hmmm

  A dolgok, akkor kezdtek megváltozni, amikor rátaláltam a könyvekre. Volt, hogy naphosszat csak ültem a könyvek felett és olvastam. Olvastam és olvastam. Az elragadóbbnál, elvarázsolóbb szerelmes... már-már túlromantikázott fejezeteket.

  Amikor Dale elment és olvastam. Aztán hazajött részegen és elaludt. Megint csak olvastam. A könyveim miatt egyre határozottabban fogalmazódott meg bennem, hogy nem helyes az, ahogy mennek a dolgok. 

  Aztán egyik nap találkoztam egy lánnyal a boltban. Kislány volt még, talán hat éves körüli. Épp egy fiú nevét ismételgette, miközben a kezét tördelte. 

- Eltévedtél? - kérdeztem, miközben elhajoltam. A kislány rám nézett és felemelte a kezét. Kissé összezavarodtam. 

  Apróbb tenyerét halántékomra helyezte, majd lehunyta a szemét. Abban a percben fájdalom hasított a fejembe. Aztán hátraestem.
- Mi volt ez?
- A néni nem is innen valós - motyogta, majd megfogta egy mellette álló férfi kezét. A fiú lenézett rá, majd rám. 

  Elmosolyodott, majd a kezét nyújtotta.
- Legközelebb vigyázz jobban, még a végén valami komolyabb bajod esik - fűzte hozzá, majd a kislánnyal elment. Összezavarodottan folytattam a vásárlást, majd fizettem. Félig teli szatyorral indultam el. Kinn láttam a lánykát, ahogy egy fiúval beszélgetett. Nagyjából velem egyidős lehetett.
  Amikor a kislány meglátta, hogy jövök ki odarohant hozzám és kivette a kezemből a szatyrot.
- Hagyd már viszek én, nagylány vagyok! - mondta, mire összefutottak a szemöldökeim a homlokom.
- Micsoda? - akartam kérdezni, azonban mielőtt még megszólalhattam volna a fiú, megragadta a karomat és rákulcsolt ujjaimra.
- Ha sikítasz, akkor megöllek! - sziszegte fülembe. - Tedd, amit mondok.
- Jó... - mondtam kétségbeesetten.

  A fiú elégedetten elmosolyodott, majd lendületesen indult tovább.
- Mosolyogj szépen, mintha a legboldogabb nő lennél a földön... - suttogta.
- Ha te tudnád... - morogtam, miközben rávigyorogtam. Szénfekete haj és élénk zöld szem. Tuti festi a haját. 

- Sikátor, jobbra. Most! - utasított, s engedelmesen követtem. 

  Amint kiértünk a kíváncsi szemek elől, úgy felken a falra, hogy egy pillanat erejéig még levegőt sem kapok. Hát ezt nem hiszem el.
- Beszélgessünk - mondta kellemes mosollyal. Annyira lesokkoltak a dolgok, hogy csak egy apró bólintásra futotta.
- Isabelle mondta, hogy mi vagy... kivele hány embert öltél már meg? - Azt hittem az állam is leesik a helyéről.
- Neked meg mi bajod? - kérdeztem vissza, s kínomba nevetgélni kezdtem. - Hallod, szerintem összekeversz valakivel.

  - Összekevernél? - billentette oldalra a fejét. - Jessabelle Shell, 20 éves egy erőszakos, alkoholista apukával... Neeem, ez csak te lehetsz.
- Oké, tényleg én vagyok, de attól még nem öltem meg senkit. Azt se tudom, ki az az Isabelle! NEM ÖLTEM MEG SENKIT!
- Akkor talán nem kéne világgá kürtölni - szólalt meg a kislány oldalról. Mindketten odakaptuk a fejünket. Én kihasználtam a pillanatnyi alkalmat és ellöktem magamtól a fiút. 

  - Oliver, várj! Ő tényleg nem tud róla! - szólalt meg ismét a lány, mikor a fiú a háta mögé nyúlt. - Tessék néni, itt a szatyra. Tessék csak hazamenni és élni tovább a buta életét - mosolyodott el angyalian.
- Tessék? - kérdeztem vissza. - Ti mindketten megőrültetek. Mi ez az egész?
- Mutasd meg neki, Oli! - sikoltott izgatottan a kislány. A fiú elrántott egy kést a pólója alól, majd odasétált hozzám.
- Szabad? - Bizalmatlanul néztem rá. - Eskü, nem lesz maradandó! - Apró bólintás volt a válaszom. A fiú lendületesen bevágott az alkaromban, s szorosan tartotta, hogy ne tudjam elkapni onnan. 

