2017. március 30., csütörtök
Micsoda nap!
Hi guys!
Már a reggelem furcsán indult. Felkeltem és lámpát kapcsoltam magamnak, mert tudtam, hogy anya is nemsokára felkel. Öltözködés közben apa is hazaért, mivel kivételesen éjszaka kellett dolgoznia. Ráadásul a nővérem sem volt otthon, épp úton van Japánba. Igen, Japánba!
Szóval ilyen még sose történt. Furcsa volt nagyon. Ezektől a tényezőktől eltekintve igen megszokott reggelem volt: kapkodós készülődés és jaj késésben vagyok indulás. A négyes metrón voltam már, a végállomásnál jártunk, amikor a megálló felénél hirtelen - értsd: satufék - megálltunk. Értetlenül pislogtam körbe. Többen elestek, a szerencsésebbek - köztük én - csak megbillentek. Ezután elindult, majd két-három méter megtétele után megint fékezett. Ezután végig ezt csinálta és így értünk be a végállomásra. A dologban csak az nem tetszett, hogy ugye a négyes metróban nincs vezető. Ez engem eléggé kétségbeejt, de nincs mit tenni.
Végül a szokásosnál később ugyan, de sikerült beérnem. Leültem piszmogtam egy kicsit és amikor felnéztem megpillantottam a fő-főnökömet leballagni a lépcsőn.( Nem kedvelem őt) Ráadásul egyedül voltam, tehát nekem kellett elszórakoztatnom az öreget, amíg meg nem érkezett a főnököm. Szerencsére a járőr hamar meglátogatott, szóval jól jártam, de azért frusztrált a férfi jelenléte.
A főnököm természetesen produkált egy fél órás késést, szóval jó sokat kellett beszélgetnem. Miután megjött már sokkal jobb kedvem volt. Francia házit írtam meg, beszélgettem a járőrrel. Aztán a főnökömmel is. Ma nagyon vicces kedvében volt. Mindenáron bele akart kötni valamibe. A végén már abba kötött bele, hogy miért telefonozok. (Halkan megjegyzem, hogy csak a kezemben volt)
Végezetül pedig: jelenleg ablakmosók lengik körbe a munkahelyemet és mossák az ablakokat. Már tegnap is itt voltak. Nagyon kis kedvesek. Bejött az egyik megkérdezni kérek-e valamit a CBA-ból. Mondtam, hogy hozzanak már nekem egy kávét, mert rám fér. Mondta, hogy okés, majd hozza. Erre nem egy mekis kávéval jött vissza. Persze nem engedte, hogy fizessek. Szóval kaptam egy ingyen kávét!
Már csak a telefonomba való SIM kártyának kell megérkeznie és akkor teljes a boldogságom... de eddig nagyon nem akar megjönni. Eredetileg tegnap kellett volna kiszállítani, csak nem voltam otthon, ezért át kellett irányítani ide, a munkahelyemre. De tegnap ilyenkor már javában nálam lett volna... most meg nem jön. Nem telefonálnak. Semmi. Kicsit aggódom, mert már szombat óta nem tudom használni az én kis Huawei P9-emet.
Tori
Már a reggelem furcsán indult. Felkeltem és lámpát kapcsoltam magamnak, mert tudtam, hogy anya is nemsokára felkel. Öltözködés közben apa is hazaért, mivel kivételesen éjszaka kellett dolgoznia. Ráadásul a nővérem sem volt otthon, épp úton van Japánba. Igen, Japánba!
Szóval ilyen még sose történt. Furcsa volt nagyon. Ezektől a tényezőktől eltekintve igen megszokott reggelem volt: kapkodós készülődés és jaj késésben vagyok indulás. A négyes metrón voltam már, a végállomásnál jártunk, amikor a megálló felénél hirtelen - értsd: satufék - megálltunk. Értetlenül pislogtam körbe. Többen elestek, a szerencsésebbek - köztük én - csak megbillentek. Ezután elindult, majd két-három méter megtétele után megint fékezett. Ezután végig ezt csinálta és így értünk be a végállomásra. A dologban csak az nem tetszett, hogy ugye a négyes metróban nincs vezető. Ez engem eléggé kétségbeejt, de nincs mit tenni.
