Hi guys!
Így a tavaszi szünet révén sikerült lejutnom Coldplace-ra. ( Nem tükörfordítás, de konkrét helyet nem nagyon akarok megadni...) Borzalmasan örültem, hogy lementem, mert Julesszal már nyár óta nem találkoztunk.
Családi kajálás volt, miközben Mattel és Julesszal beszélgettem. El akartam csábítani a csapat által (igen, az a csapat, amit már új év óta hanyagolok)... azaz Adele általál szervezett programra: locsolni. De sehogy sem sikerült próbálkoznom. Hiába próbáltam rávenni, de semmi sem hatott. Egyre jobban nyüstölt, hogy menjek én, amivel csak annyi bajom van, hogy több, mint másfél óra oda eljutni. Erre mondta, hogy elém jön, ezzel lerövidítve az utamat.
Örültem, lelkesen elindultam szépen. Megbeszéltem Mattel, hogy ír, ha indul ( amit persze nem tett meg és "jól meg is szívta"), hogy ne kelljen rám várnia.
Meglepődtem, de semmi sem jött közbe. Szerencsésem lejutottam Coldplace-re. Julestől kaptam kávét, teát és még némi alkohollal is megkínált, ami egy incuripincuri korty után is szétmarta a számat.
Kényelmes székekben beszélgettünk. Rengeteget. Öt fele érkeztem meg és fél kilenckor indultam el, mert, hogy késő van és menni kéne haza. Addig szinte mindent megtudtam a gondjait is beleértve, illetve elmentünk sétálni. Meséltem neki a mostani helyzetről, Mattről (erősen vigyorgott és mondta, hogy cukik vagyunk), meg az érettségi borzalmaiból.
Azonban ő nincs olyan jó állapotban, mint én. A gyomra tönkrement a sok stressztől én sok ideje nincsen a pihenésre, szegénykém nagyon fáradt. De ahhoz képest olyan sokat nem változott, mint ahogy én azt hittem. Ugyanolyan jókedvű, beszédes és vidám maradt, csak egy cseppet többet trágárkodik. Kis aranyos volt nagyon.
Aztán este visszahozott egy darabig, majd hazajutottam. Közben sikeresen lemerült a telefonom, ezért nem tudtam, hogy Matt időközben megérkezett hozzánk. Így amikor halkan köszönve jeleztem, hogy otthonvagyok meglepetten találtam szembe magam a cipőjével. Azt hittem elsüllyedek kínomban. De úgy tűnt, egyáltalán nem haragszik rám.
Szóval, ez a nap nagyon jól sikerült!
Tori
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése