"Apróságok"

Hi guys!

  Nos, a pár napja húzódó "tombolásom" ma kiszakadt belőlem. Nem teljesen, de sikerült némileg lenyugtatnom magamat. Nem tudom mennyire vagytok tisztában vele, de amikor nekem nagyon elegem van - évente max kétszer fordul ilyen elő -, akkor én fogom magam és az első adandó alkalommal, amikor csak lehetőség kínálkozik, akkor én befullasztom magam. 

  Nem olyan szintű befulladásról van szó, mint másoknál, hogy kórházba kerül, meg tíz percig nem tud felkelni, mert olyan rosszul van... olyan szerintem még életemben nem történt velem, maximum egyszer rájátszottam, amikor még nem volt meg az asztmámról a papír és ráijesztettem a tesi tanárra, hogy ne szekáljon a kinti futással. Csúnya gonosz dolog, de máshogy nem fogta fel. Azóta van rá papírom.

  Na, szóval én általában ezt nyomom, mert ilyenkor hirtelen a levegővételre koncentrálok, nem pedig a kismillió problémára. Ilyenkor utána kicsit gyengébb vagyok a szokottnál: az első pár percben még a lábam is remeghet, de utána, csak szimplán nincs erőm. Ez kb egy óráig, vagy esetleg kettőig tart és vége. Nagyobb problémát jelent, ha esetleg futás közben el kezd fájni a bokám, vagy a térdem, mintsem maga a futás utána fulladás. 

  Persze, amikor kinn futok nyáron az kicsit rosszabb, nem is tudok annyira jól teljesíteni. Vagy ha tudnék sem teszem, mert nem esik jól. 

  A lényeg az, hogy én így vezetek le a stresszt, ami ér. Vagy esetleg egy laza pánikrohamszerű dolog rám tör, vagy jobb esetben, csak sírok egy fél órát-órát. 

  Na. Én a keddi tesi órán megpróbáltam levezetni ezt a feszültséget, azonban némi szédülés tört rám futás közben ezért inkább elnapoltam a "levezetést". Kicsit remegett a lábam, illetve nem volt erőm utána röpizni.

  Azonban a szerdai napon már kiakasztottam magam és a mai nap ezt mind ki is adtam magamból. Reménykedtem, hogy hazáig kibírom és akkor elkerültem volna Matt totális sokkolását és ennek a bejegyzésnek a tartalma sem ilyen lett volna, de a sors nem így hozta. 

  Mindegy. A "probléma" az, hogy nagyon nem mindegy mennyire súlyosan asztmás az ember. Én, ha egy 1-5 skálán lazán az 1-es, azaz a legkönnyebb csoportba sorolnám magam. Alapjáraton se születésem óta vagyok asztmás. Kilencedikben derült ki a dolog, előtte meg futóversenyekre jártam. A 2000 méteres távokat nagyon jól vettem, a 3,5 km-t is. Aztán kilencedikben életemben először befulladtam. Én azt sorolnám a "legdurvább" fulladáshoz, mivel a legelső volt. Nem volt mi megakadályozza, vagy segítsen rajta. Utána három órával is remegett még a lábam. Azóta egyszer sem voltam olyan rosszul, mint akkor. Egyáltalán nem durva az asztmám. 

   Persze Matt ezt pöppet máshogy fogja fel... és jól esik, hogy aggódik, de tisztában vagyok a határaimmal. 

Tori