Végül a szokásosnál később ugyan, de sikerült beérnem. Leültem piszmogtam egy kicsit és amikor felnéztem megpillantottam a fő-főnökömet leballagni a lépcsőn.( Nem kedvelem őt) Ráadásul egyedül voltam, tehát nekem kellett elszórakoztatnom az öreget, amíg meg nem érkezett a főnököm. Szerencsére a járőr hamar meglátogatott, szóval jól jártam, de azért frusztrált a férfi jelenléte.
A főnököm természetesen produkált egy fél órás késést, szóval jó sokat kellett beszélgetnem. Miután megjött már sokkal jobb kedvem volt. Francia házit írtam meg, beszélgettem a járőrrel. Aztán a főnökömmel is. Ma nagyon vicces kedvében volt. Mindenáron bele akart kötni valamibe. A végén már abba kötött bele, hogy miért telefonozok. (Halkan megjegyzem, hogy csak a kezemben volt)
Végezetül pedig: jelenleg ablakmosók lengik körbe a munkahelyemet és mossák az ablakokat. Már tegnap is itt voltak. Nagyon kis kedvesek. Bejött az egyik megkérdezni kérek-e valamit a CBA-ból. Mondtam, hogy hozzanak már nekem egy kávét, mert rám fér. Mondta, hogy okés, majd hozza. Erre nem egy mekis kávéval jött vissza. Persze nem engedte, hogy fizessek. Szóval kaptam egy ingyen kávét!
Már csak a telefonomba való SIM kártyának kell megérkeznie és akkor teljes a boldogságom... de eddig nagyon nem akar megjönni. Eredetileg tegnap kellett volna kiszállítani, csak nem voltam otthon, ezért át kellett irányítani ide, a munkahelyemre. De tegnap ilyenkor már javában nálam lett volna... most meg nem jön. Nem telefonálnak. Semmi. Kicsit aggódom, mert már szombat óta nem tudom használni az én kis Huawei P9-emet.
Tori
2017. március 21., kedd
Halálra ítélve
Hi guys!
És igen, ez is megtörtént. Elkezdtem dolgozni. Félreértés ne essék, szeretem a munkámat. Szeretnek és kedvesek itt. De tudjátok hogy van ez. Amint jobban megismersz valamit/valakit, megismered a hibáit is. Még akkor is, ha ez egy rendszer, ami épp szétesni látszik.
Többen "fenyegetőznek" felmondással és a megkívánt hat ember helyett amúgy is csak öten vagyunk. De a hónap végére már csak négyen leszünk és valami nem történik a fizetésekkel, akkor még ennél is kevesebben leszünk. Mi lesz, ha összeesik az egész rendszer? Nem örülnék neki, nem szeretnék munka nélkül lenni és újat keresni, egyszerűen nincs kedvem. E mellett a munka mellett tudok tanulni, és ez fontos.
Életemben nem gondoltam volna, hogy ennyi bolonddal találkozom majd, de amilyen emberek néha bejönnek ide. Nevethetnékem van. Ma már egy ember flörtölt velem, egyet pedig jól kinevettem, mert túlzottan érdekes volt a megjelenése, amit nem bírtam nevetés nélkül kibírni. És ez csak egy nap.
Tori
És igen, ez is megtörtént. Elkezdtem dolgozni. Félreértés ne essék, szeretem a munkámat. Szeretnek és kedvesek itt. De tudjátok hogy van ez. Amint jobban megismersz valamit/valakit, megismered a hibáit is. Még akkor is, ha ez egy rendszer, ami épp szétesni látszik.
Többen "fenyegetőznek" felmondással és a megkívánt hat ember helyett amúgy is csak öten vagyunk. De a hónap végére már csak négyen leszünk és valami nem történik a fizetésekkel, akkor még ennél is kevesebben leszünk. Mi lesz, ha összeesik az egész rendszer? Nem örülnék neki, nem szeretnék munka nélkül lenni és újat keresni, egyszerűen nincs kedvem. E mellett a munka mellett tudok tanulni, és ez fontos.
Életemben nem gondoltam volna, hogy ennyi bolonddal találkozom majd, de amilyen emberek néha bejönnek ide. Nevethetnékem van. Ma már egy ember flörtölt velem, egyet pedig jól kinevettem, mert túlzottan érdekes volt a megjelenése, amit nem bírtam nevetés nélkül kibírni. És ez csak egy nap.
Tori
2017. március 15., szerda
Nyáladzás
Hi guys!
Nincs is szebb, mint egy boldog párkapcsolat. Nagyon sokáig hirdettem, hogy a párkapcsolat bullshit dolog, nem kell ennyire kötődni hozzá, mert úgysem tart örökké, egyszer úgyis szétmennek és akkor majd megy a sírás. Ennek ellenére olyan gyorsan estem szerelembe Mattel, mint a legbutább libák szoktak.
Sok mindenre rájöttem, hogy miért jobb egy békés, harmonikus kapcsolatban élni. (A hangsúly a harmonikuson van. Ha van egy párkapcsolatod valakivel, aki egy papucs, vagy épp mindentől eltiltod, azzal csak tönkreteszed a másikat. Az nem párkapcsolat.)
Számomra elsősorban azért olyan fontos, mert az én elsődleges szeretet nyelvem (vigyázzatok, ezt főiskolán tanultam!) a minőségi idő és a testi kontakt. Szóval, azért jó vele együtt lennem, mert tudja nagyon jól, hogy én bújós lány vagyok és hagyja. Régebben még-még megöleltem a barátaimat, de ma már eszembe se jutna mást megölelni, mint Mattet. Egy kapcsolatban (szögezzük le, hogy most a békésebb, hosszú életű kapcsolatokról beszélek és nem a mérgező fajtáról) az a jó, hogy a másik ismer, tudja mire van szükséged és meg is adja.
Mostanában puszikat kapok, öleléseket, finom óvatos reggeli ébresztést, mert Matt tudja nagyon jól, hogy nekem ez okoz örömet. Tudja, hogy szeretem, ha reggel finoman kelt és utána tudja, hogy nem eszek, ha csak nem csinál nekem reggelit. Tudja, hogy tanulás közben, amikor fél méterre ülünk egymástól, jól esik ha csak végigsimít egyszer a hátamon.
Én pedig tudom, hogy szereti ha lassan ébresztem fel, nem pedig kijjebb rudalom az ágyból, hanem lassan, puszilgatva, az arcát simogatva keltem fel. Szereti ha veszek neki apró mütyüröket, mert neki meg ez a szeretet nyelve. Szereti, ha meglepem dolgokkal. Ismerjük egymást, elég csak ránéznem és tudom, hogy milyen kedve van és ebből már tudom, hogy aznap milyen dolgokra lehet rávenni.
Ennyire nem ismerek senkit, mint őt ( jó a szüleimet, de ez most nem ide tartozik). Nincs olyan barátnőm, akiről ennyire tudnám, hogy mikor, mire, hogy fog reagálni. Ennél nagyobb ajándék, hogy valaki ennyire a bizalmába fogad, szerintem nincs is. Viszont ennek megvan a maga hátulütője, hogy elég nehezen titkolja el az ember a dolgokat.
Szóval, ma már ott tartok, hogy beismerem: az embernek igenis szüksége van egy kapcsolatra. Hangsúlyozom: egy jó kapcsolatra. Sokat fejlődik az ember a másik mellett, rájön a hibáira és változtat rajtuk, emellett persze ott van maga az öröm, hogy valaki szeret minket a hibáinkkal együtt. Van, akire tudunk támaszkodni, még akkor is ha a barátaink ne adj isten valamiért nincsenek ott. (Persze remélhetőleg ezt nem kell megélni.)
Emellett megvan a maga öröme annak is, hogy egyedül vagyunk. Én például tudtam boldog lenni úgy is, hogy egyedül vagyok. Holott sokszor úgy láttam, hogy a körülöttem lévők nem tudnak élni kapcsolat nélkül. Ez szerintem nem annyira jó, de mivel én még nem éltem meg azt a fájdalmat, amit egy szakítás okoz, ezért nincs róla tapasztalatom.
Na de ennyi volt a napi nyáladzás.
Tori
Nincs is szebb, mint egy boldog párkapcsolat. Nagyon sokáig hirdettem, hogy a párkapcsolat bullshit dolog, nem kell ennyire kötődni hozzá, mert úgysem tart örökké, egyszer úgyis szétmennek és akkor majd megy a sírás. Ennek ellenére olyan gyorsan estem szerelembe Mattel, mint a legbutább libák szoktak.
Sok mindenre rájöttem, hogy miért jobb egy békés, harmonikus kapcsolatban élni. (A hangsúly a harmonikuson van. Ha van egy párkapcsolatod valakivel, aki egy papucs, vagy épp mindentől eltiltod, azzal csak tönkreteszed a másikat. Az nem párkapcsolat.)
Számomra elsősorban azért olyan fontos, mert az én elsődleges szeretet nyelvem (vigyázzatok, ezt főiskolán tanultam!) a minőségi idő és a testi kontakt. Szóval, azért jó vele együtt lennem, mert tudja nagyon jól, hogy én bújós lány vagyok és hagyja. Régebben még-még megöleltem a barátaimat, de ma már eszembe se jutna mást megölelni, mint Mattet. Egy kapcsolatban (szögezzük le, hogy most a békésebb, hosszú életű kapcsolatokról beszélek és nem a mérgező fajtáról) az a jó, hogy a másik ismer, tudja mire van szükséged és meg is adja.
Mostanában puszikat kapok, öleléseket, finom óvatos reggeli ébresztést, mert Matt tudja nagyon jól, hogy nekem ez okoz örömet. Tudja, hogy szeretem, ha reggel finoman kelt és utána tudja, hogy nem eszek, ha csak nem csinál nekem reggelit. Tudja, hogy tanulás közben, amikor fél méterre ülünk egymástól, jól esik ha csak végigsimít egyszer a hátamon.
Én pedig tudom, hogy szereti ha lassan ébresztem fel, nem pedig kijjebb rudalom az ágyból, hanem lassan, puszilgatva, az arcát simogatva keltem fel. Szereti ha veszek neki apró mütyüröket, mert neki meg ez a szeretet nyelve. Szereti, ha meglepem dolgokkal. Ismerjük egymást, elég csak ránéznem és tudom, hogy milyen kedve van és ebből már tudom, hogy aznap milyen dolgokra lehet rávenni.
Ennyire nem ismerek senkit, mint őt ( jó a szüleimet, de ez most nem ide tartozik). Nincs olyan barátnőm, akiről ennyire tudnám, hogy mikor, mire, hogy fog reagálni. Ennél nagyobb ajándék, hogy valaki ennyire a bizalmába fogad, szerintem nincs is. Viszont ennek megvan a maga hátulütője, hogy elég nehezen titkolja el az ember a dolgokat.
Szóval, ma már ott tartok, hogy beismerem: az embernek igenis szüksége van egy kapcsolatra. Hangsúlyozom: egy jó kapcsolatra. Sokat fejlődik az ember a másik mellett, rájön a hibáira és változtat rajtuk, emellett persze ott van maga az öröm, hogy valaki szeret minket a hibáinkkal együtt. Van, akire tudunk támaszkodni, még akkor is ha a barátaink ne adj isten valamiért nincsenek ott. (Persze remélhetőleg ezt nem kell megélni.)
Emellett megvan a maga öröme annak is, hogy egyedül vagyunk. Én például tudtam boldog lenni úgy is, hogy egyedül vagyok. Holott sokszor úgy láttam, hogy a körülöttem lévők nem tudnak élni kapcsolat nélkül. Ez szerintem nem annyira jó, de mivel én még nem éltem meg azt a fájdalmat, amit egy szakítás okoz, ezért nincs róla tapasztalatom.
