Hi guys!
Így a tavaszi szünet révén sikerült lejutnom Coldplace-ra. ( Nem tükörfordítás, de konkrét helyet nem nagyon akarok megadni...) Borzalmasan örültem, hogy lementem, mert Julesszal már nyár óta nem találkoztunk.
Családi kajálás volt, miközben Mattel és Julesszal beszélgettem. El akartam csábítani a csapat által (igen, az a csapat, amit már új év óta hanyagolok)... azaz Adele általál szervezett programra: locsolni. De sehogy sem sikerült próbálkoznom. Hiába próbáltam rávenni, de semmi sem hatott. Egyre jobban nyüstölt, hogy menjek én, amivel csak annyi bajom van, hogy több, mint másfél óra oda eljutni. Erre mondta, hogy elém jön, ezzel lerövidítve az utamat.
Örültem, lelkesen elindultam szépen. Megbeszéltem Mattel, hogy ír, ha indul ( amit persze nem tett meg és "jól meg is szívta"), hogy ne kelljen rám várnia.
Meglepődtem, de semmi sem jött közbe. Szerencsésem lejutottam Coldplace-re. Julestől kaptam kávét, teát és még némi alkohollal is megkínált, ami egy incuripincuri korty után is szétmarta a számat.
Kényelmes székekben beszélgettünk. Rengeteget. Öt fele érkeztem meg és fél kilenckor indultam el, mert, hogy késő van és menni kéne haza. Addig szinte mindent megtudtam a gondjait is beleértve, illetve elmentünk sétálni. Meséltem neki a mostani helyzetről, Mattről (erősen vigyorgott és mondta, hogy cukik vagyunk), meg az érettségi borzalmaiból.
Azonban ő nincs olyan jó állapotban, mint én. A gyomra tönkrement a sok stressztől én sok ideje nincsen a pihenésre, szegénykém nagyon fáradt. De ahhoz képest olyan sokat nem változott, mint ahogy én azt hittem. Ugyanolyan jókedvű, beszédes és vidám maradt, csak egy cseppet többet trágárkodik. Kis aranyos volt nagyon.
Aztán este visszahozott egy darabig, majd hazajutottam. Közben sikeresen lemerült a telefonom, ezért nem tudtam, hogy Matt időközben megérkezett hozzánk. Így amikor halkan köszönve jeleztem, hogy otthonvagyok meglepetten találtam szembe magam a cipőjével. Azt hittem elsüllyedek kínomban. De úgy tűnt, egyáltalán nem haragszik rám.
Szóval, ez a nap nagyon jól sikerült!
Tori
2016. március 27., vasárnap
2016. március 24., csütörtök
Tehetetlen düh
Hi guys!
Erre a hetemre ez a két szó a legkifejezőbb. Matt vasárnap besérült és konkrétan szerdáig nagyon nem is beszéltünk. Kicsit kiakasztott a dolog... elkezdtem kattogni, meg aggódni és amikor már tehetetlenségemben sírva megyek haza azon a rohadt metrón, akkor ember kicsit kiborul. Ez volt kedden. Teljesen magamba fordultam. (Ha csak annyit tudnátok, amit itt leírtam akkor totál hülyének nézhetnétek... csak még van pár dolog, amit nem írhatok le.. )
Egész este csak ültem és bambultam ki a fejemből. Mindezt azért, mert egy idióta barom vagyok, aki mindig aggódik, mindig kattog. Túl reagálom a dolgokat, ezáltal saját magamnak kreálok problémákat. És emiatt felidegesítem magamat és ez egy ördögi kör.
Jó hát mindegy.
A dolgok most épp stagnálnak. Esetleg a mai estém lehet még necces. Majd jelentek.

2016. március 21., hétfő
Ha egyszer elindulsz a lejtőn
Hi guys!
Nos... kedves drága egyetlen olvasóim. Egy kibaszott idegroncs vagyok. Hála az iskolának, az ottani bosszantó osztálytársaknak, a tanulásnak, az alakuló baráti kapcsolataimnak és emellé még becsatlakoznak a tipikus "kattogjunk csak számunkra értelmes faszságokon" (már bocs a csúnya szóért).
Érzem, hogy elindultam a lejtőn lefelé: egyre rosszindulatúbb vagyok. Tipikus eset vagyok: elkezdem és akkor egy időre nagyon sokáig csinálom és egyre jobban. Nem akarom ezt csinálni. Egyszerűen utálom ilyenkor saját magamat. Komolyan mondom. Olyan heves indulatok törnek ki belőlem mostanában és olyan rosszindulatúan.
Na de mindegy, majd jobb lesz. Jön a tavaszi szünet és kicsit lecsillapodnak a körülmények. Reményeim szerint. Aztán kitudja.

