bámultam ki a fejemből.
  Jól éreztem magamat, mert végre olyanok között voltam, akiket valóban nagyon szeretek. Igaz, örültem volna ha Matt is ott van. A kedvencem mégis csak az volt, amikor csak ültünk kint az erkélyen, mi négyen és Rosemary egyszer csak megszólalt: "Úgy el tudnám képzelni, hogy így mi négyen együtt élünk." ez
  Rose-nak igaza volt! Nagyon is el tudtam volna ezt képzelni, hogy együtt lakunk, minden hétvégét így ilyen kellemes hangulatban telne. De ezek csak gyermeteg álmodozások, amit manapság sajnos nem engedhetünk meg magunknak több órán keresztül.
Imádom... 
Tori

mámamégnemittunksemmit

úgy szeretnék hűs hajnalon lelked mellett kelni
bebaszunkmintageci
egymáshajátfogvahányunkmajd<3
szeretjükegymást<3
piaszexdrogokéskurrvááááák

szeretünkDóri<3
nekedvannakaleegjobbarátiad
HOLASZÓKÖZ?????!!!!!!!!!!!!!!

Ha nem szereted, nem olvasod #fanfic

Hi guys!

Először csak azt hittem, hogy viccel, de arca komor, szomorú és aggodalmas maradt még sok idő elteltével is, szóval biztos nem viccelt. Rémültem felpattantam, lerántottam magamról a takarót és kétségbeesetten a fürdőbe akartam rohanni.
- Sakura-chan, jobb lenne, ha most nem ugrálnál – jegyezte meg Naruto, miközben utánam nyúlt. Kikerültem az érintését, azonban Sasuket, már nem tudtam. Mellkasának csapódtam és épp eltaszítottam volna magamtól, mikor karjait a derekam köré zárta, hogy ne szabaduljak. Na nem!

Lendítettem a kezem, mire Sasuke eleresztett, lendült a jobb lábam, mire hátrébb kellett lépnie, ha ki akarta kerülni a támadásomat. A fényviszonyok pont jók voltak ahhoz, hogy az ablaküveg tükör legyen. Az ablakomhoz rohantam és két centis közelségből láttam, hogy valóban elveszítettem azt amiért életem nagy részében küzdöttem. Hirtelen minden erőm elhagyott. Egy pillanatra mintha még a világ is elcsendesült volna és velem együtt gyászolta volna a veszteségemet.

Egy mozdulattal betörtem az ablakomat.
- MIÓTA? – ordítottam, miközben vádlón Sasuke felé fordultam. Egész napokat töltött velem, de mégsem szólt egy szót sem. Ino is itt volt, de ő biztos nem vette észre, alig vette le a szemét Sasuke-ről, rám nem nagyon figyelt.
- Mióta visszajöttünk, amikor beadtam az ellenszert már nem volt a homlokodon. Biztos voltam benne, hogy a méreg miatt van. – felelte. Ez nem lehet igaz.

Tomboltam belül, amit még a kezemből kiálló üvegdarabkák sem feledtettek el velem. Ezt tette velem Karin! Elvett tőlem mindent és most már tényleg értéktelen vagyok. Végignéztem magamon: vércseppes melegítőgatya és véres felső. Legalább van rajtam ruha.
- Naruto, menj a Hokage irodájába és kérlek tájékoztasd az állapotomról. El kell mennem Hinatához. Az irodában találkozunk – mondtam végül remegő hanggal. Nem fogom ezt sokáig bírni. Minden porcikám reszketett és kétségbeesetten forgolódtam.

 Már felvettem a cipőmet és lekocogtam a lépcsőkön, amikor meghallottam Narutót.
- Te idióta, ne hagyd magára, bármi történhet vele!

Tori

Napok...

Hi guys!