Na de ennyi volt a napi nyáladzás.
Tori
2017. március 7., kedd
Repedés
Hi guys!
Gondolom minden családban vannak bizonyos "ősi családi ereklyék". De ha nincs, akkor most leírok egyet, ami a lelki szemeim előtt megjelenik. Dédimama anyjától örökölt teáskészletéből válasszunk egy darab kis csészét.
Ha az ember alaposan megnézi, látja rajta, hogy használt, mégis gondosan őrzött dologról van szó. Látja, hogy öreg: a mintha megfakult, helyenként, már nem is látni. A fehér porcelán már nemis fehér, inkább szürkés. De ennek ellenére szép és nagy becsben tartjátok. Főleg, ha az a csésze, helyenként repedezett.
Ezek a repedések intenek óva, hogy jobban oda kell figyelni, finomabban, óvatosabban kell bánni a kicsiny tárggyal. Ilyenkor két dolgot tehet az ember.
Az első, aki durr-bele-bumm, fittyet hányva az intő jelekre, ugyanúgy gondtalanul fesztelenül használja a csészét. De előbb utóbb, az óvatlanság miatt a csésze széttörhet ( persze, lehet, hogy nem, mert mázlink van, de most nem azaz opció számít). Egy igen fontos, szellemi örökség a semmibe veszhet, mert óvatlanok voltunk. Persze, vehetünk helyette egy vadi újat, de az nem ugyanaz.
A másik dolog amit tehet, az az, hogy kitapogatja, mi a max hőmérséklet, amit még szétpattanás nélkül kibír a teáscsésze. Ehhez idő kell és odafigyelés. Azonban, ha számunkra tényleg annyira fontos ez a kis csésze, akkor ezt mind meg fogjuk tenni.
(A harmadik opció, hogy betesszük a vitrinbe és hagyjuk, hogy a gyerekünk megörökölje, vagy eladjuk vaterán vagy hol. De ez nem lényeges most.)
Tehát, a nap kérdése: Érdemes-e odafigyelni ezekre az apró repedésekre, vagy inkább élvezzük ki a dolgot ameddig lehet és hagyjuk ripityára törni?
Tori
Gondolom minden családban vannak bizonyos "ősi családi ereklyék". De ha nincs, akkor most leírok egyet, ami a lelki szemeim előtt megjelenik. Dédimama anyjától örökölt teáskészletéből válasszunk egy darab kis csészét.
Ha az ember alaposan megnézi, látja rajta, hogy használt, mégis gondosan őrzött dologról van szó. Látja, hogy öreg: a mintha megfakult, helyenként, már nem is látni. A fehér porcelán már nemis fehér, inkább szürkés. De ennek ellenére szép és nagy becsben tartjátok. Főleg, ha az a csésze, helyenként repedezett.
Ezek a repedések intenek óva, hogy jobban oda kell figyelni, finomabban, óvatosabban kell bánni a kicsiny tárggyal. Ilyenkor két dolgot tehet az ember.
Az első, aki durr-bele-bumm, fittyet hányva az intő jelekre, ugyanúgy gondtalanul fesztelenül használja a csészét. De előbb utóbb, az óvatlanság miatt a csésze széttörhet ( persze, lehet, hogy nem, mert mázlink van, de most nem azaz opció számít). Egy igen fontos, szellemi örökség a semmibe veszhet, mert óvatlanok voltunk. Persze, vehetünk helyette egy vadi újat, de az nem ugyanaz.
A másik dolog amit tehet, az az, hogy kitapogatja, mi a max hőmérséklet, amit még szétpattanás nélkül kibír a teáscsésze. Ehhez idő kell és odafigyelés. Azonban, ha számunkra tényleg annyira fontos ez a kis csésze, akkor ezt mind meg fogjuk tenni.
(A harmadik opció, hogy betesszük a vitrinbe és hagyjuk, hogy a gyerekünk megörökölje, vagy eladjuk vaterán vagy hol. De ez nem lényeges most.)