2016. március 15., kedd
Micsoda ember lett belőlem?
Hi guys!
Most, hogy volt öt napnyi pihenőm, illetve rengeteg időt töltöttem Mattel...illetve egy kicsit volt Csenivel és Jasminnel... rá kellett döbbennem, hogy megváltoztam. Határozottan nem tetszik, ahogy megváltoztam.
Jasminnel és Csenivel vasárnap leültünk egy kicsit. Vizipipáztam és előkerült némi alkohol is. Nem ittam sokat. Épp annyit, hogy jobb kedvemben legyen. A szórakozásunknak ára volt. Egyik közös ismerősünket elég csúnyán kibeszéltük és én sem maradtam ki a sorból, amikor ócsárolni kellett. Utólag rájöttem és Matt is rávilágított a dologra, hogy ez nem épp a legkedvesebb gesztus tőlem.
Eleinte nem izgatott a dolog révén, hogy az illető megérdemli, hiszen eleget ártott már mindhármunknak, de végül rájöttem, hogy ez a rosszindulatú valaki nem én vagyok. Vagyis nem az én személyiségem szerves része. Megbántam a dolgot és sajnos már nem lehet visszacsinálni. Figyelnem kell magamra, nem akarok elzülleni.
Tori
2016. március 13., vasárnap
Tavaaasz~
Hi guys!
Nyáá~ olyan jó idő van. Ma átmentem Adele-hez egy kávéra, mert már nagyon régen találkoztunk. Nagyon jót beszélgettünk, jól esett. Az évben először fordult elő, hogy tornacipőbe bújtam és csak egy pulcsi és dzseki kellett. Annyira feldobott, hogy szerintem az egész napra rányomta a bélyeget: ma jó kedvem lesz.
Ha minden igaz, ma még futni is lesz időm a többiekkel, ami szerintem rám fér, ugyanis egy laza hat hetes felmentés után, nem vagyok épp jó kondiban, kell a rákészülés. Ezen kívül, este még megyek vietnámi étterembe Jasminnel és Csenivel (új nevek). Na, arra még kiváncsi leszek, mert hát... nem szeretem a vietnámi kaját, szóval... érdekes lesz. De én elmegyek, mert hogy miért ne. Előtte még azért átjönnek és kicsit vizipiázunk.
Szóval, úgy érzem jó napom lesz. Remélem semmi sem rontja el, mert tényleg szeretném, hogy jól sikerüljön.
A reggelem nagyszerűen indult annak ellenére, hogy korán keltem. Lényegesn tényező, hogy Matt ölelő karjaiban (nyááááááááál)!
Ja és amúgy, teljesen mellesleg, előre szolók mindenkinek, hogy tizenötödik ne nagyon mászkáljon a városban: tüntetés lesz és nem akarom, hogy bárkinek baja essen.