  Annyira szeretem, hogy több, mint egy éve együtt vagyunk és még ennek ellenére (talán nem ez a legjobb megfogalmazás)/továbbra is tudunk "új" dolgokról beszélni. Új dolgokról, amiről eddig valamiért nem beszéltünk. És örülök neki, hogy órákon keresztül tudunk beszélgetni ilyenekről. Felemelő érzés.
  Mellesleg, egyre jobban hozzászokom a hatórás keléshez. Elég nevetséges, hogy mennyire elszoktam a korán keléstől. De most már tudok hét óra alvással is felkelni és egész nap ébren lenni. Elég siralmas eredmény, de tényleg így van. Lassan megpróbálom hozzászoktatni magam a hatórás alváshoz is, hogy jól bírjam a kiképzést.
  A franciával is jól haladok, bár most úgy érzem kicsit visszaestem, az állandó munka megzavarta a rendszeremet, hogy őszinte legyek. De lassan kitaposom a új rendszert.
  Megtanított beindítani az autót! Másodszorra sikerült normálisan elvégezni a feladatot. Elsőre valamiért gyorsabban indultunk el mint kellett volna és Isaac beavatkozott - a kézifék behúzásával -, hogy ne végződjenek rosszul a dolgok. Juj, nagyon büszke voltam magam, pattogtam az autóban mint valami gumilabda. Jaj nagyon jó volt!
De amúgy, izgalmas dolog történt vasárnap! Isaac elhívott, hogy menjek vele kocsit mosni (én ültem az autóban, ő meg az önkiszolgálós mosóban mosta az autót), majd utána begurultunk az üres parkolóba és helyet cseréltünk.
  Illetve egyik nap - azt hiszem hétfőn - egy cigányasszony jó szerencsét bocsátott rám. Kért a gumicukromból, én meg adtam neki, erre meg lettem áldva. Csak néztem. Amúgy se adtam volna neki, csak jó kedvem volt, mert igazi tavaszi idő volt.

Tori

Work for nothing

Hi guys!

  Ma reggel ártatlanul, viszonylag jó kedvvel léptem be a munkahelyemre, majd leültem és megnéztem a beosztást és legszívesebben sírva fakadtam volna a várható fizetésem láttán. Siralmasan kevés. A legszomorúbb az, hogy szinte már el is van költve. Félre kell tenni a francia órák árát, aztán törlesztenem kell az új telefonomat anyuék felé és még az egyetemre is félre kellene tennem. Egyszerűen siralmas, hogy mennyire kifogytam a pénzből és ez kétségbeejt.
  Rájöttem, hogy túl sokat várok el és cserébe nem teszek eleget. De menjek el a francba, eljöttem dolgozni ebben a kimaradt félévben! Holott szívem szerint inkább otthon ücsörögnék. De nem tehetem meg, mert dolgoznom kell. Utálom ezt az egészet. Gyűlölöm. Legszívesebben elbújdosnék a világ másik felére.
  Mert ilyen a mi nemzedékünk. Nem szeretünk felelősséget vállalni, nem akarunk felnőni, örökre gondtalan gyerekek akarunk maradni. Mert az jó. Amikor anyuci és apuci kifizeti neked a több százezres iPhone-t és te semmit nem teszel le az asztalra érte. Legszívesebben sírva fakadnék, amikor ilyeneket hallok, mert nekem ez nem adatott meg. Sosem adatott meg az ilyen és ez bánt és zavar és rosszul érzem magam miatta.
  Azonban egy idő múlva jön a felismerés, hogy talán mégsem baj, hogy nekem kell megdolgoznom mindenért. Nekem kell megvennem valahogy a laptopomat, a telefonomat... mindent. Mert én dolgoztam meg érte. Legalább is többnyire. A jelenlegi telefonomat anyáék fizették, de az egészet, az utolsó forintig vissza fogom fizetni. Nem szeretek tartozni, gyűlölöm az érzést. Elég elbaszott egy helyzet, de ez csak ugródeszka.

Tori