Tehát, a nap kérdése: Érdemes-e odafigyelni ezekre az apró repedésekre, vagy inkább élvezzük ki a dolgot ameddig lehet és hagyjuk ripityára törni?
Tori
2017. március 3., péntek
Reunion
Hi guys!
És megcsináltuk! Az elmúlt hónapokban kis millió alkalommal próbáltunk találkozni egymással, de sosem jött össze, azonban most Rosemary - Rick - Tori triumvirátus újra összeült. Persze Rosemary hozta magával Ginny-t, akit mindig szívesen látunk. Illetve a végül még Rick részéről is megismertünk egy új embert... na de szépen sorjában! (Egyébként Ginny-t már ismerem egy ideje, csak eddig nem találtam neki nevet... ezért csak Rosemary barátnője címen volt emlegetve.)
Nagy nehezen végre sikerült összehoznunk egy találkozót. Az volt a terv, hogy beülünk a "törzshelyünkre" ( kb. kétszer voltunk ott összesen, de mindegy). A kocsma elé érve láttuk, hogy tömve van a hely, mert valami csapat ott ünnepelt valamit, meg amúgy is voltak benn, tehát nem mentünk be. Ehelyett leültünk máshol, kinn az utcán. Ahol Ginny később csatlakozott hozzánk. Kicsit hideg volt már a végén, de amúgy tök jó volt.
Mindegy, én személy szerint jól éreztem magamat. Jó volt végre látni Ricket, mert tényleg rég találkoztunk. Az este úgy végződött, hogy felmentünk az egyik haverja lakására bolognait enni. (Neki még nem adok nevet, mert most találkoztunk először, azt se tudom látjuk-e még valaha.) Szegény srácnak felzabáltuk a kajáját, de megtűrt minket. Olyan éjfél előtt pár perccel távoztunk. Egy óra körül hazaértem.
Az este folyamán nem is arra figyeltem, hogy igyak, így csak egy vodkaszódát ittam. De nem baj, mert cserébe majdnem annyit nevettem, mintha csatak részegre ittam volna magamat. Meg tudnám szokni, hogy heti- kétheti rendszerességgel így összeülünk.
Tori&Shadow
És megcsináltuk! Az elmúlt hónapokban kis millió alkalommal próbáltunk találkozni egymással, de sosem jött össze, azonban most Rosemary - Rick - Tori triumvirátus újra összeült. Persze Rosemary hozta magával Ginny-t, akit mindig szívesen látunk. Illetve a végül még Rick részéről is megismertünk egy új embert... na de szépen sorjában! (Egyébként Ginny-t már ismerem egy ideje, csak eddig nem találtam neki nevet... ezért csak Rosemary barátnője címen volt emlegetve.)Nagy nehezen végre sikerült összehoznunk egy találkozót. Az volt a terv, hogy beülünk a "törzshelyünkre" ( kb. kétszer voltunk ott összesen, de mindegy). A kocsma elé érve láttuk, hogy tömve van a hely, mert valami csapat ott ünnepelt valamit, meg amúgy is voltak benn, tehát nem mentünk be. Ehelyett leültünk máshol, kinn az utcán. Ahol Ginny később csatlakozott hozzánk. Kicsit hideg volt már a végén, de amúgy tök jó volt.
Mindegy, én személy szerint jól éreztem magamat. Jó volt végre látni Ricket, mert tényleg rég találkoztunk. Az este úgy végződött, hogy felmentünk az egyik haverja lakására bolognait enni. (Neki még nem adok nevet, mert most találkoztunk először, azt se tudom látjuk-e még valaha.) Szegény srácnak felzabáltuk a kajáját, de megtűrt minket. Olyan éjfél előtt pár perccel távoztunk. Egy óra körül hazaértem.
Az este folyamán nem is arra figyeltem, hogy igyak, így csak egy vodkaszódát ittam. De nem baj, mert cserébe majdnem annyit nevettem, mintha csatak részegre ittam volna magamat. Meg tudnám szokni, hogy heti- kétheti rendszerességgel így összeülünk.
Tori&Shadow
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)