2016. március 6., vasárnap
Emlékek
Csak ücsörögtem az emelet tetején. Nyár volt, késő este és borzalmasan, kibírhatatlanul meleg a lakásokban, ezért úgy döntöttem, hogy kiszököm a tetőre. A tető tele volt szórva nagyobb kavicsokkal. Nem értettem miért és végül is borzalmasan zavart, de igyekeztem eltekinteni ettől a problémától. Leültem az épület szélén húzódó szegély tövébe, hogy legyen minek támasztanom a hátamat és a zsebemből előszedtem a telefonom.
Egy mozdulattal feloldottam a képernyő zárát és egy igazán régi beszélgetést nyitottam meg. Emlékezni akartam arra, hogy milyen volt, amikor még csak ismerkedtünk. Emlékszem mennyire lesokkoltam a legelső beszélgetésünkkor. De nekem nem csak ennyi kell, hogy egy kétórás beszélgetésből annyi maradjon meg, hogy lesokkoltam.
Konkrét dolgok kellettek nekem, hogy legyen mit megőriznem.
A nyári meleg szél zökkentett ki az elmélyülő gondolataimból. Feltűnt, hogy a szegély fém fedele fájdalmasan égeti a bőrömet. Kicsit előrébb dőltem, majd ismét a telefonomon kezdtem egyre visszább és visszább pörgeti a beszélgetésünket. Egyszer-egyszer megálltam megnézni egy-egy dátumot, hogy hol járunk időben.
Meglepetten tapasztaltam, hogy mindig tudtam épp milyen volt a kapcsolatunk. Tudom, mikor írtam neki bőgve, közben nyugalmat erőltetve magamra kérdezgettem, hogy valamit kicsikarjak belőle. Tudom, mikor voltam fülig pirulva. Tudom, mikor haragudtam rá valamiért. Tudom, mikor ittam a szavait.
Még a kapcsolatunk elején - jó régen volt - mindig arról faggattak, hogy mikor szerettem meg őt. Erre persze sosem válaszoltam hivatkozva arra, hogy nem akarok erről beszélni, mert ez személyes információ. Azonban az igazság az volt, hogy nem tudtam.
Olvastam már könyvekben arról, hogy egy fiú meg egy lány kapcsolata szépen átváltozik szerelemmé. De sose hittem az ilyen naivságokban. Aztán pont velem történt. Többek szerint az ilyen esetekből nagy szerelmek születnek és mivel én is egy ilyen része vagyok... nos ezt én csak alátámasztani tudom, megcáfolni nem.
A már sikerült egy évnyit visszatekernem, mikor a képernyő elsötétült én hangosan szitkozódni kezdtem, majd hívókép jelent meg és habozás nélkül felvettem.
- Szia! - szóltam vele, vidáman.
- Bírhatatlan meleg van, egy éjszakai fürdő? - Felálltam és a lejárat felé kezdtem el sétálni.
- Hát nem tudom... két utca nagy távolság... - húztam a számat.
- Elmegyek eléd... Most fordultam rá az utcátokra. Siess...

2016. március 5., szombat
Családinap
Hi guys!
Nos, nem sok minden történt, mióta írtam. Illetve de: ma írtam egy matek kisérettségit - őszinte hálám és minden hálám azé az emberé, aki kitalálta, hogy ez nekem kell és jó lesz nekem korán kelni SZOMBATON!.
Amúgy nem volt vészes. Nagyjából hét órára értem oda és egy csomót kellett várnom... mindenki rágörcsölt erre az egészre és emiatt én is izgulni kezdtem. Mindenki mondta a saját hülyeségét, hogy mennyire ki van, meg ilyenek. Könyörgöm ez csak egy kisérettségi. ha erre ennyire rástresszelsz, akkor mi lesz éles helyzetben?
Hú de nem volt jó hallgatni, ahogy egymást stresszelik. BAH!
Aztán megkaptuk a terembeosztást, lecsüccsentem egy padba és "türelmetlenül" vártam, hogy megkaphassam a feladatlapot. Viszonylag egyszerűnek tűnt, és nem tudom hogy ez jót jelent vagy sem... kicsit aggódom emiatt.
Egy órával a hivatalos végzés előtt én már unatkoztam abban az unalmasan egyszínű zöld padban. Gondolkodtam, hogy beadom, de végül inkább vártam vele, mivel az első diákot a felügyelő tanár mondhatni lebaszta. Meg amúgy is várnom kellett volna.. szóval várakoztam... aztán beadtam, majd lenn vártam meg.
Hazaértem és nem is tudom mit csináltam... ettem talán, aztán megkérkeztek anyuék Benivel - macska. Elmentünk vásárolni, meg a Zila kávéházba. Aztán rohantam angolórára... most meg mondhatni unatkozom.

2016. március 1., kedd
Enormous problem on sight
Hi guys!
Nos. Nem fogok semmi konkrétat mondani, mert nem tudok... fizikailag képtelen vagyok leírni a dolgot...egyszerűen képtelen vagyok rá. Őrlődöm, hogy melyik lehetőséget válasszam. Józanon - mármint nem szó szerint, hanem mint gondolkodás - egyszerűbb lenne eldönteni... de persze, amikor benne van az ember nyakig a dologban, akkor elég nehéz dönteni, hogy melyik választásával okoz nagyobb bajt.
Emiatt életem eddigi talán legnagyobb kettős érzésében szenvedek... de igyekszem elnyomni ezt az érzést, mert ez egészen egyszerűen nem lehetek most depis meg társai. Egyenlőre nem akarom, hogy észrevegyék, hogy bajban vagyok, amíg nem döntöm el mit szeretnék, addig ne kérdezgessenek, mert érzékenyen érint a téma.
És egyszerűen nem bírok ennél többet írni erről az egészről...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)