  Hatalmasat ordítottam volna, ha nem kötök ki ismét a falnál és nem fogja be a szám. Fájdalmamban beleharapta bőrkesztyűjébe, s szememből kicsordult a könny. Majd a szemem láttára lassan forrni kezdett a seb. 

- Mi a kurva élet? - kérdeztem hitetlenkedve, mikor teljesen begyógyult a seb.
- Ez vagy te, angyalom! - mosolyodott el, majd a szám sarkára nyomott egy puszit, s eltűntek. 

Isaac, azt hittem

Hi guys!

  A napok csak úgy teltek. Én fejlődtem. Isaac minden reggel felkeltett, azzal, hogy kikelt mellőlem. Természetesen úgy tettem, mintha mi sem történt volna, mint aki alszik. Aztán fél órával később engem is felkeltett, megvárta míg én is felöltöztem, aztán elkísért dolgozni. 
  Ahol természetesen mindent megtettem, amit csak parancsolt a kissé erőszakos parancsnok. Velem még gorombább, mint mással, mert én vagyok az egyetlen... aztán vagy Isaac és Chuck hazakísért, hogy még véletlenül se tudjak elkóborolni. 
  Aztán a napokból hónapok lettek. Szépen lassan kezdtek bízni bennem, azonban senki sem tudta, hogy egyik nap, amikor a ruháim között turkáltam, találtam egy nyakláncot. Egy név volt belevésve, nem is akármilyen név. Egy női név: Serena. 
  Kutatni akartam, ezért elmentem a könyvtárnak nevezett papírkupac-gyűjteményes viskóba. Egyik nap egyedül eresztettek haza, mert megbíztak bennem.
  A lapok őrzője Min simán beeresztett, sőt még segített is. Azonban semmire se jutottam. Isaac nem vette észre, azonban nem lettem okosabb. Bőven Isaac előtt értem haza. Mikor ő is megérkezett épp fürdeni készültem. Végül együtt fürödtünk. Jó volt, de nem történt semmi sem. 
  Aztán nekem támadt.
- Hol voltál? - kérdezte, miközben végigsimított még csupasz vállamon.
- Itt, vártalak téged - mondtam, miközben elvettem a felém nyújtott pólóját. Isaac illata volt, elmosolyodtam és lassan belebújtam. 
- Az igazat akarom - mondta erőszakosabban. A bőrödnek éjszaka hűvös tapintása volt, tehát későn értél haza, hiszen, amikor neked haza kéne érned... akkor melegnek kéne lennie a bőrödnek. Mindig az.
  - Hűvösödik a levegő.
- Itt sosincs hideg. Hol voltál, Hella? - kérdezte idegesen. Lesütöttem a szemem és elfordultam tőle. Elkapta a karom, de kirántottam. 
- Ki az a Serena? - kérdeztem idegesen. Isaac nem értett. Elvettem a ruháim alól a nyakláncot. - Ezt találtam, a ruháimat te hozod... KI AZ A SERENA? Azt mondtad én vagyok az egyetlen!
- És te is vagy!
- HAZUDTÁL NEKEM! AZT HITTEM BENNED BÍZHATOK! ÉS ÉN MÉG NAIVAN AZT HITTEM, HOGY  SZERELMES LEHETEK! 

Tori

Nem volt elég jó

  Néha még eszembe jut, ahogy karácsonykor egymásra pakolt lábakkal néztük a tévét. Ahogy kortyolgattam az általa készített forró kakaót. Eszembe jut az a bizonyos este, amikor minden elromlott. 
  S van, hogy saját magamat kapom azon, hogy megint Rajta gondolkodom. 
  Olyan furcsa. Minden egyes napom arról szólt eddig, hogy felkeltem, dolgoztam, hazabaktattam talán még ettem is és végül lefeküdtem aludni. De most, hogy új állásom van, ami sokkal több szabad időt biztosít és nem is olyan megterhelő... van időm elgondolkodni azon, hogy vajon mi lesz ha találkozunk. Mi lesz ha egy helyre kerülünk véletlenül.
  Edzőnek lenni nem könnyű. Folyamatos kiabálás és újra, meg újra elmondani ugyanazt, ameddig meg nem érti. Plusz, még vegyem észre azt, aki hibázik... a vízben. Nem épp egy könnyű meló. 

  - Lena!
- Mond Leon, nincs sok időm! - mondom, miközben megfordulok.
- Jól áll ez a szín - mosolyodik el, miközben odalép hozzám. - Edzés után nincs rám egy szabad tíz perced? - kérdezi kedvesen. Az órámra pillantok.
- De, van. Most viszont rohannom kell - mondom, majd tovább állok. A hajamat tegnap festettem be. Aranyló szőkéről, vörösre. 
  Hogy miért? Meguntam. Régen még tetszett a szín. De most, hogy Dave lelépett... Portugáliába, már nincs értelme neki tetszenem. 
  Igen, a szőkéket szereti.
  Mély lélegzetet vettem, majd kilöktem a medencékhez vezető ajtót, majd ledöcögtem, azon a pár lépcsőn, ami elválasztott a kis csapatomtól.
  - Jó reggelt! - emeltem meg a hangom, hogy hallják a vízcsobogás és a szűrők zaja mellett is. Egy gyár... jó reggelt volt a húsz fős csapat válasza. - Na mi van srácok? Csak nem fáradtak vagytok? Akkor gyerünk a vízbe, tíz nagy kör bemelegítés! Akit csaláson kapok az tudja, hogy jár. Na, mire vártok még! Gyerünk! - mondtam, majd belefújtam a sípomba. 
  - Lena, van egy új gyerek.
- Hány éves? - kérdeztem fel se nézve a papírjaim közül.
- Pont ebbe a csoportba tartozna... eddig máshol tanult.
- Szó sem lehet róla! - mondtam. Már a főnök szemébe néztem. - Nem fogok egy gyereket újra tanítani, mert ő azt hiszi, hogy neki van igaza és aztán még velem fog vitatkozni. Add Adamnek. Úgy is kevesen vannak nála. 
  - Csak egy edzés. Kérlek Lena! - nézett rám kérlelően. Ingerült sóhaj kíséretében bólintottam. - Holnap már jön, ma csak bemutatlak titeket egymásnak.
- Rendben - forgattam meg a szemem. Belefújtam a sípomba. - Leon, kifele! - kiáltottam. A férfi kimászott a medencébe a többi srác meg engem nézett. - Nekem el kell rohannom pár percre, Leon addig mondja mit kell csinálni. Leon, ne kíméld őket - veregettem meg a vállát, majd ellépdeltem tőlük. 
  Jake vigyorogva várt a lépcsőnél.
- Miért kínzod őket?
-Hogy megerősödjenek. Nekem ne legyen puhány csapatom - mondtam komolyan, mire Jake csak elmosolyodott.
- Nem vagy néha túl kemény hozzájuk?
- Szólni szoktak, ha bajuk van - vontam meg a vállam. 
  Jake előre engedett a főbejárathoz vezető ajtónál, majd követtem őt az irodájába. Amint beléptünk megláttam a gyereket nekem háttal állva. Épp egy oklevelet nézegetett. Jake megköszörülte a torkát, mire a srác odakapta a fejét. 
  Arcom megrándult. Dave idősebb mása nézett rám. Kihúztam magam, s némán hallgattam, ahogy Jake magyaráz. Fülem zúgott, szám kiszáradt.
  Miközben Jake beszélt Dave minden második szónál rám nézett. Egy idő után meguntam és elfordítottam a tekintetem és leültem Jake székébe. A főnök székébe.
- Tehát, holnap Lena edzésére fogsz bemenni... Magdalena Merett, ő itt David Mort.
- Örülök a viszontlátásnak Lena... - nyújtotta kezét. Felálltam, lassan nyújtottam a kezem.
- Neked, Lena edző! Látom Portugália nem volt elég jó - mondtam határozottan, majd eleresztettem a kezét és kiviharoztam a szobából.